ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-09-08 / 36. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 Kor., fél évre ő kor. Egyes szám ara' 16 fillér. Főmunkatárs: Dr. SEBŐK IMRE. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: SOLKO BÉLA. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. A papság szociális munkája. Esztergom, szept. 7. A krisztusi evangélium nemcsak az ember individuális, hanem szociális életének és vonatkozásainak alapelveit is meghatározta. És ezeknek az alapelveknek talaján áll Krisztus Egyháza és papsága. Ezeknek érvényt szerezni és a szociális fejlődést ezen alapelvek szerint irányitani a papságnak mindenkor fontos hivatása és kötelessége volt. Már maguk az apostolok ilyen értelemben fogták fel magasztos küldetésüket. S nem elégesznek rrieg a szorosan vett papi funkciók elvégzésével, hanem a reájuk bizott hivek szociális helyzetével is foglalkoznak. Az ur és szolga viszonya, a jövedelemeloszlás, a szegénység problémája mind foglalkoztatja őket. Segédszervekét állitanak be ebbe a szociális munkába, melynek célja a hivek gazdasági és társadalmi helyzetének folytonos figyelemmel tartása és javitása. Jól tudták ök, hogy az ember test- és lélekből áll, földi és menynyei vonatkozásai vannak s a kettő szorosan összefügg egymással. Aki tehát az ember lelki üdvét akarja szolgálni, aki az ember természetfölötti vonatkozásait akarja megszilárdítani, annak az ember teséi üdvével és földi vonatkozásaival is törődnie kell s azok megoldásán is dolgozni kell Krisztus példája szerint és szellemében. Egészen helyes az a mondás, hogyha szent Péter és szent Pál ma élnének, az egyik munkásvezér, a másik újságíró volna. Szent Péter az izmos halász, hatalmas tömeg agitátora s vezére volt a maga korszakának és szent Pál pedig elmés újságírója. Szóban és írásban végeztek igazi szociális munkát a népek százezreinek testilelki javára. A krisztusi világnézet nagy hódítása az emberek lelkében ennek a munkának volt a gyümölcse a Szentlélek titokzatos működése mellett." Ugyanaz a Szentlélek áll ma is a krisztusi papság mellett és mégis azt látjuk, hogy a krisztusi világnézet mindinkább elmosódik és kipusztul az emberek lelkéből. Nem mintha ez a világnézet nem hordozná magában az igazságnak, a szépségnek az erejét, nem mintha elavult volna, mert hiszen az mindig a legtökéletesebb, az mindig uj és szép, az mindig a leghatalmasabb s boldogitóbb, csak az a lendítő kerék, vagyis a papságnak szociális készsége és munkája, mely hivatva van ezt a világnézetet propagálni, mintha nem forogna eléggé és az uj idők viszonyaihoz alkalmazkodva. Ha szent Péter és szent Pál ma a szorosan vett papi funkciók mellett, mint munkásvezér és ujságiró szolgálnák a világ üdvözítésének szent ügyét, akkor ebből az következik, hogy szent Péter és szent Pálnak és az apostoloknak szellemében g" örökségeképen az a papság dolgozik, amelyik nem külsőségekben fogja a tekintélyét keresni, hanem magára ölti a munkásvezérnek ruháját és kezébe veszi a tollat. Sajtó és munkásság ma döntő tényezők. Uj világnézetet, uj irányzatokat emelnek diadalra, juttatnak uralomra és régieket lerombolnak. Akié a sajtó és a munkásság : az fog uj világokat alakítani. Erre mutat rá az európai országok modern átalakulása, erre példa Oroszország, ahol a munkásság a világ legszilárdabbnak gondolt hatalmát: a cárizmust döntötte porba. De nem kell oly messzire menni, legjobb példa a mi hazai viszonyainkban áll előttünk. Ma a sajtó és a szervezett munkásság olyan nagy hatalom, hogy azzal akarva nem akarva mindenkinek számolni kell. Ezekután könnyű elképzelni, hogy miképen fog az uj Magyarország kialakulni, ha ez a két döntő tényező, mely a szociális átalakulást kezében tartja, antikeresztény befolyás alá kerül. Már pedig tagadhatatlan, hogy ez a befolyás folyton erősbödik. A sajtóra nézve oly nyilvánvaló, hogy arról most nem is szólok, hanem felhívom olvasóink figyelmét a munkásság körében most végbemenő igen nagyjelentőségű mozgalmakra. A zsidó vezetés alatt álló, atheista, egyházgyülölö, forradalmi szociáldemokrácia téríoglalásáv.al és lármájával van az egész ország tele. Megindult a szociáldemokrata agitáció ott is, ahová eddig szigorú kormányrendeletek értelmében nem tudott hozzáférközni: az állami gyárakban és bányákban is. Diósgyőr, Zólyombrézó, a