ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-05-21 / 21. szám

szerint, rántsa le a leplet olyan dolgokról, olyan jelenségekről és egyénekről, amelyekkel és akikkel a sajtó jelenleg nem foglalkozhatik. Vigyázni kell, nehogy a bizonyos meghatározott irányban gyakorolt óvatosság, felügyelet és szigor rögeszmévé, félszegséggé váljék, más veszedelmes irányok pedig elvaduljanak, mert akkor aztán igazán nem leszünk megelégedve. R. — A Rajnától a Fekete tengerig. Sokat irtak már az újságok a legújabb tervről, amely yilágraszólóan hirdeti a német praktikus gondolkodást, s a magyar Kánaán fenséges veleszületett talentumát. A wieni községi tanács is ujabb felfolyamodással él, amelyben többek között a Duna és Odera közti térség csatornával való összekötését, hasonlóképen a Duna-Moldva csatornát, a Rajna, Majna és a Duna összekapcsolásából keletkező hajózási csatornát követeli. Természetesen a Duna szabályozása is feltétlenül szükséges, még pedig Regensburgtól Ulmig, továbbá az osztrákmagyar Duna szélesbitése is elkerülhetlen, úgyszintén a Vaskapu még mélyrehatóbb szabályozása. Sok munkát igényel a kikötőhelyek és raktárok felállítása, valamint a vámhivatalok és egyéb műszaki hivatalok megépítése és beosztása. De ha szerencsésen túlesünk e nehézségeken, nemcsak a világgali érintkezést könyebbitjük meg, hanem alkalmat adunk a külföldnek, hogy az eddig erőszakosan Ázsiának taksált Magyarhon szépségeit felkutassa, újra értéket szerezzen a magyar névnek: ezenkívül pedig nagyot lendít majd kereskedelmünkön és gazdaságunkon is, főleg pedig nagy segítsége lesz közművelődésünknek. Miért fél Anglia a tengeralattjáróktól? A világháború első napjaitól kezdve mindig jobban kidomborodik, hogy Angolország a mi ellenségeink menedéke, a melyre Franciaország, Oroszország és Itália kábult fővel csimpaszkodnak. De nem a haderők hatalmas száma szerzi meg Anglia számára e büszke fölényt, hanem inkább gazdasági mindenhatósága. Mert Anglia jól érti annak módját, mikép táplálkozhatik a folytonosan hanyatló kereskedelmü szövetséges államok közgazdasági mizériáiból; s mi sem természetesebb, mint hogy Anglia sokkalta jobb helyzetben van ma is közgazdasági és élelmezési tekintetben, mint valamennyi szövetségese. Hatoljunk csak mélyére a dolognak! Anglia gazdasági nagy hatalmi állása ingó, könnyen feldönthető alapokon nyugszik. És ez alap semmiesetre sem lehet egyik-másik gyarmat birtoklása. tábort óriási kanyarulatban megkerülték s ez most a hátuk megett, négy-öt óra járásnyira lehet. Nyilván orosz járőr, vagy egy nagyobb kémcsapat lehet mert már messziről is ki lehetett venni, hogy azok több mint kétszeres túlerőben vannak. A hadnagy ép valami parancsot akart mondani az őrmesternek, mikor hirtelen puskalövés zaja zavarta meg a csendet. Észrevették az oroszok, már most elkéstek mindennel. A magyar csapat a nyilt összetűzést mindenáron kerülni akarta s igy a hatalmas túlerővei szemben nem tehetett mást, mint az előttük félkörben húzódó üres lövészárokba szálltak le s úgy, amint lehetett védelmi állásba helyezkedtek. Ép jókor, mert néhány perc múlva egész sortűz repült el fejük fölött, melybe belevegyült egy gépfegyver őrült kattogása is. Komoly erővel állottak szemben, ahol csakis valami ügyes fogás segíthet, mert máskülönben harmincöt magyar fiú életét veszti. A hadnagyot azonban nem hagyta el hidegvére s csapatjából nyomban kiválasztott öt közlegényt s a lövészárokban 10—15 lépésnyi távolságban felállította őket. A többi harminc embernek pedig levétette fejéről a sapkáit s azokat olyformán helyezték a lövészárok szélére, hogy a fehér havon messziről úgy nézett ki, mintha valamennyi egy-egy katonának a feje volna. A hideget nem érezhette senki, mert az otthonról küldött hósapka nagyon jó szolgálatot tett. Alig tűntek fel a sapkák a lövészárok szélén, máris valóságos golyózápor repült feléjük s bizony nem egy szinte rostává volt lőve. Mialatt Ha sikerülne a középponti hatalmaknak röviden kiűzni az angol hatalmat a szuezi csatorna és Egyptorn tájékáról, ez bizony érzékeny csapás volna a világ leggőgösebb nagyhatalmára, de semmi körülmények közt sem halálos döfés. Mert az angol közgazdaság hatalmas arányú