ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-01-14 / 2. szám

XXII. évfolyam. Esztergom, 1917. január 14. 2. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Esztergom, 1917. január 13. — Kinek van még pöre ?! Nekünk, magyaroknak jóformán csak egy elintézendő nagy pörünk volt. Ez azonban szenvedéllyel, haraggal, sőt gyűlölséggel folyt a közvélemény esküdtszéke és az európai diplomácia felső bírósága előtt. Nem szerettük soha az oláhot, mert bár mindent megadtunk neki, folyton szemérmetlenebb lett s nem is engedményekre, hanem egyenesen a vérünkre szomjazott. Sokáig jártuk az igazság útját, sokszor ráztuk öklünket haragosan, sok szitkot és átkot nyeltünk, végre is a magyar közvélemény esküdtszéke döntött s az európai közvélemény ítéletét megvetettük, mert az egész nem volt egyéb, minthogy a felbőszített oláhokat, mint éhes állatkertet ránk bocsássa és széttépessen bennünket, hogy ezután már az orosznak, az olasznak, meg a többi bestia nemzetnek ne álljunk útjában. A magyarok pöre tehát el van döntve, hiszen a szerben kivül jóformán csak az oláh volt az a náció, amelyet gúnyos és pökhendi ábrázata miatt nem szerettünk. Hogy mégis tovább kell harcolnunk s fegyvereinkkel kell felénk billenteni az európai helyzet igazságát, annak az az oka, hogy mig mi magyarok csak ezt a két rakoncátlan balkáni utcai kölyköt nem szerettük, addig minket sokan nem szeretnek, mert az orosszal nem aszaltuk a jeget, a taliánnal nem rágtuk a csepüt; a francia s az angol meg olyan messze laknak tőlünk, hogy azokkal csuda volt .összeharagudni. A mulató és kereskedő gazdagok járták Parist és Londont, biAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Kerestelek ... Kerestelek a város száz utcáján. Kerestelek, de nem találtalak! Pedig Téged a nagy néptömeg közt is Megtalált az evangeljumi vak ! Kerestelek a márvány-palotákban, Süppedő bibor, bársonyok felett, Villany-fényes, illatos termek mélyén: De Mester, Mester, föl nem leltelek! Kerestelek a szalma-födelek közt Hóbullató, titkos, szent éjszakán. Kerestelek, s úgy biztatott a lelkem : Itt fölleled, itt megleled talán ! Kerestelek a gyermek mosolyában, A leányarcok puha selyemén. Kerestelek, de bármint is kutattam, Mester, óh, Mester, meg nem jelenéi! Kerestelek a gyertya-fényes dómban, Reám meredtek az ódon falak. Ave, Rabbi: őszinte gyónás után Tisztult szivemben megtaláltalak! Lolly. Főmunkatársak: KEMÉNYFY K. DÁNIEL és Dr. SEBŐK IMRE. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. zonyára ő bennük és miattuk gyűlölte meg a magyart az angol és a francia. A magyar közvélemény nyugodtságot, a lelkek békéjét semmiképen se nyugtalanítja a mindenfelől ránk törő, fenyegető gyűlölet. A mi porunkét elvégeztük igazságosan, most tovább harcolunk hűségesen, az előbbi vitézséggel, hogy azok is megnyerjék a maguk igazságos pőrét, a kik nekünk segítettek elpáholni a szerbet és az oláhot. Sajnáljuk a sok szép életet, amely kialszik; a tenger piros vért a mely kifolyik, de haragudni legfeljebb azokra haragszunk, akik túlzott reményeket keltettek bennünk a közeli béke iránt. Karácsony előtt egy hóval az öreg népfelkelők még azt tervezték, hogy otthon a fényes karácsonyfa mellett ünnepelhetnek. Ma már a miniszterelnököt szidják, „békenádor"-nak csúfolják, mert hogy az ő száraz beszédével bejelentett „békegalamb* nagyon szürke volt, holott a békegalambnak piros a lába és piros a csőre, minthogy vértengereken gázol át. De hát vájjon közelebb volnánk-e most a békéhez, ha Tisza könnyeivel öntözte volna meg az első hivatalos békehíreket? Ha már mindenképen Tisza Istvánnal kell foglalkozni, minden „háborús" és „békés" közleményben mondjuk ki: — Nem volna-e jobb, ha a semlegesek helyett őt küldenék békekövetnek az antanthoz? Hátha azokat is megijesztené s hajlandók volnának hamarább lezárni Európa véres nagy pőrét. Miért ne lehetne a békenádorság mellett „békekövet" is? JR. A cigány hegedűje. Irta: Csite Károly. Görnyedt, reszkető fejű, füstös, aszott képű öreg cigány kopogtatott Rábczay ügyvéd irodaajtaján. — Lehet! — hangzott belülről mély, dörgő