ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-01-06 / 1. szám

sára akartak jutni. Mindezen társadalom felforgató eszmék Szir- és Örményországban egy ujabb gonosz reneszánszt értek: alapitójukról, Szamoszataí Pálról pauliciánusoknak nevezték őket. Bár a bizánci császárok erőteljes rendeleteket adtak ki ellenük, mégis sikerült magukat SZÍVÓS erővel fenntartani az örmény hegyekben, egész a középkorig. Ezen utóbbi eretnekekből hozott Cimiszkesz császár 970 ben Tráciába, Filipopolisz környékére a görög-bolgár határ megvédésére. Ezeknek veszedelmes tanait egy Bugomil nevü pap a X. század első felében, Péter cár uralkodása alatt megreformálta és a bolgárok közé vitte. Bár szoros az összefüggés a két eretnekség: a paulicianizmus és a bogumilizmus között, a régi források mégis világosan megkülönböztetik a kettőt egymástól. Vannak sokan (igy Euthymius Zigabenus), akik az eretnekek nevét inkább az ő imádságuktól: Uram irgalmazz („Bog" Isten és „milui" irgalmazz) származtatják. Nevezték őket pfundatiáknak is, egy pfunda nevű bőrtarsolyról, amelyet hordtak; továbbá enkratitáknak, marcionitáknak, ők önmagukat krisztopolitáknak hivták. Általánosan a katharént K (tiszták) nevezete alatt szerepelnek; ebből származik a német „ketzer" és a magyar „kacér" szó. Midőn később elterjedtek egész Európában, minden országban máskép nevezték őket. Olaszországban patharinoknak vagy szperonistáknak, Dél-Franciaországban bulgároknak vagy albigenzeknek, ÉszakFranciaországban és Angolországban publikanusoknak, Németországban runkeleknek. Bulgáriában legelőször a XI. század elején keltenek aggodalmat az állam szemében. Különösen küzködik velük Alexiusz Komnenus császár (1081—1118.). Midőn ezen császár az 1115. esztendőben Filipopoliban telelt, különös gondot fordított az ott talált pauliciánusokra és bogumilekre. Miután megtudta, hogy egy Bazil nevű orvos a szellemi vezérük, azt magához rendelte és tetetett érdeklődéssel kicsalta belőle az ő tanításait. Egy függöny mögé rejtett gyorsíró pedig mindezeket rögtön megörökítette, ugy hogy Bazil azokat később már le nem tagadhatta. A császár ezután rendkívüli gondot fejtett ki a tévtan visszaszorításában. Határozottan kimondott hivőit elfogatta, akik közülük lemondtak az eretnekségről, újra visszakapták szabadságukat, a többiek pedig végig a börtönökben senyvedtek. Csupán az eretnekség fejét, Bazilt ítélte a patriarcha és a város papsága tüzhalálra és midőn a tévtanitó mindvégig megmaradt álláspontja mellett, a császár is hozzájárult az Ítélethez és azt végre is hajtatta. Az üldözés következtében megrettent hivők megengedték maguknak az alakoskodást is. így a felekezet titkon tovább terjedt a Balkánon és innét bejárta az egész nyugatot, gonosz tanaival egész Európa állami életének alapjait meginogtatta. Tanaikat legjobban összefoglalta Euthymius Zigabeus „Panoplia dogmatica" nevű művében. A bogumilek az ó-szövetségi szent könyvekből csupán a zsoltárokat és a prófétai könyveket fo— Már elég régen ismerjük egymást nemde? Tudja, hogy nem léha fiatal ember, hanem érett, meggondolt férfi vagyok, nos, mit teketóriázok, megtaláltam, akit keresek, ossza meg velem életét. Özvegy vagyok, van két fiam, az egyik már jogász, a kisebb 12 éves, ennek még anyára van szüksége. Ella a meglepetéstől nem birt szóhoz jutni, maga előtt látta e nagykereskedő fényes palotáját, a vakitó lakásberendezést, mit a reggeli szellőztetés látni engedett, nagy mecklenburgi lovak jöttek mentek az árukkal — óriási raktárok az udvaron, az irodában lázas munka a nagy könyvek körül, milyen szédületes szerencse! Asszony lehet, díszes pongyolákban járkál majd a bronzcsillárok alatt, keleti szőnyegeket tapos, urnő lesz — feleség! — Mit szólsz hozzá anyám? — Ezért imádkoztam, hogy visszajuthass a fényes körbe, ne legyenek többé szánakozóink! — S a trafik? — Megtartom magamnak, munkával akarom lemorzsolni még hátralevő napjaimat. Mint futótűz terjedt a városban a szenzáció: „Képzeljétek\" „Hallottátok?" Ilyen gazdag ember s egy trafikos leányt! Az eljegyzés után egyenesen hazahajtattak. Ella büszkén sétált végig a pazarul világított szobákon, figyelmesen nézte az összehalmozott csecsebecséket, régi századok festményeit és szinte kábulttá lett, hogy üvegketrecéből ily ra

