ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-02-07 / 6. szám

Hasonló ellenőrzés alatt hirdetik a papok a templomokban a vallás igéit, hiszen hiveik egy része is szervezve van kémszolgálatra épúgy mint a diákok. Nem is okoz tehát valami nagy feltűnést, ha egy szép napon a tanár vagy a pap búcsúzás nélkül eltűnik működése szinteréről. A szabad nyugat vívmányainak felhasználása. Az előbbiekben ismertettük röviden a hatalom eszközeit, amelyekkel védi magát és kivédi a titkos társulatok orvtámadásait. Azonban ezzel még nem elégszik meg a hivatalos fórum. Nemcsak élni akar, nemcsak a látszólagos nyugalom megőrzésére vállalkozik, hanem azt akarja, hogy kemény uralmát nélkülözhetetlennek tartsák; gyökeret akar verni a lelkekben, hogy minden orosz erősen meg legyen róla győződve, hogy a birodalmat csakis az abszolutizmus teheti erőssé befelé és kifelé a többi nemzetekkel szemben. Ezen cél elérésére ékesen megszerkesztett röpiratok millióit osztogatják ki a népek között, ,utazó szónokok" népgyüléseket tartanak s a karhatalommal összehajtott közönség előtt bebizonyítják, hogy a haza érdekében mindent el kell tűrniök. Közbeszólni, vitatkozni tilos, azért az ilyen szónoklat után az orosz paraszt szótlanul haza megy és amikor egyedül van, dacosan felhúzza a vállát. Ez a vigasztalása! A sajtó, a népgyűlések, a politikai szónoklatok : az alkotmányos életnek kipróbált jelenségei tehát Oroszországban az elnyomás szolgálatában vannak. Mit mondhatnánk még ezek után ? Egyszerűen csodálkozunk. Csodálkozunk azokon, akik ezeknek dacára is belekivánkoznak az orosz boldogságba. R. Hogyan fogunk aratni? Nem cselekednénk okosan, ha az előttünk felmerülő gazdasági bajok és égető kérdések láttára szemet hunynánk és csak azért, hogy a kislelkűek meg ne riadjanak, azoknak tárgyalásától elállanánk anélkül, hogy a szükséges orvosolásnak módjait keresnénk és megvitatnánk. Jól tudjuk, hogy nem igen tanácsos a nemzeti életnek szorosan vett családi kérdéseit nyilvánosan hánytorgatni, mivel a közöttünk még felfedezetlenül csatangoló kémek gondoskodnak arról, hogy aggodalmaink túlságosan sötét színekkel átfestve kerüljenek ki az ellenséges és semleges államok sajtójába. Mindezen szempontok dacára meg kell fontolnunk, hogy a világháború bajai nemcsak a magyarokat, hanem a föld összes népeit nyomják A kocsis, az inas, a szakácsnő, a szobalány és a konyhalány jelentőségteljesen összenéznek. Mosolyogni szeretnének a furcsa kalandon, de a megzavarodott cigány láttára megfagy ajkukon a mosoly. Ha nem szólnak is megértik egymás gondolatát ! — Mi vagyunk okai a cigány szenvedésének. A betolakodott kíváncsiak szivét elhagyja a részvét s miközben útjukra indulnak, gúnyos mosollyal súgnak össze: — Berúgott a dadé! — Nem is részeg, hanem inkább félkegyelmű — tódítja a másik: A cselédség azonban tudja a tiszta igazságot s hogy a lelkiismeret szavát elhallgattassa gondosan talpra állítja a reszkető cigányt. Egy pohár jó bor, a nagy darab fehér kenyér és szalonna felmelegítik a dadé meghűlt vérét s a rémek borzalmas országa helyett a kellemes valóságba vezetik vissza a jótékony kezek. A cigány távolról sem sejti, hogy a fekete ördög üldözőivel áll szemben ós hogy az ördög üldözői, bár akaratlanul, az Ö szenvedéseinek is okozói, azért fajának jellegzetes alázatosságával rebegi el százszor is egymásután köszönetét: — Kezeiket csókolom a drága uraknak és nagyságáknak ! Adjon Isten ezerannyit! Nem igen válaszolnak neki, csak suttognak a távozó cigány mögött, amikor az hosszura nyújtott nyakkal kémleli a környéket a nyitott kapuból, mielőtt kilépne az utcára, szenvedésének színhelyére: — Mert hátha ott csavarog még a fekete erdeg! R. B. s a mi fontolgató soraink nélkül is kitalálhatják a saját helyzetükből, hogy a közgazdaság helyzete egyik országban sem lehet rózsás, amikor a munkabíró emberek milliói fegyverben állanak és igy el vannak vonva