ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-08-19 / 33. szám

melyeknek bőszült hullámai a haza körül csapkodnak. Áldott jobbjával fogja elhárítani a csapásokat, amelyek a nemzetet sújthatnák. Fejedelmi gondossága és atyai szeretete szószólásra, közbenjárásra fogja indítani, hogy országának az ártatlanul elesett hősök vérével megszentelt határai minél rövidebb idő múlva örvendhessenek a béke áldásainak. Érvényesíthessék a komoly életelveket, amelyek a háború tapasztalataiból kidomborodtak, tanulságaiból leszürödtek. Szilárdan megalapozhassák azt a gondolkozást és érzületet, hogy egyedül a szellemi mérkőzés babéra, az erkölcsi fölény pálmáj a, az alkotó munka koszorúja izgassa, buzditsa, tüzelje a lelkeket. A hadiárvákért! Irta: dr. Antóny Béla, polgármester. Az a millió és millió neves és névtelen hős, aki a Kárpátok bércein, Galícia, Bukovina, Románia sikjain, a Karsztok tűz-katlanaiban, Szerbia aláaknázott mezőin és az Adria hullámaiban életét áldozta trónért s hazáért a nemzet ítélőszéke előtt való számonkérés felelőssége mellett, tette kötelességünkké a hátrahagyott gyermekeikről való szorgos gondoskodást; Ennek a kötelességnek mindnyájan általános örökösei vagyunk, melyet közmegvetós s hazaárulás nélkül vissza nem utasíthatunk s melyért dolgozni, áldozni nemzetünk és hazánk fenntartása érdekében szent feladatunk. A világháború f ergetegónek harmadik évében ettől a szellemtől áthatva alkotta meg a magyar kormány a hadirokkantak és családjukat, továbbá a hacliárvákat és hadiözvegyeket gondozó szervezetről szóló rendeletét. Kimondja a rendelet, hogy a hadiárvák gondozása nemzeti feladat, melyet az állam az önkormányzati hatóságoknak ós társadalomnak közreműködésével teljesít. A rendelet a társadalomnak a hadiárvák gondozásában való állandó és intézményes részvételót a hadigondozók útján véli biztosítani és pedig olyformán, hogy a hadigondozói tisztségre alkalmas ós arra vállalkozó személyeket községenként rendeli megszervezni. A rendelet e célból a hadigondozók egész seregót szervezi meg a városi, a kerületi, a községi, a járási és a törvényhatósági hadigondozó bizottságokban, melyek az árvaszókkel karöltve működnek s melyek fölé az országos hadigondozó hivatalt s tanácsot rendeli. Bármily nemes szándékból is fakad a renkalapált ijedten. A szól végig sivított felette s homlokára már kiverődött a halál harmatja. — Jaj-jaj aranylábu, gyómántkörmü legigazabb Allah, neked adom a tevém árát, ha megmentesz, eladom a legelső vásáron, csak ez egyszer légy irgalmas nekem, hisz még ugy sem zaklattalak soha életemben. S ugylátszik, Allah megkönyörült rajta, a vihar elmúlt s Mehmed effendi tovább mehetett Del-ül-tizem felé. Vagy három nap múlva vetődött haza. A tevéjét levezette az istállóba; fejét jobban beledugta mozsárformáju süvegébe s lefeküdt. De hiába, — fáradt volt, szinte remegett, s álom még sem jött a szemére. Emésztette, bántotta a csel. 0 most odaadja a tevéjét, feláldozza azt, amivel kenyerét megszerzi, miből fog aztán élni, no meg mikor Allah ugy sem szorult rá, hisz minden az övé. De akármennyire is igyekezett a dolognak mosolygós hátteret adni, csak szomorú maradt a képe. Nem izlett neki a serbet, nem a polyák ser, a sóshering, semmi, de semmi, csak a tevéjét nézegette s ugy járt, mintha napjait Izrafel már megszámlálta volna. A vásár napja is eljött. De Mehmed effendit mintha csak kicserélték volna az utolsó éjjel, oly jó hangulatban ébredt, dudorászva ment az istállóba s kivezette a tevét, aztán meg sietve kihúzta az ólból kecskéjét s kettőjük között I megindult a vásárra. Ott már nagy volt a lárma, mikor megérkezett. Arabusok, örmények, törökök, thuaregek veszekedtek, hadonásztak, mintha az Ítélet napja közeledett volna. Mehmed is elvegyült közéjük, a nép egy delet, hibául kell betudni azt az alaprendelkezést, hogy a hadigondozókat az arra önként vállalkozók között keresi. Ma, az-egymásra utaltságnak nehéz napjaiban lágyabbak a szivek s ennek következményeként mind több és több a jóra ós