ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-09-08 / 36. szám

csak hasonló méretekben folyik a nömunkások szervezése is. Az állami dohánygyárakban, a municiógyárakban és privát gyárakban dolgozó ezreit a nőknek söprik be a szociáldemokraták. Ugy hogy ebben az évben július l-ig 57 ezer emberrel szaporodott a táboruk. A jelenleg Magyarországon dolgozó 844 ezer ipari munkásságból 112 ezer van a szociáldemokrata szakszervezetekben s egyesületekben tömörülve, tehát több, mint az összmunkásságnak Vs-ada. S mig a háború kitörése után a szociáldemokrata szakszervezeti tagok száma leszállott 40 ezerre, most már ismét rohamosan emelkedett, ugy hogy a békeidő létszámát is meghaladta. A „Népszava" szociáldemokrata napilap előfizetőinek száma az utolsó négy hónapban 20 ezerrel szaporodott. S arra, hogy mit jelent ez, maga a „Népszava" igy felel aug. 5-iki vezércikkében : „Roppant lépés ez, a legnagyobb, a mit a proletár a mai társadalomban megtehet. Amikor a proletár Népszava-olvasóvá nő, akkor az történik, hogy a szegény ember szocialistává változik. Ezért oly nagy dolog, hogy uj húszezer ember lett Népszava olvasóvá: — uj húszezer ember jutott el néhány hónap alatt annak a belátásáig, hogy a szegénység és elnyomás mai világából csak a forradalom, csak a tömegek uralma, csak a legnagyobb és legszentebb eszme, a szocializmus vezethet ki." íme ilyen lendülettel, ilyen arányokban viszik előre a szociáldemokrata agitátorok a maguk zászlaját! És nagy tévedés azt hinni, hogy a szociáldemokraták megelégszenek azzal, ha — mint arra sajnos számos példa van — vallásos kongreganista, napi áldozó munkások és munkásnők is adófizetőikké lesznek s lapjaikat járatják, különben pedig a „vallás magánügy" elvük értelmében világnézeti felfogásukkal nem törődnek. Ez nagy tévedés! mert a szociáldemokraták igenis tűzzel-vassal terhének atheistává és materialistává, Krisztus- és papgyülölövé. Kötelezik a szakszervezeti tagokat bojkottal, kenyérvesztéssel arra, hogy értekezleteiket látogassák. Ezeken pedig, melyeket hetenkint tartanak, van gondjuk arra, hogy a vallásos világnézetnek még felejtsen el, hogy törüljön ki emlékezetéből — pedig Eg a tanúm rá, hogy szerettem őt, szerettem, mint karthausi a Boldogasszonyát, mint a fakir a Bráhmáját s mégis le kellett irnom. Feladtam, s bezárkóztam ide; talán keresett talán nem, talán megőrült vagy meghalt, nem tudom — de ón nem lehettem az övé. Mig tanulmány körútján járt nagyon megbetegedtem, arcom fehérségét elvesztette s olyan lett mintha parafából faragták volna. Elrémülve néztem a tükörbe, szivem összeszorult, lélekzetem megállt — s- aztán elment a levél. — Szegény Dévi, mi lett volna ha meglát, szép érzéke birokra kelt volna szivével. Tudtam, hogy boldog nem lett volna. S látja uram, igy ment el a mi hajónk a „Boldogság" s bolyong, bolyong, mint az elátkozott királyfi, s csak álmomban jelenik meg, távol, messze, mint reggel a Fiume felé sikló fehér gőzösök. — Ön most utazui fog ugye, mert látom, hogy nálunk csak vendég Nizzában. — Igen asszonyom, még Parist szeretném felkeresni mielőtt hazatérnék falusi lakomba. — Utazzon csak s élvezzen s ne hagyja elszalasztani azt, ami tán csak egyszer fog elhaladni ön mellett, az igazi boldogság. Az ablakokon beragyogtak a csillagok, amikor távozóban megszorítottam a kezét. Rá egy évre Pöstyónben jártam. A saisonnak már vége volt. A lármás, könnyű publikum már hazautazott s csak