ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-03-07 / 10. szám

HÍREK. Az érdemek elismerése. Mozgott az egész ország s éjszakánkint mindig ujabb és ujabb falragaszok jelentek meg a falakon, amelyek a katonaviselt polgároknak egyre nagyobb tömegét szólitották fegyverbe a haza védelmére. A központi papságnak több tagja tartozik a katonaság kötelékébe, azért élénken mérlegeltük az eshetőségeket: — Vájjon kit hívnak be közülünk harctéri szolgálatra ? Izgalommal vegyes érdeklődéssel forgattuk végig a napi postát. Hátha megjött a katonai hivatalos levél. Egy-két napig senkit sem ért a nagy kitüntetés, mig aztán egy forrongó, mozgalmas délelőttön szétfutott a hír a városban: — Mátétiy Viktor plébánost behívták! Szomorú kilátások a terjedelmes plébániára, a sok ezer hivőre, a hivatalos ügyektől hemzsegő plébánia-hivatalra. A haza hivta, mennie kellett. Számítgatták a hivek, a polgárok, a jó barátok, hogy ennyi meg ennyi fiatalabb katonalelkész van a városban, kevésbé felelősségteljes hivatalt, szűkebb munkakört látnak el. Inkább azoknak kellett volna bevonulniok. De hát nem azokat hívták, nem azoknak kellett elmenniök. Vidám lelkülettel, készséges szivvel készült a plébános a nagy útra s amidőn katonai felszerelésben kivonult a hajóhoz, még ő vigasztalta a nehéz szivvel búcsúzkodó jóbarátokat. Még azok is megsiratták, akik talán sohasem beszéltek vele. Nem tárgyaljuk érdemeit, nem kutatjuk egyéni értékeit, nem dicsérjük modorának előnyeit, hiszen azóta megtudtuk, hogy amennyit távozásában veszteni látszottunk, annyit, vagy még többet nyertek vele a mi hős honvédeink, akik között a nehéz helyzetekben, a veszedelmes napokban még inkább felcsillantak a benne rejlő szellemi értékek. Ezredesének levele mondja, hogy a tiszteknek testvére, barátja volt, a katonák pedig atyjukat tisztelték benne. Hivei visszakívánták, a városnak szüksége volt az ő munkaerejére, azért haza engedték a harctérről s most hivei mellett az itteni katonákat is gondozza, lelki szükségleteikről gondoskodik. A harctéren szerzett érdemeinek elismeréséül és bizonyságául Őfelsége a II. osztályú érdemkereszttel tüntette ki Mátéffy Viktor plébánost. R. Levelek a harctérről. I. Drága, jó Anyám! Ugye epedve várod már soraimat, hirt várt szorongó szived, messze szakadt, egyetlen fiadtól. Ne vedd rosz néven, édes anyuskám, hogy oly sokára küldtem hozzád első hir galambomat, mely életemről turbékol neked; de előbb nem tehettem. Amióta elváltunk egymástól s te meleg könnyedet a búcsúcsók pillanatában arcomon hagytad, azóta szakadatlanul haladtunk előre. A vonat repült velünk. Űj vidék, más nép közé. Ismerős kis falucskáink zsindelyes tornyocskái, a távolba tünedeztek. Az alföld rónáit, lonbberkeit a dombok hullámzása, majd a magas hegyek birodalma váltotta fel. Itt szálltunk ki: a vágány elfogyott. És azóta az apostolok csikóin haladtunk tovább. Édes Anyám, ha itt lettél volna köztünk, szived úgy összeszorult volna s még egyszer megcsókoltál volna, de nem bánatkönnyel szép léleknéző szemeidben, hanem buzdításul, hogy ne csüggedjünk el, hanem kitartóan szeressük édes hazánkat. Ott álltunk a határkőnél. Egy lépés még és már más ország területén járunk, más nép szivedobogását halljuk. S ezt a lépést, hej mily nehéz volt megtenni. Hidd el édes anyám, nagy szükség lett volna rád. Az ágyúk mázsás zörgése s az ütemes lépések ritmikus zajánál eszembe jutott, hogy vájjon visszatérek e még e földre, mely nyoszolyám, bölcsőm ringatója volt. Szép kis falunk zöldelő lúgosába, pici templomocskánk padjaiba beülhetek e még egyszer, vagy áldott kezed simogatását megérzi e fejem ? Nem kaptam választ. A tömeg tovább vitt. Könnyem a földre hullott s eltaposta, belevéste a ló patája ajándékomul édes hazámnak. Most — itt tanyázunk, hófútta emberverte faházikókban ; dolgunk még nem nagyon volt, értve harct, de azért mindig van tenni valónk. Magas hegyek ormán, szakadékok fodraiban őrt állunk s védjük őrizzik a szorost. Ilyenkor édes jó Anyám, mikor egy földszülte szikla árnyékában állok, mindig rád gondolok és Ilonkánkra. Ne vedd gyávaságnak, de el-elsirom magam, hisz* még