nemesre vállalkozók száma, akik kötelességszerűen s akadályt nem ismerve teljesitik az emberbaráti cselekedeteket: a könnyek törlését s az erszényeknek teljes megnyitását. Csakhogy a háborúnak hosszú tartama s még ma se sejthető vége, mely mindnyájunkra a gondnak és bánatnak nehéz igáit rakja, avval a veszéllyel fenyeget, hogy a sziveknek, lelkeknek nemes fellobbanása ki fog aludni s a béke fáradt, lemondó, önmagukkal is meghasonlott embereket fog már csak találni. Ugy hiszem, hogy a hadiárvák kérdésének nehéz ós komoly feladata az önként vállalkozókkal nehezen lesz sikeresen megoldható különösen akkor, amikor előre láthatóan a háború után majdnem mindenki támogatásra, pártfogásra lesz utalva, amikor mindenki a háború okozta ezer sebtől fog vérezni, amikor mindenkinek elég lesz a rettenetes világszakadástól amúgy is vállaira rakott keresztet hordozni. De ha akadni is fognak elegendő számban az Önként vállalkozók, már ez a körülmény, hogy a rendelet semmi biztosítékot se nyújt az illetékes árvaszókeknek arra, hogy a hadigondozókat tevékenységre, munkára kényszeritsók, kétségessé teszik a legjobb szándékkal, a legnemesebb gondolatokkal alkotott egész szervezetet. Ha van valahol felelősséggel való tartozás és felelősségre való vonhatás, melyet kényszerítő eszközökkel is ki lehet és kell kényszeríteni, ugy az a hadiárvák ügyének kezelése. Maga a kórdós fontossága és nagysága, de a már előadottak is azt a felfogást igazolják, hogy a hadiárvák ügyét nem az önként vállalkozók szervezetével, hanem az államhatalom által megszervezett, felelősséggel tartozó, bármikor és bármilyen irányban szabályozható állami hivatallal lehet csak teljesen és egészségesen megoldani. További hibája a rendeletnek az is, hogy azt az anyagi forrást és erőt nemcsak hogy nem biztosítja, de még csak meg se jelöli, amely a hadiárvák kérdésének megoldásához okvetetlenül szükséges. Az a szegényes anyagi forrás, melyet az eddigi törvényhozás a hadiárvák részére biztosit, csak egy csepp a tengerben, melyet legfeljebb cseppekkel fog még szaporítani az önként vállalkozóknak esetleges áldozatkészsége is. Amint a háborúhoz három dolog szükséges és pedig pénz, pénz ós még egyszer is pénz s enélkül minden hősiesség és vitézség dacára csak vereség várható, ép úgy a hadiárvák sikeres megoldásához mindenekelőtt és fölött ugyancsak csak pénz szükséges. Önként vállalkozás, lelkiismeretes kötelesség teljesítés és egyéni áldozatpillanat alatt hullámaiba fogadta s dicsérőleg nézegette a szép kifejlett lábu tevéjét. Oda is szóltak neki. — Aztán, hogy adja azt a tevét? — Tiz dénár biz annak az ára! — Micsodá-á — kiáltott fel a török, tiz dénár, hisz akkor az enyém! —• Igen ám, de ennek a kecskének meg itt 150 dénár az ára s ez csak együtt megy vele, aki a tevét akarja, meg kell vennie a kecskét is. — Mehmed effendi megbolondultál, kiáltottak fel az igaz hivők, nem értve a furcsa vételárakat. — Már hogy bolondultam volna meg, tiszta az én eszem, mint a mekkai szentkút, — sőt he-he nagyon is tiszta, nevetett elégülten, s megsimogatta a tevéjét. Ha nem veszitek igy is jó, legalább megmondhatom, hogy nem vették meg. S nagyot rántott a köpenyén s mozsár süvegjót jobban a szemére nyomta. De mit tehettek volna, a teve szép volt, no meg a kecske sem volt megvetendő, megérte a vételárt. Megvették. Mehmed zsebre vágta a pénzt s haza indult, mialatt lassan mozgott a szája. — Látod Allah, te hatalmas vagy s jó, irgalmaztál nekem s én a szavamnak állok, eladtam a tevémet s az árát odaadom neked, szolgáljon nagyobb dicsőségedre ; s mikor a minarethez ért, tiz dénárt dobott a perselybe, megnyugodott boldog lélekkel. Igy fogott ki Mehmed effendi még az Allahon is! Z. Gy. készség az árvák ügyének istápolására az állam anyagi támogatása nélkül csak fél eredmény ós fél rendszabály. A szükséges pénzt most, a habom alatt kell összehozni, amikor az e^er milliók máról holnapra kéretnek és adatnak meg a törvényhozás által a háború céljaira. Most amikor az egyesek áldozatkészsége is száz-milliós