ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-09-29 / 39. szám

De ez a szög edzett acél, mely nagyon lassan kopik. Felette szükséges, hogy gyakran olajozzák a jóakarat kenőcsével. Jobb modorral, szeretetteljesebb, méltányosabb hanggal, mely lehet hivatalos, ha nem is olyan száraz és recsegő, meg létfentartási viszonyaik humánusabb, belátóbb javításával. Az „Esztergom"-ot úgy tudjuk, országgyűlési képviselők, kormányzási polcon ülő méltóságok is olvassák. A közigazgatás államosításának keresztülviteléről szóló törvényjavaslatnak a jövő hetekben leendő benyújtása alkalmából a falu jegyzőjét az ország népképviseletének s törvényhozóinak rokonszenvébe ajánljuk. k. Kováeh E. — Benfentes úr, ki polgári foglalkozására nézve valahol a miniszterelnök és az állami mázsamester közt lebeg, odahajolt hozzám s valamit belebugyborékolt a t fülembe. — Nagyszerű lesz, mi ? — mondotta. Én ugyan nem értettem semmit a hápogásából, de azért rámondottam, hogy: igen, persze hogy nagyszerű lesz. Ettől Benfentes ur még közvetlenebb lett. Megfogta a kabátom gallérját a gomblyuknál s folytatta: — Tudja maga nem ismeri annyira a helyzetet, maga nincs beavatva ilyen dolgokba. Maguk szelíd adófizető alanyok mindent bevesznek, akár ostyában adják, akár ostya nélkül. Maguk elhisznek mindent, magukat könnyű a falhoz állítani. De nézze csak, nekem hiába dudálnak, én már értem, mit fütyül a rigó. Ha nekem azt mondják, hogy ez alól a kötelezettség alól nem lehet kibújni, hát ón akkor hazamegyek, leülök az Íróasztalhoz, s megnyomom a . . . — A gombot ? — Nem, hanem a tollat! Olyan jelentést irok, hogy elbámul a miniszter. Higyje el nekem, a miniszterekkel ma sokkal könnyebb beszélni, mint a városi hajdúval. Tudja a miniszter . . . itt

# ismét a fülemhez hajolt s újra belebugyborékolt. Én ismét nem értettem, de azért mosolyogtam és sejtelmes tájékozatlansággal a levegőbe bámulva, bólongattam a fejemmel. , Benfentes ur pedig hadart még húsz percig általános frázisokat. Hogy így, meg ugy, meg amúgy. Hogy erre, meg arra, meg amarra. Hogy lesz, ami még nem volt. Én izzadva ós szédülve és bódultan hallgattam. Mert az ördög tudja, nincsen-e igaza, s ki tudja, csakugyan milyen összeköttetései lehetnek Benfentes urnák? Később aztán megtudtam, hogy Benfentes úr közeli rokona Kávéházi Konrádnak a jeles stratégának, s hogy mielőtt a városba került, vidéken volt napidíjas, valami tizedrangú hivatalnál. Benfentes úrnak egyetlen kvalifikációja a felelőtlensége s a merészsége. Ugy beszól mindenkiről, mint a kártyavető cigányasszony a szerencséről. Mindenkinek tudja a bűneit, a múltját, s a jövőjét. Nevet sohasem emlit, csak sejteni engedi, hogy az „öreg" kicsoda lenét. Ha felelősségre vonják szavai miatt, letagadja amit mondott. Jiizek a Benfentesék az utóbbi időben nagyon elszaporodtak. A háború szülte őket s az emberek naivsága nevelte nagyra. Belegázolnak szemérmetlenül az emberek becsületébe, mert tudják, hogy most senki sem ér rá a becsületét védeni, meg, hogy szájról-szájra szállván a pletyka, fokozatosan fogy az ő felelősségük, mert hisz úgysem tudják kipuhatolni a tizedik száj után az elsőt, mely elindította a lavinát. A társadalomnak sürgős kötelessége Benfentesek szabadosságának gátat emelni. Nagyon helyesen teszi mindenki, ha rögtön igazolásra kényszeríti azt, akitől másra, pláne köztisztviselőre diffamáló kijelentéseket hall. Az ilyen szószátyárokat egyszerűen fel kell jelenteni, hadd bűnhődjenek. Nem szabad tűrni hogy általánosságban tartott pletykázásukkal ártatlan emberek tekintélyét rongálják s őket susogó gyanúsítások áldozatává tegyék. A józan belátású s becsületes gondolkozású emberek jól teszik, ha igenis tovább adják