gy°gó környezetbe jutott. Midőn leendő hálószobájának alkoven-függögadták el, az új-szövetséget egészen megtartották. Ezekhez fölvettek több apocrif könyvet, nevezetesen a „Visio vagy ascensio Isaiae" című könyvet. Mindezen könyvekből allegorikus magyarázatokkal iparkodtak kimutatni tanaikat. Az Istenre vonatkozólag azt tanították, hogy habár anyagtalan, nincs teste, mégis emberi alakja van. Továbbá az Istennek két fia volt, az elsőszülött és hatalmasabbat Szatanaelnek nevezték. Ez hatalmát tekintve mindjárt az Isten után következett, hanem később föllázadt az Isten ellen és emiatt a vele együttérző égi hatalmasságokkal egyetemben letaszittatott az égből. De isteni alakja és teremtő hatalma továbbra is megmaradt és azért elhatározta, hogy miként az Isten, úgy ö is fog egy eget és földet teremteni. Ezenközben a föld és viz összevegyítéséből egy embert is formált, de nem tudta életre kelteni. Azért megkérte atyját, hogy az leheljen az emberbe életet és az új teremtmény legyen mindkettőjük közös birtoka és majd az ember neméből töltessenek be az égnek megüresedett trónjai. De látva az embernek dicsőségét, irigységgel telt el Szatanael és az emberek vesztére tört. Kigyó képébe öltözve, Évától nemzette Káint és ennek nővérét, mig később Ádám Ábelt nemzette. Káin minden gonoszságnak forrása lett a földön. Ezen ármányos tette következtében Isten megfosztotta Szatanaelt az isteni alaktól és a teremtő hatalomtól, de mégis megmaradt rendkívüli ereje és befolyása. Nevéből elvette Isten az utolsó tagot „él" (héberül Isten) és ezután pusztán Sátán lett a neve. Még megmaradt hatalmát az emberek tönkretételére törekedett felhasználni, ő vezette félre Mózest törvényének megírására, úgyhogy ennek következtében az ó-szövetség emberei mind elkárhoztak és csak kevesen jutottak az Úrhoz, az angyalok sorába, igy csupán a tizenhat próféta és az evangéliumi nemzetségtáblákban felsoroltak. Midőn az Atya látta ezen ármányt, az 5500. évben egy uj fiút nemzett: a Logost, az Isteni igét, Mihály arkangyalt, a nagy tanács fiát, Jézus Krisztust. (Tanaikban ezek mind egy személyt képeztek.) Ez egy étheri testet véve magára, beereszkedett szűz Máriába, annak jobb fülén át, majd ennek tudta nélkül egyszerre a betlehemi jászolban termett. Ezután végrehajtotta az üdvösség munkáját, amint ez az új-szövetségi evangéliumokban meg van irva. Még látszatra keresztre is engedte magát feszíttetni. Föltámadása után letéve a látszólagos embert alakot, isteni hatalmával lebilincselte a Sátánt a pokolban, maga pedig diadalmasan visszatért az ő atyjának jobbjára, ahol azelőtt a Sátán = Szatanael ült és végül ezen örök tervek végrehajtása után újra egyesült mennyei atyjával. Igy a fiú újra eltűnt az atya egységében, de előbb még nemzette a Szentlelket, a Szentlélek pedig tovább nemzette Júdást és a többi apostolokat. Ezen Szentlélekről a bogumilek azt tartották, hogy ez csupán őbennük lakozik és él tovább, ennek következtében ők a halál által minden szenvedés nélkül, a testet a föltámadás nélkül való nyéhez ér, visszahökken, de a nehéz damask mögül néz és lát. Zoltika az ágy tetejére kapaszkodva egy festményt akaszt le a falról: „Nem hagylak itt anyám, — papa másnak adta e helyet" s átölelve a képet, görcsös zokogással vitte a mellékszobába. E zajra az apa besietett s látva, hogy a gyermek kit szorongat kezében, félre fordította könnyes szemét s megindultságát palástolva., —monda: Eredj be fiacskám bátyádhoz — szeressétek egymást. • — Sándor kiment a temetőbe! — Oly későn ? — Azt mondta, nem is jön többé haza ! — Örült gyermekek!.... no-no csendesülj, ne sirj, hallgass, mindjárt jön a mama! — Az nincs, csak egy volt, nekem nem kell! Ella lelkében teljesen megrendülve nézte s hallotta e jelenetet, a nehéz damask rojtokon végig futottak könnyei. Tehát ez az ára boldogságomnak? Látásom megbolygatja egy drága anya emlékét, ártatlan gyermek szeretete tiltakozik ellenem? Csak ki, ki innen, elborult e fény s kínálkozó jólét minden ragyogása, vissza üvegbódémhoz, szegény akarok maradni! „Itt vagyok anyám ! Nem tanítottad, nem magyaráztad, de a palota fénye értelmet adott e szónak: „Mostoha." Azóta elégülten didereg üvegkalitjában még mindég e jogos cimmel: „Trafikos leány." Gladiolus. enyészetnek hagyva, lelkeikkel az Atyához térnek. A világnak teljes befejezése után a Szentlélek is újra visszatér az Atyához és annak egységébe olvad és újra