ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-09-08 / 36. szám

1917. szeptember 8. Í3ZTERG0I 3 az összes népek javára gondolt. Ezért érdemet szerzett az életre. Es élni fog Németország gyűlölete dacára is! (L. Förster, Jugendlelire, Berlin 1907, 203. 1.) Igy nevelték a „független morál" könyvek az ifjú franciákb német-gyülöletet. dr. H—s. A katholikus sajtó támogatása. Irta: Wenninger Mátyás. Különös, hogy nekünk katholikusoknak oly sok és hatalmas ellenségünk van és hogy a mi •egyházunk erkölcsi erőkifejtésének és anyagi boldogulásának útjába oly sok akadályt gördítenek. Mindezideig nem sikerült számarányunknak, szellemi, erkölcsi és anyagi fölényünknek megfelelő poziciót a társadalomban elfoglalnunk. Mint mindennek, ugy ennek is megvannak a maga okai, még pedig sajnos legfőképen önmagunkban, a mi egyet nem értésünkben, össze nem tartásunkban és közönyösségünkben. A legújabb események azonban feljogosítanak bennünket arra, hogy alapos reményt táplálhatunk egy szebb jövő iránt és igy a magyarországi katholikusok pigra massa-korszakát talán lezárhatjuk. Magyarország hercegprímása a katholikus irók számára tett fejedelmi adományával a katholikus egyház számára olyan alapot létesített, melyre, •— bízva még a jó példa vonzó erejében -— egyházunknak, vésszel, viharral dacolni képes — nec arte nec marté •— bevehetetlen várát felépíteni képesek leszünk. A hercegprimás alapítványával olyan ideális szellemi munkásokon segített, akik a legnagyobb •odaadással, hűséggel ós önzetlenséggel, minden anyagi érdek nélkül, csupán hazafiságukból, emberszeretetükből és mélységes vallásosságukból kifolyóan, a legüdvösebb célt, a katholikus egyház erkölcsi és anyagi boldogulását szolgálják. Bármilyen szilárd is a katholikus írónak ez a nemes elhatározása, bármilyen kitartó és céltudatos is önzetlen munkássága, mégis magasztos intenciójuknak megfelelő sikeres eredménj^eket elérni eddig nem tudtak, mert nem részesültek a megérdemlett és szükséges erkölcsi és anyagi támogatásban, melynek segítségével felvehették volna a versenyt a profán sajtóval és a nagy anyagi erőkkel rendelkező ellenséges törekvésekkel szemben. Mindez nem csüggesztette el a katholikus irókat, ők azért csak dolgoztak és dolgoznak ma is lelkiismeretesen és önfeláldozóan, legnagyobb részben — ad majorem Dei glóriám — teljesen ingyen, vagy pedig olyan csekély tiszteletdíjért, amennyiért a profán sajtó irodalmi munkásai még a tintába se mártanák tollakat. Ezért azonban nem lehet okozni a katholikus irodalmi vállalatokat, laptulajdonosokat, mert ők sem ren— S mondja, mondja uram, a nevét nem tudná ? — Sajnos nem, de a férfi nevére emlékszem, Ugarassy Dávidnak hívták. A vak a szivéhez kapott, láttam, hogy fényesre vasalt inge hevesen emelkedik s sápadt, fáradt arca kitüzesedik. — Oh még ma, még ma megyek hozzá, s megmondom neki, hogy nekem tetszik, hogy vártam rá s nem hittem szavainak, eltévedt levelének. De aztán, kipirult feje lehanyatlott, arca a régi lett s szemeivel ugy meredt maga elé, mintha látott volna. — Nem, de tán még sem utazom le, hiszen egy fáradt nyomorékot már meg nem értene, ő előtte még mindig mint lovag állok, szép deli . . . hej, hej ... — a fákat megrázta a szél s délre vonuló madarak ivlettek az égen. — Tehát a moló mögött lakik? — Ott, a nép remete-laknak hivja. Bólintott, aztán lassan felkelt, s mintha minden másról megfeledkezett volna, egyedül kezdett a fák között 'menni. A kis fiu utána sietett. * * * Mikor néhány év múlva jismét Nizzában jártam a „Remete-lak" már nem állt ott, hogy hova lett, ki vette meg nem tudom, nem is kérdezősködtem utána. Parkot csináltak a helyén s törött római oszlop-darabokat raktak le díszül, melyeken piros virágú folyondárok futottak keresztül-kasul. Zaymus Gyula. delkeznek elegendő annyagi erővel. Igy azután nem is lehet hatásosan kifejteni azt a szellemi és erkölcsi erőt, mellyel a katholikusság rendelkezik. Sajnos, hogy katholikus lapjaink sem részesülnek abban a megérdemlett pártolásban, amelyre jogosan számot tarthatnának, pedig ezeket