ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-10-15 / 42. szám

amit akartok. Megtehetitek." A névtelen szerző e szavakkal fejezi be jóslatait: „Germaniam esse delendam." Ugyanazzal a jelszóval, amelyet a puritán Cooper vett ajkára a 17. században a holland kereskedelem alkalmával. Ez Anglia politikája. A Saturday Rewiew husz év előtti kirohanása a mai világháborúban a német nemzet léte ellen törő támadássá fajult. (Még a békekonferenciákból is ki akarják túrni a német érdekek képviselőit, de az a jó, hogy remélhetőleg nem Anglia játssza majd a primét az európai békekoncerten!) A vérig menő ellenséges gyűlölet oka pedig többek között Németország ama törekvése, hogy szabaddá tegye a tengert. De ezenkívül sokat nyom a gyűlölködés latjában a hasonlóan fontos keleti kérdés is. Konstantinápoly és Törökország képezik a Kelet kapuját. Nemrégiben igy nyilatkozott e tárgy körben az angol Barker Ellis: „Ázsiai Törökország az a hid és összekötő kapocs, amely szorosan egymáshoz kapcsolja Ázsiát Afrikával és mindkettőt ismét Európával. Egy tekintet a térképre világosan meggyőz bennünket arról, hogy egy hatalomteljes ázsiai török birodalom nemcsak a Boszporust, a Dardanellákat, és a Szuez-csatornát, kerítené uralma karmai közé, hanem a Vöröstenger adeni szük bejáratát és a perzsiai öböl Moskat melletti bejáróját is. Egyesegyedül a dekadens Perzsia áll kissé útjában." „Angolországnak, mint India védelmezőjének (!) jelentékeny érdeke, hogy az Indiába vezető fontos utakat, Mezopotámiát és a Perzsaöblöt ne uralja más hatalom; mindazonáltal viszont a túlzsúfolt Indiának kiutat kell adnia Mezopotámia felé." (Hösch Ottó.) Ebben rejlik az angol politika ingadozása a török és az orosz front között, de egyben ez mutat arra a második főokra, mely Angliát Németország és általában a török nemzettel szövetségben álló hatalmakkal szemben tanúsított gyűlöletre készteti. „Anglia elvesztette a háborút, ha nem sikerül neki Középeurópa és a Kelet összeköttetését megakadályozni, széttörni! De még ekkor fennáll a fő gát: a német tengeri uralom: a hadi flotta és a tengeralattjárók raja. Mert ha bármit nyer vagy vészit is Németország és szövetségesei, de keleti összeköttetésein kivül még megmarad ép hajóhada és tengeralattjáró serege, sőt ezeket továbbra is tudja fejleszteni, akkor Anglia pozíciója reménytelenné válik" ,.. (Deutsche Politik.) E néhány sorban van letéve a német és vele együtt szövetségeseinek külpolitikája. Élethalálharc folyik a csatamezőkön, mert az angol irigység minden eszközzel életünkre tör. Aligha sikerül neki. De az kétségtelen, hogy Németország és a középponti hatalmak nem fognak egyhamar puszi pajtás barátságot kötni az angollal, akinek érdekei, szelleme, jelleme és cselekvésmódja nagyon különbözik, sőt homlokegyenest ellenkezik a középponti hatalmak viselkedésével. ^r. Dombováry. — Caterpillar. Valamelyik zseniális német katona mondta, hogy a haditechnika gépei maholnap olyan tökéletesek lesznek, hogy nem érnek semmit. E kijelentésre ugyan erőteljesen rácáfol a német haditechnika nagy vívmánya, a világháború szenzációja a 42-es, amely halomra döntötte a belga és orosz várakat s amellyel Vilmos császár háromnegyedév óta döngeti Verdunnél a kapufélfát. A haditechnika versenye azonban nem fölösleges valami s az entente-ék addig erőlködtek, mig végre ők is meglepték a világot egy ilyen különös csodagéppel: a páncélautóval, amely mostani tökéletlen formájában is figyelmet érdemel, mert a lövészárok-háboru számára jelent uj harci eszközt, s a Maas menti pokoli harcokban már jelentékeny szerepet is játszott. Az angolok találták fel a páncélautót s elnevezték caterpillarnak, vagyis hernyónak. A neve igen találó, mert valóban csúnya, otromba, nehézkes, lassú mászásu, kérges hátú féreg, olyan, mint egy undok krokodilba oltott hernyó. A rendeltetése pedig az, hogy a lövészárokháboruban együtt menjen előre a rohamozó gyalogsággal, otromba páncél testével letiporjon útjában mindent, fát, torlaszt, drótakadályt a belsejében elhelyezett, páncéllal jól védett gépfegyvereiből pokoli tüzet zúdítson az ellenségre, azt lehetőleg terroziálja, saját gyalogságát az ellenséges lövészárokig elsegitse, ő maga pedig, keresztülhatolva az ellenséges lövészárkon, mögéje