ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-07-30 / 31. szám

XXI. évfolyam. Esztergom, 1916. július 30. 31. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Esztergom, 1916. július 29. — A lövészárkok népe. Most valami különös lényeknek képzeljük őket. Mártíroknak, akik nagy eszmékért vérüket ontják, bölcseknek, a kik a földi életet nem értékelik; hősöknek, akik semmitől se félnek s mindig a veszélyt keresik. Ez a háború ideális képe. Ez az a jótékony lepel, amely eltakarja a görcsöktől rángatott tagokat, az eltorzult arcokat, a vért, a félelmet s az otthon után való fájdalmas vágyódást. A spekuláló szellem, amely kihasználta már a háború konjunktúráit, a mely elfagyott lábak garmadáin olvassa piszkos aranyait, nemcsak a harcolók testéből akarja kihúzni a hasznot, nem elégszik meg a mai nap busás üzletével, hanem a távolba néz — olyan világot akar alkotni, a melynek népe nem háborodik fel a hadi szállításokból szerzett milliókon s az egykori „rongyosok" fejedelmi életmódján. Ez a spekuláló szellem nem lát mártírokat, nem tisztel bölcseket, nem becsül hősöket. Neki a küzdő nemzet egy „üzleti objektum", amelyet gyúrni lehet, amelyből kisajtolni, kiszorítani lehet valamit. Ennek a spekuláló szellemnek szervezett hadserege van. Vannak pribékjei, hóhérjai, véres szájú kikiáltói, gyorskezü orgyilkosai. Néha szellemileg, néha talán másképen is. Azután, ez a fő! Van pénze, van aranya: van tehát hatalmas sajtója, amely napról-napra nagyobb szájat tát, förtelmesebbet ordít. Ennek az uj, radikális szellemű, vallástalan világot épitő csapatnak emberei mind itthon maradtak. Vigyáztak a bandavezérek, hogy egy se pusztuljon el a drágákból. Vérezzen a klerikális fajzat! Ugy is ezt a sorsot szánták neki a jövőben is. Ó ti, a lövészárkoknak gránátoktól meggyötört népe! Minden bajt és fájdalmat megpróbált emberei! Azt hiszitek, hogy a nagy háború után bekövetkező győzelem, az áldott béke nektek a boldog családi otthont hozza meg? Az édes családi kört, amelyben közösen fogjátok imádni a nagy Istent, akihez az ágyúk dörgése között sóhajtoztatok ? Azt hiszitek, hogy nyugodhattok, hogy békességtek lehet? AZ „ESZTERGOM" T

ÁRCÁJA^ Koszora és Wladimir. — Bolgár legenda. — Irta: Dinnyés Árpád. Durazzó város templomaiban megszólaltak a harangok. Minden épületen nemzeti szinü lobogó lengett, a nép ünneplőben és díszben az utcákra tódult. A főút két oldalát, szembe a város kőkapujával, virágok díszítették. Pálmák, kaktuszok, babérok és a legkülönfélébb délszaki növények, a melyek mindegyikén feszület ragyogott. A kereszt felett a Megváltó, alatta pedig a bolgár cár képe diszlett. Az utak zöld fűvel és babérlevelekkel voltak telehintve; bizonyos távolságra egymástól apróbb zászlók emelkedtek ki a földből, a melyeken aranyszegélyű rojtok pompáztak. A kapu előtt gyűltek össze a város vezető férfiai. A főbíró, mint a város legelső embere, nemzeti ruhában emelvényen trónolt, körülötte foglaltak helyet rang szerint a többi előkelőségek. Élénk, lelkesedett volt a hangulat, mert nagy nap köszöntött Durazzó városára. Messzi harcterekről futár hozta az örvendetes hírt, hogy győztek, s hogy az uralkodó: Sámuel bolgár cár vitéz seregének élén ma érkezik meg. A Galíciából bevándorolt szerbek ütötték föl fejüket, mint uj ellenség. Váratlanul jöttek, letelepedtek s zsupánságokat alakítva, törzsekre szaFőmunkatársak: KEMÉNYFY K. DÁNIEL és Dr. SEBŐK IMRE. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. A nyilvánosan spekulálók, de a honvédelem elől gyalázatosan bujkálok, a közvéleménynek jelenlegi urai, a páholyoknak eddig gyáván és rongyul hallgató pribékjei már kidolgozták számotokra a haditervet. Az ellen az Isten ellen akarnak uszítani benneteket, a kiben biztatok s aki megsegített titeket. Világfelfordulást, francia stilü forradalmat akarnak veletek csinálni, mert a mostani nem jó nekik. Ebben látszik, szaglik, feltűnik a hadi szállításból szerzett kincs. Feldúlt otthonokon, letiport oltárokon, megcsúfolt ideálokon keresztül uj világot szeretnének teremteni veletek, általatok. A fagyott lábu hősök azonban nem lesznek az ő zsoldosaik, nem lesznek pribékek, hanem igazságosan és szigorúan ítélő bíráik azoknak, a kik életben-halálban rajtuk akarnak nyerni, életükkel-vérükkel és boldogságukkal akarnak spekulációt űzni. R. Jedlicska Pál aranymiséje. Ötven éve annak, hogy, nagyszombati érseki helynök egész életét Jézus szolgálatának szentelé. S most, egy eseménydús, tartalmas, a folytonos munkában gyorsan röppenő félszázad multán, ismét az oltár csendjébe, a MáriaCelli kegytemplom szentélyébe tér vissza a jubiláns, hogy megköszönje az Alkotónak azt, hogy végtelen kegyelemláncának segélyével megtarthatta azt, mit mint ujmisés ígért, hisz ha múltjára tekint, nemes öntudattal mondhatja : „bonum certamen certavi." Mária közvetítésével kívánja megköszönni az Urnák azon napsugaras napokat, melyekkel életét fűszerezé s azon fájdalmas, nehézségekkel tarkított időket, melyekkel a mulandóságra inté őt az Űr s szemeit az égi Nap felé forditá. Azt a férfiút, kit annyira felmagasztalt az Űr, hogy 73 éves korában is naponkint kezében tartkadoztak. Ezek a zsupánságok egymástól függetlenül uralkodtak és egyre terjeszkedtek. Nagyobb és nagyobb földdarabokat foglaltak el, mig végre szembe találták magukat a bolgárokkal, kiknek uralkodójuk Sámuel cár volt. A bolgár cár rettegett hadvezér hírében állott. Az azelőtti időkben az arabokat verte el, mig most a letelepült szerbek ellen fordult, kiknek fejedelmük Wladimir nagyzsupán volt, egy békeszerető, erényes, igazságos fiatal uralkodó. A két ellenség Cattaró és Raguza alatt mérte össze fegyvereit. Az ütközet borzalmas és rettenetes volt. Dalmácia, Cattaró teljesen fel lett dúlva. A harc nyolc napig és nyolc éjjel egyfolytában tartott, mig végre a szerb sereg ritkulni kezdett s hanyatt-homlok futott szerte az országba. Sámuel cár azonban nemcsak az ellenséget verte meg, de elvette tőlük a Morava felső folyásánál levő egész területet, a hol abban az időben Vranja és Leskovác városok feküdtek. Itt is már független zsupánságok voltak alapítva, amelyek most a bolgár birodalomnak lettek részei. A mi csekélyszámu megvert és szétszórt ellenség még megmaradt, az Raguzában telepedett meg, de uralkodójuk nem volt, mert Wladimir szerb fejedelmet, Sámuel bolgár cár a háborúban elfogta. A város tehát lelkesen akarta fogadni uralkodóját s ezért volt oly nagy ünnepi előkészület Durazzóban. És Sámuel cár, mint a hírnök jelezte, csakugyan jött. Valahol távol megszólalt egy kürt