s elsősorban az érdekelteknek mondják, el, amit róla hallottak, de a hírszerző, a forrás megnevezésével. Ha Benfentes urat egyszer komoly felelősségre vonják, máskor jobban megrágja a szót, mielőtt kiejti. A vezető állásban lévő tisztviselőtől az utolsó hajdúig, ma mindenkinek komoly felelősség terheli a vállát. Ha ezeknek a vállaknak a terhét nem könnyítjük a feltótlen bizalom emeltyűjével, a leomló teher maga alá fogja temetni a társadalmi tekintélyt. Tekintélyek, felsőbbsógek nélkül Benfentes ur ós társai, a társadalmi rendbontók, a közéleti anarchia talaját készítik elő, melyből csakhamar ki fog nőni a bolsevikizmus erdeje, melyben éhes farkasok s veszett ebek tanyáznak. Ezek ellen úgy kell védekezni, ahogy lehet: bunkóval, vagy hurokkal. g

gm A tisztviselők közös konyhája. Azok között a szociális intézmények között, melyekkel a közélelmezési miniszter a tisztviselők lehetetlen megélhetési viszonyain valamikép segíteni szeretne, kétségkívül a tisztviselői közös konyhák intézménye a legpraktikusabb s legéletrevalóbb terv. A közös konyhák ötlete nem új dolog, hiszen már a boldog békeidőben is voltak ilyen kisebb típusú vendéglők, úgynevezett „kifőzök", honnan a kisebb jövedelmű úri családok elég olcsó áron tisztességes élelmezést kaptak. A mostani élelmiszer-beszerzési viszonyok, a piacok üressége, a termelők indolenciája s uzsorája, a tisztviselők elhagyatottsága, s túlontúl való elfoglaltsága, de különösen a rettenetes cselédviszonyok minden városban megérlelték a közös tisztviselői konyhák szervezésének s felállításának ügyét. Ma a tisztviselő csak úgy bir valahogyan nyomorúságosan existálni, ha felesége kenyérkereső munkát vállal s a mai cselédbórek, a cselédek igényei élelmezés tekintetében oly fokozottak, hogy azt a mai tisztviselői fizetésekből födözni nem lehet. Vagy tart a tisztviselő cselédet s akkor csak a cselédre keressen, de maga mellette koplaljon, vagy maga a tisztviselő felesége lósson-fusson az élelmiszer-beszerzések után, takarítson, főzzön, fát vágjon, mosson, vasaljon, varrjon, ha meg akarja takarítani a cselódbért, meg a cselédek élelmezésének költségeit. A piacok üresek, tejet, tojást, zsirt nem lehet kapni, a húst meg nem lehet megfizetni, lisztért, burgonyáért, cukorért, mindenért mit jegyre adnak, órákhosszat kell ácsorogni, ha ugyan van bátorsága a „tekintetes asszonynak" odaállania a várakozók sorába az üzletajtó elé, hol gorombaságot ugyan kaphat, de árut nem. (A mostani jegyrendszer már megszüntette az ácsorgást 1 Szerk.) A cseléd ma be nem szegődik, ha reggelire s uzsonnára kávét nem kap. A mosónőre nem adnak fejkvótát. A cselédnek világítás, mosás, fűtés kell. Honnan vegye ezeket a tisztviselő, mikor magának sincs ? A tisztviselő ma kenyéren és krumplin ól, de vállalnia kell minden magánmunkát, ha meg akar élni s igy dolgozhatik akár késő éjszakáig. A táplálkozás sokkal roszszabb, semhogy a fokozott munkát birná. Zsírja nincs, húst nem ehetik, szórakozásra nem is gondolhat. Elveszti testének, lelkének rugékonyságát, türelmét, munkakedvét. Tessék elképzelni, milyen megkönnyebbülés volna egy becsületes, nem hirtelen meggazdagodásra alapított tisztviselői közös konyha, honnan a tisztviselő maga s családja részére tűrhető áron egyszerű, de jóizű ebédet kaphatna. Nem kellene benntartó ^cseléd, a tisztviselő felesége maga végezhetné a házi teendőket, gondozhatná fórjót, gyermekeit s csak reggelit és vacsorát kellene főznie.. Nem kellene végigsirnia mindennap a piacot, végigszenvednie a nincstelenség mártiromságát s meg lenne kiméivé a céltalan ide-oda futkosástól s ácsorgástól. « A, családos tisztviselők elhordatnák onnan a maximális áron megállapított ételadagjukat, mely