ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-05-27 / 21. szám

A Szentlélek Isten iránti hódolat nemcsak abból áll, hogy az Egyház tekintélyét elfogadjuk, amelyről tudjuk, hogy a Szentlélek eszköze az ö külső missziójának teljesítésére, hanem hogy a szivek ajtaját kitárjuk a Szentlélek Isten számára, hogy az ott belső küldetését teljesithesse, mint a lelkek természetfölötti életének adója, és hogy a lelkeket ajándékaival gazdagithassa. Korunk, valljuk be őszintén, felületes és léha; szükségünk van bölcseségre, mely a tényeket, az igazságokat végső okaiban szemléli; korunk anyagias, rászorul az értelemre, melynek világánál a dolgok lényegébe iparkodik hatolni. Korunk egyoldalú és a felvilágosodás örve alatt hamis jelszavak után indul, tudományra van szüksége, mint a Szentlélek adományára, melynél fogva az igazságokat maguk rendjében és egymáshoz való viszonyában az isteniekre való vonatkozásban szemléli. Korunk a szertelenségek és rendszertelenségek kora, mely az igazi haladás útjáról letért, tanácsra szorul, hogy megtalálhassa a megfelelő eszközöket boldogulásának elérésére. Korunk hite megingott, jámborságra van szüksége, mely arra készteti a lelkeket, hogy az Istenben mennyei atyát lássanak, azt gyermeki hűséggel és ragaszkodással imádják. Korunk érzékies, tespedt, elernyedt; az erősség isteni ajándékára van szüksége, hogy ellenálló képessége legyen, hogy az élet terheit bátran viselje és heroikussá váljék nagy célokra irányuló vállalkozásai érdekében folytatott küzdelmei közepette. Korunk megfeledkezett Istenről, az Ur félelmének ajándékára van szüksége, hogy a lelkekben felébredjen a felelősség érzete és igazi rendeltetésének tudata. Csak a Szentlélek ajándékaival felszerelt lélekkel biró ember lesz az egész ember, akire a haza, a nemzet, az emberiség mint jövendő boldogulásának igazi tényezőire számithat. Csak az ilyen lelkek képesek rendeltetésüket helyesen felfogni, helyükön, hová a Gondviselés helyezte őket, felelősségük teljes tudatában megállani, hatalomhoz jutva ezt lelkiismeretesen a köz érdekében használni és egyéni jogaikat ugy érvényesíteni, hogy mások jogos igényeit kimélje és,méltányolja. Csak egész embertől várható a nagy nemzeti lét küzdelmeiben önfeláldozó Jóska legény fel is kelt. Kalapját a fejére nyomta, kabátját magára vette, s fáradt lépésekkel kibukott az udvarra. Ott már mély sötétség volt, s a csillagok gyengén ragyogtak a sejtelmes űrben." Mikor a kapuhoz ér, valami hozzáugrik. A Bodri kutya, csóválja a farkát s örömmel oldalog mellette a falu felé. Csatakos az út. Az eső szitálva hulldogál, s pici hólyagokat vet az álló tócsákon, a horpadásokban. Nagy a sár, a kocsik lőcsig hatolnak belé. A szél is felsziszeg s fázósan simogatja a kérges fák mohos gallyait. Az út közepén egy kocsi kínlódik a sárral, küllői mélyen belesüppedtek a nyúlós agyagba s se előre se hátra tenni nem tud. A lovak lihegnek, gőzölögnek, mint a tavaszi meleg szántás. A kocsis káromkodik s ostora élesen csattog a sötétségbe. — Gyi Piros, gyi Kese! De nem mozdul egyik sem, mintha a lábuk is oda tapadt volna a ragadós sárba. Az ember leengedi az ostort, s megtörli izzadt homlokát. — Nem megy, nem megy, fújja fáradt szomorúsággal, s ismét csak fölemeli az ostort. De nem üt, sajnálja a szegény állatokat, hisz tán majd csak jön valami könyörületes falubelije és kisegiti. I Vár-vár. Az eső szemeregve szitál, s a