egy-két köszvényes ur mozgott a toló kocsikban a hulló őszi levelek között. Olyan megkésett lovagnak éreztem magam, kinek a tovatűnő királyleányból már csak szikrácskáit is kioltsák. Nem csak gazdasági és potitikai eiöadások vannak itt, hanem istenkáromló, vallásgyalázó beszédek. A pap népbutitó, a vallás maszlag, az Isten gúny és vicc tárgya ezekben az előadásokban. És a terror oly nagy, hogy keresztény gondolkozású munkásaink s munkásnőink valóságos vértanúk közöttük. A kormány pedig messzemenő támogatásban részesiti a szociáldemokratákat. Gróf Hadik János most az „Általános fogy. szövetkezet" felkarolása által teljesen a szociáldemokraták kezébe adja az ipari munkásságnak élelmezési ellátását. A belügyminiszter a szociáldemokraták gyermekbarát-egyesületének rögtön megalakulásakor lehetővé tette, hogy az állam költségén 2000 gyermeket vihettek üdülni, a vas-és fémmunkások szövetségének 40 ezer korona adósságot engedett el. Ha mi ilyen támogatásban részesülnénk, hol lehetnénk?! Ezzel szemben maradhat-e tétlen a Krisztus papsága, nézheti-e ölbe tett kezekkel, jámbor sóhajokkal, mint hóditja el Krisztus ellensége a munkásosztályt az Egyháztól ? Nem nyilvánvaló, hogy — hacsak Krisztus Urunk ügyét egy kicsit is szivünkön viseljük — a szociáldemokrata, vezérekkel versenyre kelve kell a munkásságot felkarolnunk s igazságos ügyeinek szószólójává, mozgalmainak, szervezeteinek felkarolójává lennünk? A férfi munkásokat a Keresztény Szociális mozgalom, (melynek központja Budapest, Kossuth Lajos-utca 1. sz. alatt) és a nömunkásokat a Kath. munkásnő egyesületek országos szövetsége, (melynek központja Budapest, Ferenciek tere 7. sz. alatt van) szervezi a krisztusi világnézet alapján. Munkatársak, agitátorok, a szociális munkára képzett és készséges papság nélkül azonban ezek a mozgalmak nem tehetnek sokat. Ezeket karoljuk fel. Ha valahol gyárak vannak, érdeklődjünk ott a munkások anyagi helyzete iránt, ha panaszuk van, hivjuk fel a nevezett mozgalmak figyelmét, vegyük mi ezekkel együttesen a munkások jobb sorsának in- j tézését kezünkbe.lAlakitsuk meg mindenütt I a meglibbenő uszály jutott osztályrészül. De hisz nem is mulatságot kerestem már, —• megelégeltem. Csendes, de idegen hely után vágyakoztam, ahol az elmúlást, a pihenést érezhetem, ahol lepkeszárnyaival az megillegtesse lelkemet. Egyik reggel, a szálloda halljában, ahol megszálltam volt, uj arcot fedeztem fel. Magas, szikár növésű ember, hátra simított hajjal, aranyszélű cvikkerrel s kifogástalanul szabott á la mode jaquettben volt. Egy Ip* fiu tartotta a kezét, amikor az egyik csendesen tartott sarokban helyet foglaltak. Nagyon ismerősnek tünt fel nekem ez arc, mintha valahol már láttam volna. Önkéntelenül is keresgélni kezdtem emlékeim között, de hasztalan. Csak este tudtam meg mikor végig lapoztam az uj vendégek névsorát. Ugarassy Dávid dr. mérnök volt bejegyezve. Másnap reggel ismét ott foglaltak helyet. A kis fiu mellette volt s mindent a keze ügyébe tett. A végén elhozta a kalapját, botját, megfogta a kezét s kisétáltak. Utánuk mentem. Sétáló lépésben haladtak tova. A kis fiu valamit előadhatott, kezét jelentőségteljesen emelgette, mintha nyomatékot akart volna vele szavainak adni. A fasor végén helyet foglaltak az egyik padon. •— Tán megengedné uram, hogy én is leülhessek — szóltam s megemeltem a kalapomat. — Kérem, kérem szólt ő s bizonytalanul emelte rám szemeit — ugy-e Bandi még van