ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-11-28 / 48. szám

termésünk, marhatenyésztésünk se utolsó, cukorrépánk is sok termett, olcsó munkaerőben sém volt hiány s mégis 100—500 százalékos áremelkedésekkel kell megküzdenünk. Mit eredményez mind ez? Az életerő gyengülését, a munkabírás csökkenését, egész nemzedék satnyulását. És miért? Mert nem látja be a kormány, hogy itt mielőbb tenni kell, hogy a nép ereje ne gyengüljön ; hogy most, midőn a Haza oly sok áldozatot követel nemcsak vérben és anyagiakban, — az áldozathozatalhoz annál könnyebben járulhassunk. Nem kell messzire mennünk. Ott van Németország ! Minden élelmiszerét külföldről kell beszereznie és mégis legalább fele áron lehet ott mindent megszereznie a népnek. A nép, mely gyermekeinek vérével áldozik a Haza oltárán, joggal elvárhatja, hogy a megélhetés harcában legyen legalább könnyebbsége. Nemcsak az követ el hazaárulást, ki átszökik az ellenséghez, vagy leteszi előtte nagyobb oknélkül a fegyvert, hanem az is, aki a megélhetés eszközeivel e nehéz időkben uzsoráskodik. Mindenki hozza meg a Hazáért a tőle elvárható áldozatot 1 Mindenki vegye ki részét egyformán a küzdelmekből; mert egyébként elvérzünk! Egy aggódó honfí. Francia brutalitások. A szerb és francia brutalitások lesznek a világháború .legszomorúbb ,emlékei. Minden más nép tisztességesebben bánt hadifoglyaival. Kerülő uton került nyilvánosságra egy német hadifogoly következő keserves levele. „A harctérről két sebesült bajtársammal együtt egyenest egy francia tiszt elé vezettek, ki minden áron megakarta tudni, hogy mekkora haderővel és minő csapatokkal állanak szemközt? De sem mézes-mázos szavai, sem fenyegetései nem érték el a kivánt eredményt, mert én kurtán csak ennyit válaszoltam: „Ezt meg nem mondhatom és egyáltalán nem is tudom, hogy hány és mely ezredek vettek részt az éjjeli ütközetben.* „Jó" felelte fenyegetően „én tiszt vagyok és Önt egyszerűen főbe fogom lövetni." „Azon én, sajnos, egyáltalán nem változtathatok* volt egykedvű válaszom. Majd társaimmal együtt, kik mindketten a lábukon sebesültek meg, egy pincébe zártak és szigorú felügyelet alatt tartottak. Minthogy azonban német ágyúlövések folyton jégeső gyanánt hullottak az udvarra, el kellett azt hagynunk és a legközelebbi faluba mentünk. Társaim jobbról is, balról vállamba kapaszkodtak s igy vágtunk neki az útnak. Ki tudná a franciák határtalan örömét ecsetelni, mikor minket megláttak? Minden épkézláb ember hozzánk sereglett, hogy bennünket kiÉn azonban mindezek dacára hajlandó voltam a vonzóerőt önönmagamban feltételezni, de ennek szavakban való ékes kinyilvánítását, okulva a mult tapasztalatain, vérző szívvel bár, kénytelen voltam mellőzni. Tudnillik ilyenkor a kis doktor ajkáról egy bájos és fölötte költői kifejezés szokott elröppenni: „ostoba". Ez pedig hajnali féltizenegykor egykissé érzékenyen sújtott volna. Hát csak hallgattam szótlanul a készülő cigaretta halk sercegését, mely nemsokára mint a maga nemében tökéletes mű került ki a kis doktor savakkal összeégetett ujjai közül s egy elégedett sóhajtás kíséretében átadatott a füstté válás dicső folyamatának. Már-már attól tartottam, hogy az anyag megmaradásának elvét fogja fejtegetni mandulahéjban, mikor megpillantottam a szék alatt ülő nagy szürke macskát és egy számtanilag pontos lábmozdulattal észrevétlenül leszorítottam a farka hegyét a padlóhoz. Ez persze egy óriásit nyivákolt és eszeveszetten rohant ki az ajtón egyenesen a közeli háztetőre. — Ez sikerült — gondoltam magamban, bár erősen gyötört a félelem, hogy nemsokára természetrajzi tanulmányt fogok hallani a felis domesticától kezdve egészen a felis leóig. De ennek éppen az ellenkezője történt. A kis doktor legnagyobb csodálkozásomra megsemmisülten nézett a rohanó macska után és csak ennyit szólt: „Ah, macska! ..." Aztán kitette óráját az asztalra és mélabús hangon beszélni kezdett: „Tudja, én szerencsétlen vagyok. Hogy ezt bebizonyítsam magának, öt perc alatt gúnyolhasson. Az éjjelt kalibában töltöttük. A nagy hideg, farkas éhségünk, a szokatlan nedvesség és rendkívüli kimerültség folytán tüstént elaludtunk. Azonban már két óra