ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-03-21 / 12. szám

énekek felkutatásában, feldolgozásában és közreadásában. A neves egyházi zeneszerző e téren oly sikereket ért el, hogy végre is mindenki tőle várta a régen vajúdó királyhimnusz kérdésének megoldását. Bogisich Mihály 1895-ben szerzetté királyhimnuszát s ugyanazon évben október 4-én, a király nevenapján a saját vezetése mellett előadatta a budai koronázó-templomban. A gyönyörű zenemű végleges sikert aratott s fönséges szépségével teljesen meghódította a műértő köröket. A királyhimnuszt azután versengve adták elő az ünnepségeken. A magyar király jelenlétében háromszor s egyszer a német császár előtt is felcsendült a Bogisich királyhimnuszának hóditó zenéje. A német császár el is kérte a himnusz kottáját. Azóta zenekarok, énekkarok számtalanszor előadták e királyhimnuszt s most megindult a mozgalom, hogy az ország népe között s az iskolákban is közismertté tegyék. Bogisich Mihály v. püspök a Szent IstvánTársulat közgyűlésén, f. évi március hó 18. án, a központi papnevelde husz hittahhallgatójával saját vezetése mellett előadatta a himnuszt a bibornok hercegprímás, a püspöki kar tagjai és a nagy előkelő közönség előtt s zajos lelkesedéssel határozattá vált, hogy a szerző által ingyen átengedett zenemű felvétessék a társulat által az iskolák számára kiadandó könyvekbe. Ezzel a határozattal a legszebb királyhimnusz elindul országos hóditó útjára s ápolni, művelni fogja a magyar nép szivében a hagyományos király-szeretetet. Krónika. — Levél a kaszárnyából. — Szerkesztő Úr kérem, hogy zokon ne essék, Amért leveleim oly hiába lestek. Sehogy se írhattam, elhigyje valóban, Míg minden civil máz le nem kopott rólam. Fél civil, fél baka, — bakanyelven: „bundás" Nem lehet szorgalmas levéliró-munkás. Ezerféle annak mindennap a gondja, A levelet hizony ilyenkor nem ontja; Megelégszik egy kis levelező-lappal, Amit a ládán ír tele búbánattal. Mert első napokban bánatos az ember, Nehéz neki a jó öreg Werndl-fegyver. Szokatlan a ruha, a menázsi, kvártély, De hát el kell tűrni ezt is a hazaér'! Rengeteg a dolog, bizonyítja tettem, Hogy levélírásra csak most vetemedtem, Amíg máskor, — talán emlékszik még rája, — Iratimmal telt meg a papírkosárja Jó Szerkesztő Úrnak ... Most már más világ van, Benn vagyunk a bakamunka legjavában. „Öreg regrutáknak" neveznek a tisztek S talán pár nap múlva bennünket is „visznek..." Most már vigan élünk és nem szomorkodva, Kezeljük a fegyvert nyilt és zárt sorokba. Megszokott az élet és úgy hébe-hóba Ajkainkon már-már csengőbb lesz a nóta; Sőt jó dalolások amikor megesnek, Elfeledjük súlyát a nehéz keresztnek, Mely a vállainkat a hazáért nyomja S az embernek elszáll minden búja-gondja. Csak öreg estéken, mikor a kürt szólal, Jön elő a bú, gond egész légióval: Mi van otthon, mi van az árva családban? Nem éheznek-e most e nagy drágaságban? Megy-e ugy a sorsuk, ahogyan megírták? Isten csodája, hogy eddig is kibírták . . . És megkezdődnek az élénk álmodások, Vén katonalelkek, ugy-e otthon jártok ? (Elfáradott karok, elfáradott lábak Most otthon dolgoznak, most mezőkön járnak...) És reggelre (mintha az volna az álom) Ott találjuk magunk a kaszárnyaágyon, Honnét fórsrift szerint kell gyorsan kikelni, Kommandóra járni, tenni, énekelni, Míg csak minden fórsrift véget nem ér egyszer Egy hadiparanccsal, — vagy egy sírkereszttel. (—) Levelek a harctérről, ni. Drága Mamám ! Nagyon kevés időm van, azért csak sietve irok, egy töltény láda tetején. Kissé megpihentünk. Menázsi osztás van, aztán rohamra megyünk tovább. Már tegnap dél óta szorítjuk az oroszt. Kezem, lábam, egész testem remeg a fáradtságtól és izgalomtól. Olyan gyengének és betegnek érzem magam. Fejem szédül és köhögök. Sajkám levesének meleg párája édesen simul az arcomhoz, mintha csak te simogatnál puha kezeddel. Oh Mamám, milyen jó a meleg, mily mozgékonnyá teszi a dermedt ujjaimat. Kezeim a hidegtől egész megdagadtak s tegnap hajnalban, amikor a lövészárkainkból, a felénk törő oroszokra tüzeltünk, nem bírtam megrántani a ravaszt: Két ujjal is kellett szorítani. — Oh anyám, milyen