kerüljön az ellenségnek s hátulról vegye irtózatos tűz alá. Általában pedig azt a szerepet játsza mint primitiv formában a henger a mezőgazdaságban, hogy otromba testével minden valamire való ellenséges támaszpontot letiporjon. A hernyó eszméje nem uj. Azonos a páncélos vonatéval. De mozgékonysága fölötte áll ez utóbbiénak, mint általában a vonalhoz nem kötött automobil a sinen futó vonatnak. A lövészárokharcban kitűnő szolgálatot tehet, ha kellően tökéletesitik. Főleg a rohamoknál tehet fontos szolgálatot. Mostani formája azonban már csak azért se lehet tökéletes, mert a német fegyverek és gránátok eddig valamennyi harcbaindult hernyót felrobbantották és felgyújtották. Az angolok tehát még iparkodhatnak, mig a német 42-esekkel méltó ellenfélt állithatnak szembe hl. A nőkérdésről. ii. A biológiai iskola hivei a főkülömbséget férfi és nő között abban látják, hogy a nők agyveleje jóval kisebb, mint a férfiaké, következőleg egyéni képességeiket illetőleg a férfiak mögött maradnak. Bischoff szerint a nők agyveleje 144 gr.-al, Marchand szerint pedig (ki 1234 agyvelőt vizsgált meg) 130 gr.-al kisebb, mint a férfiaké. Hanem ez a külömbség bizonyára csak biológiai hipotézis. Legalább Lapicque szerint, ki legújabban foglalkozott behatóan e kérdéssel, lényeges súlybeli külömbséget a két nem agyveleje között fölvenni nem lehet. Hogy a férfi agyveleje sok esetben súlyosabb, mint a nőé, ő annak a körülménynek tudja be, hogy a férfi élethivatásánál fogva általában többet használja az agyvelejét, mint a nő. Egyébként, ha föl is tételezzük azt, hogy a nők agyveleje kisebb, mint a férfiaké, ebből még mindig nem következik az, hogy a nők egyéni képességeiket illetőleg a férfiak mögött maradnak. Mert ha az agyvelő nagyságát vesszük fel az egyéni képességek mértékének, akkor el kell ismernünk, hogy a bálna vagy az elefánt a legokosabb, mert azoknak van a legsúlyosabb agyvelejük. Csakhogy egyesek erre azt mondják, hogy az agyvelő súlyát a test súlyához kell viszonyítani s igy sem az elefánt, sem a bálna nem kerülhet szóba. Igaz, hogy ez esetben sem az elefánt, sem a bálna nem kerülhetne szóba, de a legújabb biológiai kutatók szerint szóba kerülhet egy délamerikai majomfaj, melynek agyveleje, testének súlyához viszonyítva is, nagyobb, mint az emberé. Egyszóval a két nem agy velejének súlyából a két nem egyéni képességeire vonatkozólag következtetést vonni nem lehet. Egyesek nem biológiai, de psichologiai úton igyekeznek a két nem egyéni képességei közt külömbséget felfedezni. Erre nézve a kísérleti lélektan adta meg a lehetőséget. Lélektani megfigyeléseket végeznek úgy a férfi, mint a nő egyéni képességeit illetőleg s ezen megfigyelések alapján állítják fel nézeteiket. Ily szempontból legújabban G. Heymans (Die Psichologie der Frauen) foglalkozott e kérdéssel. Heymans számos külömbséget vesz fel férfi és nő között. Igy szerinte a női nemnél a tudat terjedelme sokkal szűkebb, mint a férfi nemnél, következőleg a nő tudatában egyidejűleg jóval kevesebb képzet fér el, mint a férfiéban, ami pl. az ítélkezés szempontjából, mely több jelenlevő képzet egybevetése által történik, nagyon is számottevő körülmény. Érzékenységük nagyobb fokú, mint a férfiaké s nagy hatással van gondolkozásukra és cselekvésükre ; innen a női nemnél tapasztalható pártosság. Érzékelésük finomabb mint a férfiaké, huzamos, kitartó megfigyelésre azonban nem alkalmas. Emlékezésük nagyobb, mint a férfiaké, de csak aziránt, ami iránt érdeklődnek; innen az ortográfia iránti ellenszenvük. (Ellen Key.) Fantáziájuk csapongóbb, színesebb, mint a férfiaké; innen nagy fogékonyságuk a gyakorlati tudományok iránt (nyelvek). Ezzel szemben az az abstrakt tudományok nem igen érdeklik őket. Lotze mondja, hogy „alig van valami, amit a női értelem belátni ne tudna, de igen sok dolog van, ami iránt a nő érdeklődni képtelen." És Heymans megfigyelései nyomán arra a megállapításra jut, hogy a nő és a férfi egyéni képességei között igenis van külömbség és pedig érzéki képességeiket illetőleg a nők a férfiak fölött állanak, szellemi képességeiket illetőleg azonban a férfiak mögött maradnak. És Heymansnak az a meggyőződése, hogy képességek tekintetében férfi és nő kiegészítik egymást s hogy aki e kettőnek szerepét