ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-07-16 / 29. szám

Rajner Lajos mint irő is számottevő s maradandó alkotásokat mutat fel. Leginkább az egyházi jog témái körül forognak müvei. A rituális kérdésről s a püspöki székek betöltéséről szóló munkái úttörők s nevét megörökítök. Sajnos, ezen utóbbi munkát nem tudta eddig befejezni, csak egy kötete jelent meg. Kora, de főkép egyházkormányzati lekötöttsége megakasztották. Pedig mennyi világosságot, pozitívumot, jogfejlődést, különösen a magyar egyházra vonatkozólag tett volna bőséges tudásával teljes közkinccsé. Munkáiban amilyen erős láncok kötik az egyház ősi s egyetemes felfogásához, intézményeihez s elveihez, viszont oly meleg szeretettel csüng a a magyar vonatkozásokon. Senki se vethet szemére sovinizmust a szó gáncsoló jelentésében, de tudott annyira erős magyarnak maradni, hogy a történeti fejlődés igazolta magyar dolgokat ne vesse el. Mintha azt akarná kifejezni: a magyar szellem eltűri az idegen ojtást, de csak úgy, ha gyökere jó fekete magyar földbe ereszkedik. És bármily nagy, sokszor merev a jogi igazságokhoz való ragaszkodásban, érzi, hogy az egyháznak az egyes országokban vannak hagyományai s karakterei, amelyeket a nemzettel való közösség miatt is meg kell őriznünk. Ez a nemes vonása teszi lehetővé, hogy a magyar lélek gondolkodását az egyházi életben meg tudja érteni. Rajner Lajost aranymiséjénél egy hatalmas egyházmegye szeretete, tisztelete, fiúi kegyelete s hódolata veszi körül. Az ö szerénysége és a háborúval járó nehéz viszonyok lehetetlenné teszik, hogy ünneplése impozáns módon menjen végbe. Mintha a háború is segítségére jött volna az ö visszavonuló egyéniségének s igy nem kell átesnie a hangzatos frazeológiákon annak, aki egész életeben amúgy is az egyszerűség, a keresetlenség s az eszményiség útján haladt nesztelenül, szinte glóriás fővel. De azért nagy emlékkövet emel ez az aranymise az egyházmegye papságának lelkében. Emlékeztető lesz arra, hogy az életet, melyet oly sokszor fanyarrá s feketévé tesz a kirívó önzés, az anyagi aránytalanság, az intrikus csúszás, a szeretetlen s vakmerő Ítélkezés AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Almissa utolsó nagyhercegnöje. (Vége.) Mire a nap delelőre állott, Dubois tábornok elfoglalta a várat. Ő maga lépett be elsőnek serege élén a várudvarba, melyre ijesztő csend és üresség borult az őszi nap meleg napsütésében. Csak mikor kinyittatta a második udvart is, akkor jött eléje Mária udvarhölgyei társaságában. Gyönyörű szép volt e pillanatban. Teljes hercegnői díszben jelent meg a győztes fogadására. Mintha vértelen lett volna halovány ajka, de nedves sötét szemében mély tűz égett és igazi méltósága tudatában tekintett a bevonuló generálisra, ki nálánál egy fej nyível alacsonyabb termetű volt. — Mária nagyhercegnő vagyok monda neki olaszul. Pietro nagyherceg leánya — az ön foglya ! íme átnyújtom atyám utolsó irását! A tábornok önkénytelenül is a fejéhez kapott. Udvariasan meghajtotta magát, de kicsiny szürke szemei bámulták az eröslelkü büszke nőt, akit e tekintetre a vér pírja öntött el. — Majd fontolóra vesszük az ön szavait, — mondta hidegen. — Egyelőre, Signora, amint önmaga is bejelenté, az én foglyom! Chevallerie hadnagy s erre á mellette álló adjutánsához fordult, vezesse ezt a hölgyet szobájába és gondoskodjék kellő őrizetéről; az én engedélyem nélkül senkinek sincs hozzá szabad bemenete! Válogatott megalázások hosszú sora következett ezután a szerencsétlen hercegleányra, mert egymásról, a mellőzés s a stréber törtetés — az ilyen Rajner-féle tiszta lelkű egyének példája s lelki magaslata teszi elviselhetővé. Az ö nagy szive előtt a könyörtelen egoismus is meghátrál, egyeneslelküsége nem visz ingoványba s hófehér önérzete a vad tolongást messze maga után hagyja. Amikor a patriarchal kor határánál öt nézzük, életének s munkásságának alapgondolatát abban látjuk megörökítve, amiben mi sokszor annyi fogy atékoságot tapasztalunk: Krisztus és az egyház szolgálatának teljességében. Ezeket a tanulságokat az ö életéből mint emlékkövet őrizzük szivünkben, mint ereklyetartőban s már ezért az emlékért is örömmel s büszkeséggel kell meghajolni az aranymisés Rajner Lajos előtt. Keményfy K. D. — Hajsza a föld ellen. Az adójavaslatok alkalmából a magyar föld ellen indított hajsza onnan indul ki, ahonnan minden alkalomból szervezték az agrárellenes agitációt. A

