ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-02-14 / 7. szám

XX. évfolyam. Esztergom, 1915. február 14. 7. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ara Ifi fillér. Miért oly nagy ember Hindenburg? Esztergom, 1915. febuár 13. v

Olyan Hindenburg tábornok, mint a mesebeli sárkány. Néha egészen eltűnik az oroszok szeme elöl, fogalmuk sincs, hogy merre jár, hiába kémlelik repülőgépeikről; azután pedig egyszerre csak előkerül, de mire ezt a muszka észreveszi, addigra már ott fulladozik a Mazuri tavakban, vagy pedig félelmetesen be van kerítve Hindenbug seregeitől. Csodálatos eszií, de csodálatos szerencséjű ez a Hindenburg! A többi vezérek, mint Dankl, Auffenberg vagy Potiorek is nagyszerű katonák, mert különben nem bizták volna rájuk millió katona életét és a haza sorsát. S ezek mégis mind letűnnek, megverik, tönkreteszik őket az oroszok. Csak Hindenburgot veszi szárnyára a hadi szerencse. Hát talán meg van babonázva? Nincsen az megbabonázva és ha nagyon kíváncsi vagy, elárulom a hadiszerencséjének titkát: Hindenburg mindennapi áldozó. Mindennap magához veszi az édes Jézust a szent áldozásban. Már 1910-ben megbámulták a luteránus Berlinben, hogy feleségével együtt mindennap járul az Ur asztalához a szent Lajos templomban. S most a táborban állandóan mellette van egy kath. tábori lelkész, aki neki az Ur testét nyújtja. Tehát ugyanaz az Ur Jézus, a ki szent Lászlót, Hunyadi Jánost, a nagy német Tillét vezette győzelemre, ez ad szerencsét Hindenburg fővezérnek is. S te, eucharisztikus szövetségi tag, légy büszke azon ígéretedre, hogy gyakran áldozol, mert íme Hindenburg fővezér a muszkaverő tüneményes hős is napi áldozó." AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Eljött érte. Irta: Csite Károly. Kati néni csípőre tett kézzel állt meg az udvaron. Az időjárást vizsgálta: — Bizony még esőt hajt ez a nagy szél — mondta fejcsóválva s aztán gereblyét keresett elő, bezárta az ajtókat, elindult a rétre az ura után sarjút takarítani. Az utcán találkozott Miskával, aki az alszeg felől jött elébe oly nagy sietséggel, mintha legsürgősebb beszélnivalója lett volna vele: — Kati néni, nem kell most őrizni a kis malacokat az udvaron? —• Most nem eresztem ki őket, Miska, mert elmegyek hazulról — mondta Kati néni. — Hanem azért bemehetsz hozzánk az udvarba, kertbe. Szedd össze inkább a fák alól a sok gyümölcsöt, rengeteget levert róluk ez a goromba szél. — A kalapomba szedjem az almát, Kati néni? — kérdezte Miska. — A kalapodba nem sok fér Miska. Hanem a kamra előtt találsz egy nagy kosarat, abba rakd bele amit felszedsz. Es egyél is belőle amennyi csak kell. Nosza megörült Miska a gyümölcsszedésnek. Egy-kettőre megtelt lehullt almával és körtével a nagy gyümölcskosár is, pedig a legnagyobb fák még hátra voltak. Nagy nyögéssel vitte azok alá Szerkesztőség-: Káptalan-tér 1. szám. Kiadóhivatal: Káptalan-tér 2. szám. E fenséges jellemrajzot olvassuk a „Jézusom örömöm" c. eucharisztikus szövetségi folyóirat f. évi februári számában, mely német eredeti után látott napvilágot. Valóban az egész világ bámulattal telik el Hindenburg tábornagy nevének csupán emlitésénéL is. A Mazuri tavak hősét s a tannenbergi csata fővezérét, ki most Varsó ostromára készül, Napóleonhoz hasonlítják; meghajolnak szellemi nagysága előtt, csodálják stratégiai tudományát, lelkesednek kiváló hadvezéri erényeiért, katonái istenitik . . . Igen, most győződhetik meg a modern, hitetlen világ Hindenburg nagyságáról, zsenialitásáról : e nagy ember az Eucharisztiából meríti minden erejét, a mindennapi szent áldozás teszi őt a nagy cselekedetek, a diadalmas tettek emberévé ! Még a nagyszabású tannenbergi ütközet előtt azt regélték róla tévesen a másvallásuak, hogy a „protestáns Vilmos császár hitsorsosa egymásután aratja a nagy győzelmeket az oroszok felett" — ma pedig mi katholikusok kalapot emelünk előtte s üdvözöljük a dicső hadvezért, mint hithű katholikust! Büszkék vagyunk rá, hogy a kath. egyház fia! Megértette a nagy hadvezér X. Pius pápa szózatát: Mindent megújítani a Krisztusban! Magasrangú katonatiszt létére nem szégyenli ünnepélyesen bevallani, hogy Krisztus nélkül egy nap sem élhet. Életet, virágzást, békét, győzelmet és kultúrát egyedül az Üdvözítőtől remél; még a harctéren is azzal kivan egyesülni teljesen, a ki az Ut, az Igazság és az Élet 1 Meggyőződött Hindenburg arról, hogy agyában fenséges gondolat, szivében nemes érzés, akaratában tiszta elhatározás nem lehet az igazi a felhalmozott kosarat s viaskodott az engedetlen almákkal. Mert már több legurult a felhalmozott kosárról, mint