ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-07-16 / 29. szám

Uralma alá hajtaná a Közép-tengert és a Balkánt. De amig ezt az utat nem vallhatja magáénak Oroszhon, addig mindig fegyverben áll, és Németország is főleg azért ellensége a muszkának, mert a törökök oldalára állott a döntő pillanatokban. A Mazuri-tavak, Galicia, Lengyelország — ez mind csak másodrendű az oroszok szemében. A legelső a világuralom kulcsa: a kies Konstantinápoly szultánostul, a Boszporussal és Dardanellákkal együtt. (d. gy.) A központok. Amidőn a háború elején egyes áruk ritkulni és drágulni kezdtek, mindenki a Központok létesítésében és az árak maximálásában vélte a bajok biztos orvoslását feltalálni. Reánk is zúdult a Monopolisztikus központok és az ármaximálások özöne, mely a szabad kereskedelmet a gazdasági életből lassankint kiküszöbölte. Most már nyakig úszunk különféle központokban és az ezzel kapcsolatos kormányrendeletekben, melyeknek természetesen mindenféle ármaximálások és büntető határozatok járnak nyomában. Ma már — mint a berlini kereskedők testülete a birodalmi kancellárhoz intézett panaszos felterjesztésében nagyon helyesen megállapítja — a kereskedő csak véletlenül cselekedhetik oly dolgot, amelylyel a büntető intézkedések paragrafusait meg ne sértené. És mindennek dacára az áru minden nap kevesebb és drágább lesz. Nem csoda, ha ilyen körülmények között nemcsak a kereskedők, hanem a fogyasztók nagy tömege is megcsömörlött az üdvözítőnek hitt központoktól és ármegállapításoktól. Ennek az elégedetlenségnek már a parlamentekben is visszhangja támadt. Az indemniti vita során sok okos megjegyzést hallottunk a Központok elhatalmasodása és a túlságba vitt és rendszertelenül alkalmazott ármaximálások ellen. Kár, hogy a szónokok legtöbbje csak német példákkal illusztrálta a" Központok működésének káros hatásait, mig a magyarországi központokat csak általánosságban érintették és konkrét eseteket nem igen hoztak fel. Ez azt bizonyítja, hogy Németországban már szorgalmasan gyűjtik az adatokat, mig nálunk még csak a panaszkódásnál tartunk. Érdekes, hogy Szterényi az ő igen figyelemreméltó beszédében szintén német példákkal ostorozta a központokat, azzal a furcsa indokolással, hogy a hazai viszonyokról nem akar adatokat előterjeszteni, mert azok „felolvasása azt a látszatot kelthetné, mintha az Újból elmúlik negyvennyolc óra aggodalmas keserűség között, de elfeledteti az idő nyikorgó lassú pergését a remény, az elviselhetetlen nyűgöktől való szabadulás kedves, boldog reménye, a viszontlátás édes reménye! Hatalmas lángot vet Mária szivében a szeretet tüze. Az a fájdalmasan boldogító érzés, amely Gregor bucsuzásakor a leány szivét uralta, most még melegebbé lett, mert eljött megmenteni életét elszöktetni idegen országba — oda, a hol reájuk boldog élet vár ! Az est leszállott, közeleg az óra, a döntés pillanata. Ismét felhangzik alulról az ismeretes jel, Mária, óvatosan lebocsátja az ablakon a selyemfonalat, érzi, mint fogja meg valaki és köt rá egy idegen tárgyat. Felhúzza, hát egy erős kötéllétra van a kezében. Már oda is erősítette az ablak párkányához, a midőn hangokat hall az előszobában. Csak Dubois generális lehet az éjjeli zavargó, aki parancsokat osztogat az őrnek. Mária hallgatózik. — Plessis káplár, — hallatszik onnan kintről, — szedd össze embereidet és menj rögtön Macarsca felé, vidd el ezt a parancsot D'Albert ezredesnek. Addig gondoskodom a fogoly további örizetéről. Csörrennek a fegyverek néhány ajtó becsapódik, és Mária távozó lépéseket hall. Már fellélekzik, hát, csakugyan csoda történt az ő megszöktetésére ? Hirtelen kinyilik az ajtó és kopogtatás nélkül bent terem a generális. A hercegnő még mindig az ablakban állott; karját keresztbe fonta mellén, fogait görcsösen összeszorította — elkészült a legvégsőre is. Szokott gúnyos udvariassággal