ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-11-25 / 47. szám

kéntes fehérnemű-adakozásra felkérni. Bármily fehér vagy tarka vászonból készült férfi vagy női alsóruhát, harisnyát, ágy- vagy asztal­neműt, törülközőt, vászonfoltot, trikót, kötött ruhaneműt stb. hálásan fogad a bizottság s az átadott ruhanemüekről elismervényt ad. — Adja oda mindenki fehérneműkészletéből még a tán nehezebben nélkülözhető darabokat is, mert a hadseregnek fehérrieművel való ellátása hazafias és becsületbeli kötelességen kivül fo?itos hadi­érdek is. Ugyané napon a vármegye összes köz­ségeiben, sőt e napokban az egész ország terü­letén hasonló gyűjtést eszközölnek a hadsereg számára. Az, aki ilyen elismervénnyel fogja tudni igazolni, hogy már adott fehérneműt a hadsereg számára, kikerüli a jövőben esetleg szükségessé válható fehérneműrekvirálást. Azért okosan teszi mindenki, ki már most lerója ez irányban köte­les adóját. * Népkonyha megnyitás. A szt. Erzsébet egyesület Népkonyháján ma délben 12 órakor osztják ki az első ebédet. Az egyesület tagjainak szives megjelenését kéri az elnökség. * Kiflinap a katonák karácsonya javára. A kórházakban ápolt hős katonáink karácsonyá­nak boldogabbá s örömteljesebbó való tétele cél­jából a vármegye alispánja által megindított akció minél eredményesebbé való tétele ötletéből merült fel az a terv, hogy azok részére, kik csak kisebb összegeket áldozhatnak derék kato­náink karácsonyi örömeire, lehetővé akarván tenni a rendezőség az adakozás* könnyebb mód­ját, december hó 2-án, jövő vasárnapon a város jótékony urileányai a megelőző katonapok min­tájára kiflinapot rendeznek Esztergomban. A kiflit, — a rég nélkülözött ropogós, piros kiflit •— a Széchenyi-téren fogják árusítani néhány fillérért, melynek ellenében még égy bájos „kö­szönöm" is kijut ráadásul a jólelkű adakozóknak. A kiflinap rendezősége ez uton is felkéri a ter­melő gazdaközönséget s mindazokat, kik a kato­nák karácsonyát áldozatos szeretettel megédesí­teni kívánják, küldjék e kiflinapon árusítandó kifli készítéséhez szükséges lisztadományaikat bármily kevés legyen is az, az esztergomjárási főszolgabírói hivatalba (vármegyeház) december 1-én délig. * Jubiláris közgyűlés. A szent Erzsébetről nevezett esztergomi Jótékony Nőegylet, mely 1867. évben alakult s igy már ötven óv óta tel­jesiti nemes feladatát, f. évi november hó 19-én, szent Erzsébet napján tartotta jubiláris közgyű­lését az esztergomi katholikus kör nagytermében Bogisich Mihály c. püspök elnöklete alatt. A gyűlésen, mely a háborús viszonyok miatt csak a szokásos keretek közt tartatott meg, a várps társadalmának jótékony hölgyei igen szép száni.­mal jelentek meg. Bogisich Mihály c. püspök, az egyesület elnöke megnyitó beszédében mél­tatta az egyesület múltját, a lepergett félszázad humánus működésének áldásos hatásait, melyet különösen a város szegényeinek istápolásában e 'hosszú idő alatt kifejtett s kifejezést adott azon közóhajnak, hogy e fontos évforduló ünne­piesebb keretek között is megünnepeltessék. Mátéffy Viktor p. kamarás, alelnök beszámolván az elmúlt évben az egyesület által kifejtett jóté­konyságról, a segélyezések módjáról s mérvéről, pénztári állapotáról, mely szerint a népkonyhán a mult évben kiosztott 6700 ebéd 3626 koronába, a szegények gyógyszere 984 koronába s pénzbeli segélyezésük 1278 koronába került, javasolta, hogy az egyesület fennállásának ötven éves ju­bileumát jövő évi január havában a kaszinó termében tartandó jótékonycélu műsoros estély keretében ünnepelje meg. A közgyűlés a javas­latot egyhangúlag elfogadta s elhatározta, hogy az estély előkészítésére szükebbkörü bizottságot küld ki. Elhatározta még a közgyűlés, hogy f. évi november hó 25-én a városi szegényházban megnyitja a szokásos ingyenes népkonyhát s ugyancsak ezzel kapcsolatosan jótékonysági hadi­konyhát is nyit, hol a szegényebb néposztály mérsékelten olcsó árban két tál meleg ételt s elegendő kenyeret kaphat. E hadikonyha jótékony­ságát bárki igónybeveheti, ki arra rá van utalva, különösen a szegénysorsu hadbavonultak csa­ládjai, ha igényüket Mátéffy Viktor plébánosnál, vagy a szegényház főnöknőjénél bejelentik. A januárban tartandó jubileumi