ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-03-04 / 9. szám

pedig „A trón árnyékában" c. szinmű van műsoron. Csütörtökön „A tetszhalott" c. rendkivül hatásos szinmű a kitűnő Max Landával a főszerepben, szombaton és vasárnap Dumas Sándor világhírű regénye után átdolgozott film „A kaméliás hölgy" kerül bemutatásra. A jövő heti műsor a legkitűnőbb mozislágereket mutatja be a közönségnek s igy hihetőleg szokatlanul nagy érdeklődés fogja kisérni a Korona mozi jövő heti műsorát. * A mezőgazdasági gépek ujabb drágu­lása. A mezőgazdasági gépgyárak már ismét emelték Összes gyártmányaik árát és pedig 30 százalékkal. Az árfölemelést természetesen újból az anyagok beszerzésének nehézségével és mun­káshiánnyal okolják meg. A folytonos áremelés, ugyanakkor amikor gépgyáraink soha nem remélt kedvező mérlegeket produkálnak érdemes illetékes körök figyelmére, annál is inkább, mert a gyárak a raktáronlevő gépeknél az árfelemelés következ­tében egyik napról a másikra jelentékeny haszonra tesznek szert, mászrészt pedig a gépekre épp a ter­més biztosítása céljából mindenütt szükség van. •CXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX3QQQOC30 • Q a D O Méhviaszgyertyát ajánl és bármiféle gyertya- ©© törmeléket minőség szerint a legmagasabb áron átvesz, ©© va gy azt gyertyára kicseréli ©© Dokupil Lajos viaszgyertya-öntő Nagyiévárd, Pozsony m. ^§PP Alapíttatott 1805-ben. o Többszörösen kitüntetve. A főkáptalani § gőz- és kádfürdőben | • a következő rend érvényes: o A gőzfürdőben fürdési idő: 8 1. férfiaknak hétfőn, csütörtökön o délelőtt (e két napon délután szü­net), szerdán, szombaton egész nap és vasárnap este 5 óráig. (Vasár­nap este 6 órakor zárás.) 2. Nőknek kedden, pénteken egész nap. 8 A kádfürdő minden nap reggel 7 órá- B tói este 7 óráig a közönség hasz- o nálatára áll. •ooaooooaooooDoaoaooDoonacoo uoooaaoo Tavaszra ajánlatos már most használt ruháit sötét­kék vagy fekete színre átfestetni. Különleges gyártmányaink: kelmék, lüszterek, szövetek, bársonyok, bélésárúk, zsinór­félék, harisnyák, struzpamu­tok, himzöpamutok, berliner­pamutok, Cordonett-pamutok, schlingelö-pamutok átfestése fekete vagy sötétkék színekre. Clső Esztergomi G özmosóda és L Kelmefestő-gyár Ar*-*** 46 . Az eredeti PFAFF-varrógépek nemcsak varrásra és mühimzésre alkalmasak, hanem a legújabb készülékek segé­lyével önműködőlég végez­nek beszegést, fodrozást, suj­tás, betét és levarrásl mun­kákat. E készülék használata készséggel lesz be­mutatva Schenkengel Antal varrógép-raktárában Esztergom, Ferenc József út 43. sz. Értesítés. A Szentháromságról nevezett pozsonyi temetkezési egylet bizományosa: Csenke István Angyal-utca 8. sz. a. lakik. Érdekeltek oda forduljanak. :: :: :: :: :: %fl^ ^fltff ttBff HbSáF ttfitf ttfttf %fltfl r vJttf %Jfcf itáttf &k %Ms ^ftff IMLV 'tlf i tM& Meghívó. Az Esztergomi Takarékpénztár Részvénytársasága rendes közgyűlését 1917. évi március 4.-én d. e. 10 órakor saját helyiségében tar­tandja, melyre a tisztelt részvényesek ezennel meghivatnak. A KÖZGYŰLÉS TÁRGYAI: 1. Az igazgatóság jelentése az 1916. üzletévről és ezzel kapcsolatos indítványok. 2. Ugyanerről a felügyelő bizottság jelentése. 3. A mérleg megállapítása és a nyereség felosztása. 4. Az igazgatóságból kilépő 14 tag és a 3 tagu felügyelő bizottság meg­választása. 5. Az alapszabályok 19. §-a alapján netán teendő indítványok tárgyalása. Esztergom, 1917. február hó 19.-én. Az Esztergomi Takarékpénztár Részvénytársaság igazgatósága. Figyelmeztetnek a tisztelt részvényesek, hogy az alapszabályok 17. §-a szerint a közgyűlésen csak az a részvényes gyakorolhatja jogait, akinek részvénye 3 hónappal a közgyűlés előtt nevére íratott és aki részvényét, szelvényivvel együtt, a közgyűlést megelőző nap déli 12 órájáig a társaságnál letétbe helyezte. Az igazgatósági és felügyelő-bizottsági tagurak által ezen minőségükben letett részvények után a megillető szavazati jog különintézkedés nélkül érvényesíthető. Hirdetések az ESZTERGOM részére a legjutányosabban felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében.

Next

/
Thumbnails
Contents