ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-07-04 / 27. szám

nének a nö igazi hivatása, az élet praktikus kívá­nalmaihoz, hány család ma szinte tűrhetetlen helyzete változna meg s jóléte, nyugalma térne vissza régi medrébe. A családi tűzhely, a honyha, a kert azok a helyek, ahol egy jobb korszak létfeltételei fel­találhatók. A mig a zsurok időrabló pletykái, az öltözés fényűzése és a nagyzás hóbortjai tartják pórázon az asszony világot, addig a családok békéje, igazi jóléte utópikus eszmék maradnak. De, ha a gyermekszobában, a konyhában, a kertben ismét a régi nagyasszonyok szelleme veszi át az uralmat, akkor a boldog Magyarország ka­pui megnyíltak s még ragaszkodóbb lesz ez a faj a magyar röghöz, mert olyan anyák nevelték és olyan szellemben, amely a nagy magyarnak be­csülést szerzett mindenkor s egydüli megváltása lehet abból a káoszból, amit a háború megpró­báltatása tanulságképen a felszinre vetett. S ha a családi nevelés iránya ebben a szel­lemben megváltozik, akkor az iskola is frontot változtat, hacsak homlokegyenest nem akar csöd szélére jutni. És ez a tisztító munka a magyar anyák dicsősége lesz, aminek nyomában — a mul­tak tanúsága szerint — jólét, gazdasági fellendü­lés, igazi benső érték, boldogság fakad. Cardo. A gabonatermés zár alá vétele, értékesítése. Irta: Historikus. A zár alá vétel megtörtént, mely eljárási mód e sorok írója által a lapok hasábjain pendit­tetett meg először alighogy a nagy világháború megindult. Ezzel kapcsolatban megemlítjük azt is, hogy az eddigi visszaélések meggátlása végett semmi néven nevezendő preventív intézkedések nem tétettek, mig a dolgok menete nagyon ve­szedelmes jelleget nem öltött. A jobb jövő remé­nyében feledjük a háború elején történteket. Midőn ezúttal a legnagyobb elismeréssel tu­domásul vesszük a zár alá vételt, kevésbbé kifo­gásnak, mint inkább jóakaratnak veendő az, amit az alábbiakban elmondani jónak tartunk. E tekintetben mindenkor előttünk lebeg azon történelmi és társadalmi alapelv és igazság, amely szerint: a nemzet, az állam hadviselésben való ál­lapota nem tűrhet meg oly törekvéseket, amelyek kizárólag magánérdeket szolgálnak. A jelen nagy világháború rengeteg tapasz­talatot szolgáltatott arra nézve, hogy miként kell a hadsereg felszereléséről és azzal egyidejűleg a kordéval s mindegyik kordé elé egy-egy ló-roncs volt fogva. Szegény agyonzsarolt állatok végső erőfeszítéssel huzták-vontatták fölfelé a sok cigány­nyal és cókmókjaikkal terhelt kordékat s meg­nyúlva roskadoztak a nagy teher és a kegyetlen ütlegek súlya alatt. Kis Mihály gazduram nagy fejcsóválással ha­ladt el a cigány-karaván mellett s öntudatlanul tovább vezette lovát a város felé. Alig baktatott azonban tiz percig, vörös sip­kás, de egyébként civilruhás lóápolók nagy csa­pat sebesült lovat vezettek vele szemben az országúton. — No, öreg lóápoló testvér, hol maradt a kigyelmed huszársipkája? — kérdezte tőle egy hetyke, vézna lóápoló legényke. — Azt biz elküldtem öcsém a háborúba a huszár fiam fején! — mondta Mihály s az út­szélre állott lovával s ugy nézte fájdalmas szívvel a sokat szenvedett, nyomorúságosan megviselt állatokat, mikor egy erősen sántító, szörnyű so­vány ló szokatlan boldog nyerítéssel megállott mellette s fejét nyújtotta feléje. — Nini, itt a másik lovam is, a Felhő! — kiáltott fel Mihály pillanatnyi örömkitöréssel s megsimogatta a szegény állat fejét. Önkénytelenül összehasonlította Sármánnyal s no lám, most látta, mennyire kitelt az már a jó koszton. Nem tudom, kivel és mimódon intézte Mihály gazda a dolgát, de az szent igaz, hogy az nap estén már mind a két kedvenc lovával baktatott boldog lelki nyugalommal hazafelé. Azonban, amint feltűnt előtte távolból a falu tornya és a házak kéményei, lelki nyugalmának tiszta vizét megzavarta valami s amily mérték­nemzet közélelmezéséről törvényhozásilag gondos­kodni. Természetesen mindennek előkészítésére kiváltképen