sötétség mozdulatlan. Nem jön senki. Az ember azonban türelmesen néz s ügyel hátha felbukik valahol egy kocsi, s segit rajta, munkásság, az óhajtva várt béke beköszöntével és pedig az, hogy a béke áldásait megbecsülje és a jobb jövő sikere reményében ugy a maga, mint a haza és az emberi társadalom érdekében megőrizze. Ezért tekintünk a háború harmadik piros pünkösdjének napján az égre fel és imádkozzuk vágyó lélekkel, hogy „Jöjj el Szentlélek Úristen!" Dr. Robitsek Ferene, prelátus-kanonok. A rekvirálásról. Irta: Dr. Antóny Béla polgármester. A polgári közönség, a front mögötti hadsereg idegeinek végső megfeszítésével teljesiti a háborús feladatok végnélküli sorozatát s a munka lövészárkában kitartással, hősi áldozatkészséggel fogadja a rekvirálási rendeletek pergőtüzet. A mi hazafiságunknak, a mi kötelességérzetünknek, a mi becsületességünknek erőpróbája a rekvirálási rendelet végrehajtása. Ugy kell tekintenünk minden rekvirálási rendeletet, de különösen a most végrehajtandót, hogy ez a mai nehéz közélelmezési kérdést óhajtja megoldani, a hiányokat enyhíteni, hogy ez a győzelem biztosítása, a nemzeti erő teljes kifejtése érdekében jelent meg, hogy ez nemcsak Esztergom város, hanem az egész ország, sőt a szövetséges államok közélelmezési bajait célozza szolgálni. A rekvirálási rendelet a hadsereg szükségleteinek kielégítésén kivül azt a célt is szolgálja, hogy az itthoniaknak nyugalma, közbékéje és legszükségesebb szükségletei biztosíttassanak, hogy a mig kint a harcok mezején a nemzet virágának, jövőjének vére hullatása a dicsőség cserkoszoruját fonja, addig itthon a biztosított munka a nemzet szebb és boldogabb jövőjének-alapjait rakja le. A rekvirálási rendelet arra is figyelmeztetett bennünket, hogy ha az általa előirt célt: a közmegnyugvást, a társadalmi békét, rendet nem igyekszünk megteremteni s itthon a családban bizonytalan és panaszos lesz a sors, ugy a hősnek ellankad karja, elborul a szive s a lövészárok oroszlánjából kétségbeesett s a győzelemről lemondó katona lesz. Mindezek alapján a rendelet szigorú végrehajtása és betartása hazafiúi kötelesség, de annak a szigorúságnak nem szabad könyörtelennek lenvagy itt maradjon reggelig? Oh hatalmas szenti a magos egeknek, ha tudtok, hát most segítsetek, — sóhajtotta őszintén s olyan igazán, hogy még a könnyek is kibuggyantak magasra emelt szemeiből. Nem messze felzördült egy kocsi, a láncok csilingeltek rajta, s a lovak prüszkölése tisztán felhangzott a sötétben, bár még nem lehetett látni, hogy ki légyen. Az ember a kerekek között lógó lámpát leakasztva magosra tartotta, s nagy hahóval az út közepére állt. — Emberek az Istenre, álljatok meg !* A lovak a hirtelen fénytől felhorkanva torpantak meg. Gyönyörű urasági lovak. Az ember fel világított a kocsira. — No már biró ur — hallatszik le róla — tán beragadt a sárba. A biró, szégyenlősen vette le a lámpást, mint egy megalázva, hogy ő az uraság zsellérjétől kórjen most segítséget. Meg azért is, mert a kocsi hátulján ott látta ülni Pannit, nagy kék vásznu csikós ernyő alatt. De azért mégis szólt. Kátay uram biz' beragadtam, segítsen rajtam. — Hja édes biró uram — feleli a zsellér — most nem lehet, máskor ezer örömest, de patyikábú viszünk haza valami kenyőt, s a nagyságos kisasszonykának az sürgős. Majd jön még utánunk l másik kocsi... A biró sirni tudott volna, de többé kérni nem. Büszke magyar vére, felforrt benne s