ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-05-27 / 21. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szani ara 16 fillér. Jöjj el Szentlélek Úristen! Esztergom, 1917. május 19. A nagy világégés közepette reánk virradt harmadik szent pünkösdi ünnepen tüzet kér az égből a kereszténység, midőn igy sóhajt fel: „Jöjj el Szentlélek Úristen!" „Tüzet jöttem bocsátani a földre és mit akarok, hanem hogy felgyuladjon." (Luk. 12, 49.) mondja Krisztus, tüzet, mely a sziveket Istennel és Istenben egymással egybeforrasztja; tüzet, mely tisztit; tüzet, mely világit, melegít, de nem sorvaszt, hanem érlel, megszentel és boldogit. Tüzes nyelvek alakjában szállott alá a Szentlélek Isten az első pünkösdi ünnepen, hogy az emberiség, miután az Atya teremtő kezéből, a Fiuisten megváltó karjaiból kikerült, immár az Ö jegyében éljen és pedig uj életet éljen. Mintha erről az igazságról megfeledkezett volna az emberiség; mintha még a jobb lelkek is fogékonyabbak volnának a szent karácsony ünnepének bája, a szent húsvéti idö drámai eseményekben gazdag lefolyása iránt, mint a Szentlélek Isten eljövetele, szeretetének tüze iránt! Mily határozottsággal óv bennünket az Apostol az Efezusiakhoz irt levelében (4, 30.) attól, hogy mostohán bánjunk a Szentlélekkel: „Ne szomorítsátok meg az Isten Szentlelkét, ki által meg vagytok pecsételve a váltság napjára." Ha a népek és nemzetek nagyobb befolyást engedtek volna a Szentlélek Istennek lelkükre-szivükre, ma békeségben élnének egymás mellett és a jelen szorongattatások napjainak elmultaÄZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Emlék. Soha nem felejtem. Egy szelid, rejtelmes, méla, őszi este, Mikor a csend halkan szállt a harcmezőn S bús szemem a távolt szorongva leste S lázasan lüktetett vészjós agyvelőm : Egyszercsak kigyúlt a szürke messzeség; Lángok lobogtak haragos vörösen; Jajongott, nyöszörgött minden köröttem Kétségbe gyötörtén . . . Sohse felejtem, soha nem felejtem. Ma is jól emlékszem : Agyúk bömböltek, fegyverek ropogtak, Tűzkigyók nyargaltak az ég peremén, Vén baglyok s hollók vijjogva huhogtak S csattogó csőrükkel csapkodtak felém, Hörgött a hurrá rémesen, rekedten . . . Én meg csak álltam s összeborzadoztam, Megrémült arcom tenyerembe fogtam: Úgy sirtam, zokogtam . . . Sohse felejtem, soha nem felejtem. Patyi Gyula. Főmunkatársak: KEMÉNYFY K. DÁNIEL és Dr. SEBŐK IMRE. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. val bizakodóbb érzülettel tekinthetnének a jövőbe. Miként a háborút megelőző évtizedekben, ugy a békére való törekvés e napjaiban is nem volt és nincs hiány a társadalom boldogságának .megalapozására irányuló elméletekben és törekvésekben. Oroszország csak az elmúlt napokban mogfosztva trónjától uralkodóját, a kereszteletlen demokráciában keresi boldogulását, mások a tökének a munkával való kibékitésében, a birtokviszonyok megváltoztatásában, az általános lefegyverzésben, nemzetközi biróság létesítésében látják a béke és boldogulás biztositékát ; vannak, kik egyedül a tudományban, a vallás nélküli műveltségben, az ész kizárólagos — minden természetfölötti motívumot kizáró — uralmában vélik feltalálni az egyedül helyes és biztos alapot a társadalom boldogulására. Hogy ezen elméletekben mennyi az igazság, mennyi a tévedés, mi bennük a jó, mi a rossz, mennyi az életrevalóság és mi az ábránd, — nemzetek hosszú időtartamot igénylő életének tapasztalatai tudnák csak kézzelfoghatólag kimutatni. De egy bizonyos, az t. i. hogy az eddig felmerült népboldogitó elméletek csak részletmegoldások, melyekkel általános bajokat orvosolni nem lehet. Ha uj életet hozunk a fa gyökerébe, ennek hatását meglátjuk a fa törzsén, ágain és levelein is. Nem volna-e mód arra — és ez a nagy kérdés — hogy a társadalmat korunk általános bajaiból gyökeresen kigyógyítsuk ? A társadalom boldogitására irányuló minden törekvés értéke csak annyi lehet, amennyi A