ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-09-16 / 37. szám

képeni értékesítést végeznék ei. 1909-ben, a Szegeden megtartott kilencedik katholikus nagygyűlésen dr. Csepela Lajos a következő javaslatot terjesztette elő: „Mondja ki a IX. Katholikus Nagygyűlés: A szövetkezeti mozgalom tervszerű továbbfejlesztése céljából szükségesnek tartja, hogy az Országos Katholikus Szövetség papnöveldék, tanitóképzö-intézetek növendékei részére idöközönkint gyakorlati irányú szövetkezeti tanfolyamokat rendezzen, továbbá a vidéki közelfekvö szövetkezetek a központtal egyetértöleg szövetkezeti körzeteket alkossanak belső ügyeik sikeres, célirányos vitele kedvéért." Azóta nagyot fordult az idő kereke és a mai körülmények között igen tanácsos volna ezekkel a felvetett eszmékkel újra foglalkozni. Nemzetünk sorsa forog kockán és a belső ellenség letiprása: ez képezze a hinterlandbeliek legelső feladatát! Ennek a feladatnak megoldása érdekében látjuk felvonulni a katholikus papság igen nagy számú képviselőjét a szövetkezeti mozgalomban. A „Hangya" elmúlt évi működéséről szóló jelentésében közöl egy kimutatást, mely szerint 1914-ben 404, 1915-ben 430 ama lelkészkedö papok száma, a kik a kötelékébe '"tartozó 1560 szövetkezet közül ezeket vezetik. A földbérlö szövetkezeteket annak idején az immár halott Városy Gyula kalocsai érsek és Szmrecsányi Pál nagyváradi püspök kezdeményezték és propagálták, apostoli lelkülettel ^és buzgalommal. Az idők szele úgyszólván teljesen elsöpörte ezt az intézményt és az olcsó bérlethez való jutás kérdése maholnap ugyancsak megoldásra fog várni. Hiszen a föld szépen lassan csúszik a bankok és hadseregszállítók birtokába s mire az igazi hősök viszszatérnek a titáni küzdelem szinhelyéröl: talpalattnyi föld sem fog maradni az ö számukra. Ezt is meg kell akadályozni, ha kell, akár országos akció megindításával, melyben a katholikus papság — legalább szellemi erejénél fogva — vezető szerepet van hivatva betölteni. % Nem hangoztathatjuk eléggé, hogy itt a legíőbh ideje annak, hogy végre valahára megértsük egymást! Annyit irnak ma már a háborúból a békés átmeneti időszakra való előkészületekről, az akőket meglepni igyekeztek. Slavowits százados kétségbeesetten kapkodott jobbra-balra, erősen habozott, hogy mi lenne jobb, rohamot, vagy visszavonulást fujatni — mind a kettő biztos hatással kecsegtetett, a [fiuk, akik itt feküdtek és tüzeltek, legalább gyorsabban juthatnak a másvilágra, mint másképen történne. És a „nak, nak, nak!" az orosz fegyverek zaja mindinkább összevegyült a túlról jövő golyók süvöltósével . . . Ehez járult a minden oldalról előhangzó zilált csatazaj, — itt egy csörrenés, ott egy tompa zuhanás . . . váratlan felkiáltás, kinos nyögés, hörgés ... a szomszédok rövid szóváltása, a sebesültek szánalmas siránkozása . . . rövid, szigorú parancsszavak . . . patronszámlálás — és mintegy szabályszerű melódiája ennek a szörnyű káosznak, a folyton hangzó „nak, nak" itt és „z-z-z" túlról." Köröskörül mindenütt vértócsák, vórfoltok — a halállal vivódó arcokon, a piszkos uniformisokon, a fakózöld füvön . . . Iván kenderszőke haja felborzolódott erre a látványra még a sapka alatt is és egész teste libabőrös lett a félelemtől . . . Nem nézett se jobbra, se balra, csak a szembelevő dombok felé meresztette a szemeit, mint aki meg van babonázva; töltött — lőtt; töltött — lőtt; minden célzás ós öntudat nélkül. Bu-um! Egy ágyúlövés! Agyuk is vannak odaát? Ez pedig már fölösleges is. Iván kezében a fegyver mindig nyugtalanabb lett, erre meg épen ugy reszketett, ingadozott, mint a széltől hajladozó nádszál. Ah, legalább egy bokrocska volna, amibe el lehetne bújni, mint a támadók teszik! de igy, egy ilyen