ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-03-04 / 9. szám

1917. március 4. ESZTERGOM 5 kir. tanácsos elismerő szavakban méltatta, örömmel állapította meg a zárószámadásból, hogy a bank mily eredményesen működött. Minden üzletágban emelkedés van. Ez olyan eredmény, amilyet minden száz pénzintézet közül csak egy tud felmutatni. A bank mérlege — Bleszl szavai szerint — méltó Í\Z esztergomi piachoz, mely büszke lehet ilyen eredményre. Az igazgatói teendők ellátásával ide­iglenesen Gróh József bízatott meg. Uj igazgató­sági tagokul egyhangúlag megválasztotta a köz­gyűlés Farkas Elek, Jalkóczy István és Komáromy Ferenc részvényeseket. * Pályázati hirdetmény. A Bpesti Kir. Magy. Tudományegyetem Hittudományi Kara 1917. január 31.-én tartott IV. rendes ülésében a Hor­váth-alapból pályázatot hirdet a következő két tételre : 1. Az Újszövetségből: „A magyar bibliafor­dítások története és bírálata." (A történelmi rész­nek fel kell ölelni a fordítások eredetét, kódexeit és kiadásait, sorsát és más fordításokhoz való viszonyát; a biráló résznek ki kell terjeszkedni az összes hermeneutikai és nyelvi szempontokra. 2. Az alapvető hittanból: „Az egyházról szóló kath. tan alapjait képező evangéliumi helyek (Mt. 16, 18 k; 18, 17 k; 28, 18; Lc. 22, 31 k; Jo. 21, 15 kk. stb.) hitelességének védelme az ujabb fel­fogásokkal szemben. A munkák a művelt közön­ség igényeinek megfelelő irodalmi értékű magyar jiyelven Írottak és 15 nyomatott ívnyi terjedelmű­ek legyenek. Az idegen kézzel vagy gépírással irt pályamüvek a szerző nevét rejtő, zárt, jeligés levélkével 1918. május hó l-ig a Hittudományi Kar Dekányi Hivatalánál nyújtandók be. Jutalmuk egyenkint 1200, azaz ezerkettőszáz korona. A nyertes szerző köteles müvét nyomtatásban, külön könyvalakban vagy folyóiratban közzétenni. Buda­pest, 1917. február hó 9. Zubriczky Aladár dr. s. k. hittudománykari Dékán. * Romániai alattvalók internálása. A vár­megyéhez rendelet érkezett a belügyminisztertől, mely szerint a vármegye területén lakó, 17. élet­évüket betöltött mindkét nembeli romániai alatt­valók összeirandók közös táborba való internálás -céljából. * A tej és a tojás ára. Tisza István mi­niszterelnök a napokban ugy nyilatkozott egyik képviselőházi felszólalásában, hogy az árak maxi­málásával nagyon óvatosnak kell lenni, mert a maximálással az árúk rendszerint eltűnnek a pia­eokról. Ennek a kijelentésnek az igazságát igen keserűen tapasztalja a város közönsége. Mióta az ujabb ármaximálási rendelet a mult héten meg­jelent, azóta a tej és a tojás egyszerűen eltűnt az esztergomi piacról. A tej ugyanis, melyet az uj árszabás literenkint 58 fillérben állapított meg, melyet azonban vidáman áruigattak idáig 70—80 sőt 90 filléres árban s a tojás, melynek ára dara­bonkint 24 fillérben állapíttatott meg, ugy eltűn­tek a piacról, mintha sohasem léteztek volna. Azaz hogy nem tűntek el egészen, csak buvócs­kát játszanak a rendőrség éber őreivel. Zárt ka­puk mögött, járatlan sikátorok és kültelkek buckái között suttogó falusi nénék és bácsik ugy árul­gatják, mint valamikor a csempészek a szűzdo­hányt, hogy: adok, de meg ne tudja senki. A tej literjét 80 fillérért, a tojás darabját 44—48 fillé­rért megveheti bárki ködös téli hajnalokon s mé­labús szürke alkonyi órákon, ha keresésére indul. Sőt a napokban a piac kellős közepén élénk du­lakodás közben vásárolták az asszonyok egy kofá­tól a tojás darabját 44 fillérért. Tőlük egy kődo­básnyira sétálgatott a rendőr s nem akadt bátor­szivü ember, ki oda merte volna hívni tanúságául a vásárlási kedvnek. Mert mit tegyen a szegény pasas, ha végtére is mindenáron tojásra van szük­sége? Megveszi annyiért, amennyiért kapja. Vég­tére is mi köze ahhoz a rendőrnek, ha valakinek sok pénze van? A tejszállitók még élelmesebbek. A házhoz szállítják a tejet, ha a rendelő megfi­zeti érte a 80 fillért, de nem adnak róla számlát. Hát ezt polgári ruhás rendőrökkel kellene vala­hogy ellenőriztetni s most már ideje volna meg­büntetni jó keményen a vevőt is, ki igy kedvet s alkalmat ad az eladóknak az árdrágításra, mert különben mihamarabb odajutunk, hogy az ársza­bási rendeletek egyenértékűek lesznek az élclapok vicceivel, mindenki a hasát fogja majd nevetté­ben, mikor olvassa. * Dijnokok gyűlése. A közhivatali kezelők és dijnokok országos egyesületének esztergomi esoportja a dijnokok országos egyesülete kiküldött­jének elnökletével február hó 12.