múlva fel kellett kelnünk. De uramfia, minő meglepetés! E rövid néhány perc alatt majdnem mindenünkből kifosztottak bennünket. Sisakunk, tölténytáskánk, lábszárvédőnk, felsőkabátunknak se hire — se hamva, késünk, óránk, pénztárcánk nyomtalanul eltűnt, sőt még zubbonyunk gombjainak is csak hűlt helyét találtuk. Ezután több francia tiszt jelenlétében újból kihallgattak, természetesen ugyanoly eredménnyel. Számunk az időközben még foglyul ejtettekkel 12-re nőtt. Ez volt három württembergi ezred nyakas éjjeli támadásának „vesztesége" és ez a megtámadott francia hadtest (8. ezred) „nyeresége." A súlyos sebesültek visszamaradtak, mi pedig egyetlen egy kenyeret és 2 konzerv dobozt kaptunk, majd 14 emberből álló őrség kísérete mellett neki indultunk a bizonytalan jövőnek. Hogy minő fogadtatásban részesültünk az egyes helyeken, arról fogalmat sem tudok nyújtani. Egy német repülőgépet, mely csak 200 m. magasságban repült fölöttünk, lelőttek, a katonák pedig vad dühökben az összetört készülék dorongjaival nekünk rontottak; az egyiket közülünk kékre-zöldre verték, de végre egy tiszt közbe lépett. Védtelen foglyok megtámadásához nem kell nagy bátorság! S örségünk reáadásul még jó nagyokat nevetett bajtársaik ezen aljas tettéhez. A lakosság mindenütt az összes falvakban megtagadta tőlünk az ivóvizet s mint vadállatokkal, úgy viselkedtek velünk szemben. Zuhogó esőben érkeztünk meg végre éjjeli 1 órakor a legközelebbi vasúti állomásra. 28 kilométert kellett egy folytában szaladnunk. Itt 3 óra hosszat bezárva tartottak a vasút állomási zárkában; majd meg marhakocsiba szállásoltak be bennünket, ahol se szalma, se ülőalkalmatosság nem volt. Délben vagy este csak féldarab kenyeret kaptunk, melyet 10 perc alatt elköltöttünk, vagy negyedliter krumplilevest, de kenyér nélkül. Igy ment ez folyton nap-nap után, mig csak hazulról csomagot nem kaptunk. Éjjelenként nem tudtunk aludni az éhség, a kis hat lábú csuszó-mászó vendégeink miatt és azért, mert a hátunk nagyon fájt. Ha fekvőhelyünkről felkeltünk, szédülés vett rajtunk erőt, úgy hogy meg kellett fogódzkodnunk, mert szemünk előtt forgott a világ. Hogy fogságunk kezdetén — ismétlem még egyszer — mi mindent el nem kellett szenvednünk, ennek leírására elégtelen az emberi toll. S ez állapot igy tartott mindaddig, mig csak munkahelyünkre nem érkeztünk. C . . . ben napi 16 fillér, kevés bor és sajtért a kikötőben kellett dolgoznunk. Az élelmezésünk még rosszabb volt, mint L . . . ben. Ha hazulról nem kapnánk csomagot, képtelenek volnánk e munka elvégzésére. Ha esténkint feketén, mint a kéményseprő hazatérünk, levest és egy kis forralt vizet kapunk, hogy teát csinálhassunk magunknak. Az állam részére végzett munkákért elmondok egy irtózatos, sőt mi több, vadul költői esetet, mely néhány nap előtt történt velem. Képzelje el mikor a koplalások sivatagában a hatalmas számum még hatalmasabb torkának mélyében már-már a fekete Nirvána felé kezdtem l tervezni egy nagyobbfajta tanulmányi kirándulást s mikor az'elsőrendű rongydarabok, melyeket közönségesen ruhának szoktak csúfolni, könnyes szemekkel intettek búcsút a lét és nem lét borzasztó határmesgyéjéröl, ah, akkor történt az eset. Tanítást kaptam egy öreg bárónénál. Az unokáját, aki egy bájos tizenötéves kis leány, kellett napi egy órán át a latin nyelvtan titokzatos és sokszor igen sötét útvesztőjében irányítani. Ez mind mellékes. A fő, hogy havonta kilencven egész korona csúszott volna bele örökké sovány tárcámba, amit még boldogult gyerekkoromban szereztem, mikor az anyám először vitt Volócról Munkácsra világot látni. Könnyen érthető, hogy én boldogabb voltam a haldokló igazhitű muzulmánnál, akinek megtört szemeit a paradicsomi gyönyörök reménye teszi csillogóvá. Hja, de az ég alatt semmi se örök. Az első óra pompásan telt el. A kisasszony szellemes volt, mint egy dunajeci pisztráng, a méltóságos asszony szeretete pedig olyan nagy mértékben nyilvánult meg, hogy egész nyugodtan meg lehetett volna vele tölteni egy újdonatúj Pullmann-vaggont a kassai gyorsnál. Többek között bemutatta az ő boldogságát, egyetlen vigaszát, gyönyörűségét, egy óriási nagy szürke macskát. Én