minden jó katholikusnak, eltekintve politikai irányuktól, olvasni kellene, hogy megismerjék, megszeressék egyházuk belóletót és jóakaratulag érdeklődhessenek annak minden személyi, tárgyi ós politikai vonatkozású ügyei, bajai felől. Olyan nagy indolenciát egyházi ós vallási ügyek iránt, mint a milyent a világi katholikusoknál tapasztalunk, egyik felekezetnél sem lehet látni. Ennek egyik főoka kétségtelenül a katholikus irodalom gyengesége és szervezetlensége. Ezért vagyunk mi katholikusok lehetetlen tömeg, melyet kivül állók kényük kedvük szerint idomíthatnak, amint akarnak, s amint nekik jól esik. Próbálná meg csak valaki a protestánsok autonómiáját megtámadni, azonnal szemben találná magával — igen helyesen — az egyházi és világi hitsorsosok összességét. Érvényesülni annyi téren nem birunk, mert aránylag szegények vagyunk hathatós pártfogókban és méltányosan honorált írókban.. Sok irói talentum, mely nagy és hasznos szolgálatot tudna tenni egyházunknak, vallásunknak, más téren kénytelen működni, hogy létét biztosithassa és családját fenntarthassa. A katholikus irodalom igen régi keletű ha- zánkban, de ki tud felemlíteni csak egy katholikus írót, vagy irodalmi vállalatot, aki e réven meggazdagodott, vagy amely tőkét gyűjtött volna. Ezzel szemben ha szótnézünk a polgári irodalom munkásainak ármádiáján, azt fogjuk tapasztalni, hogy azok sokkal kevesebb szellemi tehetséggel, kevesebb erkölcsös önérzettel ós tág lelkiismerettel, hamarosan meggazdagodtak, vagyont szereztek vallástalan, vagy éppen katholikusellenes irodalmi működésük által. Ezeket a hallgatásba fojtott és a katholikus irók önérzetét marcangoló panaszokat hallotta meg Magyarország hercegprímása és fejedelmi adományával segítségükre sietett a katholikus íróknak, hogy őket az anyagi küzdelmek árjából a biztos révpartra juttassa, hogy ott egész valójukkal a szent ügynek, a katholikus irodalomnak szolgálhassanak. Igy válik csak lehetővé a katholikusoknak concentrációja, erőkifejtése és érvényesülése. Ezt követeli a haza legjobb érdekeiből kifolyó kor szelleme és egyházunk életösztöne. Eddig azt kerestük, ami elválaszt bennünket, mely törekvést gondosan ós sikeresen élesztették, — különösen pártpolitika terén — ellenségeink, ezután azonban azt kell keresnünk, ami összehoz ós a katholikus egység ós egyetértés zászlója alá sorakoztat bennünket. Ez a nagy ós nehéz feladat a katholikus írókra vár. Ezeket kell a nehéz ós kitartó küzdelmeknek megfelelően felkészíteni, felszerelni és felfegyverezni, mert csak igy lesznek képesek felvenni a harcot a modernül felszerelt ellenséggel szemben és kiküzdeni fölényünket ós jogainkat. Korszakot alkotó eseményt képez tehát magyarországi katholikus egyházunk történetében dr. Csernoch János hercegprímásnak a katholikus irók számára tett fejedelmi alapítványa, melynek segítségével a hazát és nemzetet egyaránt boldogító megújhodás útjára léptünk. Ugyanily megújhodás történt politikai életünkben is. E két korszakos esemény találkozása fogja édes hazánk jólétét ós boldogságát megalapozni és a jövőre biztosítani. H I R E K. Büttner Róbertné f A Teremtő alkotásainak legcsodásabbika az emberi sziv, mely dobogásával erőt, életet áraszt a testben — hirdetik az orvosok s igazuk van, sőt keveset mondanak ezzel, mert boldogságot, meleget tud sugározni a nemes sziv sokakra, mindazokra, kik fogékony lélekkel veszik őt körül. Egypárnak mindene, de sokaknak is igen drága volt egy ilyen sziv, mely szeretetet, megértést, vigaszt, enyhülést árasztott maga körül, mig fel nem emésztette önmagát. A tűz is, mig másokat melegít, Önmagát fogyasztja, ő is, mig szenvedő felebarátainak .kínjait enyhítette, azok betegségének vészes csiráit oltotta magába s ezek nem ismertek irgalmat, áldozatul ejtették őt is. A kik vele voltak, akik bepillantottak a kívülről néma kórházaknak kíntól, keservtől, szenvedéstől viszhangzó belsejébe, ismerték s tisztelve szerették őt, de vitték hirét szerte a halálország kapujából visszaszólitottaknak százai is egy esztergomi úrinőnek, Büttner Róbertnónek, ki