ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-01-30 / 5. szám

nemzetellenes szelleme ne jusson kerülő utakon az ország közvéleményének tudomására ... és a Vatikán nemzetközi igényei, valamint a pápának a békekonferenciában való részvétele ellen hadakozni, mindez nem a legkisebb szolgálatok közé tartozik, amelyeket a demokrácia a hazának kell nyújtson. A szabadkőművesség magáévá tette a feladatot, hogy a Pápát kifogja zárni a békekonferenciákból, de egyúttal akciót indított, hogy megakadályozza a vatikáni követeléseknek eljutását a néphez és a közvéleménybe. Emez akciónak részletei időrendben az alábbiak: A hirdetett hadjárat nem talált éppen terméketlen talajra. Már jól előkészítették azt számtalan cikkel, amelyeknek vezérgondolata mindvégig az volt, hogy kimutassák a pápa részrehajlását a világháborúban, — továbbá tüntetésekkel, megfelelő nyilatkozatok terjesztésével és hasonló manőverekkel, amelyeknek célja mindig csak a pápa és politikája részrehajlásának és a központi hatalmak iránti rokonszenvének feltüntetése. Nem is kell messzire visszatekintenünk s szemünkbe ötlenek az efajta cikkek: „A pápa politikai zavargása, hogy résztvehessen a békekonferenciákon. Egy veszedelem, amelynek útját kell állani", (Secolo 1915. aug. 2.) továbbá „XV. Benedek és a beke" (Secolo 1915. szept. 4.). Mindkét cikkben, amelyek természetesen visszhangra találtak az összes itáliai lapok cikkeiben, — Quadrotta tollából, aki hivatalos egyházpolitikai hiradó és a szabadkőműves páholy sajtó-sugalmazója, — mindig visszatér, mint ceterum censeo, azon gondolathoz, hogy Itáliának ezen kérdésben mindig hűnek kell maradnia régi hagyományaihoz s a hires 1899.-iki eseményt (Itália ajánlatára kizáratik a pápa a békekonferenciákból) tetteivel most is igazolnia. Mig Olaszországnak a londoni egyezményhez való hozzájárulásáról szóló hir után fölötte csodálatraméltó módon elnémult a másik követelés: a hadüzenet Németországnak, ezzel egyidejűleg a titokban szőtt szabadkőműves terv, t. i. a pápa kizárása a békekonferenciákból, az olasz kormánynál is tetszésre talált. Nov. 29.-én hirtelen lelohadnak a viharos forradalmi fenyegetések és nov. 30.-án a pápára nézve ellenséges klauzulával irják alá a londoni szerződést. A politikai alkudozás gyanúja magas valószínűségi fokot ér el! Mint átmenetet említjük Luigi Luzzati cikkét a Corriera della Sera-ban : „A szentatya megsértett önállóságának ürügye és kirohanásai Itália ellen! abálták „Mademoiselle" vegyen mandolint! Mandolint akarok! — Anyuska nem adott pénzt, nekem meg nincs. De ez érvelések még követelőbb hangulatra izgatták a kicsinyeket s a kisasszony fátyolába kapaszkodva igyekeztek kalapját lerántani. E jelenetet látva — egy csomó „mandolin"nal kezemben feléjük közeledtem: „engedje meg kisasszony, hogy a kalapja épségét megóvjam s ezzel a pityergő vonások mosolyra változtak, s a másik pillanatban már csak az üres papiros hirdette, hogy egy időre lecsillapodtak a fellázadt kedélyek. Sablonos jövésüket figyeltem mindennap. A leánykák naponta más szinü hajszalag és változatos himzésü ruhákban rúgták a park fehér porát, a bonne ugyanazon fekete ruhában ült mindég a pad szögletén és csak a kezében tartott könyvek voltak más-más kötésüek. Bánatos szeme elmerengett a viz tükrén, hideg életuntság ült halvány vonásain s ugy láttam, hogy lelkében szomorú regényt rejteget s vezekelve járja a mindennapi kenyér nehéz, fárasztó utait. Egy reggel a hajóállomás közelében látom fel-alá járkálva a kis „

