ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917
1917-12-16 / 50. szám
XXII. évíolvam. Esztergom, 1917. december 16. 50. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ara 16 fillér. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Végrendelet. Amig nekünk a vészekben kell lennünk, Legyen az életük mindörökké áldott Azoknak, akik hittek még mibennünk. Nekünk a multunk sokat már ugy sem ér: Azoknak, akik bizva-biztak bennünk, Kincsül maradjon a meg nem haló remény ! Ha fáradt testünk majd a hősi sirba száll, Azoknak, akik rég 1 szerettek minket, Örökségük legyen egy véres rózsa-szál. . . (Harctér.) Porubszky Géza. Falusi fotográfiák. (Vége.) Págyi Péter urambátyámnak adassék tisztelet, amennyi megilleti. Nevezetes alak, ha nem „rozzant" (józan). Egyik nevezetessége éppen az, hogy ritkán van rozzant áUapotban. A másik meg az, hogy nincs annak a világon senkivel sem baja soha, csak éppen a pappal. Decsak ha „bekap". Szóval nagyon rossz „törvénye''' van. Á korcsmából hazafelé föltétlenül a parochia Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Társszerkesztő : SZVOBODA ROMÁN. előtt kell elmennie, már t. i. amennyiben ő „menni" szokott. A parochiáig csak elbotlogál, ott a „Jánoska" (nepomuki) előtt először illendően megemeli a kalapját, s aztán következik a pap. Hogy igy meg ugy, de jó cudarul ám! I Csak ő tudja (dehogy tudja!), hogy miért?! Ha nem áll kint a kapuban a mester, akkor a mester is szorul. Aztán odébb áll. De azért ha véletlenül egy ilyen jelenet után találkozom vele: nagyot köszönt ós kezet csókol, s lőtávolon kivül újra rákezdi. Egyszer néhány korhely-tipust mutattam be vetítőgéppel az iskolában, s hangsúlyoztam, hogy ezeket az alakokat én fotografáltam. Fentirt urambátyám azóta nagyon fél a fotografáló masinától, s volt rá eset, hogy meszszire elkerült, amikor nálam látta, nehogy őt is „a lepedőn mutogassák." Azt izente, hogy összetöri. Egyébként fain ember, annál is inkább, mert már jóban vagyunk. # % % Ezennel van szerencsém bemutatni a Jóska bácsit. Öreg, katonaviselt ember, valaha ezredkürtös volt a huszároknál, két kemény esztendőt szolgált. A két esztendőnek regulás élete ma is meglátszik rajta, mert rettentő szigorú ember, igaz, hogy a huszároknál divatos szójátékokat sem feledte. Itt a községben eddig ellátott mindenféle hivatalokat. Volt csősz, révész, éjjeli bakter és tolonchajtó. Mint csősz réme volt a libáknak, meg a libapásztoroknak. Két kilométernyi távolságból már „rihasztó" képessége volt az alakjának, a kiáltozásának, vagy a pisztolyának. Amint durrant a pisztoly, azonnal szárnyra Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. zet érdekében megvalósítható nem lesz? Vájjon érzi-e a nemzet minden egyes tagja magát oly magyarnak, hogy a nemzeti megerősödés érdekében lemondani tudjon, hogy áldozatot hozzon, vagy hogy csak némán és ellenszegülés nélkül tűrje mindazt, amit a magyar nemzeti állam érdeke e korszakalkotó változások folyományaként megkíván. A 48-as átalakulások, melyek jogot adtak a nemzet egy számottevő részének, a nemzeti sovinizmusnak egy megkapó képét mutatják, de félő, hogy a modern kor, mely az önző érdekek jegyében folyik s különösen a háborús négy év gazdasági eltolódásai — a magyar sovinizmus legnagyobb szégyenére — nem fogja ellenállás nélkül elismerni annak a jogosultságát, hogy a magyarság nemzeti megerősödése érdekében áldozatot is kell hozni, s hogy a háború okozta sebek behegesztése azok kötelessége első sorban, akik bár a bölcsőjükben öröklött történelmi jogon, de a megváltozott viszonyok között nem feltétlen s nem minden méltányos lehetőséget kizáró jogosultsággal birtokolt anyagi javadalmakat élveznek s különösen és főkép pedig azoké, akiket a háború szerencsés konjunktúrája az uj milliomosok sorába léptetett. Nem gondolunk itt arra, —- mit az orosz szélsőségek hirdettek, hogy a föld legyen a népé — ámbár igenis valljuk azt az egyedül helyes elvet, hogy a dolgozni akaró magyar parasztnak földet kell adni és erősen hangoztatjuk annak szükségét, hogy az arányosítás a közteherviselésben a szó igazi értelmében keresztülvitessék, s a kelt a falka, eszeveszetten menekültek