oszlopai, az egész világkereskedelem tulajdonképen az óriási kereskedelmi hajórajon nyugszik, amely — leszámítva az angol gyarmatokat — 1912. év végén 20.797 hajót számlált csaknem 12 millió tonnatartalommal, mig Németországnak ugyanakkor csak 4,935 kereskedelmi hajója szelte a tengert 3.320,071 tonnatartalommal. E roppant nagy teherbefogadási képesség tette Angliát arra alkalmassá, hogy saját népének élelmezésén és nyersanyag szükségletének kielégítésén kívül nemcsak nagyméretű kiviteli kereskedelmet űzzön, hanem az egész világ szállítója lehessen. Ha már most egy szép napon elpusztulna Angolország kereskedelmi flottája, akkor Anglia képtelen volna beszerezni a saját élelmét és nyersanyag szükségletét. Nem tudna emlitésreméltó kivitelt felmutatni, még kevésbbé szövetségeseinek minden szükséges anyagot szállítani, sőt nem volna oly helyzetben, hogy szolgálatrakészen kiállítsa a Középtenger és Mezopotámia megvédésére szükséges csapat- és élelmiszer szállító hajókat. A sterling értéke hirtelen leesne, s Anglia egész nemzetgazdasága megroppanna, összedőléssel fenyegetne. Ily veszedelem esetén nem segíthetnének a semleges államok sem, mert azoknak hajóraja még a saját szükségletüknek kielégítésére sem megfelelő nagy. Túlzás nélkül állíthatjuk tehát, hogy Egyptom elvesztése, vagy a flandriai angol csapatok teljes megsemmisülése sem bir oly nagy jelentőséggel Angolországra, mint kereskedelmi flottájának elpusztulása. Csak az a kérdés, képes-e arra Németország, hogy az angol kereskedelem hajóit csakugyan megsemmisítse, vagy legalább annyira sarokba szorítsa, hogy Anglia a teljes pusztulástól való félelmében kénytelen-kelletlen béketárgyalásokba bocsátkozzék a középponti hatalmakkal. A német hadihajók e célt nem tudják elérni az angol hadi ílotta óvatos körültekintése miatt. De a tengeralattjárókban oly fegyvert szorongat kezében Németország, amely a legcsillogóbb reményekkel kecsegtet. Weddigen kapitány történelmi nevezetességű hőstette, mellyel rövid egy óra lefolyása alatt három angol páncéloscirkálót küldött a beláthatlan mély tengerfenékre, nemkülönben a többi szövetséges tengeralattjáró számtalan eredményes működése, az angol admiralitás parancsa, mely szerint, ha tengeralattjáró támad, egyetlen hadi hajónak sem szabad segélyt nyújtania a szorongatott helyzetben levő egységnek, legyen az bár a legnagyobb sorhajó is, hanem keressen [egérutat a menekülésre. — Mindezek kétségtelenül bizonyítják, hogy félelmetes fegyvert tartanak kezükben a német birodalom és szövetségesei. Talán ellenveti valaki, hogy a legjobb fegyver is elveszti hatását, ha az ellenfél ugyanabból az öt ember szorgalmasan viszonozta a tüzelést, a többi harminc végigkúszott a lövészárok belsején, melynek kanyarulata ép az ellenség jobbszárnyát ölelte át s a végén hirtelen kiugorva, hátba támadta az oroszt. Az ellenséget ezen nem várt fordulat annyira meglepte, hogy az első percekben szinte védekezni se tudott. Elölről is tűz, hátulról is valóságos tűzeső, mintha a pokol ördögei szabadultak volna fel, hogy tűzzel pusztítsák el a világot. Azt hitték, hogy legalább is két század magyar katonasággal állanak szemben. Alig félórai kemény harc után a magyarok kezében volt a győzelem, bár mindenki előtt feltűnt, hogy az oroszok nem harcoltak úgy, amint kellett volna s nagyobb része tisztjükkel együtt megadta magát. A csatateret az orosz részről mintegy harminc halott borította, mig a magyar csapatnál csupán hat ember sebesült meg könnyebben. Elfogtak azonkívül valami 120 sebesületlen oroszt, egy főhadnagyot, két zászlóst, zsákmányoltak két gépfegyvert, sok lőszert s más ehhez hasonló dolgokat. Persze volt nagy bámulás, keserű káromkodás, mikor megtudták a cselt, de ekkorra már valamennyi le volt fegyverezve s követték a magyar csapatot visszafelé a század, illetve az ezredhez, mely reggel négy órára megérkezett Lembergbe. A foglyokat elszállásolták, a legénység pihenni tért, a tiszt pedig sietett az ezrediroda felé, hogy jelentését megtegye, mert a többiek már türelmetlenül várták. Mikor azonban az ajtókilincsre tette volna kezét, megragadja valaki hátulról a karját. a fegyvernemből többet, nagyobb számot tud használatba