ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-03-07 / 10. szám

és belecsapódnak a lelkesedés hullámai a fiaink szivébe! „Mikor úgy egyedül üldögélek szobánkban, mikor úgy fázni kezdek nélküled, rendesen fölnyílik az ajtó és jön egy-egy finom, meleg lélek. És fényt hoz a hitével és meleget a szeretetével, mintha napsugár szökött volna be hozzám. Együtt mondogatjuk, hogy jó az Isten! és együtt várunk haza téged, titeket!" — „Ha látnád András, menynyire szeretik Marikát meg Józsit a napközi-otthonban ! és tudod igy én is nyugodtan megyek a dologra, amit most helyetted is el akarok végezni." — „Légy nyugodt, jó fiam, szegény öreg szüléd mellé küldött gondozót a jó Isten. Az ünnepekhez még kalács is jutott. És tudod, ezt mind ők teszik; hisz irtam már róluk. Légy nyugodt!" És a társadalom felebaráti szeretetének napsugara igy kisuhan a lövészárkokba, csatamezőkre és oda is fényt, melegséget lop. Hej! hiába küldenénk meleg ruhát, hiába gondoskodnának puha kezek a sebesültekről, ha azt éreznék odakünn, hogy az anyák, a feleségek,gyermekek dideregnek otthon: kihullana a fegyver a fiaink kezéből. De az önzetlen áldozatkészség láthatatlan szálain erőteljesen lüktetnek a felebaráti szeretet hullámai! Szabó Marg-it. Templomi könyvestáblák. Visszaemlékezem gyermekkorom éveire, a midőn a húsvéti gyónást egy napon végezte a borsod megyei kis falu apraja és nagyja. Kora reggeltől déltájig tartott a nagy lelki tisztálkodás s akik jókor elvégezték a szent gyónást, csendesen meghúzódva várták a szentmisét és az áldozást. Az iskolás gyermekek között csak kevesen voltak olyan szerencsések, akiknek imakönyvük is volt. A többiek „jólelkű irigykedéssel" nézték ezeket a kiváltságosokat, mert bizony az ájtatoskodás hosszú ideje alatt megunták már a kívülről betanult egy két imádság mondogatását. Végre is ugy oldottuk meg a nehéz kérdést, hogy az imakönyveket kézröl-kézre adtuk s igy mindenkinek kijutott az a gyönyörűség, hogy elmondhatta a könyvben található gyónási és áldozási imádságokat. Egypár évtized előtt történt ez az előbb leirt esemény, de biztosan tudom, hogy abban a faluban és sok más faluban is előfordul még az az eset, hogy az ájtatoskodók imakönyvek hiján szűkölködnek. Tegyük fel, hogy az ilyen imakönyv-inség idején a templomban feltalálható a mai napokban Az egyik fordulónál egy vékony fehérruhás leánynyal találta magát szemközt, aki könyörögve kulcsolta össze előtte a kezeit: — Nagyon kérem, kisérjen haza, egyedül vagyok ... Margit pillanatig sem habozott: — Szívesen ... És mentek együtt, a fehérruhás leány és az asszony. Mentek együtt a fényes kivilágított utcákon keresztül. Csak libegett az asszony mellett a fehérruhás leány, s még a ruhája suhogása se hallatszott, s a hogy keskeny hosszúkás arcát Margit felé fordította, — a szőke haja mint glória vette körül fejét. — Köszönöm, itthon vagyunk, mondta egyszerre, s csengetett. Az asszony meglepetve nézett körül: — Hisz én is itt lakom ... S mig elnézte, hogy tűnik el a leány a boltíves nagy kapu mögött, — ö is önkénytelen összefogta a ruhája ráncait, s szó nélkül haladt fel a rozoga lépcsőkön a harmadik emeletre. — Ma nem megyek el, — ismételgette magában és azután hangosabban tette hozzá: nem, soha . . . Odafönt gyertyát gyújtott, leült az íróasztal mellé s kivette a fiókból a megkezdett levelet : boldog vagyok, az uram megbecsül, és én is . . . Nem merte leirni a mit gondolt. Az ablakot nyitotta ki, mert érezte ruháján a parfümillatot, a mit az aszfaltról hozott be magával, s a mitől összeborzadt. Azután a fehérruhás leány jutott eszébe, s egy rég elmosódott fakó mese, álomlátása egy beteg öreg asszonynak. Önkénytelen egymásba kapcsolta az ujjait: — Oh ha az megint szent Margit lett volna. oly melegen ajánlott „Templomi könyvestábla", mily sokan vásárolnának olcsó imakönyveket az ájtatos hangulat hatása alatt, mig máskor az ilyen vásárlás eszükbe sem jut, vagy visszariasztja a szegény népet az élelmes árusok által megszabott magas ár. Jól tudom, hogy a „Templomi könyvestáblák" kezdeményezője: dr. Robitsek Ferenc központi papneveidei alkormányzó nem annyira az imakönyv-inséget tartja szem előtt, hanem inkább a keresztény irányú felvilágosító, buzdító, szervező iratokat, de minek építenének ott falakat és készítenénk diszes párkányzatokat, ahol még a fundamentumot se rakták le. A mozgalom jeles kezdeményezője több évtizedes tapasztalatokkal bír a lelkipásztorkodás terén s a keresztény ügyek érdekében sok döntő csatát vivott a hatalom birtokosaival plébániája területén és környékén, mégis lehetséges, hogy az előbb vázolt lelki ínséget nem volt alkalma megismerni. A „Templomi könyvestáblák" tehát igenis beállitandók s talán még jobb lenne, ha az egyéni buzgóság helyett az egyházmegyei hatóságok intézményesen gondoskodnának azoknak felállításáról és körültekintő kezeléséről. Mindazáltal szerényen javasoljuk, hogy a körülményekhez képest a jó iratok közül az imakönyveket, az olcsó imakönyveket se felejtsék ki a lelkipásztorok. R. Szász Zoltán látomásai. Irta: Hisztorikus. Mivelhogy Szász Zoltán a keresztvízzel hintett bölcselő politikus író, már t. i. az az író, aki a magyar fajt közgazdasági, közművelődési, honvédelmi szóval mindennemű családi, társadalmi, állami, ethikai, eszthetikai vonatkozásban mélyen alantjárónak tartja egy más fajjal szemben a Pesti Hirlap f. évi december hó 11-iki számában a háború zivatarában fülelve „Mi lesz a háború után ?

ft cimen bölcselkedvén konzervatív, reakciós rémlátományokkal gyötörteti magát veszélyben találván az általa annyira dédelgetett és felmagasztalt haladó demokratizmust. — Értsd alatta azt a haladó demokratizmust, amelynek szóvivői és követői nemcsak szellemileg hanem testileg is óriási fölényben vannak a honfoglaló és a népek véres világtusájában honvédő magyarral szemben. A dédelgetett író felteszi a kérdést, vájjon kopzervativ reakciós avagy haladó demokratikus irányba fogja-e a háború fejleszteni a társadalmi viszonyokat? A „társadalmi kérdések egész széles mesgyéjét áttekintve" rögtön megállapítja, hogy a háború után egészen uj élet kezdődik, eltűnik a rombolás szelleme, a cinizmus, a haszonlesés, az erkölcsi romlottság s már a haladó szellemet tudvalevőleg jellemző tünetek arra vallanak, hogy a haladás ellenségei sokat igérö szövetségesnek tartják a háborút." Ne neked keresztény magyar társadalom! Szász Zoltán megállapítja a szövetséget és ennek nyomán azt, hogy a rombolás szelleme, a cinizmus, a haszonlesés, az erkölcsi romlottság a haladó demokratizmus mindmegannyi előfeltételei és követelményei, mert azok nélkül nincs demokratikus haladás. És nekem — a háborús állapotot sem véve ki, — teljesen igaznak kell tartanom Szász Zoltánnak a tények valóságában megdönthetlen fenti állításait, amennyiben haladó demokratikusoknak azokat tartja, akiket oly meleg szeretettel dédelget a testileg és lelkileg oly annyira degenerált és nemzetfentartó fajjal szemben, amely fajnak fegyverben álló harcosai a nemzeti tehát a hagyományos és a történelmi igazságtól hevített tüzű lelkesedéssel csodálatos fegyvertényekkel küzd, sebesül vagy hal el a hazáért. A hazáért és legkevésbbé Szász Zoltán gúnyos kacajának szellemében, amely az ég urához küldött imát szerelmi nyilatkozatnak minősíti és csak azt tartja szép nemes és meleg érzelmű vallásosságnak, ami a végzet megmásithatlan akaratában való megnyugvásban jelentkezik. Ez a vallásosság mondja ő: nem klerikalizmus, nem felekezetiség, holott a másik az és mint ilyen az igazi vallásos érzés megsértése. Ebből nyilvánvalóra válik, mit kell érteni Szász Zoltán szemüvegén át konzervatívnak és reakcionalisnak. Tudni illik mindent, aminek lelke az Istenben, mint egy természetfölötti lényben való hivés, annak különféle alakban és módon való tisztelete, a benne való bizalom és az őt félő lelkiismeretben érzés, amely éltet, fejleszt, erkölcsileg javit, javait mással osztja meg és azokból, azokban nem gúnyolódik. Nehogy ez mint megerősödött irányzat kerüljön ki a népek háborújából, első feltételül köti, hogy abból a demokratikus érzésmódnak kell