: földmivelő-osztálynak nem szabad hivatkoznia vér- és pénzáldozatára, mert a gyárosok szállítják a muníciót, a bankok pedig a hadikölcsönt. A földbirtokpolitika is csak hitvány eszköz a kezükben, ha komoly és józan törekvések helyett szítják a gyűlöletet a magyar földbirtokos osztály ellen, melytől már javában vásárolják meg az eladót a hadseregszállitások tiszta nyereségéből. Ki tagadhatja, hogy itt tervszerű aknamunka folyik a magyar föld s a vele századokon át öszszeforrott gazdatársadalom ellen, melynek független, öntudatos magatartása útjában áll sok oly közéleti törekvésnek, melyek a liberalizmus és demokrácia álarca alatt a plutokrácia uralmát akarják teljessé tenni. A megindult hajsza a földbirtok ellen voltaképen egy szem ebből a láncolatból, melyet mindig tovább kovácsolnak, amikor csak alkalom nyílik hátrább szorítani a magyar földbirtok jogos érdekeit. Azon légbői kapott állításon, hogy a gazdák nem fizetnek elég adót, nem igen lepődtünk meg. Régi nóta ez már. Előre tudtuk, hogy még a pénzügyminiszter javaslataiban tervezett súlyos terheket is kevésnek tartják majd a földbirtokososztály ujabb megterhelésére. A képviselőktől elvárja a magyar földművelőDubois tábornok rafflnált börtönőrként viselkedett. Már az első napon meglátogatta s egy okiratot helyezett elébe, aláírás végett, amely okmányban mint atyja örököse lemondana a nagyhercegi trónhoz való jogáról. Midőn a bátor leány büszkeségének teljes tudatában visszautasította az ajánlatot és megtagadta az aláírást, a vad katona kijelentette, hogy mindaddig fogságában tartja, mig nem adja oda aláírását. Ettől kezdve lépten-nyomon éreztette vele, hogy mit jelent az, a francia sereg alávaló generálisának foglya lenni, sőt odáig ment, hogy megtagadta tőle az atyja temetésén való részvételt, mert nem akarta szép szemeit újból könnyektől áztatottan, kipirulva látni. A hercegnő szobájának küszöbét, amely előtt egész kis őrség állott, senkinek sem volt szabad átlépnie. Csak Dubois tábornok volt hűséges látogatója naponként többször is, és gyalázatos módon követelte az okmány aláírását, majd pedig bolond módjára utálatos hízelgő dicshimnuszokat zengett a szerencsétlen szépségéről. Ugylátszik a vad szenvedély vakította el a generálist, akinek tábornoki mivoltára igen jellemző, hogy tiz év előtt még takácssegéd volt Lyon egyik külvárosában, és csak a forradalom alatt elkövetett vérengzéseinek köszönhette gyors karrierjét. Mária lelke azonban nemes, könnyed, erőteljes energiával telt volt, nem az a leány volt ő, akinek minden ereje a puszta panaszkodásban merül ki, ő érezte, hogy cselekednie kell és atyja bölcs tanácsának megfelelően szökésre határozta el magát. Tervének kivitelében a sors segítséget nyújtott oly helyről, ahonnan a sínylődő jó lélek már nem merte remélni a megmentő jobbot. osztály, mely végre mégis csak a nemzet gerincét alkotja, hogy védelmére kelnek és nem engedik, hogy a pénzóriások a föld terhére az égig nőj jenek. Oroszország és a tenger. „Az egész orosz budget a külföldi kivitelre támaszkodik; ha a kereskedelem felbillen, az orosz kincsek elvesznek, az orosz kincstár megbukik, mert nem tudja kifizetni az óriási adósságok kamatait. E kivitel kétharmad része a déli kikötők és tovább a tengerszorosok révén