műsoros estély jö­vedelme s az egyesület tagjai közt kiosztott gyüjtőivekre jegyzett vagy az egyesület vezető­ségéhez juttatott jótékony adományok a nép­konyha s a hadikonyha kiadásaira fognak fordít­tatni. A gyűlés végeztével még a bejelentett szegények részére osztattak szét jótékony ado­mányok. * Sajtó vasárnap. Az esztergomi főegyház­megye területén a bibornok hercegprimás intéz­kedésére jövő vasárnapon, december hó 2-án tar­tatik meg a szokásos sajtóvasárnap, amikor a főegyházmegye összes templomaiban gyűjtést ren­deznek a Katholikus Sajtóegyesület javára. Ez Egyesület nemes céljait erősíteni hivatott gyűj­tésnek minél eredményesebb foganatosítását me­legen ajánljuk a katholikus sajtó érdekeit szivén viselő ftdő Papság figyelmébe. * Hadikonyha. A szt. Erzsébet egyesület hadikonyhát létesít, amelyben olcsó pénzért óhajt ízletes ebédet adni azoknak, akik a hábo­rúban erre vannak utalva. Jelentkezni lehet Mátéffy plébánosnál,, mint az egyesület igazgató­jánál és a Szegényház főnöknőj ónéi. * Nyilvános gyermektanulmányi előadás. Az „Esztergomi Gyermektanulmányi Fiókkör", folyó hó 18-'án vasárnap d. e. 11 órakor tartotta Il-ik nyilvános előadását a főgimnázium díszter­mében nagyszámú és előkelő közönség jelenlété­ben. A programmot Szabó Margit tanítónő sza­valata nyitotta meg Szvoboda ^Románnak „A gyermek" c. szép költeményével. Szabó Margit előadása nem szorul külön méltatásra, Esztergom közönsége jól ismeri kiváló előadó képességét ama emlékezetes ünnepélyek alkalmából, melye­két a vizivárosi zárda Mária Kongregációja ren­dezett. A tetszéssel fogadott szavalat után dr. Walter Gyula c. püspök, prelátus-kanonok, a fiókkör elnöke olvasta fel nagy tudással megirt dolgozatát „Az otthon hatalma" cimen. Az előadó mindenekelőtt azon tudományos elméle­teket ismertette, melyek az otthon nevelői jogát vitatják, majd a külföldön, különösen Németor­szágban felállított „Einheitschulen" szervezetét ismertette. Ezzel szemben kiemelte a helyes csa­ládi nevelés eszközeit, amelyek legalkalmasabbak a gyermekben az igazi egyéniségét felkelteni. Miután a családnak helyes alapon kifejtendő testi és szellemi nevelő munkásságához nyújtott igen becses vezéreszméket, előadását Petőfinek a szülői házról irt hálatelt szavaival fejezte be. A szép értekezést a közönség hálás tapsokkal ju­talmazta. Végül Etter Ödön takarékpénztári tisztviselő a szülők nevében szólalt fel és üdvö­zölte a Gyermektanulmányi Fiókkört, mint amely segítségére siet a szülőknek a nevelés nagy mun­kájában és közvetlen kapcsolatot létesít az is­kola és a szülők között. Hangoztatja, hogy a nevelés elsősorban a szülők feladata, éppen ezért, ha a gyermek egyéniségét az iskola meg akarja határozni, nem nélkülözheti a szülőnek gyerme­kéről adott véleményét, mely sok problémára vet fényt a gyermekkel később foglalkozó pe­dagógusok, oktatók, vagy gyermekbirák előtt. A tartalmas gondolatokban gazdag beszéd minden jelenvoltban mély benyomást keltett. A program­mot dr. Walter Gyula elnök köszönőbeszéde zárta be, mely után a jelenvolt közönség köré­ből számos uj tag jelentkezett a fiókkörbe való felvétel céljából. * Általános rekvirálás. A gabonaátvóteli bizottságok működése befejezéshez közeledvén, már is megállapítást nyert, hogy az nem járt a remélt sikerrel, azért Hadik közélelmezési mi­niszter most az átvételi bizottságok eljárását ki­terjesztette a nem termelőkre is, kiknek készle­teit a bizottság házról-házra járva fogja meg­vizsgálni s a fölös készleteket elrekvirálni. Mi ugyan érthetetlennek találjuk, hogyan lehet nem termelőnek ma fölös készlete, mikor a megenge­dett készletéhez sem tud hozzájutni, de ha ettől a rekvirálástól a miniszter jobb eredményeket vár, szívből kívánjuk, hogy néki legyen igaza. A rekvirálások azonban kétségtelenül csak súlyos­bítják az amúgy sem rózsás közhangulatot s éppen azért a legmesszebbmenő tapintatossággal kell azt végrehajtani. * Az 1918. évi esküdtbirák. A jövő évi esküdtbirák névjegyzékét a komáromi kir. tör­vényszék illetékes tagjai és Bleszl Ferenc kir. tanácsos, takarékpénztári igazgató, mint várme­gyénk törvényhatóságának megbízottja e hó 17-én állították össze Komáromban. E szerint