ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-03-07 / 10. szám

XX. évfolyam. Esztergom, 1915. március 7. 10. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁESADALM1 HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Szerkesztőség-: Káptalan-tér 1. szám. Kiadóhivatal: Káptalan-tér 2. szám. Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal cimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Esztergom, 1915. március 6. — Még mindig mesélnek. A világfelfordulásnak löporfüstös, ágyúk tüzétől villogó légkörébe a komoly számítás és a férfias egyenesség illenek bele, a mesék csak a kályhák pattogó tüze mellett stílszerűek. Az angolok még mindig nem érték meg a nagykorúságnak azt a fokát, amely az ö véres vállalatukhoz megkövetelhető volna. Előbbre járt gögjük és kamaszos gyűlöletük, mint az eszük, midőn azt hitték, hogy e világháború csak idegbontó színjáték lesz számukra, melyet szigetországukban a hadihajók árnyékában élveznek át minden siralom, bánat és félelem nélkül. Még mindig a kályha barátságos tüzét látják és mesélgetnek a világnak becsületbeli kötelességekről, a gyengék védelméről, a gőgös német militarizmus letöréséről. A kályhák barátságos fénysugarait azonban elhomályosítják az égő falvak és városok tüzei, melyeknek felgyujtásához az angolok készítették a csóvákat. Ok nyomták belé a tüzes csóvákat a durva orosz markokba, mert a haszon utáni aljas vágy süketekké tette őket. Ha mesélni akarnak, menjenek az óvodákba s az igazságot nem sejtő gyermekek előtt dicsekedjenek, hogy ők csak Belgium semlegességét akarják megvédeni. Egy népet földönfutóvá, egy országot a pusztulás tanyájává tettek s a menekülő belgákkal megkóstoltatták a koldus kenyérnek minden keserűségét. A lovagias védelem nevében ágyúzták porrá a legszebb belga városokat, sanda szemük azonban nem oda nézett, ahova gyilokkal felszerelt kezük ütött, hiszen világosan láthatja mindenki, hogy az európai zavar és kavarodás csak azért kellett nekik, hogy minden országtól, ellenségtől, szövetségestől egyaránt elragadhassák mindazon értékes pontokat, amelyek a világuralmat nekik biztosíthatják. A Dardanellák ellen röpülő tüzes lövegek mutatják Anglia titkos céljait, leleplezik a kalmár nép háborújának törekvéseit. Ezen gyilkos villanások bevilágíthatnának a .földönfutó belgák keserü lelkébe s láthatnák, hogy ők csak nyomorult bérencek, akik eljátszották ész nélkül az előjátékát annak a rabló hadjáratnak, amelyből minden népnek meggyöngülve, megtépázva kellett volna kikerülnie, hogy az angol kénye-kedve szerint bánhasson el velük. Azért gyilkolt Szerbia, azért vérzett és vérzik Belgium, pusztul a francia s gyengül a gyilkolásba belevadult muszka. S az angolok még mindig mesélnek, még takargatják ragadozó körmeiket, mert a fellovalt nemzetek kétségbeesésükben nem akarnak ráeszmélni a kegyetlen valóságra. R. és félelmetes. Mindkét fajnak vannak összeütköző gazdasági céljai a Balkánon, KisÁzsiában, Perzsiában. Mindkettőnek népessége szapora: Németország lakossága évente egy millióval szaporodik, az orosz népesség pedig minden 60 év alatt megkétszeresedik, minden 82 év alatt megháromszorosodik. Az évezreden át széthúzó, szétdarabolt Németország a legegységesebb világhatalom lett, melynek nagy száma, politikai hatalma, gazdasága, tudása egyaránt jogot szerez neki az első hatalommá való kifejlődésre. Európai hegemónia! Ez a világháború alapszinezése; germán vagy szláv árnyalatot kapjon-e?! Bár Oroszország fejlődése is hatalmas, de népe még éretlen. Tüneményes gyorsasággal gyűjtötte mindkét fél századokon keresztül erőit, fejlesztette politikai szervezetét, katonai hatalmát, műveltségét, gazdasági életét, túlfűtött erőkkel készülődve a világháború nagy leszámolására. Németország érettnek érzi az időket a maga számára, a középeurópai nagy, német gazdasági egység kialakítására, melynek Berlin lesz a középpontja kereskedelmileg, ipari, pénzügyi, mint kulturális tekintetben s kiterjeszti szárnyait Berlinből Parisra s Varsóra s délkeleti Franciaország egy részére. E germán evolutió beleütközött az orosz világhatalom keleti circulusaiba, melynek számításaiban rejtőzött a Fekete-tenger, Konstantinápoly, Európa egész keleti, Ázsia északi és