fiatal vagyok, nem tudtam azt magamba fojtani. S aztán olyan jó is az; úgy megnyugszik, megtisztul a lelkem. Ma azt mondta a százados úr, hogy holnap tovább megyünk, hogy hová nem tudom. Az bátorít csak, hogy a jó Isten szeme elől nem mehetünk sehová. Ő mindenütt látni fog minket. Kérlek azért édes Anyám, imádkozz értem, hogy majd egykor visszatérhessek hozzád . .. Máskor majd többet irok, most kifogytam az időből. Glédába hiv a trombita. Kezecskéidet és Ilonka szájacskáját csókolja szerető, messzejáró fiad. Aladár. N. B. Majd elfelejtettem megirni — Bánlaky Jenővel találkoztam, a mi ezredünké helyezték át; őszinte üdvözletét küldi. * Igazgatói kinevezés. Az esztergomi tanítói kar értékességét nem lehet eléggé kiemelni s ezen köztudomásszerü tényt nem is szoktuk ok nélkül hánytorgatni, ismervén a tanítói karnak szerénységét és csendben való erős munkálkodását. Mégis kivételt kell tennünk néha, midőn a testület életében oly változások fordulnak elő, amelyek a közfigyelemre már azért is számot tarthatnak, hogy a szorgalom és a munkásság a közvélemény előtt is nyerje el azon elismerést, melyet a hivatalos fórum kinyilvánított. Karácsonyi Béla igazgatói kinevezése képez jelenleg ilyen változást és különösebb eseményt az esztergomi tanítói testületben s bár a fölöttes hatóság régen döntött a kinevezés ügyében, mi most emeljük fel szavunkat a közönség nevében, mert a kinevezés, mely újévtől kezdődő hatállyal bir, csak a napokban lett köztudomású. * Főegyházmegyei hirek. A bibornok hercegprímás dr. Valnicsek Béla plébánost a X-ik kerületi állami főgimnáziumba érseki biztosnak nevezte ki, miután ezen tisztségről dr. Zubriczky Aladár egyetemi tanár lemondott. — Pokorny Emanuel hittanár a VI-ik kerületi ág. ev. főgimnáziumban lett érseki biztos. — Wojtek József alsószerdahelyi plébános a szeredi alesperesi kerület tanfelügyelő-alesperesévé neveztetett ki, a közelmúltban elhunyt Bernkopf Károly helyébe. * A város a kormányhoz. Városunk vezetősége komolyan fontolgatja a közeli jövő esélyeit s a közegészségügyii szakértők véleményének megfelelően már most intézkedik, hogy a tavaszi meleg napok bekövetkeztével felébredhető járványok készületlenül ne találják s a lakosságot a bajok ellen megvédelmezhessék. Abból az alapos feltevésből indulnak ki ugyanis, hogy a tábor környéke, a legelő, a íü, az utak pora már

7 ősztől meg van fertőzve, amikor még az ide szállított sok fogoly a szabad ég alatt tanyázott s a betegség csiráit szétszórta. A tavaszi munkára menő nép lábával felszedheti a járványos csirákat és behozhatja a városba. — A belügyminiszterhez azért alaposan kidolgozott felterjesztést küldtek, amelyben rámutatnak az előbbi aggodalmakra s kérik, hogy az ügyben érdekelt többi miniszterrel vegye fontolóra a nehéz helyzetet s állami költségen építsenek Esztergomban 1000 beteget is befogadó központi járványkórházat. Ilyen kórházak már készülnek vagy el is készültek Miskolcon, Nagyváradon és több más felvidéki városban. Tehát a kérelem nem is olyan különös. Lehetséges — adja is az Isten — hogy a veszedelem nem fog ránk elkövetkezni, de bizonyára jobb előre gondoskodni, mint a baj beköszöntésekor fühöz-fához kapkodni. Később a nagy épületeket kulturális célokra lehetne felhasználni. * Takarékpénztár közgyűlése. Tudvalevőleg ma délelőtt 10 órakor tartja az Esztergomi Takarékpénztár évi közgyűlését. Az egész városban nagy az érdeklődés a közgyűlés iránt, melynek elnökévé — mint halljuk — az igazgatóság és a felügyelő-bizottság lovag Mattyasovszky Lajost választotta. * Templomi könyvestáblák. Olvasóink előtt már bizonyára ismeretes a budapesti lapokból, hogy dr. Robitsek Ferenc, központi papnevelőintézeti alkormányzó kezdeményezésére Budapesten az egyetemi templomban templomi könyvestáblát állítottak fel. E kezdeményezést azután több templomban is megvalósították. E könyvestáblákra helyezik azután a különféle vallásos kiadványokat, ezekre a kiadványokra ráírják az árat s aztán a hivő közönség e kiadványokat megtekintheti, ha megtetszik neki, megveheti. Az egyes kiadványok árát persely várja, mely a könyvestáblára van