ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-04-29 / 17. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ara 16 fillér. A világ újjászületése. Esztergom, 1917. április 28. Sajátságos, sajnos, de tagadhatatlan tény, hogy mig az egyedek, az egyének millió számra, halom számra pusztulnak el, addig maga a világ, az embereknek a földön kialakult világa valami hatalmas átalakulási precesszuson megy most keresztül, — mondjuk ki nyiltan, kertelés nélkül — újjászületik. Ehhez az „újjászületés" szóhoz sok minden gondolatot lehet hozzáfűzni. Először is nem tudjuk megállapítani, hogy „mutatio in melius" lesz-e, vagy pedig olyanforma forradalmi bevásárlást eszközlünk-e, amilyent a francia nemzet csinált valamikor? Amikor is egy zsarnok helyett több ezret ültetett a nyakába; egy müveit kényúr fricskái után durva csordáknak csizmarúgásait kellett és kell most is viselnie. Azt látjuk, hogy a világnak régi, klaszszikus vonású arca nagyon torzulóban van, hiszen sajátságos tényként kell megállapítanunk, hogy a régi nemesi neveknek, kiváltsági törekvéseknek nem egy utóda beállott a szurtos tömegbe s olyan törvényekért kiáltoz, amelyekkel a saját osztálya alatt vágja a fát — azon osztály alatt, a mely eddig nemzetfentartó elem volt s az alkotmányos jogoknak biztositója. A kath. egyház, a kath. felfogás mindig azért harcolt, hogy az embernek ne csak a tükörben, hanem az állami életben Főmunkatársak: KEMÉNYFY K. DÁNIEL és Dr. SEBŐK IMRE. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. is emberi arca, emberi formája legyen. Hiszen a keresztény szeretet, a mely most is egyedül a kath. egyházban van meg igazán, szedte le a bilincseket a rabszolgák kezeiről. A francia forradalom mentegetöi bölcseleti csavarások között odavisznek bennünket a szent kereszt tövébe s az ö véres szabadságukat ily módon igyekszenek törvényes alapokkal ellátni. De hiszen nincs arra szükség, hogy bennünket álutakon, hamis érvekkel győzzenek meg a tömegek szabadságának jogosultságáról, azonban mindig meg kell vizsgálni, hogy a célhoz vezető eszközök igazságosak-e és vájjon a tömegek lelki berendezése, műveltségi foka megadja-e azokat a feltételeket, a melyeket a szabadságnak korlátlan kiterjesztése okvetlenül megkiván. Ne gondolja senki, hegy egyedül a kiváltságos osztályok félelme áll még eddig útjában a világ demokratikus átalakulásának ! Az bizonyos, hogy minden átalakulás elsöpör bizonyos existentiákat, amelyeket a régi törvényes rend bizonyos fénnyel vett körül. A demokratikus uj törvények nem csak nem akarnak róluk majd tudni, hanem egyenesen — ha nem szükségességből, irigységből — kirántják ezek lábai alól a talajt. Mert a tömeg nemcsak jogot akar, hanem a régi bálványok bukásán is akar mulatni. A népvezérekben megvan a garancia arranézve, hogy ők szivesen felcsúfolják majdan a régi hatalmasokat, ha hatalomra jutnak valóban. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Nézzük csak a szelídnek nevezett orosz forradalmat! A napokban jelentették az újságok, hogy a nagy birodalom régi hatalmasai mint szorongnak kis szobákban összezsúfolva, éheztetve, maskara ruhákba öltöztetve. Nem lehet hát rossz néven venni, ha a kormány rudjánál álló és születésüknél fogva kiváltságos egyének nem egy könnyen esnek bele a demokrácia kitárt karjaiba. Tudják ugyanis, hogy ez az ölelés, ha nem is bizonyosan halálos, de legalább is szörnyű, kegyetlen, a csúfsághoz és a koldusbothoz kergető lesz. A tömegek hátán növekedő és mindig éhesebb népvezérek persze más szinben látják a világot. Az ö szemük előtt a régi törvény, a születési előjogok nem képeznek törvényes jogalapot, ők mindent a tömegre alapítanak és abból, annak mennydörgő szavából vezetik le létjogosultságukat. Tehát mint kegyetlen ellenfelek állanak szemben a régi jogok képviselői és a tömegen hizó, növekedő népvezérek. A régiek gavallérosan megtűrik a feltűnő és feltolakodó versenytársakat, a demokrata óriások szemében azonban a kegyetlenség emésztő