ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-01-24 / 4. szám

szót s innen akarná raeriteni a béke reményeit, az a veszedelem fenyeget, hogy az esetleg háborúba keveredő Olaszország elzárja ezeket az utakat a népek elöl s mig igy egyrészről a pápa elszigetelten fog állani a forrongó olasz tengerben, másrészről a nemzetek meglesznek fosztva áldásos közbenjárásától. A világ diplomáciáinak sok hibái vannak, a vezető nagyhatalmak sok mulasztást követhettek el, de mindezen hibák és mulasztások között legjobban megbőszülj a magát az, hogy békésebb időkben vagy sekélyes kérdésnek tartották a pápaság helyzetének végleges kialakítását, vagy féltek a velejáró bonyodalmaktól és igy semmit se tettek azon irányban, hogy a pápa függetlensége intézményesen biztosittassék s ne kelljen inognia a garanciális törvények cseréplábain. Amint a közönségesebb politikában, ugy ennek finomabb ágában, a diplomáciában sem lehet a vallást ignorálni anélkül, hogy a nemtörődömség épen a legfontosabb pillanatokban meg ne boszulja magát. Igaz, igaz, hogy jól esik látnunk egyházunk fejének megtiszteltetését, mégse tudjuk elfojtani a kritikus mosolyt ajkunkon, amikor látjuk, hogy az öntelt angol követet küld a szentszékhez a veszedelem idején, mig a béke várában pipálva rá se hederített. A szerencsétlenség most puhítja a franciák kemény nyakát is, utánuk meg talán más nemzetek fognak következni. A pápa jóságos szívvel veszi ezen alkalmi közeledést, de az Isten kezében lévő sors ugy hozhatja a jövendőt, hogy ezen újdonsült követek hamarosan szétszaladnak a keresztény világ fővárosából. Akaratuk ellenére a nagyhatalmak mulasztásának büntetéséül. Ha Olaszország háborúba keveredik, elkezdődik a diplomaták: a követek, a megbízottak futása s ki fog tűnni, hogy a vatikán és környéke — ha kiváltságos terület is — mégis csak Rómában van, a háborús nemzet fővárosában, ahol az ellenséges államok exponenseit semmi esetre se lesznek hajlandók eltűrni az olaszok, sőt a vatikán is katonai ellenőrzés alá kerül, a pápával való távirat és levélváltás megszüküzdelmes szerep éppen a férfiak miatt jutott a nőnek. A délamerikai indusnak bárhány neje legyen is, az mind törvényes, egyik vagy másiknak elhagyásáról, elválásáról soha szó sincs. Hű együtt- i lét egész a sirig, ez az indián lelki erőssége. Nőt előtte becsmérelni nem szabad, ilyent fajbelitől, sem idegentől nem tűr meg. Erkölcstelen színeket a család-életbe soha be nem lop az indus, amit Európa megirigyelhetne tőle s azt kell hinnem, hogy vallásukban rejlik ennek a rugója, mert nem a bálványimádás tévelygő utain botorkál az indus, hanem az igaz istenhivés tölti be lelkét, egy fel nem fogható láthatatlan Erő iránti tisztelet, melyből származtat mindent, jót és rosszat egyaránt. Ami hibáik lettek és vannak az indusoknak, az a fehérekkel való érintkezésből eredt. Megtanulták azokat a szokásokat, amik a fehérek erkölcsi és anyagi visszaesésének okai, bevándorolt közéjük a rum, a pálinka s a természet mesterkéltlen gyermekeiből lett egy átvedlő faj, mely azonban — mielőtt végromlásához juthatna, el fog pusztulni a politikai áramlatok hullámverése alatt. A világ kultúrája felbontja őket, mint ahogy a választóvíz agyonmarja a hamis aranyat. Európa kivándorlói, a vagyonban, térben terjeszkedő nagyhatalmak egyre kiljebb szorítják őket ősi területeikről, hol egymást váltogatták dús legelök vadlovaik számára, erdőrengetegek, hova a technika keze még el nem ért s azok a mérhetetlen termőföldek, melyeknek minden porszeme televény föld volt. Egyik helyen a francia (Gongonik, mert e tekintetben a szenvedélyes olasz semmi tekintetet sem fog respektálni. Nem is merjük tovább festeni a jövőnek sötét képét, elég lesz majd akkor jajgatnunk, ha a baj kiélesedik, ha a régi mulasztások