öblén a bolgár himnusz s nagy porfelhőből egyKéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. hatja — miként az agg Simeon — a világ Megváltóját szent miséiben, nem kívánjuk érdemei szerint jellemezni, annál is inkább, mert ismerjük őt s tudjuk, hogy ez sértené evangéliumi alapon álló szerénységét, alázatosságát. Nincs szükségünk szóra, írásra, hogy nagyrabecsüljük nagyjainkat. De hogy épüljünk is egy félszázad lankadatlan munkásának példáján, néhány nagy vonásban mégis megrajzolom jellemben és a munkaszeretetben eszményi alakját s szólok röviden Jedlicska Pálról mint emberről, mint érseki helynökröl s mint magyar írónkról. Nem könnyű feladat néhány rövid sorba foglalni egy példaadó karakter nemes vonásait! Nem könnyű dolog egy ideális lelket reális betűkkel megfesteni. Jedlicska Pálban — mint már egyenes, magas külseje s nyílt tekintete is sejteni engedi — egyenes, kiművelt lélek lakozik. Az a sok elmélkedés, melyekben a mai napig már a kora reggeli órákban az isteni igazságokat a magok szépségeiben szemléli, lelkét igazi keresztény lélekké tették. Nem hiába olvassa lassan, gondolkodva a papok gyönyörű imádságos könyvét: a Breviáriumot, — melynek szebbnél-szebb helyeiből számosat kívülről tud, — de az abból merített eszmék művészi ecsetvonásokat hagytak lelkében. Azon elvet, hogy amit jobbkezünk tesz, balkezünk ne lássa, kevés ember képes úgy megvalósítani, mint ő. Emberszeretetét nemcsak Nagykosztolány szegényei érzik, hol hatalmas alapítvánnyal apácák vezetésére bízta az elaggottak ellátását, s nemcsak Nagyszombat szegényei és intézményei élvezik, kijut abból mindenkinek, aki igazán rászorul s szivéhez apellál s kijut abból főleg most a háború miatt szükségessé vált különféle intézményeinknek is. szerre csak kibontakozott a várva-várt hadsereg. Legelöl jött Sámuel cár, büszke, fekete mén paripán, utána válogatott testőrei. Tőle jobbra és balra főbb tanácsosai, hadvezérei, majd a katonaság végnélküli sorozata, akiknek menetét a tábori és hadi élet felszerelései zárták be. Egy másik menet élén, fehér lovon, erős katonai fedezet mellett magas, nyúlánk, fiatal férfi ült, teljesen fegyvertelenül. Összezugott a tömeg, ki lehet ez a furcsa, különös szinű ruhába öltözött idegen. Mikor pedig fehér lován elhaladt előttük, büszke, erényes magatartással, de jóságos, szelid tekintettel nézett le a tömegre. — A cár megállt a kapu előtt s a főbíró ekkor üdvözölni akarta, de alig mondott néhány szót, a tömegből kitört a visszafojtott lelkesedés: — Hurrá ! Hurrá! Éljen Sámuel cár ! És zúgott az éljenzés mint az orkán. Kinyíltak az ablakok, kendőket, zászlókat lobogtattak, énekeltek, megszólaltak az érces torkú kürtök s szeretettel borult feleség és gyermek a visszatérő hős keblére. Az uralkodó intett, a főbíró abba hagyta szavait s látva a nép határtalan szeretetét és lelkesedését, megindult a sereg a városon át. Durazzóban sohasem volt oly lelkesedés, mint most. A tömeg éljenzése csak a cári palota előtt hagyott kissé alább, amikor a virágokkal díszített felvonó híd leereszkedett, amelyre méltóságosan lépett Sámuel cár, hogy szeretett hitvesét és gyermekét, kik könnyek között várták, megölelhesse. Egy másik felvonó hid a cár kíséretét és testőreit fogadta be, végül a fehér lovon érkezett