súly -s mennyiség szerint is meg lenne határozva, a nőtlen tisztviselők pedig esetleg odajárhatnának ebédre is, vacsorára is a hatósági vendéglőbe. Nyerhetnének onnan élelmezést nyugdíjas tisztviselők is, magánhivatalnokok is, nőtisztviselők is. A kivitel módozatainak megállapításához én már nem szólok hozzá, ahhoz akadnak tapasztaltabb, hozzáértőbb emberek. A háború elején a szövetkezet létesítése is a tisztviselők köréből indult ki s íme ma már a vármegye egyetlen s legfontosabb közellátási szerve lett. Ilyen lehetne a tisztviselői konyha is. A város agilis polgármestere, kinek annyi kitűnő szociális érzéke van a tisztviselői köznyomor enyhítése iránt s a szövetkezet fáradhatatlan igazgatója, kinek olyan kiterjedt tapasztalata s gyakorlata van a beszerzések eszközlése iránt s hozzá mindkettőnek annyi eredményes alkotása a háború folyamán, — ők lehetnének a megindítói, a szervezői az esztergomi tisztviselői közös konyha megalapításának. A tisztviselők hálája s elismerése kisérné nemes fáradozásukat. Tisztviselő. a HIREK. Krónika a hadilisztről. Búzalisztből készült a kenyerünk régen ; Ma bogy miből készül, más se tudja, én sem! Valami gyanús szin, bolmi gyanús jószág, Miért ma jegyünket olykor leollózzák. Még ha leollóznák egyszer minden héten, Hogy az ember okos beosztással éljen! De im, megint elmúlt egymásután tíz nap S a mi kenyerünkön, ég tudja, kik bíznak! Nem a szine, íze olyan rossz e lisztnek, Hanem inkább, amit vele végbevisznek: Hogy a porciónkat rendben ki nem adják, Amikor az ember megette adagját! Búzalisztből készült a kenyerünk régen, Most lisztjegyből élünk szomorún, szegényen. Ha ma egy embernek valósulna álma, Kamrájában pár zsák jó lisztet találna! H. I. Nyilt levelet intézett egyik helyi lapban több tisztviselő az Esztergommegyei Köztisztviselők Beszerzési Csoportjának vezetőségéhez, melyben a beszerzési csoport működésében tapasztalható stagnálást, tengődóst teszik szóvá s a csoport újbóli szervezésének szükségességét hangoztatják. Ehez a nyilt levélhez nekünk azon a cimen kötelességünk hozzászólni, mert az „Esztergom" volt az a helyi sajtóorgánum, mely a múltban, a beszerzési csoport keletkezésekor, szervezésekor s azóta is ismételten rámutatott azokra a hibákra, melyeket a csoport szervezésénél közreműködők elkövettek. Ezeket a • mulasztásokat itt nem akarjuk újból felsorolni, ismeri azokat mindenki. Tudja mindenki, hogy a beszerzési csoport az inkompatibilitás bölcsőjében . született, s hogy ez a csoport, intéző tisztviselőinek, intéző bizottsága tagjainak egyéb érdekeltsége miatt, a csoport aktivitását erősen befolyásoló körülmények folytán jutott a tengődós stádiumába. Midőn mi a nyilt levéllel foglalkozni kívánunk, legelső sorban az igazságot óhajtjuk szolgálni azzal a kijelentésünkkel, hogy a csoport ügyvezető elnökét a mulasztásnak, nemtörődömségnek legkisebb vádja sem érheti, sőt éppen azon a tituluson, mert legtöbbet foglalkoztunk lapunkban a csoport ügyeivel, legtöbb alkalmunk volt tapasztalni azt a meleg rokonszenvet s jóakaratot, mellyel a város polgármestere, mint a csoport ügyvezető elnöke, a beszerzési csoport tagjainak érdekei, kívánságai iránt mindig viseltetett. Számtalan esetben meggyőződtünk róla, hogy a csoport elnöke a legteljesebb odaadással személyesen járt utána, hogy a tisztviselő]?: számára valamit kieszközöljön, de legtöbbször hasztalanul. Eleinte ugyanis a csoport országos, központi szervezése volt hibás ós beteg. Ezért nem ment semmi. Ami ment volna is, az meg itthon akadt meg a csoport működő tagjainak Örökös másirányu elfoglaltságán. Mi láttuk, mi tudjuk, hogy a központ által többször felajánlott árucikkek csak azért nem kerültek el a