megerősödötten kibontakoznia, ami nem állhat egyébből, mint a haladó demokráciát is a nemzet védelmében való részesnek is elismerni és kegyesen megajándékozni, hogy örömében tomboljon Szász Zoltán és általa a magyar nép fölött a csillagok magasságáig felmagasztalt honfoglaló nép, amelynek beözönlése Szász Zoltán szavai szerint kulturnyereség. Amiért is, hogy a termelésképesség fokoztassék a klerikalizmus, — ami alatt semmi körülmények között más nem érthető, mint a magyarországi katholikusok egyházi vagyonához való SZÍVÓS ragaszkodás — mindenáron megtörendő és a vagyon szekularizálandó. Mert irva leszen és tudni kell, hogy a háború küzdelmeiben, szenvedéseiben nyomoraiban ugy senki sem vette ki a részét mint az a haladó demokrácia, amely a háborús állapotot oly örvendetes és áldásos szociális alkalomnak találja, ahol mint mindenkor, de legkivált most azt tartja: a pénz beszél, a kutya ugat, hogy zsebeit merő haladó szociális élelmességgel, milliókkal megtömve tegye képessé őket a kalh. egyház birtokait javait nem a kebelbéli proletarizmus, a szegénység részére, hanem a maguk javára értékesíteni. Hát kérjük a nagy látományos bölcselőt, a mely különbséget teszen a nép képviseletében hadat viselő hadsereg és népek háborúi között csak azért, mert a honvédelem összes korosztályai nem vonattak bele — jóllehet a török járom alul való felszabadulás, valamint az osztozkodás harcában igen is külön-külön népek álltak egymással szemben mondanom sem kell, hogy a korábbi franciaporosz mérkőzésben is — lesz kegyes megengedni, ha már a mindenáron kilátásba helyezett szekularizációról leszen szó, ugy ahhoz a róm. kath. vallást követő magyar közönség is szóhoz juthasson és pedig azon kath. magyar közönség, amelynek dicső és hős harcosainak fegyvertényeit nem vásáros lármával és vallásra való megkülönböztetéssel szokás kiemelni és pedig egyedül azért, mivel katholikus magyar. Es ha hozzászólt, bizonyára lesz ahhoz is gondja, hogy a vagyon szociális értékesítése röghöz kötötten kebelbéli legyen, nehogy a rúthenség sorsára jusson. Egyben igazat adok Szász Zoltánnak és az, hogy ezt a szörnyen müvelődésellenes vérengzést az abszolutizmus idézte elő. Ezt az abszolutizmus sehol másutt ne keressed, mint azon páholyok kohóiban, amelynek több mint valószínű ő is egyik szorgalmas munkása és a mely világegyetemességnek a háború azonképen szerszáma, mint más zsarnoknak. Aligha nem tőlük ered a sokatmondó mondás : cél szentesíti az eszközt! Mily csodálatos gazdag és boldog lesz a magyar Szász Zoltán eszméinek megvalósulása esetén! amikoron majd a haladó demokratikus érzelem szentesíteni fogja a rombolás szellemét. A cinizmust, a haszonlesést az erkölcsi romlottságot és természetesen mindent a mi azzal jár, és ami azok törekvéseit mozdítják elő, akiknek dicséretében kifogyhatatlan a páholyokon belül ép ugy mint kívül a Pesti Hirlap hasábjain. A ki e sorokat irta minden tekintetben a haladó szocializmus világi hive, szabadelvű gondolkozású és mert az a szocializmust és annak összes kérdéseit nem azzal az egyoldalúsággal fogja fel, amivel Szász Zoltán, természetes csak a magyar fajnak akar hasznára válni, amelynek egyes és tömeg lelki érzületéből Szász Zoltán, ha örökön fog is élni soha sem fogja kiirtani, tudni azt, ami a féktelen arrogancia, cinizmus, hatalmi nagyravágyás, terjeszkedés és nemzetközi érdekközség egyenesen felgerjeszt és ellentállásra késztet. Ép azért irhát, bölcselkedhetik, szellemeskedhetik ... ki tiltja azt? Sőt! azért éljük a sajtószabadság világát, hogy a gondolatok cserélődjenek, az eszmék tisztázódjanak. Abban azonban bizonyos lehet: Jézus tanának alapigazságai az emberi rendeltetést valójában felfogó társadalom tudományos igazságok örökösök, amikkel szemben az ember által kifejlett igazságok javarészt időlegesek. A társadalmi kiegyenlítést pedig az igazi bölcselő okos előrelátó racionalizmussal nem Szász Zoltánék munkálják, hanem azok, akik mások, a társadalom békéjét alapozó eszméit és érzelmeit becsülettel szerzett javait tiszteletben tartják.