fölcserélni akarja, az lehetetlent akar. Hasonló megállapításra jutott Miss Helen Thommson is. Szóval Heymans szerint egyéni képességek tekintetében mélyenjáró külömbség van férfi és nő között. Most még csak azt a kérdést lehet fölvetni, hogy vájjon ezek a külömbségek magában a női természetben birják-e alapjukat vagy pedig bizonyos szociális körülmények folytán, mint pl. nevelés, életmód stb., jöttek létre. Heymans a lelki tulajdonságok 3°/o-át a női természetben gyökerezőnek tartja, amelyek tehát neménél fogva sajátjai a nőnek. Mindenesetre sok tudható be az emiitett szociális körülményeknek is — melyek tehát a körülmények változtatásával maguk is változhatnak — de azért még mindig marad hátra a tulajdonságoknak egy bizonyos hányada, mely alapján kimondhatjuk, hogy a két nem között egyéni képességeiket illetőleg számba veendő külömbség van. Ha morális szempontból nézzük a két nemet, ez a külömbség még inkább kiélesedik: más a férfinak, más a nőnek a szerepe és hivatása. A nő inkább a családé, a férfi inkább a társadalomé. Most már megfelelhetünk arra a kérdésre, hogy megnyithatók-e az összes életpályák a nőknek s hogy részesithetők-e a politikai jogok gyakorlásában. Az elsőre vonatkozólag a mondottak után bizonyos megszorítással felelünk. Mindenesetre nemcsak az egyén, de a társadalom szempontjából is fölötte kívánatos, hogy most, mikor annyi ember elpusztul s mikor annyi nő szakad a saját karjára, tágabbra nyissák a nők előtt azokat a kapukat, melyek eleddig zárva voltak előttük. A tapasztalat mutatja, hogy vannak életpályák, ahol nagyszerűen megállják a helyüket. De minden pályára épen egyéni képességeik külömbözőségénél fogva aligha alkalmazhatók. Az előbbiek alapján azt mondhatjuk, hogy azokra a pályákra, amelyek a nőknek fönnebb ismertetett egyéni képességeinek megfelelők, alkalmazhatók; azokon pedig, amelyekre a férfi és a nő lelki képességei közti külömbség káros hatással lenne, nem alkalmazhatók. Hogy persze melyek azok a pályák, melyek az ő egyéni képességeiknek megfelelnének, nehéz megmondani. Általában azt lehet mondani, hogy az erősebh Ítélőképességet kivánó birói vagy vezetői állásokra nem igen alkalmasak, kezelőknek azonban úgy a postán, mint a vasúton nagyszerűen beváltak. Ami a politikai jogokat illeti, arra nézve nem tartjuk kizártnak, hogy idővel, esetleg a közel jövőben, magukraszakadt s társadalmi szempontból jelentős állást betöltő magányos nőknek a politikai jogok gyakorlását megadják. És ez csak helyeselhető. Az azonban már aligha helyeselhető, amit egyes túlzó feministák kívánnak, hogy kivétel nélkül minden nőnek, tehát a férjes nőknek is adják meg a választójogot. A férj és feleség a keresztény erkölcstan szerint morális egységet alkot s ennek a morális egységnek veszélyeztetése volna, ha mind a férj, mind a feleség külön-külön szavazhatna bizonyára nem mindig egyetértően. Általában az a véleményünk, hogy azáltal, hogy a nőknek a külömböző életpályákat megnyitják s hogy politikai jogokat engednek nekik, még nem oldják meg a nőkérdés súlyos problémáját. Ezzel a boldogtalanságot és elkeseredést, melyek ma annyira szedik áldozataikat, még nem szüntetik meg. (Székely szavazott ?) Az első lépés ezen boldogtalanság megszüntetésére nem a politikai jogok megadása volna, hanem az, hogy a nőnek életcéljáról, rendeltetéséről elterjedt téves nézetet kellene korrigálni. A nő rendeltetése és célja mindenesetre az, hogy feleség és anya legyen, de nem egyedüli és kizárólagos célja. A nőnek is, mint minden embernek, nemcsak természetes, de természetfeletti célja is van, mert hisz ő is Isten gyermeke. Ezt a célt pedig lehet szolgálni nemcsak a házasságon belül, de kivül. S aki ezt a természetfölötti célt tartja főcéljának, az boldog, ha nem is megy férjhez. Gondoljunk csak az apácákra. A legfőbb teendő tehát az, hogy a nőket vallásosabbakká kell tenni s keresztény idealizmussal kell megtölteni. Ha ezt elérjük, akkor már megtettük az első, legnehezebb lépést a nőkérdés problémájának a megoldásához. Aki pedig a nőkérdést a keresztény erkölcstan tekintetbe vétele nélkül akarja megoldani, az úgy tesz, mint a biblia oktalan embere: aki házat épített homokra, jött az eső, szakadt az árviz s az, amit épített rombadőlt... , . ' r .Muzslai.