középső részeinek birtoklása, a felszívott Bulgárián át kereskedő- és hadiEsztergom, 1915. március 6. — Még mindig mesélnek. A világfelfordulásnak löporfüstös, ágyúk tüzétől villogó légkörébe a komoly számítás és a férfias egyenesség illenek bele, a mesék csak a kályhák pattogó tüze mellett stílszerűek. Az angolok még mindig nem érték meg a nagykorúságnak azt a fokát, amely az ö véres vállalatukhoz megkövetelhető volna. Előbbre járt gögjük és kamaszos gyűlöletük, mint az eszük, midőn azt hitték, hogy e világháború csak idegbontó színjáték lesz számukra, melyet szigetországukban a hadihajók árnyékában élveznek át minden siralom, bánat és félelem nélkül. Még mindig a kályha barátságos tüzét látják és mesélgetnek a világnak becsületbeli kötelességekről, a gyengék védelméről, a gőgös német militarizmus letöréséről. A kályhák barátságos fénysugarait azonban elhomályosítják az égő falvak és városok tüzei, melyeknek felgyujtásához az angolok készítették a csóvákat. Ok nyomták belé a tüzes csóvákat a durva orosz markokba, mert a haszon utáni aljas vágy süketekké tette őket. Ha mesélni akarnak, menjenek az óvodákba s az igazságot nem sejtő gyermekek előtt dicsekedjenek, hogy ők csak Belgium semlegességét akarják megvédeni. Egy népet földönfutóvá, egy országot a pusztulás tanyájává tettek s a menekülő belgákkal megkóstoltatták a koldus kenyérnek minden keserűségét. A lovagias védelem nevében ágyúzták porrá a legszebb belga városokat, sanda szemük azonban nem oda nézett, ahova gyilokkal felszerelt kezük ütött, hiszen világosan láthatja mindenki, hogy az európai zavar és kavarodás csak azért kellett nekik, hogy minden országtól, ellenségtől, szövetségestől egyaránt elragadhassák mindazon értékes pontokat, amelyek a világuralmat nekik biztosíthatják. A Dardanellák ellen röpülő tüzes lövegek mutatják Anglia titkos céljait, leleplezik a kalmár nép háborújának törekvéseit. Ezen gyilkos villanások bevilágíthatnának a .földönfutó belgák keA világháború alapeszméje. A kontinensen két nagy népegység keresi már évszázadok óta elhelyezkedését egymást kitartó figyelemmel fixirozva, egymást majd kontrakarirozva, majd parallel érdekvágányokon haladva. Nyugaton a germán, keleten a szláv néptenger. A két hatalmas világállam, a két hatalmas faj, két különböző műveltség, két különböző vallásrendszer, a két nagy testű, individuális gazdasági rendszer ütközőpontja a jelen világháború. Az egyik keresztény, a másik orthodox görög vallású, a kereszténység ázsiai formájú theoretikus államának megtestesitöje; az egyik a modern műveltség zászlóvivője, a másik a barbárkor szellemi sötétségében imbolyog. Az egyik indusztriális, kapitalista társadalmu, kartelekkel és szervezett szocializmussal, a másik az atyáskodó cárizmus kommunista, primitiv társadalmával tüntet. Mind a kettő ma már nagyon is hatalmas és félelmetes. Mindkét fajnak vannak összeütköző gazdasági céljai a Balkánon, KisÁzsiában, Perzsiában. Mindkettőnek népessége szapora: Németország lakossága évente egy millióval szaporodik, az orosz népesség pedig minden 60 év alatt megkétszeresedik, minden 82 év alatt megháromszorosodik. Az évezreden át széthúzó, szétdarabolt Németország a legegységesebb világhatalom lett, melynek nagy száma, politikai hatalma, gazdasága, tudása egyaránt jogot szerez neki az első hatalommá való kifejlődésre. Európai hegemónia! Ez a világháború alapszinezése; germán vagy szláv árnyalatot kapjon-e?! Bár Oroszország fejlődése is hatalmas, de népe még éretlen. Tüneményes gyorsasággal gyűjtötte mindkét fél századokon keresztül erőit, fejlesztette politikai szervezetét, katonai hatalmát, műveltségét, gazdasági életét, túlfűtött erőkkel készülődve a világháború nagy leszámolására. Németország érettnek érzi az időket a maga számára, a középeurópai nagy, német gazdasági egység kialakítására, melynek Berlin lesz a középpontja kereskedelmileg, ipari, pénzügyi, mint kulturális tekintetben s kiterjeszti szárnyait Berlinből Parisra s Varsóra s délkeleti Franciaország egy részére. E germán evolutió beleütközött az orosz világhatalom keleti circulusaiba, melynek számításaiban rejtőzött a Fekete-tenger, Konstantinápoly, Európa egész keleti, Ázsia északi és középső részeinek