tüze ég, a bosszúvágy lángol, ezek a túlfűtött ércbálványok mindent és mindenkit el akarnak nyelni. Ilyen szempontból nézve a világ újjászületését, semmiesetre se tudjuk eszteleneknek minősíteni azokat a politikusokat, akik sziláján megvetik a lábukat az általános választójog forgataga előtt s dacosan ÄZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Boldogtalan hon lett drága, szép hazánkból: Annyi a sok béna, bús özvegy s az árva... S hogyha kegyességed újra meg nem pártol: Magyarország lesz a fájdalmak országa; Szeretteink sirján leborulva kérünk: Tekints sziveinknek tépő bánatára; Szebb jövőt csak Tőled várunk és remélünk: Május királynője, hazánk Patronája! Óh! vedd oltalmadba sirva esdő néped, S hozd közénk a béke zöld olajfaágát, Hogy még az is, aki roskadozva lépked, Azok közé álljon, kik jóságod áldják! Tavasz jöttét necsak sík rónáink lássák, De hű pártfogásod szivünkbe is szőjje: Erre kér ma velem sok forró imádság, Magyaroknak Anyja, május Királynője! Amen. Patyi Gyula. A kis őrházban. Irta: Mányinó Prigl Olga. Mint valami nagy lomha kigyó, ugy kanyarog keresztül a vasúti töltés a tengersík mezőkön, hullámos rögű, fekete szántóföldek mentén. A nap fénye megcsillan a kékes-fekete sínpárokon, itt-ott szélen a kavics közül egy-egy betegszirmú halovány virág is felnyúlik, szarkaláb, vagy valami fakó pipacs, aminek magját odahordta a szél. Oldalt a telegráfdrótok fehér csészéjén megül a fecske, vagy sorjába rátelepszik a drótokra, amelyek különös zengő muzsikát hallatnak, mintha ezer láthatatlan valami verne össze finom, nagyon finom apró ezüst tányérkákat. Sebes izenet száll azon. Olykor tán könnyet is hullajtana a hideg vas, ha lelke volna s vele sírnának a kis fecskék is mind . . . Több a sírni való ezen a világon . . . Az a feketekendős asszony is, aki az imént húzta be maga után az ajtót, szintúgy azt látszik mondani, pedig nem szól. A cseppnyi őrház ugy van a töltés oldalába épitve, mintha onnan nőtt volna ki. Túlnan az udvar mind lejtősebb, lejtősebb, ugy hogy a széle már egyszint van a sik pusztával. Egy árva kis tyúk bogarász a fűben, a többi összekötözve hever a sok miegymás mellett, ami ki van rakva az udvarra sorjába. Kis teknő, nagy-teknő, dagasztóláb, ágyfa, porcellángombos szép uj szekrény, mellette kis bölcső. Nevető, rózsás tányérok, koszorús csuprok, bögrék, nemzetiszin csíkkal megcifrázva. Odébb dagadó párnák a gyepen, puha tarka huzattal. Nagyvirágu ágyterítő, a mik közé mosolygó angyalok vannak beleszőve. Szelíd hajlással jön a nap mind följebb, följebb. Fölszivja a finom ezüst ködöt, mely útjába vág és sugara megcsillan a piros vadszőlölevélen, mely ott libeg kuszált indáján az ablak fölött. Majd lemetszi az uj őr, aki estére pontosan beköltözik és a sok ember, aki unalommal nézeget ki a vasúti kocsik finom, metszett ablakain, bizony nem tudja megmondani, hogy ez állt-e ott mindig, kihúzott, katonás állásban, kezében tartva a piros zászlót, vagy az a másik, aki görnyedten, vánszorgó léptekkel támolyog odalenn a szertáros pincében s számol el mindennel az ügyeletes tiszt urnák, aki viszont átadja azokat az uj embernek. — Rendben van minden, Kovács, — mondja a hivatalnok. Meglássa, még visszakerül maga ide ! Az ember bágyadtan emeli föl a szemét s lemondólag int a kezével: Május elsején. 1917. Köröttem a róna csupa,fény, csupa láng, Sugárözönt hint rám tűzarca a napnak, Játszi s lenge szellők tündérkacsók gyanánt Bársonypuhasággal meg-megsimogatnak; Kis pacsirták ajkán zengve-zeng az ének, Sok-sok szép virágszál bókolva hallgatja . .. Mintha csak trillázva Téged dicsérnének: Május királynője, szent örömök Anyja ! Szépséges mennyország legszebb virágszála, Ki a szenvedések földjéből sarjadztál, Látod-e a tavasz minden éke s bája Szomorú hazánknak mily keveset használ! ? Könnyes szemeinkkel merre csak ellátunk, Fájvirágot kelt ki kenyértermö hantja . . . Annyira tán, mint most, sohase kívántunk: Május királynője, szent vigaszok Anyja!