budapesti állami gépgyárak, Tatabánya, Salgótarján stb. munkásai tízezrével sorakoznak a szociáldemokrata szakszervezetekbe. UgyanAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A csendes ház. Akik Nizzában jártak néhány év előtt, tán emlékezni fognak még arra a hosszúkás sárga házra, mely a régi móló mögött álmodozott, magas rozsdás vaskerítés mögött. Dudva és paréj nőtt a gondozatlan utakon s a ház tetejét is kikezdték a kíméletlen, goromba tengeri szelek. A kert ajtajára valaki oda irta, valami pajkos strand-gyerek, hogy „Remete-lak." Jól emlékszem még a kertajtó s a ház kapuja között kő-faun szomorkodott; arca ugyan mindig mosolyra állt, s törött sípja örökösen a száján pihent, mintha hangot adott volna, noha egyik lábát már leharapta az idő, s koszorús fején szétdúlt fészek szalmaszálait lengette a szellő. Hosszú ideig minden nap arra felé jártam, s sokszor ugy estefelé, amikor a tenger bugó sistergése oly érezhetővé vált, ugy tünt fel, mintha az a faun utánnam kacagott volna, szegény íilister után, ki oly hűségesen rovom mindennap a sárga homokot s nap-nap után elmegyek előtte, hogy egy-két óra múlva porosan, fáradtan bandukoljak hazafelé. He .. he .. he .. hozta a szél s a „kourhaus" felől jövő ütemes, I andalgó cigányzenével keverte össze. A ház ilyenkor sötét volt, a faun eltűnt, vagy csak a bizonytalan körvonalai látszottak. A ház mögött a mozgó, zenés fürdőváros szórta fényes lámpáiból a fényt, a pezsdülő életet, dalt és kacajt a végtelen sötét tenger felé, mely oly félelmesen, fázósan fogadta magába e muló szépség tűnő gyönyörét. Maga a ház csak kezdetben érdekelt, később megszoktam, s ha tán rokkant faunja rám nem kacagott volna, észre sem vettem volna már. Egy vasárnap este, mikor a rendes sétámról hazafelé igyekeztem, hirtelen .vihar ért utói. Futni kezdtem, s meglehetősen száraz bőrrel értem el a Remete-lakot. A vasajtó nyitva volt, sietve átfutottam a gyepes uton s a ház kapujának messze kiálló eresze alá bújtam. Eső ugyan már nem ért, de a forgó por metsző élességgel vágódott az arcomba. Vagy tíz percig állhattam ott, amikor mögöttem egyszerre megnyikordult az ajtó. Babonás ijedtséggel tekintettem hátra. Crém pongyoláju magas hölgy állt a küszöbön. — Hirtelenében nem jött ajkamra szó, csak a kalapomat kaptam le — bocsánat asszonyom — hebegtem szinte gyerekes ijedtséggel •— a vihar kergetett ide. — Örvendek, hogy segítségére lehetek — felelte ő, betegesen hangzó csendesseggel — talán ha beljebb fáradna még ki ^is pihenhetné fáradalmait, látom, hogy kihevült. Hálásan köszönöm asszonyom, — válaszoltam, már sokkal nyugodtabb hangon, mialatt a házba léptem. — Tizenöt óv óta ön az első férfi, aki ezt a küszöböt átlépi, — mondta ő mikor szobája ajtaját kinyitotta. — Nem hittem volna, tán még álmomban ' sem, hogy valamikor átléphetem ezt — mondtam elhelyezkedve az egyik zsölyében — mert rejtélyek házának, szellemek hazájának képzeltem el. A nő elmosolyodott. A petróleumlámpa gyengén világította meg fehér sápadt arcát„ mialatt a keze idegesen motoszkált a kis szalagcsokron, amely a mellén ékeskedett. — Nos ós látja, nem is csalódott, mert itt már valóban csak szellemek laknak, egy élő s egy . . . egy ... — kereste a szót — egy emlék,, egy álom-szellem — s felnézett a falra, melyen hatalmas kép lógott, merésztekintetű férfit ábrázolva. — Talán a férje? — kérdeztem. — A férjem —• oh nem, nem, nem volt a férjem, ő csak egy férfi volt, férfi, mint én nő, — Vagy tán meghalt ? Tagadólag intett a fejével, majd nehezen sóhajtott s kezével halkan dobolt a márványasztalon. — Uram, ön idegen ugye, kissé kipiheni magát, azután tovább megy, elnyeli önt is az ezerszemű világ, a zenés világ, a kacagó világ s én itt maradok s beszélgetni fogok tovább ezzel az álomszellemmel, ezzel a megfestett emlékkel, akivel oly nagyszerűen meg tudom magam értetni. Elmondom, hogy nekünk is volt kacajunk, hogy nekünk is szólt a zene, s mi is a boldogság kikötőjében álltunk s csak vártuk a feltűnő hajót, mely majd tovább visz, tovább röpít. S a sok várás után, mikor végre a hajó partot ért, mi nem szabhattunk rá, valahogy elmaradtunk. Ugarassy Dávidnak hivták, kitűnő lovas, művész lélek s óriási sziv volt az egész ember. S képzelje el, egy napon levelet irtam neki s tudtára adtam, hideg szavakkal, hogy