ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-11-28 / 48. szám

XX. évfolyam. Esztergom, 1915. november 28. 48. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ara 16 fillér. Szerkesztőség: Káptalan-tér 1. szám. Kiadóhivatal: Káptalan-tér 2. szám. Kéziratok a szerkesztőség", előfizetések a kiadóhivatal eiraére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Olaszország helyzete az antantban. Eszterg'om, 1915. november 27. Itália különös helyzetet választott magának, hogy az antanthoz simulhasson s olyan képet enged nyújtani helyzetéről, mintha a külön békétől nem zárkóznék el. Késői megbánás után a központi hatalmakkal szemben is meg akarja őrizni a látszatot, hogy csak kényszerűségből lépett harcba, de emellett az álláspontjánál az antanthoz is ragaszkodik: azaz kétszinü szerepet játszik. Mióta tehát hadai beléptek a küzdök sorába, mindegyre szaporodik azok száma, akik úgy vélik, hogy Olaszországnak a központi hatalmak ellen küzdő államok szövetségében egészen speciális helyzete van. Sohasem mulasztották el az alkalmat, hogy Olaszországnak a Monarchia ellen folyó háborúját kellően kidomborítsák és mindenkor hangsúlyozzák, hogy Olaszország Németországgal nincs háborús viszonyban. Ezzel magyarázták ,azután azt, hogy Olaszország hadviselésében kénytelen bizonyos korlátokat figyelemmel tartani. Ma kétségtelenül megállapítható, hogy Olaszországban ez a politikai irányzat túlsúlyra vergődött. Bizonysága ennek a többek között az, hogy az olasz politika vezető tényezői minden rábeszélés dacára megmaradtak azon álláspontjuk mellett, hogy az Anglia, Franciország és Oroszország között létrejött, minden különbékét kizáró megállapodáshoz nem járulnak hozzá. De meg Olaszországnak eme elhelyezkedését az antantban az is bizonyitja, hogy a Dardanellák elleni operációtól mindig távol tartotta magát, noha mielőtt még hadat üzent volna a központi hatalmaknak, Franciaországnak megigérte, hogy 200.000 katonát küld oda. Ezt azonban Olaszország nem tette meg s csupán ez a politika szolgál, magyarázatul arra, hogy miért vonakodott mindenkor attól, hogy a francia harcterekre segélycsapatokat küldjön. A beavatottak nagyon jól tudják, hogy Joffre legutóbbi olaszországi látogatásának is az volt a célja, hogy Itáliától katonaságot kérjen. Amikor pedig eme kérése meghallgatásra nem talált, útjáról visszatérve, kénytelen volt elrendelni a 18 évesek soroztatását. Ha már most azt kutatjuk, hogy Olaszországot vájjon mi késztette erre a különleges helyzetre nagyon érdekes dolgoknak jövünk a nyitjára. Először is az olasz kormánynak nemcsak a múltban, hanem a jelenben is figyelnie kell arra, hogy a háború népszerűségét az olasz nép előtt ne veszélyeztesse. Ez pedig csakis ugy történhetik meg, ha a mostani háború továbbra is csak „olasz-osztrák" háború marad. Olaszországot is a közvélemény és a néphangulat uralja, tehát ezzel kell neki is párhuzamban haladni. Az olasz nép sohasem lelkesedett volna a Dardanellákért folyó küzdelemért és még kevésbbé azért, hogy angol és francia szövetségesei helyett Flandriában vagy az észak-franciaországi harctereken ontsa vérét. Hiszen még a legádázabb ellensége, az osztrák ellen sem küzd ma oly hévvel, mint amikor harcba indult. Mirevalók volnának tehát az ujabb kalandok, amelyek csak szembeállítanák Olaszországot Németországgal? Tény az, hogy az ántánt uszitók Olaszországban nem voltak képesek ellenségeskedést szitani Németország ellen, ami pedig Ausztriát illeti, a nagy osztrák-gyűlölet mellett Olaszhon minden gyermeke tudja, hogy Ausztria fiaival egy sorban küzdenek magyar honvédek is, akiknek Olaszország az egységért folytatott harcokban nyújtott fegyveres segítségért örök hálára volna kötelezve. Az olasz kormány tehát csak az adott helyzettel számolva gondosan óvakodik minden olyan lépéstől, amely káros hatással lehetne az olasz népnek már eddig is alaposan megcsappant háborús hangulatára