birtoklása, a felszívott Bulgárián át kereskedő- és hadiAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Levél. Szeretett jó anyám! Emlékszel-e arra: — Tavaly nyáron volt még Napfényes időben, — Hogy egy kicsi házban Bánat ütött tanyát, Egy öreg anyóka Aggódó szivében! ? Hogyne emlékeznél, Hiszen az, Te voltál. . . S fájdalmad titkolva, Mosolyogva nézted: Mikép készülődik Gyámolító fiad; Oda, hol teremnek A halál s a vészek. S emlékszel-e édes? Hogyne emlékeznél!. . . Mikor kis kapunkban Átöleltük egymást, S reszkető kezeid' A fejemre téve, — Homlokon csókoltál — S rám adtad az áldást!? Sok hó mult azóta. Évszakok változtak. Keresztül mentem már: Poklán sok-sok harcnak . . . A szivem elfásult, De a legközepén: Oltárt építettem, A legkedvesb arcnak. Anyai arcodat, A szivembe zárva: Bátran néztem elé', Mindennemű vésznek . . . S áldásod megfogant: Elkerült a Halál, Mert anyai imád, S őrangyalom védtek! Csak egy sebet kaptam De az is heged már, . .. Jó Hindenburg atyánk Tűzött rá keresztet — — S kezet fogott velem. — Hej! Nagy ur ez anyám! S ami legédesebb Téged látogatni, Néhány boldog napra: Haza is eresztnek. Walter György. A kis Margit sorsa. Ira: Mányiné, Prigl Olga. Az édes mamája ugyan, az igazat megvallva, nem éppen a legendás szent leányra gondolt, amikor a Margit név megtetszett neki, inkább nagyon is jukkerosan akarta hivni Gittának és csak azért lett Gittából Margit, mert a szegény jó nagymamának sehogyse ment a nyelvére. A nagymama különben, mint minden öreg asszony, egy kicsit babonás volt és amit állított, azt nem lehetett elvitatni tőle. Csak bólingatott rá egyre a főkötős fehér fejével és a kezei reszkettek. Ugy van, ugy, ahogy ő mondja. S olyan mistikusan tudta előadni. Kicsi baba volt Margit. Ott aludt a kék függönyös kocsijában, abban a szobában, ahol ő feküdt, mert sokat gyengélkedett akkortájt. Délután négy óra lehetett s a kurta téli nap kékes sötétséggel ült meg az ablakban. Körüskörül nagy volt a csönd, a baba apró lélegzetvétele hallatszott olykor sebesebben s a fehér galy kopogott az üvegen, az ablak előtt álló zúzmarás akácfa gálya. Nagymama arccal feküdt az ablaknak s fáradt szemével belebámult a fehérségbe. Oh mindenre emlékezett s nem csupán álomlátás, volt az egész. Hiszen mintha még most is hallaná a j baba nyöszörgését, mert felébredt az, mielőtt a kis mamája hazaérkezett volna a városból. Halkan, szaggatottan kezdte előbb, az apró ökleivel az orrát dörzsölte, aztán köhögött. Neki mintha álmot kötöttek volna minden tagjára, ugy meg volt zsibbadva keze, lába. Csak feküdt tehetetlenül és annyi ereje sem volt, hogy a cselédet becsöngesse. A baba magasra dobálta magát a kocsijában, olykor elfulladt, hogy még hangosabb sirassál folytassa újból. Mennyi gyötrelmet állott ki szegény öreg nagymama ! A szemébe könnyek gyűltek s reszkető pillái előtt körbe táncolt valamennyi bútor a félhomályban, a fehéren bevilágító havas háztető, a tarka fellegcsikok az ég alján. És egyszerre még a szívverése is elállott. Sugaras fejű fehér leány ereszkedett le a felhőfoszlányon. Csakúgy keresztülszürödött a csukott ablakon, mint a hold fénye szokott nyári éjszakán. A járása halk volt, nesztelen, szintúgy a keze érintése, ahogy a kis mama módjára ide oda húzgálta a baba kocsiját. A sugaras feje megvilágította arcát s nagymama görcsösen kapcsolta össze dermedt ujjait: óh én Jézusom, ez a szent Margit a barátok templomából... Becsukta a szemét önkénytelen s ahogy megint felnyitotta, hát már kis anya állott a kocsi mellett s a baba felé intve, szájára tette a mutató ujját: alszik ... Odakint sötét volt egészen, idebent enyhe barátságos világot terjesztett a zöldernyős lámpa. Nem, nem álmodtam, erősítgette nagymama, mint mindig, valahányszor ezt a történetet elbeszélte és ettől a perctől kezdve lett Gittából Margit. Olyan leány volt, akit mindenki szeretett. Nem volt szép s azt hiszem a kevésbé szép lányokat mindenki szereti. Mindegyikökben van egy mákszemnyi irigység, amin aztán magunk se tehetünk róla, ha a szeretet rovására esik. Ugy keresünk rá okot önkénytelenül s jól esik megtennünk az észrevételt: szép, szép leány, de kiállhatatlan, mert tudja, hogy szép ... Mondom Margit nem felelt meg ennek az