ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-08-26 / 34. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Hegjeienik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szarti ara 16 fillér. Post nubila Phoebus. Esztergom, aug. 25. A mult hét folyamán lefolyt, kormányválságnak éppen nem nevezhető miniszterelnök-változás, bár a beavatottak előtt már jóval előbb valószinünek látszott, kétségtelenül meglepetésszerüleg hatott az ország közvéleményére. A távozó miniszterelnök gyöngélkedése s az ehhez kapcsolt kommentárok a formai okok szokásos szinezetétöl eltéröleg bizonyos megnyugtató magyarázattal szolgáltak a politikával csak felületesen foglalkozó tömegnek, a komolyabb politikusok azonban a formai okok teljes negligálásával inkább a miniszterelnök személyében beállott változással várható következmények s kilátások felöl iparkodtak volna inkább tájékozódást szerezni, sajnos, — majdnem eredménytelenül. A magyar tudományos akadémiának a fenti cimül felvett jelmondatát gróf Széchenyi István ugy forditotta, hogy „borura derü." Mi, akik mindig s mindenben a mérsékelt felfogás hi vének vallottuk magunkat, bár nem láttuk gróf Eszterházy miniszterelnök rendszerét s régiméjének várható eredményeit borúsnak, a hazafiúi gond felhőjével homlokunkon félő aggódással néztük a demokratikus irányzatnak vásári lármára emlékeztető tulzajos hangoztatását, mert ettől a szalmalángszerü megújhodástól mi régi, tiszteletreméltó szentélyek összeomlását féltettük nehéz szorongással. Mi különösen a háború viharából ránkszakadt általános társadalmi s politikai fegyelmezetlenség napjaiban halálosan aggódtunk a demokratikus eszméknek olyan horU „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Egy cári házasság története. Irta: Dr. 'Hamvas Endre. 1467-ben nagy csapás érte Moszkva fejedelmét, Ivánt, Vazul fiát. Meghalt a felesége, Mária. A fejedelem az eddiginél is kífaiorabb lett, ami elég ok volt arra, hogy az alattvalók is szorongva gyászoljanak. Egy szép napon csak beállit a fejedelem elé az udvari pénzverő : Iván „az idegen." — Felséges Gosszudár ! A te alázatos szolgádnak fáj a te özvegységed sora és hűséges alattvalóiddal együtt Carevnát szeretne látni melletted, ki elsimitja homlokod redőit . . . A cár haragosan nézett a vakmerőre. A kotnyeles talián beavatkozása sziv-ügyeibe sórtósszámba ment. Homlokán vészesen közeledtek egymáshoz a redők, melyekről a krónikás feljegyezte, hogy láttukra remegni kezdett a legbátrabb bojár, és ájulásba estek az asszonyok. Az élelmes olasz azonban jól átgondolta szerepét. Bátran folytatta: — Van nyugaton, az én hazám tündöklő kék ege alatt egy szépséges hercegnő. Királyok versengnek kezéért. Megkérte már a francia király ós a milanói herceg, de ő nem akar nyuFőmunkatárs: Dr. SEBŐK IMRE. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. dozójától s exponensétől, ki bár politikai s közéleti múltjával kétségtelenül nagystílű embernek mondható, mégsem lehetett a jövendőmondók tiszteletet parancsoló biztosságának birtokosa, mert ehhez sokoldalú tapasztalattal átitatott hosszú mult, biztos és erős, megingathatatlan és jól megalapozott társadalmi világnézet és nem kiforrott, de teljesen aszúvá érett életfelfogás kell. A harcmezökröl hazatérő hősök jogokat, emberi és társadalmi előnyöket fognak méltán követelni. Méltán, mert aki életét, mindenét kockára tette a haza javáért, az maga számára is bátran követelhet jogos javakat. Meg is érdemlik, meg is kell nekik adni, de óriási módon téved az, aki azt hiszi, hogy az általános, titkos, községenkinti választói jog megadásával már visszaadtuk a béna hősnek a munkás jobbkezét s a vak katonának a szemevilágát. Jelszavakkal népboldogító korszakot teremteni nem lehet. A demokratizmus lényegét s erejét tisztán az általános választói jog kedvezményének megadásában látni bizony rövidlátóságra valló felfogás. Az agyonfütött kedélyű s exaltált idegü tömegek élére fiatal darut állítani felelösségterhes dolog. Az eljövendő uj korszak csodás erejű s félelmetes kilátású tömegerupciókat rejthet méhében, melyekhez az elszigetelt területet körülárkolni sok gondot okozhat a munkában még meg nem acélosodott karoknak, s a titokzatos jövő tengernyi áradatát levezető meder kiméréséhez biztos szemre lesz szükség, nehogy a szűkre szabott mederből az ingerült ár a háború vihara által