ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-06-16 / 24. szám

vagyunk, kik ellen a debreceni püspök átokvillámát készitik . . . Azt hisszük azonban, eljött az idö, mikor a katholikusok védő célzatú sorakozását nem lehet terrorral megakadályozni. Söt reméljük, hogy egyéb keresztény magyaroknak is felnyilott a szemük. Mert nem Prohászkától tudjuk, amit tudunk: a katonák a fronton és a kórházakban, bár Prohászkáról talán nem is hallottak, mind a iuventus catholica védőjének keserűségével emlegetik: nincs igazság kérem, mi szenvedünk, ök meg minden előnyt élveznek. Dr. Hmvs. P. Marco külföldi missiós útjai. Irta: Dedek Creseens Lajos. Fra Marco d'

Aviano, a szentéletű kapucinus atya és apostoli missionárius, akinek boldoggá való avatásának pere most folyik Rómában, 1631-ben született a Livenza mentében fekvő Avianoban. Emléke, sőt neve is csaknem teljesen feledésbe ment nálunk, pedig egykor mint valami Kapisztrán János kereszttel kezében járta be az országot, biztatva és buzditva a török ellen harcoló katonákat, kik csaknem vakon bíztak benne s a legnehezebb helyzetekben is rendithetetlenül követték. P. Marco részt vett Bécs 1683-iki ostromában, ott volt Érsekújvár megszállásánál, Esztergom 1684-ik évi megvívásánál. Részt vett Buda 1684-iki ostromában és az 1686-i visszahóditásban s jóformán egész haláláig minden évben visszatért az országba, hogy mint. apostoli missionárius és I. Lipót bizalmasa részt vegyen a török ellen való táborozásokban. Meghalt Bécsben 1699. aug. 13-án a kapucinus atyák kolostorában hosszabb betegeskedés után. Halálos ágya előtt ott térdelt I. Lipót ós neje Mária Magdolna összes leányaival együtt. Lipót rendeletére a császári sirbolt kápolnájában helyezték el és koporsójára maga Lipót készitette a sírfeliratot. Hogy t. olvasóinknak némi fogalma legyen arról az áldásdús működésről és a fáradságos munkáról, melyet P. Marco, mint hithirdető végzett, lapunkban sorozatosan közöljük Dedek Creseens Lajos: Fra Marco d'

Aviano élete és működése, különös tekintettel I. Lipóthoz való viszonyaira cimű készülő művének azt a fejezetét, amely Pater Marco külföldi missiós útjait ismerteti rövid összefoglalásban. * * Iáit és előzékenyen leültette a fehér-bársony kerevetre. — Nem jó napunk van ma pajtás ! Koromsötétség ! Pedig a Dnyeszterhez akartam ma éj- ! jel menni! Sebaj, majd holnap ! — Hacsak ez a bajod, még lehet rajta segíteni ! — szólt a Halál ós kaszáját vállára véve, kiment a szobából . . . Nem tellett bele egy óra, az égen rengeteg apró csillag pislogott. — Mit csináltál ? — kérdezte a Háború a visszaérkezett Haláltól. Egy ember-rendet suhintottam le s a szivüket feldobtam az égboltra! . . . S a Háború felnyergeltette lángszemű paripáját ós elnyargalt. A Halál utána vágtatott egy ezüst szinű lovon . . . ... A Dnyeszter partján véres lett a haraszt azon az éjszakán . . . S. Az égen úgy csillogtak az apró csillagok, mint a drága-kövek Salome arany-karpereceiben. Enyhe szellő futott keresztül a földön s megborzongatta a hősi sirok sárgult haraszt-köntösét. A Halál fehér-leples alakja sietve tünt el a pokol barlangjának szájában. A nagy órckapu be volt zárva. Csont-újjaival görcsösen megrántotta a csengőt. A csengő sikolya végigfutott a drótokon, mint a félelem az ember idegszálain. Egy vén púpos ördög megfordította a kulcsot a zárban s a nagy érckapu nyikorogva fordult, mint a nagy beteg, aki nyöszörög lázálmaiban. Roveredóban 1780. nagyböjtjén tartott missiója alatt kapta P. Marco XI. Ince pápa parancsát, hogy menjen Innsbruckba Lotharingiai Lipót tiroli főkormányzó és onnan Bajorországba, Miksa Fülöp rógensherceg udvarába. P. Marco a vett parancshoz képest, amint a missiót befejezte, pihenőt sem tartva, azonnal útnak indult. Útjában, mint 1676-tól mindig, ugy most is hűséges társa P. Cosmo da Castelfranco kisérte. 1 Jövetelének hire futótűzként terjedt el az egész ' vidéken s valósággal lázba hozta Tirol vallásos népét. A havasok hátán elszórtan épült pásztorkunyhókból, a völgyek Ölébe helyezkedett falvakból, az útba eső városokból seregestől jött elébe a hivő nép, hogy láthassa ós hallhassa a „csudatévő szent pátert.'' Innsbruckban Lotharingiai Károly Lipót és neje Eleonóra hercegasszony a legmélyebb tisztelettel fogadták. Ismételten magukhoz kórették az udvarba; meglátogatták őt a kapucinus atyák kolostorában; részt vettek abban a szegényes étkezésben, a melyet P. Marconák szolgáltak és minden nap reggel és este megjelentek a templomban, hogy missiós beszédjeit meghallgassák, azokból lelki gyönyörűséget, töredelmet és buzdulást szívjanak magukba. A missió utolsó napján pedig elsőknek tették le az általános gyónást ós P. Marco kezéből vették magukhoz az Ur szent testét. Mikor pedig P. Marco hogy a pápai parancs értelmében ismét kezébe vette vándorbotját, mindketten elkísérték őt egészen a bajor határig. 2 1680. május 13-án érkezett Münchenbe. A város határán már nagy néptömeg várta, mely azután egész a választófejedelemség palotájáig kisérte. Itt Miksa Fülöp régens-herceg és neje fogadták őt mély hódolattal s azután a kapucinus kolostorba kisérték, ahol őt ismételten meg is látogatták. Müncheni missiója, mely huszonegy napig tartott, nagy és mély nyomokat hagyott a lakosság szivében. Sok megátalkodott bűnöst megtérített, sok testi nyomort ós betegséget meggyógyított.