vakondokkor teljesitendö munka programmjáról, hogy minekünk semmiesetre sem szabad tétlenül nézni ezeket az előkészületeket, mert igen könnyen megeshetik, hogy megint elkésünk. Amióta szent István dicső koronája beékesitette ezt a sokat hányatott országot, azóta következetes maradt a nemzet keresztény katholikus elveihez és ma már 12 millió ember létérdekéről, boldogulásáról s jövőjéről van szó. A katholikus sajtó legfontosabb és legsürgősebb kérdésének megoldása mellett a szövetkezetek segítségével fogjuk kiragadni ezt az országot abból a rabszolga sorsból, melyben ma — sajnos — tesped, a szövetkezeti mozgalom virágzásával fogjuk elérni egyszersmind azt az időt is, amikor a falusi népet okszerűbb gazdálkodásra, egészségesebb, tisztább életmódra fogjuk szoktatni és a béke helyreálltakor kell majd csak szövetkezett erővel felvenni a harcot azzal a jött-ment beözönlőit népséggel, amelyre a háború alatt szükség semmiesetre sem volt, a háború után pedig annak itten keresni valója nincsen. Nagy feladatok előtt állunk, sok-sok akadályt kell még legyőznünk, de erős kitartással, buzgalommal és a jövőbe vetett tántoríthatatlan hittel ezeket is le fogjuk küzdeni, hogy végleges diadalmas győzelemre vihessük a szövetkezeti eszmét ebben az országban. A katholikus papság további lelkes támogatásával az eredmény nem fog elmaradhatni: ezt bizonyítja a sokat hányatott mult és ezt íogja igazolni a dicsőségteljes jövő. Legyen a szövetkezeti mozgalom a kereszténység diadalának legbiztosabb fegyvere! Vándor Károly. — Az orosz egyház pápát keres. Hát bizony nagy a fejetlenség az orosz egyházban a szó szoros értelmében, mert hisz II. Miklós cárt, ha nem is névleges, de tényleges pápáját az orosz egyháznak, a forradalom Szibériába küldte hűsölni. Mi lesz már 1 most ? Fejét csak a halál viheti, mint fölöslegest, a hóna alatt. Egyébként minden élni akaró szervezetnek szüksége van e fontos szervre. Ha következetesen akarnának cselekedni az oroszok, a konstantinápolyi pátriárkához kellene fordulniok, aki a múltban is egyházfőt szokott nekik adni. Jópónzért most is szívesen megteszi. Ám a hatalmas szláv birodalom túrás mögé vezetik őket, kiszolgáltatják a golyóknak, ez mégis csak aljasság a kapitánytól. Iván már képes lett volna a lehető legnagyobb áldozatra, eladta volna az örök üdvösségét, vagy egész életére lemondott volna a szalonnás szilvalevesről — csak ebből a pokolból szabadulhatna! És ahogy az ágyulövések még folytatódtak, minden lövésnél meglapult, mintha mindég csak őt vették volna célba a gránátokkal. „He, he!" — szólalt meg valaki gúnyosan mellette — a freiter volt — „barátocskám, mitől vagy olyan sápadt ? Tán csak nem vagy már halott . . . Hogyan tartod azt a puskát, madarat akarsz lőni ? Iván egy félelmes oldalpillantást vetett a kérdezőre, — de ennek már más adta meg a választ: hirtelen hanyatt vágódott és a közé a pár halott közé zuhant, akik már egy halomban feküdtek mögötte. Iván féltében reszketni kezdett. „Vigyázz! — Föl — előre, előre!" sivított ebben a szempillantásban a kapitány hangja, aki nem volt már többé idegeinek ura, dühtől elragadva, kardját suhogtatva ugrott fel. A katonák többé-kevésbbé gyorsan követték. Oh ezek a hősök! Egyesek vadul rohantak, mások ügettek, egyrószük visszamaradt. Iván hamarosan kapott egy puskaütést, majd egy rúgást ós keservesen tapasztalta, hogy I menthetetlenül velük kell mennie. Egy félénk pillantást vetett hátrafelé — ott állt már az őrmester revolverrel a kezében, hogy a szökevényeket lelője. Brr! Bammlanoff Iván megrázkódott ós sietett az előtte rohanó nyomában haladni. egyháza nem fordulhat egy főpaphoz, aki az ellenséges ós hitetlen szultán alattvalója. Ha pedig okosak volnának