borzasztó is volt az, szivem még most is úgy remeg s néha oly vadul lelkalapál, hogy szinte megakad a lélekzetem. Képzeld csak: mögöttem magas hegy, előttem tűz, s hosszú, kidültszemü szakálas ordító oroszok. Kis érmecskémet ajkamhoz emeltem s olyan igazi fohásszal sóhajtottam föl a szent Szűzhöz, mint még soha. A gépfegyverek kaszáltak, az ágyúk bömböltek s az emberek hosszú sorokban terültek el a fehér havon. Borzasztó. Fázom. Egyszerre aztán csönd ... A megmaradt oroszok futni kezdtek s mi utánuk — most nyomukban vagyunk. Többet nem irhatok, majd a legközelebbi pihenőnél . . . Megadták magukat az oroszok. Szegény, nyomorult emberek. Olyan szánalmas a külsejük, mint az üldözött vadé. Éhesek, piszkosak, fáradtak. Nem tudom, de nem érzek irántuk egy kis gyűlöletet sem. Úgy ülnek itt körülöttünk s néznek ránk, mint olyan hűséges, meghitt öreg szolgák. Nem vagyunk már ellenségek, csak tán, olyan mostoha testvérek . . . szeretjük őket, mert hisz emberek s gyűlöljük mert oroszok. Oda dobtam az egyiknek a húsomból egy darabkát, oh láttad volna, hogy megköszönte : Bozse-Bozse, gyankujem! — s az elcsigázottság könnyei a szemébe gyűltek. — Még ma elviszik őket s mi beljebb megyünk, valami Krásznadolina felé. Kö, hó, hegy az ágyunk, szállásunk s takarónk. Hát ti édeseim, hogy vagytok. Levelet már vagy egy hónapja nem kaptam tőletek. Úgy aggódom, tán csak nem beteg valamelyitek. Imádkozni fogok értetek, mert azt hallottam, hogy a legszebb a másokért végzett ima. Ostromoljuk közösen az eget. Mi katonák, — kik otthon nem forgattuk oly gyakran az olvasót s az ima is csak amolyan külsőség volt, — megtanultunk itt imádkozni. A véres szájú demagógok, szegyeivé néznek le a földre, mig szorongó szivük félve törekszik a magasabba. Mindenki imádkozik, mindenki csak fölülről várja a vigaszt és segítséget. Milyen jó, hogy imádkozni lehet. S milyen édes azt tudni, hogy meghallja ezt valaki, ott fönn a lőporfüstös fellegek fölött. Hálát adok néked jó Anyácskám, hogy megtanítottál engem, mikor olyan kis csibeemberke voltam, összetett kacsóval az égre tekinteni. Vedd azért, ily messzeségből kézcsókomat. Tegye azt meg Ilonka helyettem s mikor az ajka a kezedhez ér, gondold, hogy a te, halál nyomában járó fiad teszi. 1915. Krásznadolinai völgyekben, jan. végén. Aladár. * A hercegprímás Esztergomban. Csernoch János dr. bibornok-hercegprimás szombaton délután hazaérkezett Budapestről s a hétfő délutáni oltáregyleti felolvasó-estélyen részt fog venni. * Fábián János gyémántmiséje. A kik f. hó 14-én vasárnap délelőtt a pozsonyi dómtemplomban voltak, megható ünnepségnek lehettek tanúi. Agg, meghajlott papi alak állt a virágdiszes oltárnál és énekelte gyémántmiséjét ^ifjúságának napjai szerint." Ünnepe volt ez a nap a pozsonyi papságnak és híveknek egyaránt. A gratulánsok hosszú sorában ott volt főmagasságu Érsek-Atyánk is, ki sajátkezű levélben üdvözölte a jubilánst, valamint Vaszary Kolos bibornok és Kohl Medárd püspök. A reggeli karéneknél Való Simon kanonolí köszöntötte fel az ünnepeltet, latinnyelvü, tartalmas beszéddel, melyre a jubiláns meghatott szavakkal válaszolt. Lélekemelő volt azután az ünnepi nagymise maga, melyre Pozsony színe-java és Érsekújvár küldöttsége is megjelent, mely városnak az ünnepelt díszpolgára. Lassan vonult ki az örökké vidám, szeretetreméltó aggastyán a gazdagon feldiszitott főoltárhoz, manuduktorának Kazacsay Árpád városi apát plébánosnak oldalán. Teljes asszisztencia előtte, melyben a diákonusi tisztet dr. Mészáros János főhercegi nevelő töltötte be. És az oltárnál, mily kedves, mily szép volt látni a sok fiatal pap között, az őszhaju pontifikánst, ki 60 év miseáldozataira most rakta rá a gyémántéket. Lágyan és érzelmesen szálltak fel a zenésmise akkordjai, melyben az „Egyházi Zeneegyesület" ismét díszére vált önmagának. Vincze Károly kanonok beszéde az evangélium után, stílszerűen, melegen és hangulatosan illeszkedett be az ünnepség keretébe. Látni kellett azután a nagyszámú közönség tódulását az oltárhoz. Mindenki könyörgött áldásért, mindenki szeretett volna egy emlékképet. Szép és felemelő volt ez a nap, mely egy munkában megőszült, szentéletü pap fejére font ünnepi koszorút, és előjátéka volt az törülj jó és hiv szolgám!" menynyei zenéjének. * Oltáregyesületi ájtatosság. A helybeli Oltáregyesület tagjai részére f. hó 25.