3 A missió utolsó napján pedig itt is, mint Innsbruckban, az egész fejedelmi udvar letette az általános gyónást és nagy ünnepségek között járult a szent áldozáshoz. 1 A kapucinusok, rendszabályaik szerint, mindenkor csak kettesével kelhettek útra. P. Marco kísérője összes utjain, tehát 23 éven keresztül, mindig P. Cosmo volt; csak éppen 1699-ben, tehát minden tekintetben legutolsó útjában, nem volt vele, mert akkor betegen feküdt a padovai kolostorban. Az ő elbeszélései és feljegyzései, tehát közvetlen tudomásán és szemtanuságán alapuló bizonyságai képezik P. Marco első életirójának legbecsesebb forrását. 2 V. ö.: P. Fedele da Zara: Notizie Storiche T. I. Art. V. 68. és köv. 11. 3 A régensherceg rendeletére hiteles alakban egybegyűjtötték a csodás gyógyulásokra vonatkozó bizonylatokat, amelyekből kitűnik, hogy a müncheni missió idejében P. Marco áldása nyomán 117 ember nyerte vissza egészségét. V. ö.: Lechner i. m. III. k. 392. 1. — Pygmalion itthon van-e ? — A köszörűs ? — Igen! — Itthon! — s a következő pillanatban a Halál a köszörűs-ördög keresésére indult . . . A Háború ezalatt felvontatta az egyik csata-ágyút a hegytetőre . . . Amerre szeme ellátott — határtalan temető volt az egész föld . . . Több volt a sírdomb, mint csillag az égen. Pygmalion, az alvilág köszörűse a fenőkőre illesztette a Halál eltompult kaszájának pengéjét . . . A szikrák egész méhraja röpködött s apró vércseppekben hullott a pokol tüzébe. Egyszerre csak eldördül az ágyú ... A Háborúnak elakad a lélekzete ... a gránát-szilánkokból, amelyek minden sirdombot elleptek, olajágak nőttek ki . . . Az ágyúval szemben lévő hegyről egy fényes angyal kilő egy gránátot . . . Teli találat ... a Háború Önvérében fetrengett . . . Epp' ott rohant az Idő vonata. Megállt, felvette a Háború szótroncsolt holttestét ós tovarohant a lilás éjszaka ködébe. Pygmalion fenő-kövón szétpattant a kasza pengéje . . . Egy darabka a Halál jobb oldalába fúródott ... A Halál szivéhez kapott és hörögve, élettelenül hullott- a tűz-tengerbe. A sírokon pedig csiUag-esővel öntözte meg az olajfa-ágakat a fényes angyal: a Béke. Lolly. A müncheni kapucinus kolostor feljegyzései szerint, a kolostor g vardián ja egy izben megfigyelte, hogy az imájába elmólyedett P. Marco alakja túlvilági fényben tündöklik. Azonnal jelentést tett erről a régens-hereegnek. Ez a kolostorba sietett es miután saját szemeivel is meggyőződött a csodás fénylésről, e szavakkal: Relinquamus Sanctum Deo! lelkében mólyen megrendülve távozott a kolostorból. Junius 3-án hagyta el P. Marco Münchent, A régens-herceg és családja, az t udvari méltóságok kisérték őt ki a városból. Es amint ezektől elbúcsúzott, jött a környék népe, kereszttel és zászlókkal, papjaik vezetése mellett, Mindenütt be kellett térnie a templomba, fel kellett keltenie a töredelmet és áldást kellett adnia az áldásáért esdő népnek.