helyezve. Természetesen feltétlenül meg kell bizni a hivő közönség becsületességében, hogy közöle senki sem fog elvinni a könyvestábláról semmit, még a legkisebb füzetet sem anélkül, hogy árát a perselybe ne dobta volna. Az eredmény eddig az volt, hogy még föle is volt a perselyben. Ezt azután a kath. sajtó fejlesztésére fordítják. Ezt a helyes intézkedést akarja megvalósítani az esztergomi főgimnáziumi Mária Kongregáció, a mely már a Szent Ferenc-rend templomában állított fel ilyen állványt. Igen tisztelt olvasóink figyelmébe ajánljuk e próbálkozást. Másutt bevált. Bevált külföldön is; reméljük, hogy be fog válni nálunk is. A hivek nagy érdeklődéssel nézegetik a kiállított füzeteket, könyvecskéket, de nemcsak nézegetik, hanem meg is veszik, el is olvassák, tovább is adják. Igy azután a templomi könyvesfcábla hithirdető, bűntől óvó, lelki erősítő. Többnek s nagyobb hatással prédikál, mint bármelyik hires szónok. — Ugy halljuk, hogy a Főgimnáziumi Mária kongregáció még több templomban is szándékozik ily könyvestáblát felállítani. Legközelebb a belvárosi plébánia-templomban. * Képek a szombati piacról. Az már nem is kép, hanem valóságos élőkép, amit a fiatal legénykék alakítanak. — Jaj, de kicsinyek a lelkem legénykék! — sipítja egy jólelkű kofanéni. És csakugyan olyan jámbor kisfiú kinézésük van, hogy az ember szeretné őket megszólítani: — Pistike! Mit mond a mama otthon, ha besározod a csizmádat?! De nem merjük megszólítani, mert a kisfiú most legény. Most jön a sorozásról, ahol talán ki mondták rá az Ítéletet: — Alkalmas ! Ha pedig alkalmas, akkor ember a Pisti gyerek s a jövő hőst csinál belőle. * Egylovas bricskát vonszol a paripa. A bakon inasgyerek ül. Ö a kocsis. Minden rendben volna, csak a kocsinak egyik kereke hiányzik. Az inasgyereket ez nem bántja. Hajtja a lovat, a kocsi pedig halad három keréken és a negyedik kerék csupasz tengelye félrebillenve szántja a sáros földet. * — Hogy adja a tejet néni? — Hatvan fillér egy liter! — vágja vissza büszkén az árusnő. A vásárlónak leesik az álla csodálkozásában. De ime, jön az orvos, beleszagol a kannába tudományos eszközeivel, azután kifordítja a tejet az utca csatakjába. Ezek az esetek fordultak elő a szombati piacon. * Panaszkodó magyar. A mult heti sebesültszállitás alkalmával is nagy tömeg vette körül a kocsikról leszálló sebesülteket s különösen az asszonyok kezdték ostromolni mohó érdeklődéssel és kíváncsisággal a katonákat. A legtöbb katona csak a fejét rázta, hogy nem tud magyarul. Végre akadt vagy harom-négy magyar katona is, de ezek azután neki eredtek a beszédnek s elmondták, hogy a többiek csehek és velük nem jól bántak az uton, mig ide, Esztergomba érkeztek. A csehek — lehet, hogy a sebláztól származó idegességből — a vonaton meglökdösték a közéjük került egy-két magyar sebesültet. Ha felgyógyulnak, majd visszaadhatják nekik a kölcsönt. * Újságot a sebesült katonáknak I Nemrég közöltük a bécsi magyar hittanhallgatók, a pazmanisták kérését, hogy küldjük el nekik már elolvasott lapjainkat, füzeteinket, ájtatos folyóiratainkat, hogy a Bécsben fekvő sebesült magyar katonákat jó magyar olvasmányokkal láthassák el. Hogy mennyire fontos és szükséges ez, nem kell itt fejegetni. Mindegyikünk tudja, érzi és bizonyára • szívesen el is küldené újságjait Bécsbe, ha nem kellene érte annyi portót fizetni. Éppen azért emiitjük ezen dolgot fel ismételten, hogy tudathassuk a ft. papsággal, hogy a postai szállítás ingyenes, ha a következő címet használjuk: Feladó: . . .-i plébánia-hivatal. (Bélyegző.) Sebesült katonák részére. (Ez okvetlen ráírandó.) Pazmaneum Wien IX. Boltzmanngasse 14. (Névre nem szabad küldeni, mivel akkor kell portót fizetni.) Katonaügyben, portómentes. — Reméljük, hogy igy majd eleget teszünk kedves bécsi kispapjaink kívánságainak. * A magyar hadifoglyoknak I Folytatólag még a következő adományok folytak be: 30—30 koronát adtak: Brühl József praelatus és Komáromy Ferenc ; 20—20 koronát: Bogisich Mihály püspök, Venczell Antal, Koperniczky Ferenc, dr. Walter Gyula, Komáromy Ferencné; 10—10 koronát: Blümelhuber Ferenc, dr. Horváth Ferenc, Masz-