ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-12-08 / 49. szám

2 ESZTEKGOJí 1917. december 8. az eljövendő béke ne találjon bennünket a habozok, a kétkedők, a kislelküek között s ezekből a tanulságokból állapitsuk meg történelmi jövőnk nagy életcéljait. A béke adventje a munkára való felkészülés, a kiérdemelt, a megbűnhődött jövőre való okos berendezkedés ideje legyen, hogy biztosítani tudjuk az eljövendő nagy napokra kivívott eredmények és sikerek boldogító kihatásait. A béke adventje a vezeklök magábaszállásának őszinte hangulatával töltse be ünnepváró lelkünket, hogy méltán tudjunk örülni, tisztán tudjunk érezni a ránk zúduló ünnepi események születésének szent hajnalán. Aki igy méltóan készül föl a vigalomra, annak örömöket hoz a béke galambja, mely sebes szárnycsapásaival még megérkeznénk, odaszállhat gyertyafényes karácsonyfánk csúcsára a béke ünnepén, szent karácsony napján. Sz

. R

. — Gyönyörű barna plüschbundában állított be egyik pénzintézetbe egy parasztasszony x

s korábbi betéteiből hatezer korona kifizetését kérte. Vánnyadt arcával s ábrázatán a feszélyezettség zavarával ugy nézett ki, mint a windsori vig nők közül a legöregebb dáma. A bunda feltűnő eleganciájának viselőjével ellentétes groteszk volta tette kíváncsivá a jelenlevőket, hogy érdeklődjenek a kért hatezer korona hovaforditása iránt, mire a jó néne öntudatos nekibátorodással jelentette ki, hogy a hatezer koronát a bundára kölcsönkért összeg visszatérítésére szánta. Ez a történet amennyire igaz, annyira szomorú és elkeserítő. Szomorú azért, mert e tényben a magyar földmivesosztály józan megfontoltságának teljes hiánya, beteges elsorvadása jelentkezik, elkeserítő pedig azért, mert a jogosulatlan vagyoni eltolódások okozta szemérmetlen hivalkodásnak a bántó tünete ez a hatezer koronás plüschbunda a baglyas parasztasszony vállain. A régi közmondás azt tartotta, hogy a paraszt csak akkor eszik tyúkhúst, ha vagy a paraszt beteg, vagy a tyúk, most azonban erre a közmondásra bántóan rácáfolnak azok a jelenségek, melyeket különösen a városi üzletekben az ember napról-napra tapasztalni kénytelen. Mig a hivatalnok- ós tisztviselőosztály asszonyai a divatjukat mult s öreganyáiktól örökölt régi rokolyákat és gérokkokat fordítgatják át redős homlokkal és redős szívvel legalább némileg tűrhető kinézésű ruhadarabokká, ugyanakkor megjelenik a szomorúszemű város központjában egy madárijesztő, mely belül szalmával van kitömve, de kivül plüschbundát akasztott rá a megbolondult világrend. Hát ennek a hatezer koronának nincsen annyi fillérekre szétdarabolt egysége, amennyi átok szakad föl a kínos, álmatlan éjszakákon ós gondterhes ebédidők táján a tönkrenyomoritott tisztviselőosztály rabszolgáinak szivéből azokra, kik ezt a háborút a világra zúdították s annak mártírjává a kisfizetéses, de nagycsaládú tisztviselőosztályt avatták. Aki a szivével is tud nézni s a szemével is tud érezni, az álljon ki egy félórára a piacra, nézzen be öt percre az üzletekbe ós aztán menjen haza sirni. Sirassa meg ifjúkorának idealizmusát, meglett korának józanságát s aggságának szelid bókéjét és nyugodjék meg kisirt szívvel lelki világának összeomlásán. De ne fájjon a hatezer koronás bunda szegény lelkének. Nyugtassa meg az a tudat, hogy az erkölcsi világrend törvényei szerint a földi hiúságokon felülemelkedni tudó erős lélek önbizalma, öntudatos józansága drágább kincs minden hiú cifraságnál, mulandó javaknál s hogy a hadivagyonos parasztasszonynak is nehéz lesz a teve után a bibliai tű fokán plüschbundában átbújni. Tsz. A Pax egyesület előkészítő gyűléséről. A nov. 27-iki papi gyűlés résztvevői papi becsületének megóvása céljából kötelességemnek tartom, nem polémia, hanem az „Esztergom" mult számában hozott közlemény kellő kiegészítése végett a következőket konstatálni: a) a „Déli Hirlap "-nak ízléstelen és valótlan cikke, az úgynevezett „beharangozás" nem a gyűlést megelőző