a földmivelés munkateréről. Különben is korai volna az entente-pártiak kárörvendése, ha megfontoljuk, hogy nem is anynyira a munkaerő absolut hiányáról van szó, mint inkább arról, hogy a hivatásos mezei munkások millióit miképen pótoljuk azon munkaerővel, mely elég bőségben található az országban, de amely eddig — szükség hiján — más irányban érvényesült, más cél érdekében értékesitődött. vagy pedig nagy részben parlagon hevert. Végső esetben nem megvetendő erőanyag az sem, amely eddig a házkörüli teendőkben merült ki — mint az assszonyoké és a serdülő gyermekeké és amely egyedül a sportolásban mutatkozott, mint a tanuló ifjúságé és a munkára nem szoruló fiatalságé. Nem kötnek arató-szerződéseket. A nagybirtokosoknak feltétlenül szükségük van a szerződött és kellő módon szervezett arató csapatokra, mert cselédségükkel — bármily nagy számban legyenek is — ezt a nagymunkát a többi mezei munka mellett sehogysem tudják elvégezni. Most a nagybirtokosok mellett azon kisebb gazdák is szerződtetnének aratókat, akik eddig családtagjaikkal elvégezték a betakaritást. Ezek a családtagok — fiuk, nők kivételével — most a harctéren vannak, tehát előreláthatólag kívülről kell pótolni őket. Ez a körülmény még nagyobbá teszi az arató-mizériát és természetes következmény, hogy az arató munkára alkalmas egyének most nagyon sokra tartjak magukat és a munkaerejükben rejlő gazdasági értéket. Nagyon megfontolják, hogy lekössék-e magukat előre bizonyos feltételek mellett, amikor az ismeretlen jövő oly fordulatokat teremthet, amelyekben az egyszerű munkásember egész vagyont szerezhet kézi munkájával. Az árakat lelkiismeretlenül emelő kereskedők példájából megtanulták, hogy nem jó mindent hirtelen a piacra vetni, amikor a konok várakozás meghozza a maga gyümölcsét. Az áruuzsorát logikusan követi a murikauzsora s azt azon gondolattal űzik, hogy ha a kereskedő büntetlenül megteheti, miért ne cselekednék hasonlóan a napszámos sorsban lévő is. A gazdasági világ ősi szokása szerint az aratási szerződéseket karácsony és újév közötti napokban szokták megkötni. Ezen ősi szokás most felfordult, mert a birtokosok riadt jelentéseiből kitűnik, hogy az aratók nem keresik a szerződési alkalmakat, sőt többszöri felhívásra sem reagálnak, hanem erősen hangoztatják, hogy majd elvégzik az aratást felében, mert a gazdák ily kemény feltételek alatt is kénytelenek lesznek őket felfogadni. Más kérdés azonban, hogy az állam elfogja-e tűrni az uzsora ezen ujabb fajtáját, mely az ország népét s a hadsereget oly érzékenyen sújtaná, amikor az árakat felszöktető malmok és nagykereskedők ellen már megkezdte teljes hivatalos apparátussal a megtorló intézkedéseket. Igaz ugyan, hogy a karhatalomnak közbeszólása nagyon kétséges fegyver a rátartó munkások ellenében, mert a kikényszeritett szerződés és annak értelmében teljesítendő munka nem hozná meg a szükséges eredményeket, miután a kedvetlen munkások többet lopnák a napot, mint azt előre sejteni lehetne. Nem marad tehát más hátra, minthogy a papok, a tanítók s az erre a célra kiküldött hivatalos egyének magyarázzák meg a népnek, hogy csúf hazafiatlanságot követnek el, ha lehetetlen feltételek mellett akarják az aratási munkát elvállalni. A drága munkaerő, bármennyire szükséges is, nem elegendő jogalap arra, hogy a munkás a fele termést követelje magának e réven a gazdától, akinek — tulajdonjogát nem is említve — az összes terheket viselnie kell, amelyek birtoka cimén reáhárulnak. Az aratógépek. A munkásuzsora letörésére igen akalmas volna az aratógépek alkalmazása. Azonban e tekintetben is nagy bajok vannak, mert az országban létező aratógépek nem képesek elvégezni az aratás nagy munkáját, miután elenyészően csekély számban találhatók. Ezen gépek hamar romlanak, tehát a meglévők javítására is sok gépész kellene, Ezeket pedig a hadsereg vette igénybe jórészben, Uj gépek behozatalára talán gondolni sem