ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-02-18 / 7. szám

embertársaik és alantasaik verítékfakasztó erőlködését. Ezek a beismerés erényét nélkülöző föllebbvalók azonban, a tiszteletreméltó kivételek leszámításával, szinte kéjes gyönyörrel szívják magukba a cirkusz porondján vergődő gladiátorok és helóták verítékpárás kigözölgését s exaltált idegeik lankadt szálait mámorosan fürösztik embertársaik sós könyüibe. Persze ezeket a minden beismerést és méltánylást nélkülöző főnököket, kiknek a hivatalok, gyárak és ipartelepek üzemének nélkülözhetetlensége biztosit most diktátori hatalmat, a háború megszűntével önkénytelenül együttjáró lelohadás beálltával elsősorban a saját lelkiismeretük, de még inkább a józan közvélemény fogja keményen megbüntetni igazságtalan túlkapásaikért, melyeket a közös munka igájában szenvedő névtelen hősök ellen hatalmuk delelőjén elkövettek. A lelkiismeretet narkotizálni, elfojtani lehet, de örökre elaltani, megfojtani nem. Fel fog támadni bennük enlelkük szigorú és kérlelhetetlen közvádlója, és józanabb, higgadtabb perceiben számon fogja kérni tőlük sáfárkodásukat. Több belátást, több méltánylást, több elismerést kérünk tehát a névtelen hősök számára, kik mostani emberfeletti munkájukkal a társadalomnak a közjólétet, fölötteseiknek pedig a háború végével aláhulló kitüntetéseket és érdemjeleket izzadják ki. B. — A közélet elposványosodásának legszomorúbb tünete a más bajával való nemtörődömségben, meg abban a könnyelmű ílortben tapasztalható, melyet a városi nép mindkét nemű tagjai minden feszélyezettség nélkül űznek a közerkölcs rovására. Nem tudjuk hamarosan eldönteni, melyik tünet a veszedelmesebb s melyik marad állandóbb jellegű a háború után. A más bajával való nemtörődömség bizonyos foka mindig megvolt az emberi társadalom alacsonyabb műveltségű elemei között, azonban a háború tartamának elnyúlásával ez az erkölcsi betegség epidemikus jellegűvé vált a társadalom magasabb rétegeiben is. Nem a háború csapásai által sújtott rokkant katonák, özvegyek és árvák, vagy a menekültek támogatása érdekében megnyilatkozó jótékonysági akciók kihatásairól szólunk, mert e téren, hála a jó Istennek, csodálatos eredményű összegekről láttunk számadásokat, hanem dult s a sárga agyagos parkettek néma részvéttel üdvözölték a kopott ládákat, melyekben a polgárruhák a diszmagyarral vegyülve, szociális elvek nélkül pihentek. A korcsma termében ezalatt söröshordókat hengerítettek a színpad talapzatául. Az előfüggöny kék mázolásán a magyar cimer volt látható s a kulisszák mögött halvanylángu petróleumlámpák szolgáltatták a villamos fényt, melynél a ruhatár hátrányai őszinte effektusban érvényesültek. — Feri! Megállapítjuk a műsort! — Itt előadhatjuk a „Vadorzókat" is, hogy néhány szép népdalt hallhassanak. — Adták azt már itt az elődeink: „Amit az erdő mesél" címen. — Sebaj fiam, adok én neki ujabb nevet: „Ki a gyilkos ?" ez is megfelel a tartalmának s ha már benn a közönség, akkor felismerheti! — Talán legjobb volna a „Képviselő ur„-ral kezdeni ? — Világért sem, az én kerületemben az még mindig megbukott! — Legjobb lesz: „Mozgó fényképek" mindjárt le is nyomom a szinlapokat, de azután lelkiismeretesen kihordjatok, a parochiára hármat vigyetek s az uraságnál minden béres kapjon! — Fiaim — szólt az igazgató a próbán megjelenő tagjaihoz, szedjétek össze minden tehetsegteket, mutassuk meg, hogy egy vándortrupp is tud művészetet produkálni. — Ne féljen Direktorkám, lefőzöm az összes nagy színházak ripacsait — felelte „Göncs Bálint" a kölcsönös egymáson való segítség, a kisebb fokú támogatások, az