itt hely? Ekkor láttam, hogy ez a szép férfi vak. a keresztény munkásszervezeteket. Útbaigazítással, megfelelő nyomtatványokkal a mi mozgalmaink vezetősége mindenkor készséggel szolgál. .Szolgáljuk továbbá a szegény nép s főkép a munkásság anyagi érdekeit a fogyasztási szövetkezetek létesítése által. A szociálpolitika minden törekvéséből vegyük ki a mi részünket. A modern pap ß lelkipásztor legyen egyúttal a leglelkesebb szociálpolitikus és munkásvezér is. Végül pedig a nagyarányú siker érdekében főkép a papság állhatatos közreműködésével dolgozzuk ki azt az egységet és koncentrációt, melyet föpásztorunk sürgetett, midőn a primási székét elfoglalta. Tanulják meg a katholikus szociális mozgalmak vezetői, hogy széthúzni a legnagyobb bün, hogy egy hatalmas tábort kell alkotnunk, ahol az elv: getrennt marschiren, vereint schlagen! Kriegs-Au Emil. — A független morál és a háború. A franciák még mindig arra kíváncsiak, mi a háború oka. A pápa békejegyzékével kapcsolatban felpanaszolják, hogy Őszentsége e kérdést mellőzi. Ezért szerintük a pápa békejegyzéke nélkülözi a morált. Álljon itt szemelvényül néhány sor Burdeau „független morális" könyvéből, mely egyúttal rávilágít a háború egyik okára is. A felebaráti szeretetről ott ezt olvassuk: 1. Vannak emberek, akiket ösztönszerűleg szeretünk; ezek az ismerőseink és jótevőink. 2. Nemzetünk tagjait is szeretjük, honfitársainkat, anélkül, hogy ismernők őket. 3. Szeretnünk kell azonban a többi embereket is mind, még akkor is, ha nem franciák. 4. De arra természetesen ne gondoljunk, hogy azokat szeressük, kik Franciaországot megsértették és Klszász-Lotharinffiában a franciákat elnyomják. 5. Ezeknek kezéből elsősorban ki kell ragadnunk elnyomott testvéreinket. 6. Azért a rosszért rosszal nem kell fizetnünk, mert ez méltatlan volna a francia névre. 7. Minden nép egyenlő. Mint ahogy a franciák tagjai egy nemzetnek, úgy a népek tagjai az emberiségnek. 8. Franciaország örök dicsősége, hogy mindig Lassan összebeszélgettünk;: de hiába volt minden erőlködésem, egy szóval sem említette, hogy ő valamikor szeretett; kitért ha közel értünk hozzá, másról beszélt. Elmondta, hogy sok évvel ezelőtt egy villamos fónycsóva kiölte a szemefényét, s bár golyója megmaradt, de látása elveszett örökre. — Oh ha tudta volna — szóltam halkan, de ugy, hogy megérthesse. — Hozzám szólt ? — kérdezte. — Egy történet jutott az eszembe, melyet tavaly éltem át a nizzai móló. mögött. Egy árva leány történetének szomorú fináléját. Ha nem untatnám" elmondhatnám. — Oh kérem, szeretem a szomorú történeteket, a vigság az fáj, az öröm bánatossá tesz. — Véletlenül ismertem meg, egy viharos este, mikor az idő elől ereszük alá álltam. 0 behívott, s mig kint mennydörögve bömbölt az ég, ő egy sápadt petróleumlámpánál elmondta nekem, hogy valamikor nagyon szeretett egy férfit, azt mondta, ugy, mint perzsa a Hasszeinját, mint karthausi a Boldogasszonyát, igen vagy tán még jobban, s képzelje egy nap levelet irt neki, mikor az tanulmányi körútján járt, s arra kérte, hogy felejtse el, zárja ki a szivéből s ő egy nagy olajfestményt akasztott a szobája falára, egy szólni akaró férfit, hátra simított hajjal. — S miért küldte neki azt a levelet, miért akarta elfelejtetni magát? — szólt fáradt halk hangon a vak. — Mert beteg lett s arca, bőre üdeséget magával vitte a kór. _ A vak hunyorgatott, ugy szeretett volna látni, ajka idegesen mozgott, majd karon fogott.