még megkímélt virágos rétekre is kilépjen. gati fejedelem hitvese lenni. Mert keleti rózsaszál ós igazhitű (orthodox). Am ha a minden oroszok ura megkérné kezét . . . A fejedelem figyelt és kérdezni kezdett. Az olasz szaporán elmondta, hogy Konstantinnak, az utolsó görög császárnak fivére Tamás, Byzanc elfoglalása után két fiával és leányával Rómába költözött, ahol csakhamar meg is halt. Leányának Zenaida Sophiának gyámjává II. Pál pápát és Wissazion bíborost, a volt nicaeai metropolitát tette. Ezek szívesen beleegyeznének a házasságba, már csak a kelet és nyugat szövetsége kedvéért is. Moszkva urának tetszett a dolog. — Jól van Iván! Ám ha hazudsz, vagy ha visszautasitnak és szégyent érek, akkor . . . Es kezével egy jelentőséggel teljes mozdulatot tett melyből a pénzverő sokat érthetett. Abban az időben nem valami bátorságos dolog volt Oroszországban az idegen élete. A német vagy zsidó orvos, ha fejedelmi betege elhalálozott, el lehetett készülve rá, hogy valamely folyó partján engesztelő áldozatul levágják. A talián mesterek pedig egy jelentős kudarc esetén a karóba huzatás nem éppen csiklandós műveletének lehetett kitéve. Ivánnak, a pénzverőnek is számot kellett tehát vetnie azzal, hogy csak egy feje van. Ám a ravasz talián tudta, mit csinál. Már előzőleg üzenetet küldött "Itáliába a moszkvai fejedelem özvegységéről ós azóta hirül is kapta, hogy köKézjratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Minden józan demokratikus haladásnak feltétlen szekértolói vagyunk, ha nem osztályérdekeket, nem kiváltságos kasztokat istápol a jelszó mögé rejtett szándék, de jól vértezett ellenségei vagyunk a nép, a becsületes, józan, munkás nép legszentebb jogait hamis politikai célok s tervek kiviteleért föláldozni kész ravasz kufároknak. Mi a demokratikus megújhodástól békés egzisztenciát, tisztességes munkaalkalmat, nyugodt otthont, becsületes kultúrát, még becsületesebb kereskedelmet, fellendülő, versenyképes ipart, megelégedett tömegek tisztes munkájának biztosítását, s a vasárnapi levesünkbe azt a bizonyos főtt tyúkot várjuk, nem pedig a választói jog kiterjesztésének, szupremaciális törekvések vagy elnyomatások aggodalmainak folyton rezgő pókhálóját várjuk, melybe egymásután keverednek bele politikai dongók és virágporral megrakott méhek, hogy aztán vérszomjas pókok kiszívják belőlük az életképességet. Ne vádoljon bennünket senki konzervatív felfogással s ne nevezzen minket senki a sötétség lovagjának, ha ki merjük bátran mondani, hogy mi attól a demokratikus megújhodástól, mit Eszterházyék hoztak volna, őszintén féltettük az országot. Isten mentsen meg minket a jövőben is a Tiszaféle erős kéz áldásaitól s a munkapárt szerelmétől, de óvjon meg minket a magyarok Istene ebben a nehéz időkben elhamarkodott, a lépcsők számát figyelembe nem vett lépésektől is. Mi a borura derűt, a szomorúságra vigasságot, az aggodalmakra megnyugvást várunk post nubila Phoebus, mert a megzeledik egy követség, mely a bíboros nevében házassági ajánlatot vala teendő. Mikor ez a követség megérkezett, a pénzverőnek nagy lett a becsülete; ő lett a cár viszontkövetségének a feje; őt bizta meg ura a menyasszony-kéréssel. Hogy igy felvitte Isten a pénzverő dolgot, fejébe szállt a dicsőség. Rómában, Velencében, mindenütt, ahol csak megfordult, úgy viselkedett, mint az orosz fejedelem teljhatalmú nagykövetje. A pápával még azt is elhitette, hogy a cár elfogadta a florenci uniót. Már katholikus is. O maga teljesen katholikus módon viselkedett. Még Moszkvában az oroszok módjára hajlongott a szentképek előtt ós hányta a kereszteket, itt a föveget is alig biccentette. A vele volt moszkoviták nem kis megbotránkozással mondogatták magukban: — No nézd az Ivánt, már hitetlenné lett. Velencében meg épen nagy parádét rendeztetett magának. A dogé fényesen fogadta az orosz „nagykövetet" ós megkérte, engedné meg kegyelmesen, hogy vele mehessen Velencének követe, Giovanni Battista Trevisano, kinek küldetése a tatárokhoz szólt egy a törökök ellen kötendő szövetség ügyében. Iván, a pénzverő nagykegyesen ebbe bele is egyezett. Bár ugylátszik, nem szívesen vette a nyakába akasztott kölöncöt. Lehet, hogy féltékenykedett Griovannira, vagy a maga kisebbítését látta egy másik követ létezésében, elég az hozzá, hogy Moszkvába érkezve, a velencei követet mint rokonát és kereskedőt