meghajtotta magát a tábornok. bizonyos rokon- vagy ellenszenvnek folyománya lenne." És ezek után Szterényi felolvasta azokat a vádakat, melyeket a bizottsági előadó a — porosz képviselőházban a Zentral-Einkaufs-Genossenschaft (Z. E. G.) ellen felhozott. Megelégedéssel konstatáljuk, hogy a közönség szeme nálunk is kezd felnyílni. A sajtóban ma már gyakran olvasunk panaszokat a központok ellen. Mi lesz a felmentettekkel? Az ujonan elrendelt népfelkelő bemutatószemléket csak nemrégiben fejezték be és most tartják az elmaradtak utószemléjét. Minthogy azonban mindezideig csupán a népfölkelők egyrésze került sor alá, kérdés, mikor fogják a sorozásokat folytatni. Erre vonatkozólag, valamint egyéb aktuális katonai kérdésekre nézve a következő felvilágosítást kaptuk: — A legöregebb népfelkelők szemléjének határidejét a honvédelmi miniszter néhány nap előtt, kevés eltéréssel a régitől, megváltoztatta. Erre kétségkívül speciális okok voltak. Minden valószínűség amellett szól, hogy a nyár folyamán nem lesz ujabb sorozás. A kaszárnyákban ember van elég, nem szorultunk arra, hogy sebtiben szerezzünk pótlást a harctéri seregek hiányai számára. A nyári gazdasági munka folytonossága nem engedi, hogy most bezavarjuk az embereket, hiszen ezekben a hetekben a kaszárnyából is tömegesen szabadságolták a katonákat. — Minden bizonyossággal a nyári munkálatok az okai annak, hogy az eddig besorozott népfelkelőket ezekben a hetekben esetleg nem fogják tényleges szolgálatra behívni. A bevonulásra rendelet eddig nem érkezett, de jó információk szerint július 14-re szólította volna őket be a honvédelmi miniszter. — Minthogy azonban immár semmi sem választ el bennünket ettől a terminustól és a behívási parancs eddig nem jelent meg, valószínű nek kell tartanunk, hogy a július 14-re kombinált bevonulási terminust későbbre halasztják, mert a kormány a tapasztalatok szerint legalább három héttel előbb bocsájtja ki a bevonulási parancsot, hogy az alkalmas népfölkelőknek dolgaik rendezésére kellő idejük legyen. Nem lehetetlen tehát, hogy a bevonulás július végén vagy augusztus elején történik; bár hangoztatnunk kell, hogy ez is csak tapogatódzás. — Sokat beszélgetnek most az érdekeltek arról is, hogy a felmentetteket is behívják. Ez a kérdés mindig bőségesen foglalkoztatja a fantáziákat. Hol arról beszélnek, hogy mindenkit behívnak, hol arról hogy a felmentettek 30 éves korig tartoznak bevonulni. Természetesen ez nem egyéb üres találgatásnál, mert a felmentések visszavoná— Eltávolítottam az örséget — monda édeskés mosollyal, miközben szemét álnokul a leány magas alakjára szegezte. — Eltávolítottam az őrséget, hogy zavartalanul elcsevegjünk egy órácskát önnel, Signora. De a Signora nem nyitotta ki ajakát, csak egy végtelenül megvető pillantást vetett a kis termetű tisztre. A generális közelebb lépett a hercegnőhöz. — Mária, ön hallgat? Nem látja be, hogy nem marad más hátra, mint szépen megalázkodni? És higyje jel, — hangja egyszerre szenvedélyessé változott, — Mária én önt szeretem, nem tudok ön nélkül élni! Fölemelte kezét, hogy átkarolja. De ugyanebben a pillanatban felhangzott a vadmacska biztató kiáltása s Mária rávetette magát a tábornokra. Erős kezével ugy a padlóra csapta, hogy az eszméletlenül terült el. Mária fellélegezve nézte legyőzött ellenfelét. A következő pillanatban már a tőr csillog kezében, de meggondolja magát és visszadugja hüvelyébe a gyilkos szerszámot. „Élj tovább, gazember — megkegyelmezek! kiáltott fel; azután felkapja a kis szekrénykét, atyjának szentemlékü hagyatékát és friss ugrással az ablakpárkányon terem. — Szűz Anyám, oltalmazz meg engem! Néhány pillanat múlva viszontláthatta Gregort. De nincs vesztegetni való idejük, mert élénk nyüzsgés támadt a várban. A tábornok is megjelent az ablakban és rikácsoló hangja az örök után kiabál. Már késő volt. Gregor