a libapásztorok, s a biró morgott, mert hogy az ördög győzi puskaporral. A hajtópénzt, ha kárban talált egy-egy sereget, irgalom nélkül kivasalta. Az ilyen ügyben panaszos feleket nyáron csak este nyolcig fogadta, azontúl nem lóvén „hivatal."' — Mi ketten megőrizzük a falut — mondta nekem legelső találkozásunk alkalmával. A község ladikjára ugy vigyázott, mint a szeme világára. Sáros csizmával abba belépni nem volt szabad. Aki beleköpött, azt rendreutasította. Cigány-népség hiába rimánkodott, nem vitte át. Isten ments volt a drótkötélhez hozzányúlni ! A gyereknek pedig, aki ott az ő jelenlétében valamelyes csintalanságot mert tenni, jobb lett volna a világra sem születnie. Mondom, szörnyű akkurátos ember volt, egész nap lármázott, mindig a község érdekében, mert hát a község, a község! Mint éjjeli bakterhez és tolonchajtóhoz már nem volt szerencsém. Hogy a közsógbeli pipákból egy ősacskóba gyűjtött dohánymaradéknak angol módszerrel élvezve nem lehet otkolon illata, arról a vele való beszélgetések alkalmával meggyőződtem. Hogy a viztől meg lehet csömörleni, olyan embernek, aki éveken át nap-nap után mindig csak a vizet strázsálja, most már inkább elhiszem, mint annakelőtte, amig nem volt alkalmam látni eleven révészt. Mert bizony — óh emberi gyarlóság ! — mihelyt csak kissé szünetelt a forgalom, Jóska bácsi meglógott a ladik mellől, s a korcsmából visszajövet ugyanazon az uton mindig Nemzeti sovinizmusunk. Esztergom, december 15. A nagy világháborúnak kellett jönni, hogy a magyarság önmagát megbecsülni tudja, hogy erejének, értékének tudatára ébredjen, s hogy a külföld is rólunk, mint e véres párbaj számottevő tényezőjéről beszéljen. Ezer éves históriánk sok vérrel, dicsőséggel, szenvedéssel megirt lapjai sem szerezték meg a magyar névnek azt, mit megszereztek a magyar hősök héroszai, a kik életüket adták oda e négy év óta dühöngő világháború molochjának. A magyar nemzeti öntudat, benső értékünk ismerete és elismertetése azonban még most sem mutatja a nemzeti sovinizmusnak azt a mértékét, mely a nemzetek e nagy harcában, a magyarság érdekeinek megvédésére, s nemzeti életünk megerősítésére irányuló törekvéseinkben minden ellenséges áramlattal szemben biztos védő pajzsul szolgálhatna. A magyar nemzeti együttérzés még most sem mutatja azt a mértéket, mely szükséges ahhoz, hogy egy nemzet — mely elszigetelten áll — az egyes népek érdekharcában aggodalom és veszély nélkül érvényesülni tudjon s igy méltán vethetjük föl a kérdést, — megteszünk-e mindent, mi e történelmi, nagy időkben kötelességünk, hogy fejlesztjük-e és értékesitjük-e mindama erényeket s az ezekből sarjadozó érdemeket, melyek bennünket annyi más nép fölé helyeztek? Jobb jövőnk érdekében e kérdéssel fogI lalkoznunk kell! Azok a százezrek, akik a legfőbb Hadúr és a haza hivó szózatára hadba mentek s akik az orosz áradat viszszanyomásában, a hitszegő olasz megbüntetésében, a gálád román és a királygyilkos szerb nemzet megérdemelt leigázásában a legdrágábbal, életükkel fizettek, azok szelleme követeli, hogy foglalkozzunk mindazon kérdésekkel, melyeknek helyes megoldásától függ a magyarság jövője, az árván maradt családok jövendő boldogulása s a magyar nemzeti állam megújhodása. S ehhez több j sovinizmus kell. Nem tarthatjuk helyénvalónak ez alkalommal a kritika boncoló kése alá venni aháborús évek gazdasági és kulturális politikáját, mert hiszen a bírálat e háborús időkben gyenge eszköze a rendszerváltozásnak, de beszélhetünk mindama problémákról, melyek a jövő megalapozását érintik s- amelyek helyes megoldásától függ a magyarság jóléte s jövendő sorsa. A jelen még az osztályérdekekben széttagolt nemzeté, de a jövő a népé, azon tömegeké, mely mindent táplál, mely a legtöbbet áldozta a háborúban s mely épen ezért jogokat követel. A demokrácia az, melynek talajából várjuk kisarjadzani az uj szebb Magyarországot, azt a Magyarországot, mely — ezt még kevesen tudják — a háborúban sok vért vesztett s melynek sok j pótolni valója van, hogy egy jobb, boldoj gabb korszak következzék be. De vájjon át van-e hatva a magyarság I az igazi nemzeti sovinizmustól, mely nélkül e nagy történelmi átalakulás a nem-