egyéni bajok pusztán utánjárást, vagy néhány jó szót, egy kis baráti jóakaratot igényelő szívességek megtagadásában nyilvánul a társadalmi összetartozandóság csökkenésének szomorú tünete. A nyilvánosan űzött flörtök sem kizárólag a háború eredményei, de ezeknek a kétes célú és értékű barátkozásoknak nyilvánossága és fesztelensége határozottan kétségbeejtő tünete a társadalmi tisztes életnek. Fiatalon túlérett gyermekek laza erkölcsi felfogása és korlátlan egyéni szabadsága, a házasélet kötelező becsületes voltának negligálása, a szerelem tolakodó felkinálkozasa, erősen hasonlít a római bacchanáliák levegőjének fertőzöttségéhez. Az első bajon talán segíteni fog a békésebb idők nyugodtabb, emberszerető hangulata s a polpári életnek a rendes mederbe való visszatérése hihetőleg jobban ki fogja fejleszteni a kölcsönös összetartozandóság felebaráti érzetét, de a másik nyavala gyógyításához már bizonyosan az erkölcsrendészet élesebb műszereire lesz szükség. Bármit beszéljenek is a modernség köpenyébe burkolódzó lapok és írások a faji pusztulás meggatlasanak és a vesztett emberanyag szükségszerű pótlásának problémáiról, egy társadalmat, egy államot csak a határok, a korlátok között fekentartott szerelem tehet életképessé s a teljes elzülléstől megóvhatóvá. A gyermekek szigorú nevelése, erkölcsi felfogasuk helyes mederben való megtartása soha sem volt annyira égető társadalmi feladat, mint most és a háború után. T. — Kéz kezet mos. Szenzációszámba ment a három éve duló világháborúnak egyedül álló esete: A Nap betiltása. És megindulta deputációzás a minisztelnök ur elé: először — eredménytelenül, másodszor — fél eredménnyel, harmadszori kopogtatásra megpuhultak a szivek, megenyhültek a kedélyek és „A Nap" újonnan megjelenhetik. Mindez a belügyminiszter ur hatáskörét képezte és a sértett felek meghurcoltatása, azoknak a bizonyos hadseregszállitóknak lekicsinylése, — akik ma felisteneknek felavatva kegyeket osztogatnak — mondjuk ezeknek recompenzálása fejeben illő dolog a sebre balzsamot és gyógyirt tenni. Hiszen kéz kezet mos. És most jön a „fáradt" és „nyugalomra szoruló" kereskedelemügyi miniszter úr szereplese. Az ő kimerültségén utóvégre nincs rnit csodálkozni, mert azoknak a dicséretreméltó hadi központoknak non plus ultra működése, azoknak a tőkeemelt bankoknak mérlegcsinálása (?) stb. stb., mind mind az ő bámulatrameltó energiájának, előrelatóképességének és páratlan ítélkezésének — eléggé meg nem örökíthető — szüleményei. Tehát „nyaralás" előtt gondoskodni kellett, a belügyminiszter ur személyesitője — visszhangzani fog a terem a kacagástól! — Nem szeretem a nézőteremen a visszhangot. — Hanem ki fog ma súgni, hisz mindnyájan a színpadon leszünk? — A ki elvégzi a jelenését, de jó lesz bevágni a szerepeiteket, mert attól függ a „Meidling*. — Vannak-e már a nézőtéren ? Érdeklödnek az öltözőben, vagyis a színfalak mögött maskirozó hölgyek, kik a függöny résein olykor kikandikáltak. — Tizen tolongnak már! — Itt van-e a görögtűz felé ? Azután ne sajnáld, majd a darab végével felállunk a „Siralomház" előképhez. — Kezdhetjük e már? •— Még ne csengess, még a tiszttartóné sincs itt, az állatorvos is megmondta, hogy későn kezdjük, mert előbb meg akar vacsorázni! — Kellékes! ordítozott a salonszinész, kitől hoztad ezt a zsiros nadrágot, keríts gyorsan másikat, ebben ki nem lépek 1 — Tarts ruhatárt ha nem tetszik! — Talán a pontatlan gagetokból? — Fogd be a szádat, ha a halottkém urnák jó volt az a nadrág kimúlt nagyságokat kémlelni, akkor a közönség is behunyja a szemét né- I hány flekk láttára ! — Ne lármázzatok, meghallja