vásárfia. Este van. Az asztalon lámpa. A lámpa mellett egy nagy tál bableves. A bableves mellett meg egy szép gyürkéjü dombos cipó. . Hangulatos a csend. Ketten ülnek egymással szemben: a gazda s a felesége. Az óra rekeg, aztán csendben üt nyolcat, majd meg újra rekeg s elhallgat. — Hát mondd asszony, járja ez — morogja lassan fejét csóválva a férfi. Hun marad mán megint az a gyerek, bizton ott kujtorog valahol a Panniéknál; hm, hm, pedig ezt nem engedem meg, hogy a biró fiának, a falu első gazdájának egy zsellér lány legyen a kedvese. Pista-Pista, szólt oda feddőleg az asszony, — pedig hát hiába beszélsz, Kis Panni hejre leány. Nekem is tetszik, hogy szegény; hisz utóvégre nekem sem volt valami sokam, s amit kerestünk mégis csak megtaláltuk, hisz szerettük egymást. Az ember felkavarta a bablevest és a tányérjába merített, azután levágott egy siláp kenyeret, s nem szólt semmit. Az asszony is merített, s csak ugy oda-oda passogott az urára. Csend lett, csak a kanalak zörrentek fel itt-ott a tányérhoz verődve. Kint felvakog a kutya, tisztán hallható még a morgása is. Jön-„valaki ? Az ajtó kinyilik s egy térdig csizmás legény erriber lép be rajta. — Adjon Isten ! Az öreg ránéz, de csak néz. Az anya a feKéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. értékkel az ember rendeltetése céljából és szempontjából bir. Az ember rendeltetésének problémáját pedig csak a vallás képes megfejteni és azért az emberiség igazi érdekeit érintő dolgokban a vallásos szempont nemcsak nem mellőzhető, de annak figyelmen kivül hagyása annak egyenesen kárára válik. Katholikus szempontból a társadalom általános bajainak gyökeres megoldását végső elemzésben másban, mint a vallásban keresni következetlenség volna. A hit forrásából kell fakadnia minden inspiratiónak, mely az emberi társadalom újjászületésére és rendeltetésének betöltésére vonatkozik. Minő gyászos szerepet játszanak ma azok a nemzetek, melyek energiája évtizedeken át abban merült ki, hogy jövőjük és boldogulásuk biztosítására üldözték a vallást, az egyházat. Ezek a nemzetek — és itt első sorban Franciaországra kell gondolnunk — sem nagynak, sem erősnek, sem megbízhatónak nem bizonyultak, mert boldogulásuk alapjait: a vallást támadták meg és ä mennyire rajtuk állott le is rombolták. . Vonjuk le ebből a következtetést az isteni Szeretet Tüzének, a Szentlélek eljövetelének emlékünnepén. Ha valamikor, ugy most a háború vészteljes napjaiban a végleges győzelem elérése és e napok elmultával kell a nemzet jövőjének biztosítása érdekében a Szentlélek Isten befolyását, szivünkben és elménkben diadalra juttatni, mert csak igy jut a nemzet egész emberekhez, kik rátermettek koruk feladatainak megoldására. jével biccent. A fiu leteszi kalapját az ágyra s kabátját melléje. Leül. — Hát aztán hun voltál megin mi ? — kérdi az ör£g. — Hun vótam, hát hm ... hm ... hát sétálni. > — Persze sétálni a Panniékná. A fiu arca elpirul, s szemhéja idegesen megremeg. — Hát mit tagadjam, ott voltam. — S mit kerestél ott? — Mán csak megint kezdjétek el — rit fel az asszony, de Istenemre mondom, hogy elfutok innét. A fiu lehorgasztotta a fejét s két keserű könycsepp csillant fel a szemhéja szélén. — Édes apám maga mindig csak ellensége volt annak a lánynak, pedig hidje, nem érdemli meg. — Mán akár megérdemli, akár nem, a tied nem lesz. Mert holmi zsellér leánynak nem adlak oda. — De hát, hogy zsellér az nem baj, ha elviszem, az én feleségem lesz, ki törődik akkor vele, hogy ki vót, mi vót. — Különben is mi közöd hozzá, annak már vót vagy öt vőlegénye s mind ott hagyta, többet nem mész hozzá, s ha elmerészelsz hát nyakad közé verek bunkós botommal — szólt, s haragtól elvörösödve ugrott fel az asztal mellől. — Azt mondod elhagyták őt, igen, világos, mert kiadta nekik az utat, mivel csak engem szeretett. — Mondom elég s nem ripakodj tovább tódította az öreg, mert kiverlek innét, oszt menyj'