1 Innsbruckba visszaérkezvén az udvar nagy örömmel fogadta s mindenkép tartóztatta. A hercegasszony ugyanis levelet kapott bátyjától I. Lipót római császártól ós magyar királytól, a melyben kérve kérte, bírják reá a „szent pátert

c

\ hogy hazatérő útját megszakítva jöjjön néhány napra őhozzá Linzbe. A hercegi család előadta I. Lipót óhaját s jelezte azt is, hogy az uralkodó a pápához is fordult kérelmével s igy feltehető, hogy e pápai parancs rövidesen megérkezik. Vájjon hány erős jellemű, magas állásban levő férfiút tudnánk a világtörténelem lapjairól elősorolni, ki egyik leghatalmasabb uralkodónak ily megtisztelő alakban nyilvánitott óhaját nem vette volna kész parancsnak s annak haladéktalanul nem engedelmeskedett volna? P. Marco érezte I. Lipót óhajának nagy és kitüntető jelentőségót, Jól tudta azt is, hogy a római pápa a római császár kérelmét teljesíteni fogja. Vágyva vágyott annak az uralkodónak közelébe jutni, a kinek hatalmas kezében, mint vélte, megvolt minden lehetőség arra nézve, hogy az ő szivének legforróbb kívánságát, ifjúságától kezdve óhajtva óhajtott vágyát, a kereszténységnek a törok

r uralom alól való felszabadítását, megvalósítsa. Es mégis sem a császári óhaj tolmácsolása, sem a hercegi család könyörgése, nem volt képes őt utjának megszakítására, a Linzbe való utazásra birni. Mindenek fölött szerzetes atyának tudta és érezte magát, akinek kötelessége a szent engedelmesség nevében járdalni, aki elöljáróinak kifejezett parancsa nélkül semmit nem kezdeményezhet, akinek a kiadott parancstól eltérnie semmi körülmények közt nem szabad. A szabály szabály, monda ós megtagadta a fejedelmi óhaj teljesítését. Vette vándorbotját, búcsút mondott marasztalóinak és folytatta hazatérő útját. Arcóba ért. Néhány puskalövésnyire Rivától. Innen már vitorláshajó ringatta volna fáradt tagjait Desenzanóba, alig két-három napi járó földnyire a padovai csendes cellától, a melybe már annyira vágyott, a hol kipihenhette volna fáradságát, élhetett volna kizárólag a saját lelkének, az ő szeretett Ura és Istene imádásának. Ekkor járult elébe a rend küldötte. Hozta a pápa levelét, a parancsot, hogy menjen azonnal Linzbe I. Lipót udvarába. Mélyen meghajtotta fejét, megcsókolta a pápai irat pecsétjót és a szent engedelmesség nevében menten visszafordult. Ismét neki vágott a hosszú útnak, a tiroli alpesek meredek hátának. Megérkezett Linzbe és megtörtént az a találkozás, mely egész jövendő életére nézve elhatározó lett. , Linzből, vett utasításaihoz képest, Salzburgba ment. Jöttének hiróre az érsek és a székesfőkáptalan tagjai jó darabra eléje mentek s ünnepélyes menetben kisérték a városba. Ot napig tartó, igen eredménydús missiója végével az egész gyülekezet jó egy órányira kísérte a szent férfiút. Búcsúzáskor az érsek megölelte, megcsókolta és ismételten kérte, adja reá szent áldását. P. Marco vonakodott. O az egyszerű szerzetes, ő áldja meg az egyház főpapját! Az érsek, Khuenburg Miksa gróf, azonban nem tágított. Reá parancsolt P. Marcora s ez a szent engedelmesség nevében meghajolt a parancs előtt. A szegény kapucinus atya megáldotta Ausztria legelőkelőbb és leggazdagabb érsekét. (Folyt, köv.) i V. ö.: Notizie Storiche T. I. Art. V. 78—79. 11. Az életiró, a körmenetileg Marco elé járuló községek közül felemlít többet. Igy : Sauerloch, Otterfing,' Koltakircheo, Warngau, Gmund, Tegernssec, Kreuth stb. községeket.