ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-09-16 / 37. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ara 16 fillér. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. A papság és a szövetkezeti mozgalom. Esztergom, szept. 15. Lapozzuk végig a magyar nemzet dicső történelmi múltjáról tanúskodó történelem bármely lapját, tekintsünk szét ebben az országban és vessünk egy futólagos pillantást a katholikus papság ezerféle működésének magasztos s hivatottságának gondteljes, fárasztó tevékenységére, azt az egyet önkéntelenül is meg kell állapitanunk: a katholikus papság mindenkor megkülönböztetett helyet foglal el. Ezekben a nehéz vészteljes időkben kétszeresen érezzük azt, hogy minekünk különösen most, nagyrahivatott vezetőkre van szükségünk, akik megoltalmaznak bennünket a folytonos belső ellenséges támadások ellen, megvédenek azokkal szemben, akik vallásunkra, társadalmi berendezkedésünkre, de leginkább keresztény katholikus iparunkra és kereskedelmünkre törnek, teszik ezt pedig olyan iszonyatosan fokozódó arányokban, hogy most már igazában elérkezett a tizenkettedik órája annak, hogy frontot állitsunk a garázdálkodók tetteivel szemben. Bizony nagy feladatok fognak itt megoldásra várakozni, sok-sok akaraterös, tettre kész férfiura lesz szükségünk, ha azt akarjuk, hogy nyugodt, megelégedett, de mindenekelőtt minden korrupt be-" folyástól ment, demokratikus Magyarországnak vessük meg az alapját. A világháború negyedik évében mindjobban kezd kidomborodni az ország gazdasági és kereskedelmi utjának egyedüli, de legbiztosabb alapja: a szövetkezeti hálózat minél szélesebb rétegben való terjesztése és erős kiépitése. Ahhoz most már kétség nem fér, hogy egy olyan termelő országnak, mint aminő a mienk, — a hadseregszállitőkat és bankbárókat figyelmen kivül hagyva •— nem közvetítőkre, árdrágítókra és áruelrejtökre van szüksége, hanem, — hogy többet ne is említsünk — fogyasztási és hitelszövetkezetekre. E lap hasábjain eiéggé kimutattuk a szövetkezeti mozgalom népmentő, szociális fontosságát és ma már a szó teljes értelmében annak nélkülözhetetlenségét. A szövetkezetek örvendetes terjeszkedését tanúsító jelentéseken kivül, legszívesebben látjuk azt; hogy a mi népünk kezd a higgadt belátás álláspontjára helyezkedni, kezd tudatára ébredni annak, hogy a pap és a tanitó úgyszólván egyedüli embere a községben, akihez teljes bizalommal fordulhat és ez utóbbiaknak céltudatos, soha meg nem szűnő szakavatott munkálkodása hozza meg majd a nép megelégedett s harmonikus együttműködését. Örvendve látjuk azt is, hogy a legújabban megalakult szövetkezetek kezdeményezői és vezetői a lelkészkedö papság köréből kerülnek ki, egész versengés folyik a szövetkezetek megalakításáért, és ha az ilyen szövetkezet megkezdte áldásos működését, kétszeres tisztelet és fokozott nagyrabecsülés veszi körül annak vezetőjét, tehát legtöbb esetben az Egyház képviselőjét. Áll ez ma már nemcsak a falusi szövetkezetekre, hanem a folyvást alakulásban levő városi szövetkezetekre is. És ez igen jól van igy! Nap-nap után látjuk és tapasztaljuk azt, hogy ennek az országnak közélelmezését és közellátását hadi központokkal, bankok által uralt szervekkel és a rendeletek — ma már igazán nevetségesen szaporodó — tömkelegével, megoldani nem lehet. Csak nemrégiben állította össze egy türelmes dilettáns a háború alatt kiadott közgazdasági vonatkozású törvények és rendeletek lajstromát és munkájának végeztével azt a siralmas körülményt volt kénytelen megállapítani, hogy ezek a rendeletek 3000, mondd háromezer nyomtatott oldalt tesznek ki. Vegyük ehhez azt a harmincezer közvetítőt, akik bizonyos rutinitással, de annál nagyobb szégyenére és kárára a nemzetnek, garázdálkodnak ennek az országnak ma már minden részében, és akkor megkapjuk a magyarázatát annak: miért tűnnek el az egyes áruk az árak maximálása előtt, — alatta és utána és miért kell minekünk — tehetetlenségünk következtében — változhatatlan beletörödöttséggel tűrni ezeket a szégyenteljes állapotokat. Amikor tehát a papság és a szövetkezetek együttműködésének országos érdekéről teszünk említést, egész természetes és idővel mindenesetre bekövetkezendő állapotnak tartjuk azt, hogy minden község birjon elsősorban fogyasztási és értékesítő