bonyolódnak le (Boszporus, Dardanellák). Ha ezeket elzárják, megáll az orosz kereskedelem. Csak a Boszporus és a Dardanellák elfoglalása segit ezen a bajon . . . . A délfelé törekvés történelmi, politikai és közgazdasági szükségesség, és az az állam, amely ennek a szükségnek ellene mond, eo ipso ellenséges állam." Ezt irta 1914. év elején Mitrofanov orosz tanár. Ezekben a mondatokban van letéve az orosz politika kulcsa, de egyúttal az európai béke kulcsa is. Mert valóban, azt be kell látnunk, hogy Oroszország, az óriási orosz birodalom, amely két kontinensre terjeszkedik lomha aránytalansággal, nem dicsekedhetik szabad tengeri kijárattal. Oly helyzet ez, amely szerencsétlenségbe dönti a legnagyobb hatalmat is. A Keleti-tenger kikötői nem biztosítanak szabad utat a tengerre; mert hiszen a Keleti-tenger is, mint a Pontus Euxinus „maré elausum" (zárt tenger), amelyet minden időben lezárhat az ellenfél. Az Eszaki-tenger Archangelskkel és Alexandrowoval egyetemben távolról sem játszanak olyan szerepet Oroszország javára, mint amire a német Északi-tenger Hamburgja és Brémája Németország érdekében hivatva van. Mert eltekintve attól, hogy a hajóknak óriási utat kell megtenniök, mig a Fehér-tengerbe jutnak, az ottani kikötők nagy része télen át jéggel van borítva, befagy. Ugyanez áll a Szibériai Wladiwostoks is, az orosz birodalom legkeletibb csúcsára. Sokan azt állítják, hogy Oroszország kárpótlásul a Dardanellákért nyilt bemenetet kap a Perzsa-öbölbe. Mintha ez kárpótlás volna. Nagyobbrészt Ukrainából kerülnek ki a kiviteli cikkek ; mily nagy utat kell azoknak meg'enniök, ha el akarják érni a tengert! Végtelen hosszadalmas vasúti vonalon kell végigkinlódnia, — feltéve, hogy van ott vasút. Lám, Oroszország átka, és végzete a. nagy kiterjedés. Tehát csak a Boszporus maradt hátra búvólyuk gyanánt. Innen magyarázható Nagy Péter cár végrendelete, innen a Byzanc felé irányuló kiterjeszkedés, — nem csupán vallási, hanem egyéb indítóokok kapcsán is. Bár nem tulajdonítunk abszolút érvényt I. Napoleon hires mondásának: „Konstantinápolyt az oroszoknak adni? Soha, ez világuralomra vezetne!'' — mindazonáltal annyi bizonyos, hogy Oroszország egészen más szerepet játszana a Balkánon, mint Törökország. A szerencsétlen harcot követő nyolcadik nap estéjén a vár első emeletén lévő szobájának ablakában állott a búsongó hercegleány, vágyakozva bámult a messze távolba, csodálta a hegyeket, amelyeken a szabadság tanyáz, letekintett a végtelen kék tengerre, amelynek vége belenyúlik az égboltba, amidőn halk, de mégis éles hang ütötte meg fülét. A vadmacska kiáltása volt ez, de ő mint jártas vadásznő jól tudta, hogy ez az állat csak igen ritkán, ebben az időszakban pedig egyáltalán nem jő az emberi lakhelyek közelébe. Tehát valami jel lehetett csak, de bármennyire is kutatott fürkésző tekintetével á homályos messzeségben, a bokrokkal sűrűn benőtt sziklák között nem lelt élő lényre. Ekkor újra szólalt a rikácsoló hang és mintha denevér repült volna be a kinyitott ablakon . .. halk zörej árulta el, hogy valami idegen tárgy esett Mária lábaihoz. Visszafojtott lélekzettel kapta fel a gömbölyű kövecset, amelyre selyemszalagokkal keskeny papirszelet volt göngyölitve. Mily hosszúnak látszott az idő, mig kibontotta. Végre a világosság felé tartva, szive hevesen dobog — csakugyan Gregor erőteljes vonásai látszanak a papiroson. „Ő él, ő él, hogy megmentsen engem." „Isten oltalmazzon Téged, hercegnő! Közeledben vagyok, — irja — és minden kész a megmentésedre. Holnap egy órával éjfél előtt dobd le ezt a selyemfonalat, én addig gondoskodom róla, hogy az őrség ne álljon utunkban. Bátorság, hercegnőm ! Iv. Gr." Még egyszer az ablakhoz lépett, igenlőleg intett a szürke éjbe, mire a vadmacska ismét felkiált, azután mély csend borul a völgyre, csak az őr kimért léptei konganak egyhangúan.