a közönség! — Amely odahaza maradt? talán kissé drákói szigorú intézkedését jóvá tenni és meg lettek alakítva ennek fejében az annyira hangoztatott szabad kereskedelem legújabb fórumai: a paprika-központ, rongy-központ és a zsák-központ. Eviva! Számuk most már közel jár a negyvenhez. Tagjai — ezeknek a központoknak — természetesen mint mindig: bankdirektorok, nélkülözhetetlen fölmentettek és esetleg szakértő gyanánt egy-kettő az ország legfiatalabb honpolgárai közül: a galiciánerek. Milyen jó volt a sajtót kissé megtáncoltatni, hiszen meg van a kellő elégtétel. Jelszó: az ország közélelmezésének és közellátásának botrányos állapotait tudomásul nem venni, és központokat alakítani. És itt önkénytelenül is eszünkbe jut ama 46.000 (mond negyvenhatezer) ügynök, akik a Haditermény Részvénytársaság pilléreit képez k, a katonai szolgálat teljesítése alól fel vannak mentve és leszármazási ágra való tekintettel inkompatíbilissá válnak valamelyes katholikus köri tagságra? ! V. K. Amerika titkos szövetsége Angliával. Egy ünnepi lakoma alkalmával Rosewelt jelenlétében az egyik angol résztvevő szép szavakkal dicsőítette Amerika „igazi semlegességét", mire az egykori elnök igy felelt: az amerikai polgárok remélik, hogy Angolország nem fogja elfelejteni Amerikának buzgó szolgálatait a háború folyamán és hasonló „jóakaratú" viselkedést fog tanúsítani, mihelyt rövidesen elkövetkeznék az amerikai japán összetűzés. Frenssen Gusztáv már 1916-ban rámutatott arra, hogy az Egyesült Államok és Anglia között már 1911. óta titkos szövetség áll fenn, melynek értelmében Amerika segiti az angolokat Németország és szövetségeseinek megsemmisítésében, mig Anglia később segítséget nyújt Amerikának a japán konkurrencia megtörésében. Igy hát visszavonhatjuk a háború alatt kialakult nézetünket a bámulatraméltó amerikai „semlegesség" felől. Wilson, a ki Angolország kimerülését talán jobban értékeli, mint maguk az angol államférfiak, nem tűrheti, hogy Anglia végleg elgyengüljön, mert ez esetben utóbbi nem volna képes az elkövetkezendő amerikai-japán háborúban megígért szerepét betölteni. Innen datálódik tehát a szakítás Németország és az Egyesült Államok között a teljes blokád miatt, amelyből Wilson le tudja vonni a végső következtetést: Anglia lehanyatlását! Arról nincs kétségünk, hogy a bősz Albion minden lelkiismeretfurdalás nélkül nyújtana segédkezet mostani szövetségesének, a szemében már túlságosan hatalomra jutott JapánA megnyitó előadás, melyen a tehetetlen tagok is összes talentumaikat érvényre emelték, lezajlott, de az üres székek silány reményt nyújtottak a huzamosabb tartózkodásra s igy a titkár már az első este kénytelen volt a tagoknak kijelenteni : „Ma nincsen „Meidling!" — Jól nézünk ki! — Akkor állj jót értünk a vendéglőben, mert én nem koplalok. — Még te beszélsz? Már egy hete nem volt meleg a gyomromban — még sem vagyok ugy megijedve ! — Te hozzá vagy szokva, de én teritett asztal mellől jöttem a színészethez. — Legalább jól laksz az emlékeiddel! — Nem vicc ez kérem — komoly ügy — az én „Lolám" majd megdöglik már éhen! — Ne tartsál kutyát! — Igenis tartok, még én koplalok, neki is lesz ! — Akkor ne sopánkodj! — Fogd be a szádat! — Kuss! — Hallja! nekem ilyet ne mondjon, mert ezt a dobozt vágom ahhoz a rezes arcához ! — De most már elég legyen — lépett közéjök az igazgató — holnap el fogtok menni a jegyekkel házról-házra, este előadjuk a „Doktor Urat" talán még ez kiorvosolja krónikus bajban szenvedő tárcámat. Igyekezzetek minél ékesebb rábeszéléssel hatni a közönségre, a hol szép szóval nem megy ott gorombáskodni is szabad!