ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-07-04 / 27. szám

Okosan tették azért a június 21-én Krakóban lezajlott lengyel nemzeti kongresszus képviselői, kik tüntető módon kifejezést adtak a Monarchia és a Habsburgdinasztia iránti szimpátiájuknak és bizalmuknak. Dr. Leo krakói polgármester szép beszédben kifejtette, mily hálával tartozik a lengyel nemzet a Monarchiának és a Habsburg-dinasztiának; Wicherkievicz javaslatára pedig üdvözölték táviratilag 0 Felségét és Frigyes Főherceg badseregföparancsnokot; az alelnök pedig azon élénk reménynek adott kifejezést, hogy a kongresszus legközelebbi üléseit már az elfoglalt Varsóban fogja megtarthatni! A lengyel nemzet közérzületéböl Ítélve tehát az uj Lengyelország a Monarchia keretében fog életre támadni és igy felújulhat a régi regékből ismert magyar-lengyel testvériség. Lengyelország a magyar alkotmányhoz hasonló önállósággal a Monarchia keretében fejthetné ki legjobban nemzeti jellegét s találna legerősebb oltalmat ujabb orosz leigázás ellen. Triplex funiculus difficile rumpitur! Egy hármas katholikus monarchia Németországgal szövetségben csakugyan Európa súlypontja s a világbéke tartós biztositéka lehetne! A nők szebb hivatása. A háború tanulságai a gazdasági téren maradandó nyomokat fognak hagyni. A rónák tisztitó szellője végigsöpör majd az egész országon s érezhető lesz, hogy a szalonok „pacsulija" helyett akácillatos párák szállnak az ég azúrja felé. Szegeden, az Alföld metropolisában kerekedett fel ez a jótékony szellő, amely viharrá, orkánná kell, hogy erősödjék, mert csak igy lesz ereje ahhoz, hogy foszlányokká szaggassa az élet hiu vitorlásainak árboc-rongyait . . . A szegedi áll. felsőbb leányiskola vezetősége útravalót adott abiturienseinek, amiből a tanúságot le kell vonnia minden magyar nőnek, akiben a francia majmolás még teljesen le nem rontotta a nemzeti érzést; raffinált ingenckedése hagyott még valamit a magyar nagyasszonyok legendás hősi erényeiből. „A régi világban a nők a várvivásban is résztvettek. Szabadságharcunk nagyasszonyai lerakták ékszereiket a haza ölébe, elküldték fiaikat mikor a saját neveléseim voltak a jámbor, hű állatok s ugy el kellett válnom tőlük, hogy soha sem láthatom többé őket! — magyarázta Mihály gazda szomorodott szivvel. A különös véletlen azonban összehozta már két hónap múlva egyik kedvenc lovával a városi állomás előtti téren. Egy csapat sebesült lovat hoztak a Lublin alatti csatatérről ápolás végett s amint néztenézte szomorodott szivvel a szörnyű módon megviselt, sebesült s kiéhezett, szánalmas állapotban levő állatokat, megdöbbenve ismert egyben a saját lovára, az egykor oly délceg Sármányra. — Sármányom, lovacskám! Nem ismersz rám ! — szólt Mihály könnyes szemmel az alig-alig botorkáló, csonttá aszott, nagy sebhelyes lovára. Sármány busán tekintett fel volt gazdájára, de aztán csak leesett a feje. Tántorogva baktatott a torzonborz huszár gazdája után. Szegény nyalka huszárok, a harctéren nem értek rá saját magukat borotválni! Ott volt a sok muszka, azokat borotválták maguk helyett. Nem messze vezette a huszár Sármányt. Kiállították szegény párát, még két társával az utközépre, hogy lelövik, mint teljesen veszendő, gyógyithatatlan sebesült állatot. — Ne, ne bántsák! — szólt Mihály gazduram nagy megindulással a vitéz urakhoz. — Inkább megveszem, visszaváltom szegény, szerencsétlen állatomat. — Vigye, ha tudja, megkapja ingyen is. Annyi bizonyos, hogy nem messze vezeti, mert felfordul a szerencsétlen — mondták neki. Jó késő estére járt az idő, mikor befordult vele otthon az udvarra. a zászló alá s maguk addig áhitattal dolgoztak otthon a férfi helyett. S ha megjöttek, mint hősök rongyosan, véresen, gyöngédséggel