ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-01-06 / 1. szám

Az esztergomi kincsek a koronázásnál. December 29-én Machovich Gyula prelátus és Drahos János hercegprimási titkár Esztergomból Budapestre hozzák a hatalmas ládát a kincsekkel, amelyek csak királykoronázáskor vándorolnak városunkból Buda várába. Még késő este is tele van a koronázó templom munkásokkal. Serényen folynak az utolsó előkészületek. Csak 30-án reggel 6 órakor tartoznak a templomot készen átadni. Nem lehet a kincseket éjszakára a templomban hagyni. A hercegprimási palotában rakjuk ki nagy kegyelettel. Előkerül az ősi eskükereszt. Ódon tokján olvasható : Rex osculatur, quando ad diaetam venit. Super hac cruce jurant Reges Hungáriáé. A tok gondosan ki van javitva. A kereszt ragyogóan tiszta. Spick esztergomi ékszerész tisztitotta a h. örkanonok és a vízivárosi apácák felügyelete mellett. Következik Szelepcsényi György gyönyörű aranykeresztje email és drágakődíszekkel. A nehéz gyöngyös püspöksüveg és a miseruha. Mindkettőnek bélését gyönyörűen megújították az esztergomi vízivárosi irgalmas nővérek. Mikor az infula régi bélését kivették két irást találtak benne. Az egyik 1791-böl, a másik 1861-ból való. Az előbbi szerint az infulát gróf Keglevich Zsigmond esztergomi nagyprépost s makáriai c. püspök rendeletére Kurzinger Máté nagyszombati szabómester javította s Batthyány József primás használta I. Ferenc koronázása alkalmából 1792. jul. 14-én. A másik szerint 1861-ben Scitovszky János primás rendeletére a pozsonyi apácák tatarozták az infula belsejét. Harmadik irást most helyeztünk el benne IV. Károly király és Zita királyné koronázása emlékére. A koronázó palást ezüstbrokát szövetén már jelentékeny foszlások mutatkoztak. De az apácák művészi keze az itt-ott megújított alapra mesterien rászőtte ismét az ezüstszálakat. Az olajtartó gót tornyocska alakját mutatja. Simor primás készíttette Lippert tervei szerint, Talapzatán a körirat: Ave S. Oleum, quo unguntur Reges Hungáriáé et Regináé inde a restituta constitutione sub Francisco Josepho I. et Elisabetha. Friss olajat öntünk a diszes tartóba. Holnap ez az olaj a Szentlélek erejét illatozza be ifjú királyunk és királynénk lelkébe. Kikészítjük a korállokkal, különböző drágakövekkel diszitett reMásodik asszony. A kapu üvegfülkéjében volt a kis dohányáruda, hol a szép Ella árulta cigaretta s különböző szivarkülönlegességeit leginkább dacosan, kedvetlenül, mint akinek nem tetszik, vagy megalázónak tartja foglalkozását. — Ha ilyen arcot vágsz gyermekem, el fognak ijedni a vevők, pedig — gondold meg — menynyire rájuk vagyunk utalva. Ez a trafik összes vagyonunk — ez nyújtja mindennapi kenyerünket — ragaszkodnunk kell hozzá, ennek kell élnünk egész lélekkel. — Ha barátságos vagyok, még inkább az arcomba vigyorognak, kik pár szivar árán vakmerőek kezemet érinteni s többnyire elbizakodott fellépésükkel egyéb jogokat szeretnének formálni! Sért a hangjuk, a tekintetük s én ez üvegkalitkában közszemlére bizva, oly nyomorultnak érzem magamat. — Ne zúgolódj ! tudom jól, nem erre voltál hivatva — hisz lelkedbe ojtottam mindazon szép, nagy és nemes tulajdonokat, mik igazi úrnővé predestinálhatnának — de egy tönkre ment urileánynak nehéz sorsa van. Ugy-e minő gondteljes éjszakákon vitatkoztunk, terveztünk s kerestük a módot, mikép, hogyan kell uj élethez kezdeni. Nem volt nagy választás, vagy teljesen leigázva mások rabszolgájává lenni, vagy igy együtt szenvedve önállóan alapítani meg existenziánkat. Igyekezzél megbarátkozni e helyzettel, his*z nekem még sokkal jobban fáj, hogy itt kell látnom fejedelmi alakodat, mely feltűnést okozott az utcán, a parketten s előkelő hódolókat vonzott körödbe, mekmüvü barokk aranytálat és a két ampullát, a melyeket Károly Ambrus Olaszországból hozott magával. A tálra a Felségek az arany ajándékot fogják