-én Esztergomban népes gyűlést tartott, melyen érdekeik védelme és helyzetük javítása érdekében több fontos határo­zatot hoztak. A gyűlés Osváth Andor esztergom­városi főjegyzőt, ki érdekeiknek mindig belátó és méltányló támogatója volt, az egyesület disztag­jává választotta. * A segélyakció támogatása. Amig nem­zetünk virágai a harcmezőkön ontják vérüket, koc­káztatják egészségüket és életüket a hazáért, ad­dig a bimbókat, a hősök gyermekeit,. a hazajövő reménységeit, a társadalom gondozza meleg sze­retettel. E hadiárvák napközi gondozására és el­látására szolgáló gyermekotthonok fenntartási költségeire az év első két hónapjában következő nemesszivű adományok érkeztek : Esztergomi Fő­káptalantól január és február havi részlet összesen 300 K, Esztergomi Borászati Egylettől 100 K, az esztergomi ügyvédi kartól Magos Sándor kúriai biró elhalálozása alkalmával koszorú megváltása címen 80 korona, az Esztergomi Kisdedóvó Társu­lattól néhai Szabó László nyugalmazott kisdedóvó temetése napján koszorú megváltás fejében 50 K, Einczinger Ferenc takarékpénztári tisztviselőtől 30 K, Graeffel János prael.-kanonoktól 20 K, Reusz Ferenc takarékpéntári tisztviselőtől 10 K és R. lé­tói 4 K. E nagylelkű adományokat köszönettel nyugtázva, kérem a segélyakció további kegyes támogatását. — Bleszl Ferenc kir. tanácsos, a Segélyező bizottság pénzkezelő elnöke. * A lelkipásztori működés megbecsülése. Nagylévárdról irják lapunknak a következőket: Községünk Nagyiévárd, egykor hires és kiváltságos mezőváros, ünnepre készül. Ugyanis agg esperes­plébánosunk, Melisek Adolf negyvenéves papi jubileumát fogja e hó 19-ikén ünnepelni. Az ő itteni lelkipásztorkodása stagnáló községünket uj életre költötte. Hatalmas, de az idö vasfoga által megrongálódott templomunkat renováltatta, túltö­mött iskoláinkat uj osztályok felállításával ren­dezte. Apácák vezetése alatt modern berendezésű leányiskolát nyitott. Kath. polgári tápintézettel el­látott leányiskolát alapított, amely iskola három évi fennállása után hézagpótló iskolájává vált az egész hegyen túli vidéknek, amely iskolában ő maga is ifjú hévvel működik mint igazgató-tanár. A lelki élet és a vallásos szellem fenntartására ifjak és leányok számára kongregációkat alapított. Szegények és elhagyatottak számára alakult „sz. Erzsébet-egylet" az ő .nevéhez fűződik. A pozsonyi jézustársasági atyáknál évente tartatni szokott ta­nitói lelkigyakorlatoknak ő a kezdeményezője. A grófi család által létesített kertészeti tanfolyam benne találta fel egyik nagy jótevőjét. Fáradni nem tudó lelke mindenütt ott van, ahol híveinek szellemi és anyagi előmozditásáról van szó 1 Azért lesz ünnep nálunk Március 19-én, amikor kérni fogjuk az Egek Urát, hogy jubiláns lelkipászto­runkat még sokáig éltesse. M. K. * A főgimnázium múzeuma a közelmúlt­ban érdekes és értékes anyaggal gyarapodott rész­ben vétel, de még inkább ajándékozás útján. Igy Gábriel Rudolf mérnök dr. Molnár Szulpic igaz­gató útján 4 drb római finom művű bronz fibulát, 1 amulettet és 1 ékköves vasgyűrűt; Baits György bajóti jegyző több palaeolith szerszámot, 4 drb római pénzt, 55 drb XIII. sz.-i friesaeti ezüst dé­nárt ; Dangelmayer Lipót hajózási felügyelő ha­mis pénz- (dénár) verő mintákat és számos érté­kes bélyeget; Pikéthy Tibor váci tanár-és zene­művész 5 drb római rézpénzt ajándékozott. — Még nagyobb a gyarapodás a hadiemlékek mú­zeumában. S itt különös hálával kell kiemelni az esztergomi hivatalok előzékenységét, mellyel a háborús közérdekű nyomtatványok (falragaszok, hirdetmények, árszabások, jegyek stb.) egy-egy példányát a múzeumnak szíveskednek átengedni. És mig a hivatalok vezetői: az alispán, polgár­mester, főbíró és árvaszéki elnök lelkes megértéssel karolták fel az ügyet, Gerő János, Gottmann István és Magyar Endre a gyűjtés fáradságos gondját vállaltak magukra. Igy bizton remélhető, hogy a háború helyi emlékei a főgimnáziumban is szinte teljességükben fognak megőriztetni az utó­dok számára és