fogadták, kitartással ápolták." És tovább szövi az összehasonlítás szálait a puritanizmus szegedi apostolnője, hogy „ma kacag az utca, ideges hiu nők tolonganak mindenütt, ahol cifra rongyokat árulnak . . . ostobaságon mulat a közönség moziban, szinházban. Ékszerektől csillognak, kincseket pocsékolnak, amikor minden fillérrel egy-egy jajszót lehetne megszüntetni. Nem magyar hősök ezek — vonja le a kemény konzekvenciát a szegedi „vas gereben" ; ugrándozó pojácák, érzéketlen figurák, amelyek nem képesek fölismerni az élet igaz értékét. Hiu versengés, pénzsóvár, kapzsiság, ápolónői köntösbe bujtatott léhaság, cifra, hamis gyász és sok más salak úszik a felszínen . . .* — Igen. a vihar a pedagógia berkeiből indult ki. A szülői ház nevelő munkáját az iskola folytatja, istápolja. Törekedjünk tehát összhangra, mert csak ugy várhatunk nemzetboldogitó eredményeket. Amit az egyik elrontott a másik alig teheti jóvá. Nem, soha ! Az elnevelést kezdi az óvoda, ahol még csak a szoktatás pedagógiája üzi boszorkánytáncait. Nem kísérlem még csak gyönge kópiában sem visszaadni azt, ami itt lejátszódik, hátha sokan magukra ismernének benne . . . És az a szellem vezet aztán az élet minden fázisán keresztül. Otthon a mama dolgozik, csakhogy kis leánya tudományokkal agyonterhelt elméjét s vele megkinzott fizikumát pihentesse. Verejtékezik az apa, a csöndes mindennel megbékülő igavonó (a szó nemesebb értelmében!), csakhogy a család szemefénye : a „kis hercig" tejben vajban fürödjön és minél később ismerje meg az élet keserű valóságát. Tehát a nevelésben már az első lépések a hazugság jegyében fogantak. Ezeket követi a többi. No és az iskola? — Mit tehetne egyebet, minthogy a korszellem hatása alatt szekértolójává szegődik ennek a dekadens nevelésnek. Teóriákkal nevelik tele a leányok fejét. És végigjárják az iskolát de az élet iskolájából az „alfát" sem ismerik. Mennyivel többet érne ennél, ha a jó mamák puritán egyszerűségre nevelnék leányaikat: ruházatban, életmódban és szórakozásban. A házi dolgokban, mint a konyhai munkákban, már a zsenge leányokat is maguk mellé vennék és a könnyebb — Bolond gombát evett kend, hogy ilyen dögrováson levő állatot vett meg! — támadott rá Örzse asszony. — No, csak ne essél kétségbe, hisz nem adtam érte pénzt! Ingyen adták vissza szegény lovamat! — szólt a gazda a haragos menyecskére. — Az már más ! De mégis mit csinál ezzel a koldussá lett állattal! ? Hisz semmire sem használható — kétségeskedett Örzse asszony. — Majd ha jól kieszi magát, használható lesz. Azt hiszem, az a legnagyobb baja, hogy sokat koplalt a szegény pára ! — igyekezett a gazda a kedves hites párját megnyugtatni. — De ki fizeti meg nekem annak az árát, amit fölél, ha még sem lesz használható ? — szólt Örzse asszony aggodalommal. — Biz senki más, mint a jó Isten! — mondta a gazda némi bosszúsággal. — Csak?! — kiáltott Örzse asszony lángolva a hirtelen haragtól. — Hát kell neked még a jó Istennél is jobb fizető? Ne búsulj, neked is megfizet ő majd az érdemed szerint! — Dejszen kendnek meg én fizetek az érdeme szerint, ha hiába megeteti a sok takarmányt azzal a veszendő állattal! Mihály eleresztette most füle mellett a fenyegető szavakat, ellenben hűségesen becézve, gondozta a sebesült állatját. Biz a zabbal telt nagy zsákok egyre ürültek és a szénaállományt is meglehetősen segítette a Sármány fogyasztani. A szerencsétlen állat oly mohón s oly sokat evett, mintha a kéthónapi harctéri nélkülözéseket egy hét alatt akarta volna pótolni. De különben hasztalan tartotta s gondozta oly szeretettel a gazmunkában megkívánnák segítségüket. Szórakozást, pedig, mint a régi jó időkben a fonószék mellett, nyáron pedig a házi kertben keresnének. A nők gazdasági irányban