nem kímélve önmagát, nem ismerve fáradságot, nem kívánva pihenést — küzdött velük, számukra a halállal az életért. Sokan fognak visszaemlékezni életükben arra az ápolónőre, kinek simogató kezei hűtötték lázban égő homlokukat, kinek jóságos, szeretettel becéző anyai tekintetével érezték magukat kárpótolva, mikor a sebek metsző fájdalmai mellett a távollót, az idegen, a magány szivnyomasztó érzéseit voltak kénytelenek elviselni. Feledtette ezt velük, otthon érezte magát minden beteg, kiket gondjaiba fogadott. A szeretet fönséges érzelme adott ehhez erőt neki, de fénye és meleg napsugara is egyesítve volt benne — ez az ő áldozatos lelkének teljes nagysága. S ez a nemes sziv, városunk büszkesége megszűnt dobogni. Szegényebbek lettünk egy aranyos, meleg szívvel, aki a szenvedésben is lólekerős asszonynak ideálja volt. Névnapjára készültünk megemlékező sorokat irni, pár szál virágot'számára csokorba fűzni — s nincsen már — elhagyott — üdvözölni akartuk őt — s búcsúzni kell tőle. Szivünk szeretetteljes elismerése tegye fényessé nevét, bár még most könnyeinktől fátyolos szemmel nézünk is reá. Hb. * A főkáptalan hadiárvái. Dr. Csernoch János hercegprimás és az esztergomi főkáptalan több iskolábajáró hadiárva teljes neveltetését vállalta el, kik közül a tanév kezdetével már 7 középiskolai tanuló el is helyeztetett a régi belvárosi aggokházából átalakított árvaházban az irgalmas nővérek gondozása alatt, mig a leánytanulók a szentgyörgymezői Simor árvaházban helyeztettek el, honnét a különböző iskolákat látogatják. * Főegyházmegyei hirek. Sajgó Rezső szőgyéni segédlelkész Köbölkútra küldetett adminisztrátornak, Majoros Károly budapesti hitoktató pedig Ipolyságra helyeztetett át segédlelkésznek. Bokor Ernő tábori lelkész szabadságoltatván, Harádicsra neveztetett ki plébánosnak. * A nyári' időszámítás megszűnése. A nyári időszámítás, mely ez évben két héttel korábban lépett életbe, mint tavaly, két héttel későbben, azaz szeptember 17-én reggel 3 órakor fog véget érni, mikor is az órákat ismét visszaigazitják 2-re. * Halálozások. A halálnak könyörtelen keze az elmúlt napokban ismét több közbecsülésben s tiszteletben álló egyénnek életét oltotta ki, kik közül az egyik a lelkipásztorkodásnak buzgó munkása, a másik az áldozatkész felebaráti szeretetnek tiszteletreméltó mártírja, a harmadik egy általánosan becsült jó családanya, a negyedik pedig élete korai tavaszán a haza javáért elhunyt ifjú hős volt. Mind a négynek ravatala fölött hozzátartozóik* mellett nagy számban gyűlt össze a tisztelők, jóbarátok s részvéttel adózók serege, mert hiszen a mostani nehéz időkben az összetartozandóság érzete fokozottabb mértékben kell, hogy éljen a társadalom tagjainak szivében. Mint lapunk legutóbbi számában már röviden jeleztük, segesvári Székesváry Imre köbölkúti plébános életének 67-ik, áldozópapságának 34-ik, köbölkúti lelkipásztorkodásának 29-ik évében f. hó 1-én Köbölkúton elhunyt. 1851-ben született Léván, 1874-ben szeuteltók áldozópappá, Magyardiószegen, Muzslán, majd Komáromban volt káplán s 1887-ben lett plébános Köbölkúton, hol holtáig buzgón működött hivei lelkiéletének ápolásában. Szeptember 3-án temették el Köbölkúton a község híveinek, paptársainak s a megye közönségének nagy részvéte mellett. Özv. Büttner Róbertné született Munkácsi Mária, az esztergomi főkáptalan néhai főpénztárosának özvegye, a Vörös-Kereszt II. osztályú hadiókitményes díszjelvényének tulajdonosa f. évi szeptember hó 2-án, a háború betegei és sebesültjeinek önfeláldozó és fáradhatlan ápolása közben szerzett betegségében rövid szenvedés után életének 50-ik évében hirtelen elhunyt. A jólelkű, önfeláldozó munkásságú úrinő, mint az esztergomi szemináriumi tartalékkórház önkéntes főápolónője a háború kezdete óta gyenge szervezetének teljes erőfeszítésével, önmaga iránt kíméletlen buzgalommal, fáradságot s pihenést nem ismerő kitartással ápolta a háború sebesültjeit, mig áz emberfölötti munka szervezetét megőrölve őt is odajuttatta a háború csendes, panasztalan mártírjainak sorába. Temetése f. hó