átkát érezni fogjuk, ha attól kell tartanunk, hogy a háborús Itália a kereszténység kincsei felé nyújtogatja kezét, hogy a hadikölcsöntöl megóvja szűkölködő népét. Talán bántani fogja az érzékeny, az ájtatos lelkeket ezen prófétálás, mégis botránkoznunk kell az európai hatalmak rövidlátásán, melynek következtében a világ feje, a béke forrása ilyen veszedelembe kerülhet. R. B. A jövő napok eledele. Szélesebb körű nemzetgazdasági átnézet volna szükséges ahhoz, hogy megmagyarázzuk és megértsük, hogy miért kell a magyar termőföld termőképességét ezen évben még inkább fokoznunk, hogy miért fogy több gabona most, mint a béke idején, hogy miért kell kiválóan a burgonyára fordítanunk a figyelmet, amelynek rendeltetése, hogy segítsen minket a gabonanemüekkel való takarékosságban. Egyik szempont mégis nyilvánvalóan észrevehető a sok felvetett kérdéssel szemben s az az, hogy az angol hadihajók által megbénított német hajózásból eredő élelmiszer-bevitel csökkenést a magyar földnek kell jórészben kipótolnia. Sőt egy másik szempont is horogra akad, ha jól vigyázunk, s ez abban áll, hogy a harctérre szállított élelmiszerek közül az ottani viszontagságok között igen sok kárba vész. Már ez a két szempont is teljesen elegendőképen meggyőz minket arról, hogy össze kell szednünk magunkat és követnünk kell a németek példáját, akik annyira védekeznek az angolok által kifundált kiéheztetési taktika ellen, hogy Berlinben az üres házhelyek földjét is megmunkálták, megtrágyázták ősszel, hogy kora tavasszal már véleményezhessenek és különösen krumplit ültethessenek beléjük. Tiszteletreméltó a berlinieknek ezen hazafias igyekezete, amelynél fogva igazán minden talpalatnyi földet befognak a haza érdekeinek szolgálatába, mégis nálunk nincs ok ily nagy aggályosságra, midőn tudjuk, hogy mennyi földünk van még kiaknázatlanul, különösen az alföldi városokban katasztrális hold területű udvarok termelik a gazt és dudvát, dísztelen közterek rengetegén tévelygő libanyájak tartanak pihenőt. A meglevő, az üzemekben álló földeket mégis jól ki kell használnunk s minden főispán követhetné a borsodmegyei főispán példáját, akiről államban), másutt az angol (Szumatrán túl), DélAmerikában az aranykeresők, aztán a spanyol és a német kapzsiság emberirtó munkája ezreket pusztít el a délceg fajból, melynek legkisebb porontya lóra termett, akár a magyar s szorítják őket megfogyatkozott csoportokban mindig odább, odább, mig egyszercsak (s nem kell két emberöltő) az indus fajt már csak panoptikumban fogják látni az utódok. Az eddig ismert indus fajok közöl a sziu, a szekk, az ajova, ozsibe, priori kikapu, illinoisz, kanszasz, omaha, oszezs, cseroki, oto, panka és missuri indiánok voltak leginkább ismertek, melyek mindmegannyi törzs, külön törzsfők vezérlete alatt éltek a saját területeiken. Ma már örökös vándorlásban él az indus, ma itt, holnap ott s a merre szomorú karavánjaik elvonulnak, hasonlít az út a Szahara homoksivatagján átvezető karavánutakhoz; csont, csont, emberi csont mindenütt, a kidőlt vagy dúvadaktól szétmarcangolt emberi csontvázakat láthatni, mely fölött mosolyogva tér napirendre a nagyhatalmi annexió. Pedig szebb, emberibb, életszerűbb lett volna ezt az erőteljes, délceg, méltóságteljes fajt fellendíteni, betölteni fogékony lelkét modern haladással, mikor az uralgó fehér faj nemcsak fizikumában, de lelki életében is napról-napra csenevészebb lesz; még Istenétől is eltérül, akitől az indus csupán józan esze nyomán sem fordult el. még máig sem. azt olvassuk, hogy buzgólkodása folytán egyetlen darab föld se maradt az általa vezetett vármegye területén megmunkálatlanul. Most van az ideje annak, hogy a méltóságok és közhivatalok megmutassák, hogy nemcsak a nép fékentartására vannak helyükre állítva, hanem azért