lehet, miután Németország a saját céljaira kénytelen felhasználni azokat a gépeket, amelyek birtokában vannak, vagy amelyeket — szerencsés esetben — előállítani képes gyáraiban. Gazdasági gépeink közül épen a legfinomabbak jórészt Amerikából kerültek hozzánk, amint azt a gépeken látható védjegyek és cégjelzések is bizonyítják. Amerika szívesen szállítja nekünk a gépeket, miként Oroszországnak is szívesen gyártja a puskákat, mert annak a világrésznek a mi világháborúnk csak kedvező kereskedelmi alkalom. Azonban az ellenséges hajóhadak kegyetlenül dühöngenek a tengereken s nemcsak az élelmiszerek behozatalát akadályozzák meg, hanem a gazdasági élet szolgálatába állítandó gépeket is elkoboznák. Továbbá az aratógépek csak a szépen álló gabonafélék aratására alkalmasak, a megdőlt vetésekben csak nagy bajjal, vagy egyáltalában nem alkalmazhatók. Az aratógépek inkább arra valók, hogy az ország bizonyos kisebb részén felmerülő munkáshiányt pótolják, mert ezeknek kezelésére is jelentékeny munkaerő kívántatik. Különben is népünk nincs begyakorolva a gépekkel való aratásra és amikorra megtanulná, olyan károkat okozna a termésben, amelyeket lehetetlen volna jóvátenni. Jöjjenek a sarlók! A gazdászat mondjon le tehát a modern gépekről, de még a kaszáról is. Térjen vissza az aratás ősi szerszámához, a sarlóhoz, amelyet aszszonyok és gyermekek is eredményesen tudnak kezelni egy kis gyakorlat után. Nemcsak a munkásuzsora okozza azt, hogy nem áll majd elegendő arató a gazdák rendelkezésére, hanem a kaszával biró férfiak hiánya is. Ezért feltétlenül számításba kell venni az . asszonyokat, akik a mai kényszerű helyzetben tanulhatnak a szerb asszonyok példájából. A szerb asszonyok már három év óta vezetik a gazdaságokat és önfeláldozóan végeznek mindenféle mezei munkát, hogy a harctéren küzdő férjeik és fiaik számára megtermeljék a mindennapi kenyeret. A magyar asszonyok régen is kitűntek a haza védelmében s most is vállalkoztak arra, hogy a harctérre kövessék a férfiakat. Ott azonban nem sok hasznot hajtanának, mig a gazdasági munkában hősi dolgokat cselekedhetnének és eközben kiválóan szolgálnák a haza ügyét. A kaszát nem birja el minden női kar, azért kell a könnyebben kezelhető sarlóhoz folyamodni. A gazdasági szakértők tökéletesíthetik a régi sarlót oly módon, hogy azzal gyorsabban és ügyesebben lehessen dolgozni. A sarlóval való munkához szükséges ügyességet már az aratás előtt meg lehet szerezni, ha a nőkkel és gyermekekkel füvet és takarmányt sarlóztatnak az erre beoktatott munkavezetők. A sarló gondolata nem laikus észből pattant ki, hanem komoly és tekintélyes gazdászok vetették fel ezen eszmét, akik gyakorlottságuk folytán helyesen mérlegelik a jelenlegi gazdasági helyzetet s erősen biznak benne, hogy a sarlóval eredményesen lehet legyőzni a jövő aratás nehézségeit. Az uri kezek. Végtére is, ha a kenyér megszerzéséről s ezzel szemben munkáshiányról van szó, nem szabad most a sportolásra és az uri passziókra termett és gondosan ápolt kezeket se sajnálni. Mennyi uri ember és diák van az országban, akik már, vagy még nem tartoznak a fegyver alá. Ezek mind vakációzni fognak a nyár beálltával, azaz boldog semmittevésben, szórakozásokban töltenék napjaikat azon a címen, hogy a szellemi munkában kifáradtak a tanév folyamán. A testi munkában pihen a szellem, tehát meg kell fogni a kapa, a kasza nyelét s egy kevés gyakorlat után egész sereg uri munkásunk lesz. Ne csak amerikai cipőt szeressünk hordani, hanem tanulnunk kell amerikai szellemet, gondolkodást, mely abban csúcsosodik ki, hogy . . . semmiféle munka se szégyen ! A mi népünk — épen a szokatlanság miatt — kineveti, gúnyolja az uri munkásokat, de majd hozzászokik lassan s ebből a példából észreveszi, hogy most igen rendkívüli időkot élünk, amikor a kötelességen kivül, felül önzetlen munkálkodásunkra törhetetlen összetartásunkra tart számot a haza. Rolkó Béla.