bonne"-t, kezében kopott kézitáska, egy kockás kendő s vörösre kisirt szemeit sürü fátolyával igyekezett elrejteni. — Utazik? kérdem tőle érdeklődve. — Igen! — De csak napokra? — Oh nem. Végleg. — Haza? — Nincs hazám. Megyek ismét a nagy világba állás keresni. Az azóta időközönkint megújuló bujtogatások a Vatikán ellen, most már systémává változnak és egyidejűleg átkarolják Itáliának összes szabadkőműves páholytól inspirált sajtótermékeit. Valósággal tervszerű hadjárat üti fel fejét, amely decemberben készül elő. Az első nagyobb bűzbombát a Tribune hajítja el dec. 30.-án, egy cikket, amelynek éle, a Secolo fent vázolt vezérgondolatait teljesen fedi. Ebben 2 kijelentést tesz a pápa ellen: „ha az entente-hatalmak hajlandók volnának béketárgyalásokba bocsátkozni, már akár holnap is megtehetnék" (azaz: a pápa a „német béke" ágensévé szegődött, ő a központi hatalmak követeléseit védelmezi) és „Hartmann bíboros a német császár nevében felajánlotta a pápának a békekonferencián való elnöklést." Másnap a római Gorriere d' Italia autentikus információk alapján kijelentette, hogy mindkét állítás valótlan, alaptalan. Minden belőlük vont következtetés fantasztikus és tarthatatlan." Sőt a lap szerkesztője — mint mondja — csodálkozását és felháborodását fejezi ki a katholikusellenes sajtó ama folytonos törekvésével szemben, amellyel különféle cimborázásokat és kijelentéseket tulajdonítanak a pápának. Ugyanazon nap este az Osservatore Romano egy félhivatalos megjegyzés keretében jelzi, hogy e világgá kürtölt hírek „minden alapot nélkülöznek; épp úgy tarthatatlanok ama jelentések is, amelyeket a jelzett lapok közölnek." Azonban még aznap a Messaggero, a Secolo testvérlapja, az egész Itáliában népszerű és olaszbarátként ismert Maffy bíborost, pisai érseket, Rómába utaztatja cikkében, hogy „a pápa előtt kifejezésre juttassa, mily céltalan volt allokuciója," amiből azután mindenféle kószahirek szövődtek egy bizonyos meghasonlásról, szóval újra felszínre hoztak egy témát, amelyről csaknem egész augusztusban, kevés szerencsével, tárgyaltak mindenfelé. Jan. 4.-én a Giornale d' Italia jelenti, hogy a nagy tekintélynek örvendő Nuova Antológia c. irodalmi-politikai folyóirat legközelebbi számában „egy tudományos és mindent felölelő cikket fog közölni, Mosca képviselőnk, a mi parlamentünk egyik legkimagaslóbb jogtudósának cikkét, amelyben az a követelés jut majd kifejezésre, hogy a pápának nem szabad résztvennie a jövendő békekongresszuson. Majd e 3 pontos észrevételével zárja be cikkét. 1. „Megbocsáthatatlan hiba volna a garanciatörvénynek nemzetközi karaktert kölcsönözni. o — — — — Miért hagyja itt ezt a gyönyörű helyet, hisz még itt a legbetegebb lélek is meggyógyul. — Szivemből sajnálom e szép fákat, e tengert, hová elhoztam minden panaszom, a gúny és sérelmeknek annyi könnyeit. De mennem kell. Nem birom tovább! Úrnőmnek csak gazdagsága volt, eldurvult lelke nem ismer emberi érzéseket. Nyiltan letörölte friss könnyeit — a hajó csengője beszállásra szólította az utasokat — s ő búcsúzásra nyújtotta kezét. Sokáig néztem a tovasikló hajó után, — mely vitte őt a bizonytalan jövő fájdalmas stációi felé! Évek multak, csak elvétve gondoltam a tengerparton töltött órákra s üzleti ügyeimben a vidéken barangoltam — boszankodva s olykor mulatva az üzletfelek önző kapzsiságain. Egyik nagyalföldi városban előnyös keresletet kötöttem s barátaim társaságában, úgynevezett görbe estét rendeztünk zene és pezsgő mellett vigadva. Felújultak a régi kalandok, kritizáltuk a politikát, a modern irodalmat, agglegényi közönnyel beszéltünk a hölgyekről. Mámoros álom után a vonathoz igyekeztem. Az indóház előtt árnyas sétatér, melyen keresztül haladva gyorsitottam lépteimet, mert vonatom indulásától már csak tiz perc választott el. A serpentin út egyik padján nőt látok — fekete i ruha, fehér fátyol, milyen ismerős — persze — láttam már valahol. Jobban szemügyre veszem sápadt vonásait, most már teljesen felismerve a kis j,bonne"-t, az én tengerparti ismerősömet. Még mindig a régi ruha, kopott tükreivel, arca beesettebb s homlokára redöket vont az életismeret. 