ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-10-15 / 42. szám

nemzeti egyházak eszméjének melegágya. Az ösvallástól elszakított idegrendszere nélkülözi az erkölcsi felfogás egészséges vérkeringését. Az orosz egyház hétrét görbedt udvari lakája a cári despotizmusnak, melynek Románia csak egyik tizedrendü csatlósa. A szabadkőműves talián egyenesen a Vatikán kapujába ül, hogy csak a legszűkebb résen engedje a világba csörgedezni a vallás, erkölcs, becsület cseppjeit. Nemcsak katonai, gazdasági s politikai szakadékok választják el a központ hatalmait az antant komitácsi egyletétől, hanem világnézetek távlatai. Ausztria-Magyarország kimondottan katholikus nagyhatalom. A vallási eszmék Németországban lüktetnek a legideálisabb életerővel. Itt a teljes szabadság, germán alapossággal mélyitett tudás világában fejlenek a vallási igazságok, próbálják ki életképességüket s áradnak világszerte a kultúra csatornáin. A „német szellem "-nek egyik jellege a valláserkölcs alapjára épitett becsületesség. S utóvégre bolgár és török szövetségeseink is ezen „szellem" csillagzatában járnak. Odaát a hitszegés régi terminustól datálódik. Először az Egyházzal, majd a vallással szemben általában játszotta ki hamis kártyáit, végre szövetséges barátainak mutatta meg Janus-arcát. S ezért van már legyözöttje a világháborúnak. Az erkölcsi részen már megtörtént a döntés a központi hatalmak örök dicsőségére. Itt már a becsület diadalát üli, ott meg a hitszegést kell eltiporni. Feladatunk felét sikerrel megoldtuk. A jó kezdet és kitartás hasonló véghez ér. A becsület ellenei önmagukban hordják romlásuk végzetét. A siralmas tévedés számolni fog velük: akik polgári erényeket várnak embertől vallásosság nélkül, hamarabb szedhetnek fügét száraz bojtorjánról. Aki elég merész arra, hogy Isten törvényeit megvesse, nem fogja az tiszteletben tartani hazája törvényeit sem. Vallás nélkül sem nyugalom, sem bizalom, sem kegyelet nincs. A harag napjai lesznek azok a pillanatok, amikor a hitszegés titkos erői letörve a háború elviharzása után saját szülőhazájukban fogják átkos munkájukat folytatni. Az eddig eltűnt népek csak előfutáraik voltak hitszegő cimboráiknak a romlás ország— egy levelet olvas a „gróf." — S hogy örülj! Bizonyára vallomás. (A „gróf" most azt olvassa „az asszony" leveléből, hogy a repce közepesen sikerült és a Lajoska fogzik.) Most a leánykák elmaradnak. Három tizenötévesnek látszó, egyenruhás úr csatlakozik hozzájuk. Ezek diákok. Az a két nyurga, sapkáján az ezüstös — G — betűvel, gymnazista. Alkalmasint az öreg Cicero bokros körmondatai mellől szöktek a korzóra, szemben azzal a sörtehajú, pápaszemes kamasszal, akit tán a sin a és a vele kapcsolatos axiómiák űztek megértő női keblek közelébe. R.betűje van Realista. Különben hadi verseket ír. A lengyel légiót dicsöitő versezeteket. Most megbeszélnek valamit. Délután mind a hatan elmennek a Kilinsky-parkba. A sörtehajú kamasz felolvasandja verseit. Hazafias lelkesedés! A végén aztán — mivel a lengyel nemzeti Eszmét „bűvkorányos csókkal illetni" — (mint a sörtehajú olympfi gondolja) egyelőre még vajmi nehéz és fölötte abstract — concrétül fogva fel az ügyet és helyzetet, maguk közt fognak hazafias csókokat váltani a Kilinsky szobor és a mama háta mögött. Oh a hazafias lengyel honleányok képesek ily áldozatra . . . Ám ezek is tovasodródnak. Amott egy martialis hadfi közeleg. Mindenki arra gondol, hogy — no, ennek puszta megjelenésére fut a ruszkij. Nem. Ez táphadnagy a második ármádiánál és kenyeret, meg hust oszt; mindenki elvégre nem oszthat halált. Egy magunk generálisa is sétál a nép közt. Fel sem tűnik. Most autón robog egy német tábornok. Senki se nézi. Semmi az Lemberben, ahol útján ... — vagy a vallás, erkölcs s becsület ösvényére kell lépniök. Tertium non datur. zádor József