a muszka püspökök, a római pápához mennének. De ezt talán egy kicsit — szegyeinek is. Mert hogy is szól a régi orosz theoria? A primátus kezdetben az I. Rómánál volt. Az I. Róma eretnekségbe esvén, átszállott a II. Rómára, azaz Konstantinápolyra. Konstantinápoly török kézre jutván, sz. Péter főhatalma a III. Rómába, Moszkvába került. Az I. Rómához fordulni most annyi volna, mint e theoria csődjót elismerni. Szóval nem marad más, mint — Kerenszki. Majd ő segit. Egybehívja a püspökök nagy nemzeti zsinatját, ezek választanak pátriárkát, aztán majd csak megy valahogy a dolog. A történelem nem tud ugyan arról, hogy forradalmárok zsinatot hívtak egybe, de hát: szükség törvényt bont. Azonban meg kell hagyni, hogy olyan egyházfőket, aminők a cárok voltak, többé nem kap Oroszország! A „buzgó" zsarnokok valóban sokat tettek „Isten igaz vallása"-nak terjesztésére. II. Katalin caesaro-papissa egymaga 8 millió unitus ukránt térített el Rómától az állami egyház kebelébe. A maradókkal elbánt I. Miklós ós II. Sándor cár. Persze a missziós prédikációnak kevés szerep jutott a téritésben: sokkal hatásosabbak voltak a kozák argumentumok. A szegény ukránok a kancsukától véres háttal könyörögtek 1839-ben az atyuskához,Jvegye fel őket az államegyházba, mert •— vallották be soha el nem követett bűnüket — 1596-ban, a bresti uniókor a gonosz lengyel királyok kényszeritették őket a katholicizmusra. A cár nagy kegyességgel visszafogadta a „tévelygő nyájat" és örömében érmet veretett az egyesülés emlékére e felirattal: „Erőszak által elszakítva 1596 — szeretet által egyesítve 1839." Most aztán a térítés e módjának vége. Ésaz orosz egyház gyászkönnyeket onthat, miközben megfordítja a címert a caesaro-papismus sírja felett. Dr. E—s. A béke útja. Fraknói Vilmos nyilt levelet irt az Alkotmány szeptember 8-iki számában Prohászka Ottokárnak és Griesswein Sándornak. Arra kérte a magyar katolikus társadalmi életnek e két legnevesebb vezetőjét, hogy támogassák a magyar országgűlósen XV. Benedek pápának emelkedett szellemtől és nemes szívtől sugalmazott békejavaslatát. Miután bizonyos már, hogy sem a fegyver nyers ereje, sem a diplomácia tolvajnyelve, sem a szociáldemokrácia jogtalan lármája nem teremt békét, azt ajánlja, hogy hívja tanácskozásra a magyar, osztrák ós német országgyűlés az angol, francia és amerikai országgyűlést ; küldje el mind a hat országgyűlés titkos szavazással választott három-három tagját rövid i Most — egy pillanat ós egy eszme: jobbra halott mellett feküdt egy üveg — vutki, segits! sóhajtott Iván megkínzott szívvel. Két ugrással ott volt az üvegnél, ajkához emelte — egy húzásra kiitta. Ah ! — micsoda érzés — micsoda érzés !... Mint a tűz — és mégis! . . . „Hurrá !" kiáltott Iván és erősebben fogta a puskát. Egyszerre könnyű ós jókedvű lett. Hui—hui—hui! jött fönt egy gránát zúgva. „Na, légy jó, golyócskám!" — szólt Iván vigyorogva — j^légy jó, no, ugy-e nem találtál el — he !" fajankóskodott. Zz, zz, zz! zúgott két puskagolyó élesen a füle mellett. Megtántorodott ós csaknem leejtette a puskát. Ördög — már megint megijedt! Legjobban szerette volna, ha legalább még egy üveg vutkija lenne; mert amit megivott, már kezdte a hatását veszíteni. Grópiesen, kelletlenül tett még pár lépést. Puff — most! Hirtelen felbukott, a ballábát ellőtték, a többi része követte, a fegyver kiröpült felfelé csapódott kezéből és mellé esett, ő már akkor a földön hasalva feküdt. Igy maradt fekve, amig csak zajt hallott maga körül. Azután végtelen óvatossággal megfordult a másik oldalára. Megnézte, merre vannak a többiek ? Nem, nem! Ö a mai napra meghalt! A dekkung legmélyebb részén meghúzta magát, lassankint elaludt a vutkitól álomba ringatva . . .