egy Isten lesz, mint kezdetben volt. A bogumilek Szentháromságtana tehát szabelliánista, Krisztus tana pedig doketista. Mig ők magukat a Szentlélek hajlékainak mondták, addig a többi embereket az ördög tanyájának tartották. A régi hivők közül is csupán az apostolokat és a vértanúkat tartották szenteknek, mert a többiek a képek tisztelete következtében a bálványimádásba estek; ők ugyanis az ikonoklaszták álláspontján voltak. A képek tiszteletével együtt elvetették az ereklyéket és a templomokat is. A templomokat a Sátán házának mondták és ezek közül a Sátán maga Konstantinápolyban az Aja Sophiában lakott. Az imádságok közül csupán a Miatyánkot tartották meg és ezt gyakori térdhajtások között nappal hétszer és éjjel ötször elimádkozták. A keresztények keresztelkedését vizkeresztségét, mint szent János keresztségét elvetették és helyébe Jézus tűzkeresztségét állították, amelyet ők János evangéliumának fejre való feltételével, a Szentlélek segítségül hívásával és az Miatyánk eléneklésével szolgáltattak ki. A keresztséggel együtt elvetették a misét és áldozást is, ezek helyébe iktatták a Miatyánkban említett és misztikusan magyarázott „mindennapi kenyeret." Hetenként háromszor böjtöltek hétfőn, szerdán és pénteken, de hogyha vendégségbe hivattak, azt elfogadták. A házasságot és a husevést elvetették, barátcsuhában jártak. Zordon külsejükkel jelezték lelkük komorságát. Ezen teljesen kereszténytelen tannak hivei két csoportra oszlottak, az egyik volt a beavatottak osztálya: csak ezeknek kellett a tanításnak teljes szigorúságát megvalósítani, hogy nem bírtak vagyonnal, nem szálltak harcba, hogy nem öltek sem embert, sem állatot, nem élveztek sem hust, tejet, sem tojást és nem éltek házaséletet. Ezeket tökéleteseknek (perfecti) nevezték és kézföltétel által (consolamentum) avatták őket fel. A többi hívőnek (credentes) csupán hitüket, imádságaikat és böjtjeikét kellett magukra venniök, és megígérniük, hogy haláluk előtt fölveszik a consolamentumot. Ha egy haldoklónak ezt egyszer feladták, azt néha eléheztették (endura), hogy többet ne vétkezhessen. A tökéleteseknek száma sohasem volt jelentékeny. Egyházi kormányzatul ezek közül választottak maguknak vezetőket, de mivel az egyházi rendet elvetették, ezek a hívőknek puszta megbízottai voltak. Az egyház kormányzata élén püspök állott, akinek oldala mellett az úgynevezett apostolok állottak. Ezen vallás tanai között az államra nézve legkárhozatosabb eszméket tartalmazza. Ezen rövid összeállításból is látni, hogy ezen tanítás tele van balgasággal és babonával. Megengedett alakoskodásával és híveinek kettős: tökéletesek és tökéletlenek, osztályozásával alkalmas, hogy bevegye magát a társadalom sötét rejtekjeibe ugy a köznépnél, mint a gazdagoknál. Mindegyik társadalmi, anyagi és élvezeti igényeinek tudott valamit nyújtani. A köznépnek nyújtotta a vagyonközösség eszméit és reményeit az előkelőknek a beavatottság által való biztos és könnyű uralmat és mindnyájuknak közösen ez alakoskodás által és a halálos ágyhoz kitolt és könnyű bűnbocsánat által biztosította az erkölcsi szabadosságot. Ezen tanok terjedésének nálunk különösen Nagy Lajos király iparkodott gátat vetni és a mennyire telhetett a Balkánon is visszaszorítani. Az ő buzgólkodása folytán különösen Boszniában sikerült a katholicizmusnak kiszorítani az eretnekséget. Ugy hogy mi ezen eretnek mozgalom emlékét csak szóban őrizzük: az egyik a fent emiitett, Kathar—Kétszer—Kacér; a másik a „bugris" szó, ezen eretnekeket ugyanis hazájukról bolgároknak is nevezték és lett a bulgari-ból bulgri, búgri és ebből a magyar bugris szó és mivel ezek nyomán erkölcsi durvaság és műveletlenség járt, azért a magyar nyelv ma is ezt a fogalmat fűzi ama szóhoz. A török hódoltság idején Bulgáriában és Szerbiában a görög egyház általában kiirtotta a bogumilizmust. Legtöbb maradt meg belőle az oláhoknál. Romániában máig is megvan a társadalom ama tagozottsága rabszolgákra és bojárokra, melyet a bogumilizmus tanai ellenére is gyakorlatban megrögzített. Minden föld, vagyon, hatalom és jólét a nagybirtokos bojárok kezén van, a nép és a zsidók pedig nyomorgó rabok. Épen a világháború folyamán lehet valamiképen eme szegény rabszolgák megváltását és felszabadítását tervezni. Ha a központi hatalmaknak sikerül Romániát tartósabban meghódítani, uralmuk biztosi-