helyezni, amelyet oíTertóriumkor fölajánlanak. Az ampullákba a szent miséhez a bor és viz öntetik. A pásztorbot a székesfőváros ajándéka, amelyet Simor primás aranymiséje alkalmából kapott. A hercegprímás ezt a pásztorbotot akarta koronázáskor használni kegyeletből a nagy Simor iránt és szerető figyelemből a főváros iránt. Sorba jönnek az esztergomi bazilika szebbnél-szebb fölszerelései: aranyos füstölő és tömjéntartó, tálcák, korsó, érseki kereszt, szertartáskönj?vek, szenteltvíztartó, Zutt mester remek szenteltvizhintöje elefántcsont nyéllel és liliom alakú arany gombbal. Gondosan összehasonlítjuk a tárgyakat a szigorú kincstárőr Bogisich Mihály püspök leltárával. Megkönnyebbült lélekkel látjuk, minden megvan. Holnap ezt a sereg kincset felelősség mellett átviszük a templomba és visszahozzuk. Mit szól majd holnap délután a leltár? Nem fog-e vádolni minket a custos előtt? Örültünk, hogy legalább az apostoli keresztért más viseli a felelősséget. Azt Walter Gyula v. püspök tartotta magánál, aki már a hitlevél átnyujtásakor és a koronaőr esketésénél is hordta a király előtt. Az apostoli kereszt a reneisance-idők egyik legszebb alkotása. Gerevich Tibor dr. megállapítása szerint Este Hippolit hozta magával a ferrarai udvarból, amely azt Francesco Francia mesterrel készíttette. Koronázás után délután 3 órakor az esztergomi bazilika kincsei már ismét együtt voltak a primási palotában. Klinda Teofil praelátus, szertartásmester a királyi várból visszahozta az eskükeresztet, amelyet IV. Károly király az alkotmányos eskü letétele alkalmával balkezében tartott és Széchenyi Emil gróf h. főpohárnokmester lóháton vitt a királyi várba, és Szleepcsényi-féle keresztet, amelyet Festetich Tasziló herceg tárnokmester vitt lóháton a királyt visszakísérő menetben. Hiánytalanul visszakerültek a kincsek a bazilika kincstárába s dicső szereplés után elfoglalták pihenő helyüket. Sőt a régiek mellé uj kincs is sorakozott. Az iparművészeti iskola hírneves ötvösművésze Zutt tanár a hercegprímás rendeletére művészi kelyhet készített. Ebben mutatta be a koronázó hercegprímás a legszentebb miseáldozatot december 30.-án. A kehely őrzi a nagy nap emlékezetét: Gloria et honore coronasti eum die XXX. Decembris MGMXVI. In memóriám coronakik most óvatosan elkerülnek, nehogy pártfogásukra igényt tartva, kérhessünk valamit. A jómód, fény, hatalmas delej, a szegénység, nyomortól futva menekül mindenki, megalázó stációit nem igyekeznek megérteni. Tudod jól, ez üzlet ékszerünk és bútoraink ára, megváltam mindentől, mi drága volt, mikhez ifjúkori emlékeim fűződtek, még ezen ereklyékről is, miket a kegyelet legdrágább kincseimmé avatott. Atyád vérfoltoktól tarka kardja, dicső szabadságharc emléke, ószerész kezében, hősi nagyjaink festményeit önkéntes árverés dobja mellett válogatta a tömeg, zongoránk billentyűin kontár, parasztkéz tanulja, miként lehetne kisasszonynvá fejlődni, idegen kézen minden, romjaiból e kicsiny bolt a mindenünk, nem nyújt bár kényelmet, ragyogást, de megadja a falatot, mit nehéz robottal lehet csak megszerezni s nagyobb megaláztatások árán is földhöz nyűgöz. Alkudj meg sorsoddal, maradj büszke női méltóságodban, tiltakozhatsz, ha ellene törnek, de amellett nyájas, leereszkedő lehetsz. Sajátíts el egy kis üzleti szellemet, modort, a mennyi a megélhetéshez szükséges, tanulj mosolyt erőszakolni ajkadra, ha bensőd ellent is mond, hisz életünk színjáték chaosa, kevés gördülékeny tartalom, annál tragikusabb fordulatokkal. — Ha meggondolom, ez lesz örök hivatásom, dohány-bélyeg-ujság között számlálni a nehezen növekvő percenteket, szép kis jövő ! — Ki mondja nem-e változik ? Fiatal vagy, szép, üde, mágnások, gentryk észrevesznek, ki tudja, a: szerencse oly hirtelen jön, mint a balsors, meglep, midőn nem is reméljük. — Igazad van anyám, bár nem tudom szetionis Caroli IV. Regis et Zitae