szövetkezettel, ha lehet hitelszövetkezettel is, mig a városi szövetkezetek a tulajdonAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A vutki. Irta: Briesen Frigyes. Fordította: Szabó Nándor. „Bizony Iván fiacskám — és még engedd meg, hogy két jó tanácsot adjak neked, aminek ebben a szörnyű háborúban hasznát veheted: Légy csinos, jámbor és ne iszákoskodjál! Hallod drága fiacskám?" A drága gyermek, egy hórihorgas, borzas hajú legény, az uj katonasapkát betyárosan a szemére húzva, mint egy fajankó állott öreg anyókája előtt, aki mialatt jobb kezével a köténye csücskével a szemeit törülgette, addig a ballal egy kicsire összehajtogatott papirt nyomott katonafia markába. „No Iván — itt van az utolsó pénzecském, ezt majd add oda a tiszt urnák, hogy ne küldjenek túlságosan előre a háborúban. Mondd majd, hogy rosszak a lábaid, nem bírsz sokáig gyalogolni. — megértetted drága fiacskám?" Bammlanoff Iván némán bólintott, bucsut vett szeretett anyókájától, akinél mindig olyan keveset kellett dolgozni és mégis oly sokat kapott enni s éktelen ordítást ^sapva botorkált a falun végig, ahol az ifjúság tisztelettel vegyes félelemmel bámulta rajta az uj uniformist. Az anyóka még sokáig nézett utánna, amíg öreg szemeivel követni tudta. A fekete Maruska azonban, a szomszéd tenyeres-talpas leánya, gúnyosan nevetett a különös hadfi után; bizony áz Orsebatsoff freiter, a molnár fia, sokkal különb legény ! Az okos, öreg anyus helyesen gondolkozott — orosz módra. — Iván ugyanis, ha nem is került a kompánia végére, amit a legjobban szeretett volna, de a kis pénz segítségével valahová a középre osztották be. Itt csakhamar majdnem újszülöttnek érezte magát, miután egyszer már sikerült magában leküzdeni a félelmet azzal a roppant veszélyes dologgal, a puskával szemben és miután cimborái gúnyolódását, akik őt „szeszmentes Iván"-nak nevezték, megszokta. Csak a földijével, az Orsebatsoff freiterrel nem tudott sehogysem megbékülni, aki folyton piszkálta, szidalmazta. Később már egészen tűrhető volt a mi Ivánunknak a hadiszolgálat. És amint beszélték, az első „svarm" oly jól érzi magát Németországban, hogy nagyobb részük odaát maradt, most azután a második „svarm"-nak kellett helyébe menni — mire a mi Ivánunk is jókedvűen masírozott előre. És tényleg a dolog egy cseppet sem volt veszélyes — amiért is Iván aféle félhősnek kezdte magát érezni. Nemsokára azonban egyesek elkezdtek suttogni, beszólni, hogy ők itt nincsenek bátorságos biztonságban, mert a németek eladták lelküket a „Hindenburg" ördögnek, csakhogy a vitéz oroszokat megverhessék, — ez a körülmény Iván vitézségét szemmel láthatólag lenyomta. Feltette magában mindenesetre, hogy legcsekélyebb rossz jelre, ami arra hagyna következtetni, hogy nincs minden egész rendjén, nem vár semmire, hanem elszalad, ha kell egész hazáig!... A kamerádok azonban tudtak egy jó szert

r amivel a német ördöghistória által okozott félelmet ellensúlyozhatták: a vutkit. Ha ez van az orosz katona gyomrában — mondogatták — akkor nem lehet legyőzni. És gyakorolták is a dolgot szorgalmasan

r hogy igazán legyőzhetetlenek legyenek. A kapitány ugyan káromkodott az orosz nyelv minden változata szerint, hogy igy, meg ugy fog tenni, ha még egyszer be lesz rúgva egy katona is. De persze többet tenni, mint káromkodni nem volt mersze; mert egyesek, akiket előhívott, a szuronnyal fel akarták vágni a gyomrát, kiabálva: „Hát te nem iszol?" Erre már Iván is gondolkozóba esett. Mit mondanak ezek a katonák és mire tanította a jó öreg anyus ? ., . . Nem, neki nem kell a snapsz. Elhatározta. Ámbár Orsebatsoff tegnap megint leszidta : „Fickó, te megveted a vutkit ? Te akkor nem is vagy orosz ... te kutyakölyök! Azt gondolod talán, hogy józanul végig tudsz egy csatát harcolni? Jegyezd meg magadnak egyszer ós mindenkorra te fajankó: az orosz vutki nélkül olyan, mint egy vénasszony; de ha vutkit ivott, olyan bátor, mint egy oroszlán! A háború egészen szép dolog volna, csak az a lövöldözés ne lenne olyan gyalázatos. " Fagyos téli szél fújdogált havazva a dombok között, de Bammlanoff Iván mégis folyton a verítéket törülte a homlokáról. Már egy félórája feküdt az előőrs a fagyos dekkungban, amidőn hirtelen a jobbszárny felől felbukkanó ellenséggel harcba keveredett, akik