oktatására. A helyi háborús ki­adványoknak máris összegyűjtött értékes példá­nyai mellett igaz köszönettel kell megemlékeznünk Somogyi Lajos vezérkari őrnagyról, aki dr. Molnár Szulpic útján a Ferenc József temetése és IV. Károly koronázása alkalmából kiadott ritka értékű nyom­tatványokon kivül a megszállott területek vasúti menetrendjeit, Nikolajevics fővezér kiáltványát, olasz proklamációkat és zsákmányolt hadi levelező­lapokat, mig Hoffmann Lajos főhadnagy 2 drb orosz papírpénzt meg a sopronnyéki, aschachi és braunaui fogolytáborok pénzeinek teljes gyűjte­ményét volt szives ajándékozni. Kottler László főhadnagy orosz szuronyt és srapnelfejeket, Mé­száros János „Savoya csillagát" adományozta. Gyarapítják a muzeumot az intézet tanári kara és kis növendékei is, mig a vételhez, mely külföldi és fogoly tábori pénzekkel, orosz nogajkával, egy szerb oldalfegyverrel, különösen pedig hadi pla­kettekkel látta el a gyűjteményt, Brühl József prelátus 100 koronás adománya juttatta az in­tézményt. * Királyunk Imája gyűrűk. Az Országos Hadsegélyzö Bizottság igen ízléses gyűrűket hozott forgalomba felejthetetlen emlékű jó királyunk, „A király imádkozik" cimü közismert képének dombornyomásával. A gyűrűk, amelyek ezüstből készülnek és 2 koronáért rendelhetők meg a fentnevezett bizottságnál (V., Képviselőház) már eddig is tetemes összeggel gyarapították hadban elesett derék katonáink özvegyeinek és árváinak segélyalapját. A bizottság bizton reméli, hogy most. amidőn nemes királyunk eltávozott az élők sorából, nagyközönségünk még melegebben karolja fel e hazafias vállalkozást, amivel nemcsak a nemes célnak áldoz, de szép emléket szerez meg magának a fenkölt király arcmásában is. * A rézkilincsek lefoglalása. A hivatalos lap szombati száma közli az uj honvédelmi mi­niszter első rendeletét, amely az ajtóveretek hadi célokra való igénybevételéről, kicseréléséről és beszolgáltatásáról szól. A rendelet az épületek és kerítések ajtóira és kapuira felszerelt ajtóvereteket, amennyiben azok egészben vagy túlnyomó részben sárgarézből, vörösfémből, bronzból vagy vörösrézből vannak, hadicélokra igénybevetteknek jelenti ki. A különös történelmi, művészeti vagy iparművé­szeti beccsel biró véreteket a járási főszolgabíró, városokban a polgármester, az igénybevétel alól kiveheti. Háztulajdonosok, bérlők, (albérlők) és használatra egyébként jogosultak kötelesek tűrni, hogy a megbizott vállalatok vagy szervek pótanyag­ból készült és egyidejűleg felszerelendő véretekkel kicseréljék. Aki ezen rendelet szerint hadicélokra igénybevett ajtóveretet eltitkol, elrejt vagy az igénybevétel alól bármely más módon elvon, az kihágást követ el és két hónapig terjedhető elzá­rással és hatszáz koronáig terjedhető pénzbünte­téssel büntetendő. * Választói névjegyzék kiigazítása. Az országgyűlési képviselöválasztók névjegyzékének 1917. évi kiigazítására hivatott küldöttségek a kiigazítást ugy az I. mint a II. városi szavazókörre nézve 1917. évi március hó 13 és 14-én, a vá­rosháza nagytermében délelőtti 8 órától 12 és délutáni 2 órától 5 óráig fogják foganatosítani, amikor is az érdekeltek a küldöttség előtt az 1913 évi XIV. t. c-ben előirt okmányok felmutatásával megjelenhetnek. * A királytigris III. része kerül ma bemu­tatóra a Korona-moziban, kedden „A véráldozat" c. 3 felvonásos szinmű lesz műsoron, melyben a főszerepeket Olaf Föns és Ebba Thomsen játsszák. Ugyané napon Teddy kitűnő alakításával „Jóból is megárt a sok" c. 3 felv. vígjáték fogja mulat­tatni a közönséget. Szerdán „A tükörkép" c. 3 felv. szinmű kerül vászonra, melyben Fr. Petersen, G. Sommerfeldt s Maria Dinesen játszanak, utána Éppen most jelent meg és Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében kapható: Krisztus keresztje borús napjaink világossága. Nagyböjti körlevél, melyet hiveihez intézett dr. Csernoch János bibornok, hercegprímás, esztergomi érsek. Ára példányonként 24 fillér, 100 példány 20 K. Kapható továbbá, mig a csekély kész­let tart, Öeminenciájának 1916. évben ki­bocsátott nagyböjti körlevele is: R lelkierő a nemzetek igazi ereje. Ára példányonként 20 fillér, 100 pld. 16 K. Ugyanez tót nyelven is megjelent.

Next

/
Thumbnails
Contents