hangon a felelet, mire beköszöntött a cigány, köhécselve s erre-arra tekingetve a sűrű, fojtó szivarfüst tömkelegben. — Alázatos szolgája, szerencsés jóreggelt kívánok a tekintetes ügyvéd úrnak! — Isten hozott, Kári. No mi szél hajtott erre? — kérdezte egy hatalmas, robusztus ősz alak az íróasztalok egyike mellől. — Haj, ross szél, nagyon ross szél: a cudar háború sele kergetett a hegedűmmel a tekintetes úrhoz. — Dejszen nincs most névnap, s aztán ha az volna, sem illene ilyen háborús világban névnapot köszönteni. — Az a nagy baj, tekintetes úr, azs a sörnyű nagy baj! A cigánynak elvette a háború a kenyeret. Csak azs a serencsés csigány most, akit besoroztak katonának. Ott legalább kapnak ennivalót. Nekünk öregeknek éhen kell elvesnünk . . . Higyje el, tekintetes úr, hogy félestendő óta nem volt egy falat sem a számban. — No, no, Kári. ne tódits akkorát! Nem történt még olyan csoda a világon, hogy bárki félévig tudott volna koplalni. — De az Isten ne segéljen tovább, ha nem igaz, hogy egy körömnyi hús nem sok, de annyit sem nyeltem le félestendő óta. Csak egy kis koKéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. A hercegprímás ünneplése a koronázás után. „Ha az egész ország, ha az egész magyar nemzet örömmámorban úszik, Esztergom városának kétszeresen örülnie kell." A hercegprímásnak átnyújtott koronázási Emlékfelirat e szavaival lehetne legrövidebben jellemezni azoknak a fényes küldöttségeknek hangulatát, melyek folyó hó 8-án a koronázó főpap előtt megjelentek. Át voltak hatva attól az emelkedett érzéstől, mely mindenütt a szivekben honolt a koronázás napján, s ez az érzés párosult azzal a nemes büszkeséggel, azzal az örömmel, melylyel csak az esztergomiak, a koronázó főpap székvárosának lakói idézhetik vissza lelkükbe a koronázás magasztos mozzanatait. A főkáptalan tisztelgése. 3

A11 órakor fogadta a bíboros főpap a székes főkáptalan tisztelgését, melynek csaknem valamennyi Esztergomban időző tagja megjelent dr. Rajner Lajos, általános érseki helytartó vezetésével. A tudós főpap mély gondolatokban gazdag beszédben üdvözölte a hercegprímást. Főmagasságu Bíboros Ur 1 Hódolatos tisztelettel jelentünk meg Eminenciád előtt, hogy a közelmúlt napokban nagy fénynyel és pompával lefolyt koronázás lélekemelő és ugy közjogi mint vallási szempontból nagyjelentőségű szertartásának elvégzése után székhelyére visszatérve Eminenciádat hűséges ragaszkodásunk jeléül tisztelettel üdvözöljük. A koronázás mint intézmény Magyarországon egyidejű a kereszténységgel és a királysággal. lompéron tengődtem idáig, de már annak is kampec, elfogyott mind. Nem tehetek mást, meg kell válnom azs én régi hegedűmtől. . . Vegye meg, tekintetes úr!. .. Valamikor a szép, boldog világban négy darab sázsast kínált érte, odaadom most feléért is. — Haj, fiam, Kári, mit csináljak én most már a hegedűddel, mikor maholnap az angyalok muzsikálnak a fülembe! Aztán neked még nagy szükséged lesz rá. Eljön az az idő, mikor nagyobb keleté lesz a muzsikaszónak, mint hajdanta volt. — Elvitte a devla örökre ast a sép világot, ami akkor vót, mikor tekintetes úr jókedvében az asztalok tetején is járta a táncot. Nincs is azsóta igazsi úr, amióta tekintetes úr eladta magát az öregségnek s nem is less többé sohasem. Pedig a vérbeli csigány csak azs igazsi úrnak tud sivbül muzsikálni ... Vegye meg csak, sépen kérem, a hegedűmet! Van a tekintetes úrnak egy sép tistelendő úr fia, megörül azs neki, tudom Istenem. — Elment ám a fiam is önként a háborúba, ahol pedig igen olcsón osztogatják a halált. — Olyan sép tistelendő úr drága testibe csak nem mer belefurakodni az istenverte golyóbis. Kikerüli őt mindannyi, mint engemet egés életemben a serencse. Tudom, hogy amilyen kemény magyar gyerek, igazsi apja fia, olyan vitizsiget csinál, hogy a király ü fölsége is kitünteti, de azsért annak sem örül majd annyira a sép vitézs tistelendő úr, mint az én hires hegedűmnek, mert ezzsel valamikor még a párizsi sép nagyságákat és uraságokat is megríkattam. — No azoknak hát kár volt muzsikálnod, Kári fiam ! — Hát bizs' nem érdemelték meg a mihas-