napon, hanem a gyűlés napján jelent meg; b) ennélfogva ez a cikk nem vehette el senkinek a kedvét a megjelenéstől és a gyűlésen senki annak jelét nem láthatta, hogy ott nincsenek nyugodtabban gondolkozók jelen; c) aki ott volt, az mind tudhatta azt, hogy az előkészítő gyűlés nem lett a hercegprimás akarata ellenére megtartva, azoknak a bizonyos sajtóközleményeknek, közvetve és tudtukon kivül, azok lehettek csak előidézői, akik nem vol.tak jelen, s talán nem akarták, hogy mások se legyenek jelen ; mert, hogy voltak olyanok, akik azt hirdették : ne menjetek a gyűlésre, a püspökök nem akarják, arról van biztos tudomásom • d) a jelenlevők ismerték a „Pascendi" encyklika és a „Sacrorum" Antistitum" motu A legényeim nagyszerű űuk. Sajnos, hozzá kell tennem, hogy: voltak. Mert hát a háború, a háború! De kár értük, sir a szivem utánuk. Mert ritka hely az, ahol nem volna baj velük. Nekem nem volt velük semmi bajom. Szótfogadtak, mint a parancsolat. Minden május első vasárnapjának reggelén kipróbálták és megtisztogatták a községi fecskendőt. Nekem ez az ő mulatságuk belekerült néhány cigarettámba, de volt hasznom is belőle, mert megöntözték a fáimat és a kertemet. Egyik ilyen alkalommal a biró két liter pálinkát hozott nekik. Hát kérem alássan, aki azt hiszi, hogy kapva-kaptak rajta: az igen nagyon téved. — Kell a kutyának! — igy az egyik. — Öntse kee a vizipuskába, iszi a fénye! — Önti a fénye! — szól a kisbíró, s eltűnik a láthatárról. Akárhány volt közöttük, aki se nem ivált, se nem szivált (ezt minálunk igy mondják), de sőt még a kaszinóba sem járált. A kaszinó alatt értendő néhány négyszögméternyi terület a Kohn Rézi boltja előtt az utcán, ahol üzletzárás után össze szoktak gyülekezni az én legényeim, sok a falnak támaszkodva, a fal alatt gubbaszkodva szívták a cigerettát, vagy uj nótákat tanulgattak, vagy füttyszó mellett egymással táncolgattak. A választások emlékének a hatása alatt pünkösd hétfőjén késő este választásdit játszottak. A felvonulás zajára kiszalad a Jancsi anyja, mert szokás ellenére csak hült helyét találta az istállóban, ahol hálált. Az uton felvonuló menet elején zászlót lengetve táncolt egy hatalmas szál legény. Később tudtam meg, hogy ő a Szmrecsányi volt, mert hogy daliás, szép alak. Nos a fentirt asszony csak nézi, nézi őket, aztán csodálkozva összecsapja a kezét, s felkiált: — Teremtő Isten, ez az emmi Jancsink! Akiről meg kell jegyeznem, hogy a megtestesült szelídség volt, s örökké csak szent nótákat fütyürészett, Tantum ergókat, Liberát, miegymást, szekér tetején, lóitatáskor, kaszálás közben. Hazakerült a harctérről — fejfástul. A Joso esténkint a Szent István Társulat gazdasági füzeteit olvasgatta, még pedig akárhányszor könnyezve! Kérdi az anyja: — Mi van azon sirni való ! — Mert mintha az édesapám beszélne hozzám, Isten nyugosztalja. Pajtásai hóberi barátnak csúfolták, s hiába zörgették náluk az ablakot, nem lehetett kicsalni. Azon az amlitett választáson Ő is résztvett, s a nagy darab compó-gyereket az anyja reggel — megpofozta, mert hogy este otthon a helye, meg hogy mit fog mondani a főtisztelendő ur? Egy alkalommal — mint rendesen — kettecskén ültek este a szobában. Az anyja, ismervén a fia gondolkozásmódját, elég bátortalanul, de szóba hozta, hogy itt az ősz, a kora is megvan hozzá, nősülnie kellene. A fiu vette a kalapját, ment az istállóba, csak ennyit mondott: •— Ráérek én még bevenni azt a keserűpilulát. De aztán mégis csak bevette. Ki tudja, szegénynek hol domborul a sírja. A Pisti holdképe örökké mosolygott. A légynek sem ártott. Tánchoz ugy kellett hazulról kiverni. Se nem dalolt, se nem fütyült, se nem ivált, se nem szivált, csak dolgozott. Jó pajtása volt a „hóberi barát"-nak. Azt a keserű pilulát már vele is be akarták vétetni. De jött az a csúnya háború, s most a kokandi fogolytáborban alighanem többször gondol a kis csikójukra (most már nem csikó), mint a nősülósre. (Vége köv.) (—