Regináé F. F. Joannes Card. Csernoch. A régi művészet mesterművei mellett a modern kor terméke is szerepelt a legszebb egyházi és nemzeti aktusnál. Ugyanavval a lélekkel készült, mint az előbbi századok remekei. Azért a koronázási kincsek között jelenti az ősi magvar erények életét a modern korban. A leltárban uj tételt irnak. Koronázó kehely, készült 1916-ban, a világháború harmadik évében. Elefántcsontból való nódusa alatt pelikánok fölszaggatják szivük táját. Serkedő verőket rubinkövek jelzik. Ez a magyar nemzet martiriomának simboluma. Megértik a jelképes beszédet majd késő századok. Dr. Lepold Antal. A bogumilizmus, a régi balkáni eretnekség és nyomai az oláhoknál. Irta: dr. Mosony Lipót. A bogumílizmusnak fészke a Balkán és ennek területén a X—XV. századig a társadalmi és állami életben döntő befolyást gyakorolt. Egyaránt elterjedt a bolgároknál, szerbeknél, bosnyákoknál, oláhoknál. Képviselve volt az előkelők és a nép körében, időnként valóságos állam-vallás volt. Ennek nyomán fakadó forrongások erötlenitették el a balkáni államokat és készítették elő a talajt a törökök könnyű, szinte akadálytalan előnyomulása számára. A török uralom alatt a görögök minden megmaradt nemzeti ereje a konstantinápolyi patriarchátusban összpontosult. Ennek sikerült most az előbb szabadon terjeszkedő eretnekségnek határt szabni, visszaszorítani. A bogumilok legvégső maradványait pedig a múlt század elején a ferencesek Bulgáriában a katholicizmusra téritették. Habár a közszereplésből ma egészen letűnt ezen eretnekség, de megkövesült maradványai fel-feltünnek még a balkáni népek sajátos lelkületében. A bogumil eretnekségnek szálai visszanyúlnak Elő-Ázsiába. Itt keletkeztek a kereszténység és a pogányság összeforrasztásából az első századok veszedelmes eretnekei: a gnosztikusok és a manicheusok. P^zek a IV. század közepén Örményországban a szebasztéi püspök, Eustathius által uj életre keltek; a hívőket alapitójuk után eusztathianusoknak nevezték. Ezek különösen kikeltek a házasélet ellen, sürgették a szigorú böjtöket, szegénységet és önmagukat külön ruházattal különböztették meg a többiektől. Majd másrészről a kisázsiai kolostorokban a túlzó barátok a ineszaliánusok vagy euchiták felekezetét alakították meg. Ezek elvetették a szentségeket, a böjtöt és a munkát és egyetlen üdvösségüket az imádságba helyezték, amely által a Szentlélek érzékelhető birárencsének nevezzem-e a Pista gróf tegnapi ajánlatát ? — Mit mondott ? — Hogy miért didergek e kis rozoga helyiségben, hisz minden percben változtathatok sorsomon, lehet fényes lakásom, fogatom, fővárosban és pusztán felváltva lakhatom . .. — Igen, igen, mindent Ígérnek ezek az urak, nem, nem, a szeretetet nem lehet megvenni, emlékezzél a bájos Kamilla sorsára, ki mint megunott, elhagyott szerető most másodmagával újból dolgozni kénytelen s fonnyadt arcával pirul kékvérű, törvénytelen gyermekével. Oh sok szegény leány esett már nagy urak prédájává s erős, ki csábító ajánlataiknak ellenáll. Csak olyat választhatsz, ki nejévé tesz, ki ifjúságodat a jövő gondtalanságával jutalmazza, ki nyíltan karjára fűz s kiért nem kell pirulnod. — Ki venné el a szegény trafikos leányt? Még mindég abban a légkörben ábrándozol anyám, miből régen lezuhantunk, honnan nincsen emelkedés. — Remélni kell — újból, mindég! A csüggedés elhervasztja szépségedet, céltalan könnyek megfosztanak szemeid tüzétől, védekezz ellenük, ápold ifjúságodat, ez egyedüli hatalma a nőnek. így multak napok, váltakozó tömeg hullámzott a trafik előtt, volt közöttük egy állandó, ki napi szivarjai mellett hosszasan eltársalgott Ellával s komoly, mindenkor tisztelettel párosult magatartásával a legrokonszenvesebbé vált. Neki volt egyedül privilégiuma benyitni az üvegfülkébe, hol anya és leánya együtt végezték teendőiket s hol bő alkalma volt. Ella gondolatait, érzéseit megismerni.