mindent jól előkészített és jól ismerte a Karszt zeg-zugos búvóhelyeit. Amint néhány nap előtt szerencsésen keresztültört a francia hadosztályon, úgy most is minden akasára semmiféle rendelet, vagy annak jele vagy nyoma nincs, ellenkezőleg azok a rendelkezések, amelyek a felmentések ellenőrzését irják elő, azt bizonyítják, hogy a felmentések rendszere, amely abszolút szükségszerű dolog, érvényben marad. Az most is folyamatban van, hogy egyes felmentetteket előirt okból behívnak szórványosan, de egy általános megszüntetési rendelet nincs és nem is lesz, sőt a honvédelmi kormány a nélkülözhetetlenség alapján ép ugy megadja a felmentéseket, főleg az idősebb korosztályoknak, mint eddig. Tény ellenben, hogy a felmentések körül a miniszter szigorú ellenőrzési rendszabályokat léptetett életbe annak megállapítására, vájjon a felmentett egyén tényleg abban a foglalkozásban dolgozik-e, amelyben nélkülözhetetlennek találták, mert konkrét esetek azt bizonyították, hogy számosan nem felelnek meg polgári foglalkozásukban a felmentésben foglalt jogcímnek. Az ellenőrzést az illető lakhelyén, vagy foglalkozási helyén majd a katonai hatóság fogja végezni, de a politikai hatóság teljes támogatásával. Mondanunk sem kell, hogy az ellenőrzés váratlan lesz mindenütt. — Érdekes és sokat vitatott téma ezzel egyidőben az is, vájjon a felmentett egyén elmehet-e szabadságra? Vannak, akik azt a felfogást vallják, hogy akit egy üzem vagy hivatal nyári szabadságidő cimen tud nélkülözni, azt nélkülözheti akkor is, ha az illető katonai szolgálatot teljesít. Ez téves felfogás. Mindazonáltal magánfoglalkozásu egyéneknek nem ajánlatos azért, hogy hosszabb időre vegyenek maguknak nyári szabadságot, vagy ebben,az esetben nem ártana, ha előbb az illetékes katonai hatóságnál érdeklődnének az iránt, hogy vájjon ez nincs e befolyással a felmentésükre, nehogy valamelyes rosszakaratú feljelentés folytán kellemetlenségeik támadjanak. HÍREK. Krónika. Meglepődött a világ Az idei nyáron, Hogy a „Deutschland" átúszott A nagy óceánon. A németek ismét csak Olyan dolgot tettek, Amért tapsot aratnak S ellenségük reszket. Hát minálunk micsoda Meglepetést látunk? Bizony, itt is ámulhat Ellenünk, barátunk! Nem csalódtok nálunk sem, Kik csodákra vártok: Csináltunk mi is egy — új Parlamenti pártot! dály nélkül átkísérte szive választottját a Planinán egy magányos bódéba az erdők mélyéin. Másnap meredek ösvényeken leszállottak a Narenta-völgybe, ahol egy bokorban elrejtőzve várta őket a jól elkészített csónak és az evezős legénység. Az Adrián szabad az út — Almissa utolsó hercegnője megmenekült. Korfuban szives fogadtatásra talált a két menekült, sőt nemsokára alkalmuk nyilt Oroszországba is eljutni. Két hónap múlva Mária a téli palota ragyogó kihallgatási termében állott a cár előtt, hogy átadja neki szerencsétlen „szövetségese" írását. Ivanoviő Gregor is elkísérte őt kifejezett kívánságára. Sándor cár jóságosan tekintett a hazátlan hercegnőre, a leány szépsége jóakaratra hangolta. — Mély sajnálattal hallottam édes atyja szerencsétlen sorsát, hercegnő '— mondta — mig örömmel vettem annak hírét, hogy mily hősiesen szabadult ki az ellenség karmaiból. Bárcsak sok ily derék nő volna országomban. És ez az az ifjú, aki segítségére volt a döntő pillanatokban? — kérdé mosolyogva s Mária kísérőjére mutatva. — Ivanoviő Gregor — felelte a hercegnő büszke méltósággal. — Megmentőm és néhány nap múlva hitvestársam. A cár kézcsókra nyújtotta kezét az ifjú felé : — Gróf Ivanoviő, remélem, hogy nekem is oly hűségesen fog szolgálni, mint a hercegnőnek. Engedjék meg mindketten, hogy egybekelésük alkalmával tanuként szerepelhessek, szerencsét nem is kell kívánnom, nyíltan hirdetik azt ragyogó szemeik. Csakugyan: nem volt szükség szerencsekivánatokra. Hosszú életük ékes bizonysága annak, hogy megtalálták a lélek boldogságát.