alapot teremt meg. A rendeletben jelzett nemzeti feladat szerves, egységes ós eredményes megoldásához nem elegendő a hadiárvák részére törvényhozásilag már eddig is biztosított évi járadék, hanem egy olyan nagy alap megteremtése szükséges, mellyel lehetséges mindazon intézményeknek, szerveknek létesítése, melyek útján a hadiárvák nevelése, kiképzése történik. A pénznek már most való biztosítása és tartalékolása annál is inkább kötelessége az államhatalomnak, mivel a háború után az azonnal és feltétlenül megoldandó feladatoknak oly nagy tömege fog előállni, hogy akkor bizony az egyik vagy másik kérdés, bármily nagy horderejű és fontosságú is az, teljes kielégítést már nem nyerhet; de meg a háborúban létrejött nagy pénzbőségnek is vége lesz. Ugy vélem, hogy a hadi árvák ügyének pénzügyi kérdésénél figyelembe volna vehető a hadbavonultak hozzátartozói részére kiutalt hadisegély s meg lehetne találni a módját annak, hogy ebből a segélyből egy hadiárvaalap létesíttessék. Helyén való volna ezen kérdéssel még most is foglalkozni, ha már előbb nem törtónt meg, a rendelkezés alapját pedig megadhatná a segélyösszegnek tervbe vett felemelése. Való, hogy a mai viszonyok között a napi 68 fillér édes kevés, de nem volt az a háború elején, az is való, hogy az államhatalomnak kötelessége 'a hátramaradottaknak segélyezése, de ez oly általánosságban, s a honvédelmi minisztérium részéről oly liberálisan rendeltetett, hogy bizony sok célját tévesztett ós indokolatlan segély utalványoztatott ki, ami a nemzet nagy pénzáldozatán kivül sok szociális bajnak lett a forrása kint a falvakon, a termelő helyeken. Az általános drágaságot, a már megfizethetetlen árakat és munkabéreket, a túlfogyasztást, ami a háború elején különösen tapasztalható volt, talán a túlságosan méltányos hadsególyezós is elősegítette. Elvül kellett volna felállítani, hogy a segély ott ahol kell teljes is legyen, ott ahol pedig az nem okvetlenül szükséges, ne adassék meg. Hogy mily óriási ez a pénzügyi áldozat, a mit a nemzet e téren hozott, ma még nem is sejthetjük. — Esztergom város e cimen tavaly ötszázezer koronát fizetett ki, evvel szemben pedig a város évi egyenes adóalapja kétszáznyolcvanezer korona. — Ebben az évben \ ezen összeg még sokkal nagyobb, ugy hogy körülbelül kiteszi az évi egyenes adóalapnak kétszeresét. — Esztergomban az állampénztár által a hadbavonultak hozzátartozóinak segélyezésére a háború kezdete óta kifizetett Összeg körülbelül a város hat évi egyenes adóalapjának megfelelő összegével egyenlő. — Igy van ez másutt is, sőt Budapesten meg az ipari helyeken még nagyobb ez az összeg. — Maga az az egy évi összeg, a mi e cimen terheli az államháztartást ma már körülbelül ezermillió korona. Ha már most figyelembe vesszük, hogy ennek az összegnek 70%-a gyermekekre esik, könynyen megtehető a számítás, hogy minő tekintélyes tőke lett volna már eddig is összehozható, ha ezen segélyösszegeknek bizonyos százalékát az árvaszékek utján tartalókoltatták volna. Ennek pedig semmi törvényes akadálya sem lett volna, amint pl. sok helyen a Napközi otthon létesítéséhez szükséges anyagi erőt, egyebeknek híján, a .gyermekek hadsególyéből való levonás utján teremtették elő. Ha az árvaszékek utasítást kapnának, hogy a gyermekek hadsególyéből pld. csak 5 százalékot vonjanak le, ami napi másfél és negyedfél fillért tesz ki, tehát figyelembe sem vehető csekélység és utasíttatnának, hogy ezen összeget hadiárva. alap címén tartalékolják és kezeljék, ugy egy nagy országos alap megteremtésének lehetősége állna elő, amivel aztán szerves, egységes és eredményes munkát is végezhetnének a hadiárvák gondozása körül. Annak a ma már egy évi hétszázmillió koronának, ami a gyermekekre esik öt százaléka harmincöt millió korona, ugy, hogyha csak most kezdenénk is ezen alap megteremtéséhez, a háború végéig oly tekintélyes összeg állna a hadiárvák ügyének rendelkezésére, hogy minden rendelet önkéntes vállalkozásra, adakozásra való felhívás nélkül is a háború utáni teendőknek leg-