CS. —1.) proprio rendelkezését és ép ennélfogva nem tartják lehetetlenségnek azt, hogy olyan papi egyesület, mely e rendelkezéseket figyelembe veszi az egyházi főhatóság jóváhagyását elnyerhesse: Budapest, 1917. december 4. Dr. Giesswein Sándor az előkészítő gyűlés elnöke. A Pax-egyesület előkészítő gyűlésének elnöke iránt táplált tiszteletből leközöltük e nyilatkozatot, bár múltkori számunkban semmiféle olyan állítás nem foglaltatott, melynek rektifikálására kötelesek volnánk. Tény az, hogy a Déli Hirlap első cikke a gyűlés előtt íródott ós még a gyűlés befejezése előtt megjelent. Hogy a cikket a Pax-egyesület ellenségei sugalmazták volna, azt CHeswein elnök uron kivül senki el nem hiszi. Olyan állitások ós gyanúsítások vannak abban, amelyet csak olyasvalaki kockáztathatott, aki a gyűlés körül igen buzgólkodott, mert a hercegprímást avval is vádolja, hogy kémeket küldött a gyűlésre, akiknek titkos feladata volt a gyűlést robbantani és meghiúsítani, de a hangulat láttára mukkanni sem mertek. Ilyen állításról, amelynek valótlansága különben kézzelfogható, jogosan következtettük, hogy nem az Esztergom szerkesztősége, sem pedig az egyesület elvi ellenségei nem irták azokat. Ismétlem, mi csak következtettünk az adatokból. Éppen ugy, mint Griesswein prelátus ur is következtet a nyilatkozatában. Amint mi nem tudjuk bizonyítani ki irta a támadó cikkeket, ugy Grieswein sem tudja. Mi természetesen senkinek a papi becsületét sérteni nem akartuk. A gyűlés jegyzőkönyvének elolvasása után meggyőződtünk, hogy a gyűlésnek vezetősége és szónokai korrekt egyházi álláspontot foglaltak el s a „Pascendi" és a „Sacrorum Antistitum" előírásait ismerték. Ezt készséggel konstatáljuk. Egyébként azonban megmaradunk azon az állásponton, hogy a tervezett papi egyesületet nem helyeseljük, mert abból több baj fog következni, mint jó. Tiszteljük azonban az ellenvéleményt. Bár csalódnánk! De ismerve a magyar viszonyokat, alig csalódhatunk. Ha a magyar püspöki kar jóváhagyja az alapszabályokat, egy szavunk nem lehet az ellen, hogy a papok annak tagjai legyenek. De tiszteletet kérünk azok véleménye iránt, akik elvi és gyakorlati okokból akkor sem fognak belépni. In dubiis libertás. Ezen a téren nem lehet szolidaritást követelni. HIREK. Felhívás Esztergom sz. kir. város közönségéhez I A hadszíntéren küzdő katonáink karácsonyi megajándékozására irányuló mozgalomból társadalmunk a háború negyedik évének küzdelmei dacára is ki fogja venni részét, de különösen fokozottabb örömmel kell, hogy forduljon aggodalmas tekintetünk az itteni kórházakban elhelyezett sebesült és beteg hőseink felé, hogy nekik a távollevő, küzdő bajtársak helyett is boldogabb karácsonyi ünnepeket szerezzünk. Kint a fronton, hol Csak kötelessógtudás, férfias küzdelem s a hazavágyó sziv sóvárgása tölti el a küzdő hősök lelkületét, a bajtársi érzés s a feljebbvalók atyai gondossága elővarázsolhatja minden hősünknek a maga szent karácsony estéjét, s ha fényben, kényelemben nem is, de a nélkülözések, fáradalmak és szenvedések által megedzett lélek fogja tudni ünnepelni a világ megváltásának szeretet-ünnepét; ellenben itthon a kórházakban, hová a meggyötört hős teste pihenni tért, hol megújulnak a borzalmak s eléjük tárulnak az iszonyatok, — a kórház légkörében érzékenyebb lélek a kórterem négy fala között még a legnagyobb . gondosság közepette is melegebb szeretetet, a kötelességét teljesítő hős iránti fokozottabb megbecsülést érdemli — mert hiszen már itthon van, köztünk, vérei között, — hazájában — annak itthon dolgozó honleányai ós honfiúi között, — akikért érdemes volt harcolni . . . érdemes meghalni . . . Ezeknek a kórházi hősöknek tegyük igazán meleggé, szeretetteljessé a karácsony estéjót! — Hisz ki tudja — gyógyulásuk után mi vár reájuk! Ők most itt vannak közelünkben, bennük ós velük becsüljük meg a fronton küzdő katonáinkat, bennük ós velük szeressük azokat, akiknek a halálban is csak egy a gondjuk, az édes otthon,