és óvakodik főleg minden olyan salto mortaletól, melynek nyomán olasz seregeket külföldi hadszinterekre kellene szállítani. Természetes, amellett, hogy az olasz kormány arra is gondol, hogy mig ezzel a magatartással erőit a lehetőség szerint kiméli, a maga részére megtartja azt a bizonyos szabadságot, mely módot nyújt neki arra, hogy szövetségesei nélkül és teljesen a maga szakállára keresse a módot, hogy békéhez jusson. Dinnyés Árpád. — Az élelmiszeruzsora és a háború. Sok szó esik arrói, hogy egyes érdekkörök mily igazságtalanul, mily mesterkedéssel fokozzák a ruházat, az élelmiszerek árait. És nem is jogosulatlanul. Van kitűnő gabona-, kukorica-, burgonyaAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Levél. (Oroszország, 1915. nov. 1.) „Dicsértessék az Ur szentségös szent neve, Kelt ezön levelem Mindönszentek este. Édös jó Szüleim, soraimat írom A lövészárokba', összegyűrt papíron. Hódvilág fényénél íródnak e sorok, Bizony nagyon sokat irni nem is fogok. Édös szülő anyám, tudom sir utánam, Mióta harctérre sodort ki a vágyam. Most a lelköm ott jár ebben az időben A mi kis falunkban, a mi temetőnkben. Mikor a sírokon a gyertyák kigyúlnak S virágkoszorúkra forró könnyek bulinak. A kis Jancsi öcsém sírjára borulnék, Istenem, zokogni jaj de sokat tudnék! . . . De itt mögfagy a könny az embör szömébe, Itt nincs szomorkodás. Itt mindönnek vége. Hát otthon mi újság? Van-e még sok munka? Itten garmadával pusztul a sok muszka. Hallom: szándékomat szépön megelőzték, Hogy a szeretőmet, Zsófit elkendőzték .. . Nehéz a harc, nem baj. Lössz ennek is vége, S amit ir az újság, lészen örök béke. Járok én még ottbon csikorgós csizmába, Löszök én még legény vasárnap a bálba! Haza segít az Ég engemet is talán, Imádkozzék értem édös szülő anyám. Kivánok minden jót. Egésségöt, mindent — Szabad ege alatt kérőm a jó Istent. Üdvözletem küldöm a falumba soknak, Benkő szomszédunknak, Köteles sógornak . . . Isten áldja őket. Levelem bezárom, Maradok hű fiuk a sirig Kis Márton." Csönd ... Fehér bópelybek nesztelenül bulinak, Percek, órák lassan eltelnek, elmúlnak. Éjfél van. Őrváltás. Itt az idő végre: Reá került a sor Kis Márton honvédre. Virraszt már az őrszem Mindszent éjszakáján, Megcsillan a holdfény szuronyos puskáján. S amint buzgón figyel — ellenségre lesve: Hazafáj a szive, hazafáj a lelke. . . . Egy dörrenés hallik, golyó süvit rögtön, Megmozdul az őrszem. Elterül a földön. Jajszó nélkül meghalt — katonasors érte, Felváltja egy másik. Ki búsulna érte?! . . . * Megjött a faluba a tábori posta, Sok jó vitézünknek levelét elhozta. Öreg Kis Mártonnak van egyik címezve, Amint bontogatja, fölvidul a lelke. Édesanya, testvér szépen összeülnek, Bánatos szemekbe örömkönnyek gyűlnek. Ennél drágább levél nincsen a világon, Kíváncsian várják: Mit irt hát a Márton? Öreg Kis Mártonnak megreszket a hangja, Midőn a levelet hangosan olvassa: „Dicsértessék az Ur szentségös szent neve, Kelt özön levelem Mindönszentek este ..." Somogyi Imre. A báróné macskája. A kis doktor vésztjósló hangon kiáltott be az ajtón: „Ha három perc alatt nem jön ki, itt hagyom. Egy . . . kettő . . . kettő és fél . . . kettő és háromnegyed . . . hááárom. Alázszolgája. Én a maga szép szemei miatt nem akarok abszenciát szerezni professzor Kétlynél." , Én lelkendezve rohantam ki és még sikerűit a kabátjánál fogva visszaráncigálni az ajtóból. Egy kis ideig dörmögött, hogy hát igy, meg amúgy, ez már a második abszencia satöbbi, satöbbi, de aztán helyesebbnek találta felemelkedni a helyzet magaslatára s ott hamisítatlan bölcselői nyugalommal, mit még Diogenes is megirigyelt volna, leült egy székre a nagy tükörrel szemközt. — Hm — szóltam én lelkesülten és szemeim kétségbevonhatatlanul elárulták ama diadalérzetet, mely keblemet néhány pillanatra eltöltötte s amit ö bizonyos királyi fensőbbséggel s egy pompásan ható juvenáliszi gúnymosoly kíséretében vett tudomásul.