való nevelése már a szülői házban nélkülözi azt az alapot, amelyre aztán az iskola sem építhet, mert homokra építene. Nem volna-e gazdaságilag messze kiható ereje, ha a szülői ház az iskolával egyetemben az élet számára nevelné a leányokat. De ez a mai viszonyok szerint lehetetlen. A családi nevelés helytelen irányzatát ki volna elég erős, ki volna elég bátor sarkaiból kiforgatni ? Hiszen a külső látszat után kapkodó korszellem ezt szinte lehetetlenné teszi. A leányiskolákban az ideg és szemrontó „finom" kézimunkázás járja. A legnagyobb szegénységi bizonyítványa a korszellemnek az ilyen intézetekben : a kézi-munka kiállítás. A falak teleaggatva a legdivatosabb égetett, festett stb. munkával. Ennek arányában persze az évvégi számlák horribilis tételeivel ismét a szegény családapák vállait, illetve zsebeit nyomorítják meg. Ezzel szemben „a művészi kiképzést* nyert leányka egy kopásnak indult ruhadarab valóban müvésziesnek mondható javításához nem is konyit és persze, méltóságán alulinak is tart. Természetesen az élet sem tanítja meg erre s nem tudja használhatóvá tenni azt, amit ügyes munkával azzá varázsolhatna. A művészi kiképséshez tartozik persze a zene és nyelvtudomány is. Hogy van-e hajlama, tehetsége, kedve hozzá, vagy nincsen ; — az nem változtat a dolgon. Ez hozzátartozik a sikk-hez! Kalimpál a leányka, betanul egy-két sonátát, amit csodálatos bravúrral el is játszik az évzáró ünnepségen, ki lát a falak közé, hogy ezt már karácsony óta nyaggatják ! ? Minden esetre arra jók ezek a külön órák, hogy havonta 8—10 koronával könnyítsék az apák zsebjét. A francia angol nyelvtanulással ugyanígy vagyunk. Olvasni jól-rosszul megtanulnak a leányok, talán szajkó módra egy-két mondatot is, és ezzel a nyelvi kurzus véget ért! Féltanulás, — félműveltség! Az eredmény pedig: ismét könnyítés néhány korona erejéig az apa zsebeit illetőleg. A gazdasági megújhodásnak milyen fenséges perspektívái nyílnának meg, ha valóban az életnek nevelné a leányokat: a család és az iskola egyformán! Akiket ma a nagyzás hóbortja, a felső tízezrek majmol asa a fentvázolt zene, nyelv és kézimunka rendszer nyűgével terhel, ha visszatérdája, nem sokat fogott rajta a jó tartás. Valószínű, hogy valami belső sérülést is szenvedhetett a harctéren. Mihály gazdának harminchat évi házassági idején sok családi viharban volt része, de soha annyi haragos tekintettel és dísztelen szavakkal nem illette a kedves élete párja, mint most a sebesült, megrokkant lova tartásáért. Mihály azonban ugy tett, mintha szörnyű nagyot hallana, pedig Örzse asszony nem kímélte a hangját, eléggé meghallották a harmadik szomszédban is. Egy napon aztán, ugyanis mikor a hatodik zabos zsák is kiürült, oly csendes, szinte suttogó hangon szólt Örzse asszony a kedves hitestársára, hogy valósággal megdöbbent a gazda. Érezte, hogy ez a szélcsend valami nagy vihar előjele. — Ember! most már azt mondom, elég, teljesen elég ebből a tékozlásból! Több értéket megetetett kend azzal a sintérnek való állattal, mint amennyi egy jó, használható lónak az ára. Most csak annyit mondok, hogy ha holnap is még az istállónkban lesz az az állat, fejszét fogok neki s agyoncsapom. Megértette kend ? Ezt már Mihály gazda is megértette s hogy a nagy vihart kikerülje, másnap kora reggel elindult lovával a városba. Pár nappal azelőtti ottjártában ismerős sátoros cigányokat látott a város alatt letelepedni, gondolta oda adja nekik pár koronáért a lovat. Hadd éljen még a szegény pára. A cigányok ugy sem dolgoztatnak vele mást, mint hogy további vándorlásuk alkalmával kordéjukat húzatják vele. Nem kellett a városig mennie, a hegyaljai domboldalon találkozott a cigánykaravánnal. Fölfelé a dombnak hajtatott a kóbor népség, három