-én és 26.-án a vízivárosi zárdatemplomban lelkigyakorlatok lesznek, melyek vezetését dr. Lepold Antal, hercegprimási titkár, volt kegyes elvállalni, Márc. 25.-én, csütörtökön reggel 9 órakor szent mise, utána szentbeszéd, d. u. 3 órakor litánia, utána sz. beszéd és gyóntatás. Pénteken a fájdalmas Szűz ünnepén, reggel 9 órakor szentmise közös szent áldozással és szent beszéddel. A tagokat ez úton hivja meg s minél tömegesebb megjelenésüket kéri az elnökség. * Nyilvános köszönet. Az esztergomi Öltáregyesület áldásos működésének ujabb tanújelét adta özv. Reviczky Gáborné Őnagysága, ki ismét gazdagon gondoskodott a járványkórházban ápolt és onnan elbocsájtandó betegekről. Őnagysága oly kegyes volt a járványkórház vezetőségének 12 db meleg inget, 24 db meleg lábravalót, 12 pár meleg harisnyát, 24 db egészen uj zsebkendőt, 6 pár papucsot és 24 db borogató ruhát rendelkezésre bocsájtani. —• E nemes ténykedésért a haza és a szenvedő betegek hálája kell, hogy kifejezésre jusson ama imaszerű fohászban, hogy áldja meg Őnagyságát tartós egészséggel a jóságos Isten. Dr. Aldori Mór s. k., kir. tanácsos, a járványkórház v. orvosa. * A hatósági liszt kiosztása. A mult hét utolsó napjaiban már nagyon észre lehetett venni a liszthiányt Esztergomban. A termelők és a vagyonilag tehetősebbek még idejében ellátták magukat lisztkészlettel, azok a szegényebb lakosok bizony, akik a napi keresetből kilónként vásárolják a lisztet, a lisztes boltoknál és sok pék boltjánál zárt ajtókra találtak. Azonban a lisztben szűkölködő közönség még panaszra sem nyithatta száját, mert amikor erre kerülhetett volna a sor, megérkezett Budapestről a hatósági liszt. Csütörtök este már néhány boltban árusították rendőri felügyelet mellett. Az ajtóknál asszonyok, kis és nagy leányok, sőt férfiak is csoportosultak kendőkkel, kosarakkal várva a boldog pillanatot, midőn kimérik porciójukat. Örömmel újságolták, hogy a kenyérliszt kilója csak 50 fillér, a nullás liszt 66 fillér. Igy mondták ők. — A rendőrség már serényen rendelkezik, hogy a nagyobb szállítmányok megérkeztekor, a kimérő helyek rendben legyenek. Nyomattak „Lisztbeszerzési lap"-okat, melyeken ki van tüntetve a családfő neve, lakása, a családtagok száma, a meglevő lisztkészlet és a hat hóra szükséges lisztmennyiség. Alul rovatok vannak, melyekbe az elárusító beirja a kiadott lisztmennyiséget s addig ad lisztet, mig a rovatokban megjelölt számok összege egyenlő lesz a rendőrileg kiutalt havi lisztszükséglettel. * Hősi halál. A haza védelme ujabb áldozatot követelt városunk ifjai közül, Fray Ferenc hivatalnok, tart. zászlós Galíciában ellenséges golyótól találva meghalt. A rokonszenves fiatalember halálának hírét nagy részvéttel fogadták városszerte. A család a következő gyászjelentést adta ki: Id. Fray Ágoston és neje Meisermann Anna, mint bánatos szülők, úgy a maguk, valamint az alulírottak és az összes rokonok nevében a sors csapásától mélyen sújtva, de Isten akaratában megnyugodva, vérző szívvel tudatják, hogy felejthetetlen drága fiuk, illetve jó unoka, rajongásig szeretett testvér, sógor és rokon Fray Ferenc az esztergomi ker. munkásbiztositó pénztár hivatalnoka, a cs. és kir. 76. gy. e. tartalékos zászlósa, századparancsnok, Galíciában, Rezitka község mellett fekve lka magaslaton vivott ütközetben századának élén, midőn azt rohamra vezette, 1915. évi február hó 5.-én, életének 25. évében, egy ellenséges golyótól fején találva, hősi halált halt. Holttestét 7.-én beszentelve, bajtársai katonai diszszel Tarnovka templomkertjében temették el. Lelki üdvéért az engesztelő szent mise-áldozatot folyó hó 22.-én d. e. 10 órakor fogjuk az Esztergom-vízivárosi róm. kath. plébániatemplomban a Mindenhatónak bemutatni. Korán elköltözött drága Halottunk, ki e hosszantartó véres harcokban Hazád iránti szent kötelességérzetedböl mélyen áthatva és halálfélelmet nem ismerve, önfeláldozó kitár-