ha fejébe került is volna, nem hajtotta volna meg újra a nyakát. nie, hanem méltányosnak, mert csakis az igazságos, de méltányos eljárástól lehet remélni fiúink fokozottabb hősiességét, a közönség fokozottabb munkáját, áldozatkészségét. Az agyonzaklatott, elkeserített közönség megbonthatja a rendet itthon és a fronton s eredményezheti a győzeleni biztosítékának, a több termelésnek elmaradását. Épp azért a végrehajtó közigazgatásnak, a vér, a könny, a szomorúság, a bánat mai mérhetetlen tengerében, mely ebből a világháborúból fakad, a sziv megértő melegével kell a könnyeket letörölni, az önbizalmat s a munkakedvet ébren tartani. A fronton fegyverrel, az itthon szerszámmal dolgozó hadsereg egymást kiegészíti. Egyiknek hiánya, a másiknak is hiány, ha az egyiknél felbomlik a rend, a másiknál is bekövetkezik az. Az éhes, az elégedetlen polgárság nem termel elég élelmet, muníciót és nem nevel hősöket; viszont az áttört, a megvert front elseper minden összehalmozott készletet s menekülésre késztet minden jólétben dúslakodó polgárt. A magyar közigazgatás, mely a háborúnak nemcsak anyagilag, hanem erkölcsileg is áldozata lesz, mely magára vállalta nemcsak a szegénységet, a nélkülözést, a tönkremenést, hanem a közgyülöletet, a közmegvetést is, amely szótlanul tűrte a megbízhatóságában való állandó bizalmatlanságot — a rekvirálás terén a megértésnek, a türelemnek, a kötelességnek, a fegyelmezettségnek, a munkának oly példáját adta, hogy egysorba állitható a harcban levő hős katonákkal. A magyar közigazgatás esztergomi egyszerű munkásai a háborús feladatok nehézségeinek megoldásában becsületesen állták meg helyüket, méltóan a lövészárkok pergőtüzében hősiesen küzdő esztergomi katonákhoz. Ugy gondolom, hogy amidőn a reánk szakadt nehézségeket lelkiisméretünk sugallata, tudásunk ereje és szivünk melege szerint szent akarattal igyekeztünk a háború sikere érdekében megoldani, jogot nyertünk arra, hogy a mostani rekvirálási rendeletei szemben azt a nézetet engedjük meg, hogy helyesebb lett volna a vásárlási és őrlési igazolvány, sőt a maximális áraknak is hatályon kivül helyezésével a még esetleg elrejtve levő gabonát egy bizonyos határidőig a szabad kereskedelmi forgalomnak engedni át, s csak amennyiben ez nem vezetett volna eredményre, élni a rekvirálási joggal. — Akkor Isten megáldja, s oda ballagott a szekeréhez. Panni nézte őt, nézte s megsajnálta. Édes apám — szólt szép gyermeki kéréssel — segítsen neki, hisz a gyógyszer úgyis csak reggel kell. Nem látja, szegény ember egész oda van. A biró hallotta, de nem fordult vissza. Ha most segíteni akarsz, szólj te, gondolta magában s felült a bakra. — Hát nem bánom biró uram, de siessünk ám ... azután együtt haladtak a falu felé. A biró hálásan gondolt a lányra, s látta, ; hogy biz annak nagyon jó a szive. Mikor a válasz úthoz értek, a biró odaszólt a szomszéd kocsira. — Hm, izé Panni, osztég mit küldsz Pistának bucsufiát, mi? A lány elröstellte magát, s a nagykendője alól, a derekáról szép piros kendőt oldott le. — Ezt ni — biró ur — adja át neki egészségben. Elváltak. Mikor a biró vacsora közben már kissé kipihente magát, odaszólt a Pista fiúnak. — Te Pista, imhol hoztam neked, egy piroskendőt, a Panni küdte . . . — A Panni — és maga hozta ? — Igen a Panni. . . — De éd's apám hogyan? — Csak annyit mondok neked, gyerek megbecsüld azt a lányt, mert annak, érted, arany a szive .. . Z. Gy.