városunk és vármegyénkből a komáromi kir. törvényszék területén alakított esküdtbíróság tagjai lesznek: Adorján József, Erős Adám, Etter Ödön, Kern­stock Károly Nyergesujfalu, Kiffer Mihály Ku­gyelka veje, Komáromy Ferenc, Krizsán Vincze Párkány, Magyari László, Majer Ferenc intéző Szőgyén, Pfluger János Dorog, Rutics János Párkány, Schalkház Ferenc, Spitzer Ignác Lá­batlan, Szabó Géza, Szentes Jakab Kőhidgyarmat, Takács Gyula Bátorkesz, Tóth Ignác Kernend, Tóth Imre Horváth veje, Trexler Antal és Vimmer Kálmán Ersekkéty. * A katonák árváinak téli cipőjére a Bottyán-utcai napközi otthon gondnokához Csuba János 10 koronát küldött, Mészáros József ipar­testületi előljáró pedig ez évben is egy pár pom­pás, kitűnő minőségű gyermekcsizmát küldött egy katonaárvának. Mészáros József a háború kitörése óta minden esztendőben áldozatos jóié­lekkel megküldötte a maga szeretetadományát egy-egy pár kis csizma alakjában s amennyire fokozódik a katonák árváinak' szánt adomány értéke évről-évre, épp annyira fokozódik a jó­lelkű, tisztes iparosmester iránti becsülésünk s hálánk, ki szeretetadományával a társadalom soha ki nem fogyó, meg nem szűnő áldozatkészségét jelképezi s képviseli. Marosi Józsefné, Szecskay Kornél felügyelő-bizottsági elnökök. * A telefon áremelése. A kereskedelem­ügyi minisztériumban most van felülvizsgálat alatt a postaigazgatóságnak a telefondijak fel­emelésére vonatkozó előterjesztése, mely szerint folyó évi december l-től, illetve jövő évi január l-től a telefondijakat 100%-kal fel fogják emelni évi 120 koronáról 240 koronára. A környékbeli díjmentes beszélgetések dija 100 kilométerig a legkisebb távolságra is egy korona lesz, 100— 200 kmig 2, ezen felül 3 korona lesz a beszél­getés dija. * Hadifoglyok visszavonása. Esztergom városban és a közeli falvakban mezőgazdasági ós egyéb munkákra kiadott orosz hadifoglyok közül 150-et csütörtökön bevontak s elvitték őket más szolgálatra. Miután a mezei munkák még nem nyertek mindenütt befejezést, s mivel férfi­napszámosok egyáltalán már sehol sem haphatók r ez a rendelkezés igen kellemetlen helyzetbe hozta a fogolytartó gazdákat. Miután az ország több vármegyéjében történt hasonló Intézkedés, báró Badvánszky Antal sürgős interpellációt intézett a Házban a földmivelósügyi miniszterhez e tárgy­ban, ki válaszában a hadifoglyok bevonását fon­tos hadi érdeket elősegítő állami munkák elvég­zésének szükségességével indokolta s nem nyújtott reményt arra, hogy a foglyokat gazdáik vissza­kaphassák. * A cukor drágulása. Nemrég hirüladtuk lapunkban, hogy a kormány a hadiköltsógek fe­dezésére szánt jövedelmi adók között a cukor megadóztatását is tervezi. A pénzügyminiszter most terjesztette be a képviselőház elé a cukor­adóra vonatkozó törvényjavaslatot, amely igen magas adóval rróván meg a még raktáron lévő tavalyi, valamint az uj üzem által termelt cukor­kontingenst, előreláthatólag ugyanilyen fokozott arányban fog megdrágulni az ezután forgalomba kerülő cukor. A detailforgalomban, mint hírlik a cukor ára kilogrammonkint 260 fillérre fog emelkedni. * Szent Péter esernyőjét, Mikszáth eme kitűnő és népszerű regényét aki már olvasta, az azért fogja megnézni a Korona-moziban jövő vasárnap a hasonló című filmet, hogy újra élvez­hesse e pompás regény kedves alakjai köré fo­nódó események érdekfeszítő voltát, aki pedig nem olvasta volna, az el ne mulassza megnézni ezt páratlan kiállítású filmet, melyben Várkonyi, Lenkeffy Ica s csupa elsőrangú művészek játsszák el Vibra Gyuri és Veronka idillikus históriáját. Különben e hét keddjén és szerdáján is szenzá­ciója lesz a Korona-mozinak „A riporterkirály" c. négyfelvonásos rendkivül kacagtató vígjáték­ban, mely épp oly mulatságos, mint a „Doktor ur" annak idején. Csütörtökön egy szentimen­tális 4 felvonásos dráma, a „Töviskorona" kerül műsorra, mely két nővér közös titkának meg­őrzése körül fonyódó bonyodalmak kitűnő lélek­tani rejtélyeit tárja a drámát kedvelő lelkibúvá­rok elé igen hatásos jelenetekben. Ma este a hires második Phönix-film, „Az utolsó hajnal" fog zsúfolt házakat vonzani. TÖMJÉN I. oszt., fehér, kapható r Kitzinger József gyertya-üzletében, Esztergom.

Next

/
Thumbnails
Contents