3. Itáliának, függetlenségének és jövőjének megvédése érdekében mindent meg kell kísérelnie, hogy a pápa részvételét a jövendő békekongreszszuson megakadályozza." j,Ez azonban a kath. Egyház feje ellen nem az iránta való tekintet hiányából, vagy az ő magas erkölcsi tekintélyének félreértéséből történjék, hanem mivel a pápa követének megjelenése a kongresszuson a pápát magát és az ellenséges államokat képessé teszi arra, hogy a garancia kérdését, mint megoldandó nemzetközi kérdést vessék fel, ami pedig Itáliára nézve zavart (imbarazzo) és veszélyt jelent." Mosca cikkének eme bejelentése végigfutotta az egész liberális sajtót, amely többnyire kedvesen ajánló szavakkal utalt rá. Újév napján még nagyobb kaliberű fogáshoz fordult a Secolo „a pápa és a békekonferencia" cimü cikkében, amelyben a két előző nap vitáját részlehajlóan megcsonkítva adja elő. S jóllehet, egy egységesen szervezett sajtóháboru folyt, amelynek szálai a „Demokrácia" és az ő hatalmas Quadrotta-ja kezébe futnak össze, a Secoló a bevezetésben igy ír: „Azon problémával, hogy a pápa a békekongresszuson részt vehet-e . . . most már oly lapok is foglalkoznak, amelyek ezt eleddig teljesen jelentéktelennek tartottak" és a végén Mosca megrendelt cikkeit és a Tribune sorait, mint „bizonyítékokat" kivonatban, erősen felhígítva közli. Az Osservatore Romano által alaptalannak hirdetett híreknek oly jelentést adnak, amelyek alkalmasak, hogy a vatikáni hivatalos híreket, mint téveseket állítja elénk. (Kis pikantéria van abban is, hogy a ílorenzi „Unitá Cattolica" a nem hiteles és inspirált két híradása a Gorriere d' Italia által erre vonatkozólag igy ír: „Rómában megjelenik egy újság, amely, ami a cáfolatot illet, hivatalos jelleggel bír, emellett azonban sem hivatalos, sem félhivatalos lap"). A Tribuna a leghitetlenebb ostobaságokat tálalja fel, ami a nép tüneményes tudatlansága és itéletképtelensége folytán nem kis spekulációt jelent. 1. Báró (sic) Hertling a bajor országgyűlésnek pénzügyi tanácsában kijelentette, bogy Németország és szövetségesei megegyeztek abban, hogy részenként felállítják a régi egyházi államot. Forrásként „a sweizi távirati iroda — madridi lapok nyomán" szerepelt, „mert hisz' nyilvánvaló, hogy a bajor kormánynak a háború kitörése óta sokszor a madridi sajtó szolgál hírforrásul." Továbbá: „die kölnische Volkszeitung . . . hirül adja az Meghatottan közeledtem hozzá — nem törődve vonatom indulásával csak azt óhajtottam tudni — hol járt azóta s mit keres itt — gyermekek nélkül, egyedül e pad szögletén. — Hogyan, Ön itt? — Egy hete már. Állást keresek, naponta többször belátogatok a közvetitö irodába. — Van kilátás? — Még semmi, de talán meg fog segíteni az Isten ! — Vagy szent Antal — nemde ? — Igen! Maga is hisz benne ? — Ln protestáns vagyok, kisasszony, de sokat hallottam róla. Közülünk is többen hódolnak neki, sőt magam is szeretnék áldozatot hozni. Megtenne nekem egy szívességet. — Kérem ! — Nézze a tiz koronát annak a csodatevő szentnek szántam, ki nyomor és szükségben oly hatalmas pártfogója a szegényeknek — egyszer alkalomadtán adja át neki. — Hisz személyesen is elviheti uram ! — Nem, nem — szabadkoztam — vonatom azonnal indul, sietnem kell haza, — majd Ön, nemde megteszi ? Elbúcsúztam s hittem, hogy meg fog érteni, saját szükségleteire fordítja ez összeget, mit tapintatból, hogy meg ne sértsem, a szentnek ajánlottam. Elhagyva, nyugtalanul többször visszatekintettem, majd a távoli orgonabokrok közé rejtőzve lestem, meddig tűnődik még a kis bonne, kinek arcáról tagadhatatlanul leríttak a nélkülözés nyomai. Türelmetlenül vártam, mikor indul már a szemben levő kis vendéglő felé, vagy a hentes-