_ Tengeri tyrannizmus. — Élethalálharc a tengeri hegemóniáért. — Az angol politika serkentő s örökké hangoztatott motivuma: a tengeri egyeduralom. A britt világbirodalom megszületése, kibővítése és átalakítása az angol gazdasági és kereskedelmi politika egyik folyománya, a melynek alapjait Crom veil rakta le 1651-ben. E tengeri hegemónia biztosítása céljából akarta elnyomni az angol politika a többi európai nagyhatalom erejét, de csalódott, mert éppen ezáltal hívta fel figyelmünket az éberségre, körültekintésre s óvatosságra. Évszázadok hosszadalmas során keresztül üldözte Anglia kaján furfangjaival Németországot, Ausztria-Magyarországot és a szerencsétlenül háborúba ugratott Franciaországot, még ketté is szakította, kijátszotta őket azzal a célzattal, hogy csirájában elfojtsa a fejlődni készülő nagyhatalmak előhaladását vagy sárga irigységgel elerőtlenitse, hanyatlásnak indítsa konkurráló képességüket, ha már eddig is netán hatalomra tettek volna szert. A tengeri uralom jelentőségét két idézettel illusztráljuk. Mindkettő ide vág. Perikies igy szólt Thukydidesnek: „A világ két tája: a szárazföld és a tenger közül csak a tenger birtoka nyújt tetszés szerint kinyújtható uralmat. A föld semmi hatalma sem képes egy flottát megakadályozni abban, hogy oda hatoljon, ahová akarja." Bacon, a hires angol bölcs pedig 1612-ben a tengeri uralmat egy világuralom kiinduló pontjának mondotta. „Számunkra, európaiakra nézve," — igy ir — „a tengerek túlsúlya fontos körülmény annál is inkább, mert Európa legtöbb állama nem elszigetelt területen fekszik, hanem nagyobbára tengerrel határos (és . ezáltal az angolok számára hozzáférhető!); de meg az indiák rejtelmes gazdagsága is csak a tengeri uralom járuléka. Annyi bizonyos, hogy aki a tengert hatalma bűvkörébe kerítette, az mérhetetlen szabadságnak áll birtokában és tetszése szerint résztvehet vagy semleges viselkedést tanúsíthat a háborúban, mig ellenben a legnagyobb szárazföldi hatalmak is sokszor kátyúba eshetnek." íme ilyképen fest az angol politika szavakba öntve, melyet vaskövetkezetességgel követett mindeddig, és amelyre minden tervét építette. Kiegészítésül álljanak itt egy angol tengerésztiszt szavai, melyeket a politikusok, nemzetgazdászok és haditengerészek elismeréssel fogadtak 1909-ben. „Mi (Nagybritannia) nem szentimentális okokból avatkozunk háborúba. Nagyon kételkedem', a fölött, vájjon tettünk-e igy valaha. A háború a Hindenburg, a német császár, az osztrák-magyar uralom örököse jár, — és valmikor régen Nikolajevics garázdálkodott, sőt három órán át maga a Cár remegett egy esetlegesen gyilkos ovatiótól. — Morgenzeitung! Az Est! Gazetta wieczorna! — ordítja most egy öklömnyi rikkancs és egy egy példányt eladandó- szalad ide, szalad oda, hogy a füle mellett szándékosan hosszura eresztett, rituális hajszálak csak úgy lobognak. Most egy délceg „vörös ördög" kapitány közeledik. Karján lengyel delnő, fajának minden sikkjét elegantiáját ragyogtatva. Csillogó gyémántok. Old Powel parfüm. — Talán régóta ismerik egymást. Talán maóta. — Talán jegyesség fűzi össze őket, talán csak egy ad hoc hadialliance . . . vagy a hagyományos lengyel-magyar szimpátia. Hony soit, qui mal y pense. — Talán a gyémántok is hamisak, az illat is pacsuli... Ki érne rá ezt feszegetni? A Carola Ludovika közepén elterülő parkban a III. János lengyel király szobra körül van a választott nép késői sarjadékainak börzéje. Typikus alakok. Hosszú kaftán, hosszú szakáll, kerek sabestekli és az előbb sikeresen szóbahozott rituális hajzat. Ott tipegnek, topognak egész nap. A délutáni kimenőt kapott szanitéc idejön, ha apját látni akarja. Az apa nem ér rá családjával érzékenykedni. — Ka Zeit for da Mischpoche 1 — Neki fontos, nehéz, mercantil természetű ügyeket kell lebonyolítani. Egy megszorult zászlós gummikabátját kell határidőre eladni. Minden áron. Kiindulási összeg negyven korona, mely szelíd decrescendoban száll alá hét koronára. Nála kapható kereskedelmi összeférhetetlenség eredménye ; célja az ellenfélre a fegyver erejével olyan gazdasági feltételeket kényszeríteni, melyeket szükségeseknek látunk kereskedelmi előnyünk megalapítására. Szíves-örömest felhasználunk minden ürügyet és alkalmat a háborúra, de tulajdonképen mindig a kereskedelemben rejlik a végső ok. Akár a védelem, vagy stratégiai