főkép, hogy minden percet kihasználva, ellenőrizzék a népet, amely lustaságra való hajlandóságból, vagy aggályoskodásból képes nagyobb területeket is munkálatlanul, felhaszálatlanul hagyni. Számítva arra, hogy a most rendelkezésünkre álló krumpli-készlet egy része természetes fermentálódás és a szállítás viszontagságai folyton elpusztul, elsősorban arra kell törekednünk, hogy minél hamarább kifejlődjék a tavasszal ültetendő burgonya. Ezen célt szem előtt tartva, az előrelátóbbak már ősszel megművelték a burgonyaföldeket és állattrágyával vagy megfelelő műtrágyával kellőleg gazdagították. A krumpli gumóit is készenléti állapotba lehet hozni, ha az egészséges gumókat melegebb időben kosarakban a napra tesszük, ugy, hogy a krumpli köldökös oldala lefelé, a szemölcsös oldala felfelé nézzen. A köldök és a szem a gumónak fejlődési szerveit képezik, mert ezekből jön létre a gyökér és a földfeletti hajtás. Itt meg lehet említenünk S. plébános urnák hozzánk beküldött véleményezését, melyben a csehek krumpliültetési gyakorlatát adja elő igy : „ . . . a csehek a burgonyát télen megeszik, tavaszkor ültetik. T. i. a burgonya csirája annak gödröcskéiben van. A cseheknek van valami vágó vasuk s a fogyasztandó krumpliból azzal a csirát kivágják és pincében elhelyezik, a gumót aztán elfogyasztják." Továbbá felemlít még egy esetet: „ . . . bizonyos termelök tavaszkor a gumóról leszedték a hajtásokat s tisztán ezeket ültettek el és szép krumplijuk termett." Mindezen ültetési módszerek azonban nem mindig kecsegtetnek sikerrel, mert S. plébános is megjegyzi: „Ez természetesen csak ugy sikerülhet, ha a hajtások frissek, a föld pedig elég nedvességgel bír/' Ezekben a kritikus időkben tehát nem léphetünk át a kísérletezés terére, nehogy' a nagyon is várt és szükséges termés elmaradjon, hanem a siker teljes biztosítására a gumókat egészben kell elültetni, sőt az emiitett trágyázással és csiráztatással a termőképességet elő kell mozdítanunk. Az egész gumó elültetése által a krumpli eredményesen felveszi a harcot a szárazsággal szemben is, amennyiben a talaj nedvességének hiányában az ültetvény a gumó húsából és nedvéből táplálkozik. Az a termelök főfeladata tehát, hogy minden rendelkezésre álló talajt felhasználjanak és a talajt kellőleg megmunkálják és megtrágyázzák. R. B. Az iró szempontja. (Adalék: dr. Fanta „A vallás csődje" c. szabadkőmives, tudománytalan munkájához.) I. „A vallás olyan mint a vagyonbukott, — nincs már beleszólása semmibe..." Ezzel a mottóval árulja el Fanta de Nagyvárad, hogy könyvében szabadkőmives falatok kerülnek az asztalra. S ez a jó bácsi annyira szagos a tudománytalan gőgtől, hogy amikor egy éve kidöfte kiskorú munkáját a kerek nagy világba, jó illatú havanna füstje mellett bízvást arról elmélkedett, hogy az összes vallás-felekezeteknek beadta az ekrazit-bombát. Pedig csak szellemi öngyilkosságot követett el saját magával szemben, blamálta a tudományt és krumpli-puskával rálőtt — a vallásra. Belekóstolt egy pár theista, atheista, szocialista és materialista munkába és az a rögeszméje támadt, hogy — ő a madárijesztő. „A vallás embereit el fogja riasztani — úgymond — a könyvben foglalt világnézet, s az erkölcsösöket a vallástalanság... A jámbornak, az aszkétának, a papnak e könyv nem tetszhetik; az ájtatosokat meg fogja sérteni és szenteket megsebezni." Ez „az iró szempontja." Az én szerény szempontom pedig ez: ez a könyv az egyszerűen vallásos ember előtt unalmas, a tudományosan vallásos előtt mulatságos, a száraz tudós előtt boszantóan gyenge munka. Maga a könyv, bár a szerző tételeinek a „megdöntéséért" könyörög, nem érdemli meg, hogy komolyan foglalkozzunk vele. S hogy mégis szóba kerül, annak is a háború az oka. Ebben az izgalmas, aggodalmakkal teli világban elevenebb mu-