gyűlölöm az állatok eme fajtáját. Gyűlölöm, tudja, a legfeketébb gyűlölettel, de azért legbájoíizetés nem jár. A bor igen olcsó, de nekünk csak a rossz vizet szabad innunk, úgy hogy többen már komolyan megbetegedtünk. Mindennap kivétel nélkül kell dolgoznunk s aki csak meg is mer moccanni, tüstént zár alá kerül; hogy beteg, azzal nem törődött senki. L . . . ben az orvosok, csakhogy a zajongó népsokaságot megnyugtassák, sebesült társaink levágott kezét és lábát mutatták föl! Ha valaki halálán volt, egy magányos kis fülkébe vitték, hol mindenkitől elhagyatva nyomorultul kellett elpusztulnia. A betegek és önmagukkal tehetetlenek két héten át is saját piszkuk és sarukban feküdtek. Sebeiket ujjnyi nagyságú férgek lepték el, úgy hogy azok csakhamar gyulladásba mentek át. Élőszóval majd többet! Most munkához kell látnom, mert tüstént reggeli öt óra lesz. Bocsásd meg rendetlen Írásomat. Kérlek, világosítsd fel az embereket ezekről az embertelen dolgokról. Hogy igazat irtam, amellett 1600 tanú kész tanúbizonyságot tenni. „ Gyermeknevelés az iskolában. A gyermeknevelés a gyermek testének, szellemi és erkölcsi világának fejlesztésében nyilvánul meg. Minden komoly szülő arra törekszik, hogy gyermekének testi egészségét, tudását és erkölcséit úgy fejleszsze, hogy belőle képességeihez mérten a társadalomnak mindig minden körülmények közt minél hasznosabb tagja váljék. A gyermek szerepére, melyet a társadalomban be fog tölteni, kétségtelenül nagy befolyást gyakorol a szülök értelmiségi foka, műveltsége, főképen azonban örökölt természete és tulajdonságai. A kezdet a test egészségének fejlesztésében kell — hogy nyilvánuljon; mert „in sano corpore anima sana" törvénye alapján a gyermeknek fogékonysága és befogadóképessége az ismeretek és erkölcsök gyarapítása szempontjából csak testi épség, kifogástalan egészség mellett erősödik. Beteg testi szervezet inkább önmagával, saját bajával van elfoglalva, ami aztán legalább részben elvonja a gyermeket minden egyébtől. Pedig minden percért kár, amit a gyermek elmulaszt; mert a zsenge kor az, melyben a leendő ember a legtöbbet tanul. Ebben kell a szülőknek a legjobb példával előljárniok, hogy a jó vérükbe menve át világító fáklyájuk legyen egész életükön át. A tanulás tovább fejlesztése az iskola dolga. Ugyanis bármily magas színvonalon is áll a szülő tudása minden téren, egész idejét a gyermek nevelésére nem fordíthatja; mert elsősorban is a legtöbb szülőnek a család fenntartásához szükséges eszközökre, a pénzre van szüksége, amit egyszerűen kenyérkeresetnek nevezünk. Nagyon vagyonos szülők se foglalkozhatnak csakis gyermekeik nevelésével, mert a vagyon megtartásának, esetleg gyarapításának érdeke és sabb mosolyommal cirógattam meg, mikor a térdeimen álomország csodás berkeibe óhajtott átszenderegni. A második óra ugyanígy pergett bele az örökkévalóságba. A külömbség csupán annyi volt, hogy az ozsonnai tea szerencsétlen kidőlése feletti elkeseredésemben a térdeimre kapaszkodó macskát egy finom kézmozdulattal lesújtottam a föld porába, illetőleg a puha szőnyegre. A harmadik óra, óh jaj, még most is borsódzik a hátam, ha rágondolok. Hát hogy is kezdjem csak. Igen. Aznap épen nagyon ideges voltam. Tudja, öt koronára büntettek meg a katonai ügyosztályban, mert nem jelentkeztem. Képzelheti én és öt korona, illetve öt korona és én. Épen javában folyt a laudo conjugációja, mikor álmos szemekkel és túlelőkelő bicegéssel közeledett a macska a térdeim felé. Ellöktem egyszer. Visszajött. Ellöktem másodszor. Visszajött. Mikor pedig harmadszor is felém vette az útirányt, agyamban megszűnt egy pillanatra minden következetes gondolkozás, gyűlöletemben nem láttam mást, csak egy utálatos, nagy szürke szörnyeteget, mely villogó szemekkel közeledett s mikor a cipőm hegyéhez ért, egy jól irányzott hatalmas rúgással felröpítettem a levegőbe, ahol az velőtrázó nyávogással és kalimpálódzó lábakkal egy pompás ivet irt le a tiz méter hosszú szobán végig és végül egy iszonyú robajjal rázuhant a sarokban álló óriási japán virágtartóra, mely természetesen darabokra tört s a macska egy nyekkenéssel élettelenül terült el a szoba padlóján.