helyzetünk javítása szolgáljon ürügyül (!), akár a szerződések hűtlen negligálása vagy sok egyéb — mindezek az okok végelemzésben a kereskedelemre vezetnek vissza, és arra az egyszerű, irányadó axiómára, hogy a kereskedelem a mi éltető erőnk." Tengeri nagyhatalma érdekében hosszadalmas aknamunkát folytatott Anglia, minek következtében letorkolta Portugáliát, Spanyolországot és Hollandiát; de diplomáciai fogásaival meggyőzte a maga számára Franciaországot is, és most az az állam, amely tengeri haderejének tekintélyénél fogva élénk konkurrense lehetne az angol uralomvágynak, most az angol érdekek uszályhordozójává züllött le. A brit filozófia azonban még ennél a ténynél sem állapodott meg, hanem Ázsiára is kiterjesztette, jóakaró figyelmét és szövetséget kötött a másik konkurrenssel, Oroszországgal is — Németország feltörő fejlődésének elnyomása érdekében. 1897-ben a „

Saturday Rewiew" c. tekintélyes angol folyóirat igy ir : Bismarck réges-régen tudta, „hogy két összeférhetetlen ellentétes erő lakozik Európában, két hatalmas nemzet, amely az egész világot meghódíthatná s kereskedelmi adóval terhelhetné. Angolország és Németország verseng egymással a világ minden zugában. Transvaalban, a Fokföldön, Középafrikában, Indiában, Keletázsiában, a Déli tenger szigetein és a messzi északon, mindenütt, a hová eljutott a vallás és a kereskedelem hódító zászlaja, ott veszekedik a német kereskedelmi utazó az angol házalóval. Ahol vasutak vagy bányák kiépítéséről van szó, ahol a bennszülötteket a lágy kenyérről a karcoló pálinkára akarják szoktatni, ott a németek és az angolok vetélkednek az elsőség jogáért. A millió apró-cseprő zsörtölődés fogja előidézni azt' a háborút, amelyhez hasonlót a világosság nem látott. Ha a német fájt holnap kiirtanák a föld színéről, holnapután már nem volna oly angol férfiú, aki ne volna gazdagabb. Évek hosszú során át harcoltak a népek egy város birtokáért vagy az örökösödés jogáért: hát akkor ne harcoljunk az évente 5 milliárdot jövedelmező kereskedelem monopolizásáért? •— Amit Bismarck szem előtt tartott és amit nemsokára be fogunk látni, az a tény, hogy nemcsak az angolnémet érdekharc lesz egyre jobban észlelhetővé, hanem hogy Anglia az egyetlen nagyhatalom, a mely Németországot nagy kockáztatás és az eredményekbe helyezett bizalom megingása nélkül legyőzheti." Ez eredmények megvalósulása után azután igy szól majd a világverő angol a francia és orosz szövetségesnek: „Keressetek magatoknak kárpótlást, vegyetek el Németországtól mindent, armeerevolver, tetűpor, tejconserv, patentgomb villanyos zseblámpa (kisült) elemekkel . . . minden. Üj kép. Most van vége a délutáni előadásnak. A színházból tódul a vasárnap délutáni közönség. Kétoldalt a karzat népe, katonaság őrmestertől lefelé az obligát nőnemmel, műpártoló szakácsnőkkel. Középen tisztek, hölgyek, előkelő civil nép tódul ki az utcára. Pajzán zaj, kacagás. Sokan még az operett vezérkeringőjét dúdolják . . . pirosak az örömtől, jókedvtől, gondatlanságtól! Elgondolom: Vájjon háború van-e? . . . Most nézzük az érem másik oldalát. Hat óra van. Egy mellékutca elvezet a Piac Kapitulnára. Innen hallatszik a lágy, litániára hivó harangszó. Itt áll a jezsuiták kívül román, belül gótikus temploma. Tömjénfüstben, orgonaszóban gyertyacsillogásban ragyog bűbájosán az ünnepélyesen exponált Szentség! Méla, fájdalmas lengyel népének zengi a Szent Szűz antiphonáját. — Ott egy oszlop árnyékában áll katonásan, feszesen, de buzgón fohászkodva egy idős alezredes. Másutt öreg tyroli Landesschütz térdepel. Tán mindkettő családapa. — Görz! . . . Brassó! . . . Itt egy szallagos, harctérre útrakész közkatona, mellette fiatal felesége, előttük kis szőke fiacskájuk. Imádkoznak. Az aszszony holnap talán özvegy, a fiúcska talán árva lesz. Talán még sem. Hisz oly irgalmas Az, aki az oltáron most jelen van, akinek e szent zsolozsma hangzik. Ott egy idős, gyászruhás úri nő sír . . . itt egy pórnő térdel földig leborulva. Ezek anyák Ezeknek katonafiuk van. Vagy csak volt . . . Elgondolkozom: Bizony háború van! . . .