venni. Ez ellenvetés a legtöbb harcoló eszközre áll is, mert tudvalevőleg bármely hevesen működő tengeri hajórajt le lehet győzni még nagyobb hajóhaddal, élesszemü tüzérség hatását le lehet rontani még erősebb tüzérségi tűzzel. A tengeralattjáróknak azonban megvan az a jó tulajdonságuk, hogy más tergeralattjárókkal nem kell harcra szállniok, mert a viz szine alatt nincs kilátásuk, igy tehát elvész a viaskodás lehetősége, kivéve, ha véletlenül egymásra találnának. E hasznos tulajdonságból kifolyólag következik az a tétel, hogy Anglia nem hiúsíthatja meg a német tengeralattjárók működését sok uj tengeralattjáró hajó építésével. Ehelyett a torpedóüzőkre és a dróthálókra szorítkozik a német tengeralattjárók legyőzése. Csakhogy ez utóbbi eszközöktől csupán korlátolt mértékű hatás és eredmény várható ; mert a gőgös Anglia nem kisértetheti 20,000 kereskedelmi gőzösét hadihajókkal, valamint nem zárhatja el dróthálózatával az egész világot. Mindenesetre, a tengeralattjáró oly hadieszköz, amely az angol-német kereskedelmi háborúban nélkülözhetetlen, felülmúlhatatlan. Anglia általuk teljesen a német tengeralatti tevékenység célpontja. Sőt, ha Németország nagyobbszámu tengeralattjárót használ fel Anglia blokadirozására, akkor az angol pénzügyi helyzet csakhamar fagypontra jut és rövidesen rombadől. Legfeljebb arról lehetne még vitatkozni, mennyi tengeralattjáró szükséges Anglia blokádjának teljes kiviteléhez ? ! A Guerre Sociale 1915. szept. 6-iki számában Duquet, egy francia szakértő azt állítja, hogy Anglia valóságos blokádjához 200 tengeralattjáróra volna szükség, amelyből 50 állandóan működésben, 50 menetközben, 50 javítás alatt és 50 pihenőben legyen. Ha elfogadjuk e véleményt, akkor Németország befektetése 1 milliárd márkára és 6000 emberre rúgna. Már pedig ez a befektetés elenyészően csekély a várható nagy eredményhez képest, amely nem egyéb, mint az angol kereskedelmi flotta megsemmisítése vagy megsebzése s az angol vilégkereskedelmi hatalom rombadöntése. Tekintve azt, hogy Németország 2 heti hadikiadása már maga 1 milliárdot tesz ki, és valamely kisebb megerősített állás elfoglalása több mint 6000 emberbe kerül — bátran mondhatjuk — könnyen elviselhetőnek a jelzett befektetést. Sőt bámulatos nagyarányú az eredmény : egy energikus általános tengeralatti támadás legalább 1—2 hónappal megrövidítené a háború tartamát, a mi már sok ezer emberélet és több milliárdnyi költség megkímélése volna. Hogy valóban van-e már 200 tengeralattjárója Németországnak, azt nem tudjuk. De Anglia tudja, hogy a német birodalom a szárazföldi ellenfelek letiprása után bátran szerezhet 200— 400 tengeralattjárót 6000—12000 ember befektetésével, s évek hosszú során át elzárhatja ezáltal Angliát a világpiactól, mig maga Németország szárazföldi összeköttetései révén mindig megmarad a világpiac kereskedői sorában. Ezért oly — Te vagy az ... ? A kis hadnagy felnéz s előtte áll az éjjel elfogott orosz főhadnagy. — Te vagy az? — szólt ismét. — te vagy Barsi ... az Imre . . . — Stojanovics! — lebbent el ajkairól a szó. — Imre! Édes jó barátom! Végre megismersz I És a két hajdani jóbarát csakugyan megismerte egymást. Átvonult lelki szemeik előtt az egy év előtti találkozás. A kis városka mindmegannyi kedves képével, a főszolgabíró, aki mindig titokzatosan mosolygott, Szilágyi, az öreg körorvos, Mariska, a leánya, kibe Stojanovics halálosan szerelmes volt, vőlegénye, Bedő ügyvéd, a kardpárbaj, az eljegyzés, a hirtelen elutazás és sok-sok más apró dolog, amely a két idegent a legjobb barátokká tette, És mily különös a véletlen: egy év után most igy találkoznak össze, mint halálos ellenségek; de akik még az éjjel karddal és fegyverrel rohantak egymásra, most átölelve tartják magukat és ki tudja: nem sirnak-e ? . . . — Emlékszel még rá ? — szólalt meg végre Stojanovics. — Emlékszem Vasil, emlékszem. De jó napok is voltak azok 1 Ki hitte volna akkor, hogy ma mint ellenségek találkozunk? — Nem Imre, mi most is jó barátok vagyunk. Felismertelek ma éjjel, megadtam magam egész legénységemmel és áldom a végzetet, mely mindezt igy rendelte. — Te felismertél? Miért nem szóltál előbb? — Nem akartam katonáim előtt magam fel-