amennyit rárakott. Már-már teljesen türelmét veszté s kicsi hija, hogy sírásra nem fakadt miatta, mikor fölszeg felől rémes látvány tünt fel előtte. Lángtengerben állt egy egész sor ház a kazalokkal egyetemben. S a lángtenger, mint egy mesebeli szörnyeteg, irtózatos rohamossággal növekedett. Átcsapolt már Benkőék kazaljába és a körülötte levő fák is meggyulladtak. — Jaj, elég a fölszedett alma is! — rémült meg Miska s teljes erejével megragadta a súlyos kosarat, beszaladt vele a nyitott pajtába. Ép' hogy betette, azonnal fel is kapta a kosarat, mert már felette a pajta is lángban úszott. Ha egy perccel még tovább maradt volna benne, eltemette volna az összeomló tüzes zsarátnok. Onnét beljebb, az istálló felé iramodot a terhével s betette a jászol mellé a gyümölccsel telt kosarat. Csakhogy az ö lábánál gyorsabban járt a tűzvész. Amint felemelkedett a kosár mellől, égett az istálló tetője is. A bekötözött állatok vészesen bőgtek az irtózatos hőségben. És Miska most kapott észbe. Otthagyta a kosarat, bicskáját kapta elő s elvagdalta vele az állatok köteleit, kikergette őket az istállóból. Már mindannyit kiűzte, csupán egy kis borjúval nem birt sehogysem : nem tudta kiűzni. Akkor megfogta kötelét, annálfogva húzta, vonszolta kifelé maga után. Mire a küszöbhöz érkezett vele, már égett az ajtószárfa is. S attól tüzet fogott a ruhája. Pár pillanat múlva még a kalapja is lángKéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal cimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. keresztény világfölfogás nélkül. Legnagyobb kincse, öröme, boldogsága mindig az a tudat volt, hogy mienk az Ur Jézus, ki közöttünk lakik oltárainkon. Abból a forrásból merített, mely kiapadhatatlan és amelyből aki iszik, örök élete vagyon. Beteljesedett rajta mindaz, amit szent Pál látnoki szemeivel legelőbb önmagán tapasztalt: az ember élt, de már nem ő éit, hanem a Krisztus élt benne! Kezdett megújulni a Krisztus Jézusban. Példát vehet tőle az egész férfivilág, az egész társadalom. Korunknak úgyis az a betegsége, hogy gyenge az akarata, nincs energiája. Az emberi akaratot a hitetlen, modern tudósok meg akarják szabadítani minden korláttól, hadd fejlődjék szabadon s ugyanakkor a gyengeség és tehetetlenség békóiba verik. Nem kell nekik a jó, a bölcs Isten atyai vezető keze, esztelenségükben nem találják összeegyeztethetőnek a tudományt a hittel. Pedig Hindenburg a hitből az Eucharisztiából, a kenyér szine alatt levő élő Istenből merítette nagy stratégiai tudományát s ahhoz szabta hadvezéri életét! A modern társadalom nem ismeri az akarat kultúráját, pedig ez az az iskola, amelyből szabad férfiak, egyéniségek kerülnek ki, akikben van erő a szenvedély legyőzésére. Ez a győzelem dicsőbb, áldásosabb, mint bármely más győzelem a világon. A keresztény erkölcstan kezdettől fogva ezt gyakorolta és ezzel győzte le a pogányságot. A vallás, az erkölcs nyújtja csak azokat az erős inditóokokat, melyek a szenvedély hevében is érvényesülnek, akkor is, midőn a nyugodt, okos megfontolás már megszűnik és az állatias ösztönök közel állnak diadalukhoz. A vallás figyelmezteti az embert arra a nagy felelősségre, a mely reá Isten előtt vár, az Örök kárhozatra, a melynek ban égett a fején. Jajveszékelve, ide-oda futkosott, mitől még jobban lángolt a ruhája, mignem meglátta a kert végében levő kis tócskát. Nagyot csobbanva dobta magát a vizbe, melyben teljesen elmerült. Nagy üggyel-bajjal hogy kikászálódott aztán a vízből, ott is maradt a tóparton fekve, szörnyű égési sebekkel testén. A nagy seblázhoz társul szegődött a tüdőgyulladás is, miután oly kihevülten a hideg vizbe ugrott. A szegény ügyefogyottat BenkŐ gazda és a felesége úgy vitték be a házba. Ágyba fektették s orvost is hivtak hozzá. De már hasztalan volt, nem volt számára segítség. — Meghal szegény. Jót tesz vele a jó Isten, hogy magához veszi! — mondogatták ágyánál állva a beteglátogató falubeli asszonyok, azt hivén, hogy a sir szélén álló már úgy sem hallja, hogy mit beszélnek. — Jaj, jaj, meghalok! Á sirba tesznek! — sírta aztán Miska kintól eltorzult arccal, mikor eltávoztak a kíváncsi látogatók. — Ne sirj, ne félj Miska — szólt hozzá Benkőné vigasztalva, — nem halsz meg, hanem majd Jézus jön el érfed, elvezet az ö fényes országába, édesanyád és édesapádhoz. Ők már várnak reád. — Ebbe az égett, rongyos ruhámban? — kérdezte Miska. — Dehogy abba, Miska. Hoz Jézuska magával számodra szép tiszta, uj ruhát. Abba öltöztet fel s úgy visz el magával oda, hol nem csúfol, nem gúnyol senki többé. Mindenki szeret ott téged s nem leszesz ott az utolsó.