oly közgazdasági talentumokat kell igénybe venni, akiket nem az érdekek, hanem szo­ciális érzékük és önzetlenségük vezetnek s akik a követendő intézkedéseket nem érthetetlenségig kicirkalmazott szakaszokba foglalják, hanem egy­szerű szavakkal és érthetően adják elő. A zár alá vétel megtörtént. Hogy az összeírást kik és miként fogják esz­közölni, az árak megállapításánál, mely szempon­tok érvényesültek és a beszerzést illetőleg minő intézkedések fognak tétetni: nem tudjuk. Tudjuk azt, hogy az állam közbenjárásával a nyerészke­dés kizárásával egy konzorcium fog gondoskodni a közérdekből és kiviteli célokra szolgáló gabona­mennyiségek beszerzéséről, a mi már némikép megfelel a monopólium egyoldalú berendezésének. Újból azt javasoljuk, hogy az összeírást a lelkészkedő papságra, a tanítókra, a jegyzőkre, gazdatisztekre és oly megbízható értelmiségre kel­lene bizni, akik mindig garantálják a tisztességet. A mi az árak megállapítását illeti azok meg­felelnek ugyan a gazdasági követelményeknek, de nem annyira a szociális állapotnak, mert azok a termelöt, a beszerzőt és a közvetítőt nem külön­ben az anyag feldolgozóját a körülményekhez ké­pest elégítik ki ugyan, félő azonban, hogy a liszt vevésre utáltaknál a liszt várható magas áránál fogva elégedetlenséget fognak kelteni. Miután búzával és rozzsal az ország ele­gendő mértékben rendelkezik, igen helyesen az árpát liszt anyagnak nem szükséges felhasználni. Mindezeken felül nehogy akár a vevő, akár az eladó az eladandó gabona súlyát illetőleg meg­rövidíttessék, a gabonának hatóságilag történendő lemérése rendelendő el, feltéve ha akár a vevő, akár az eladó tulajdonát képező mérleggel szem­ben bizalommal nincsenek. Bölcsnek tartjuk azon intézkedését, hogy a beszerzési határidőt szeptember 15. napjáig álla­pította meg, amely idő alatt mindenki kénye-kedve szerint beszerezheti a házi szükséglet fedezésére kivánt mennyiséget. Lehet, hogy a termelő, a szállító, a feldol­gozó, a közvetítő kevésnek találják a maximális árakat a beszerző pedig talán magasnak fogja találni. Bizunk azonban, hogy azok teljesen meg fognak felelni a viszonylagos helyzetnek, amelybe a háború sodort minket, bárha az sem volna célt tévesztett intézkedés, ha a szántás és vetés dija is holdanként megállapittatnék, hogy az igavonók­kal nem birok az e téren való kizsákmányolásnak áldozatul ne essenek és hogy a zár alá vétel nem különben az azzaljáró hatósági ármegállapítás foly­tatólagosan, ha lehetséges fokozatos árhanyatlással mindaddigra kiterjedne, mig az ország közállapota régi medrébe vissza nem tér, a mi legalább 2—3 évet ha nem többet vesz igénybe, nehogy a gabonatőzsde a háború után azonnal felszaba­duljon és szemérmetlenül kiaknázó, kizsákmányoló ben közeledett hazafelé, oly mértékben fokozó­dott lelkében az aggodalom nyugtalanító hullám­verése. — Hej, szegény árva fejem ! — sóhajtott fel magában. — Hetven év óta sok mosdatásban volt részed, a zápor is számtalanszor megmosott már, hanem az igazi fergeteges, viharos mosdatás most vár még rád ! Bármily lassú baktatással vezette is lovait, harangozáskorra a saját kapuja elé ért, hol a fáradt Sármány boldogan nyerített be az ismerős udvarra, akárcsak csikó sorban lett volna még. — Oh, édes jó Istenem, szabadíts meg a keserű pohártól! — fohászkodott Mihály gazda elszorult kebellel. Abban a pillanatban felnyílt előtte a kapu s Örzse asszony nagy örömujjon­gással ugrott elébe. — Jöjjön, csak jöjjön, galambom apjuk! Itthon van, megjött a lelkem Jóska huszár fiam a háborúból, sebesülten ugyan, de nem nagy a baj. S lássa, milyen csodálatos, hogy ez a mi drága jó Sármányunk volt a háborúban az ő lova s ez is mentette meg az életét. Majd kendnek is elme­séli a galambom fiam, hogyan történt, csak men­jen azonnal hozzá a szobába. A lovakat inkább bekötöm én az istállóba s jó abrakot is teszek elébük . . . Mihály gazda csak ámult-bámult megköny­nyebbült, boldog szívvel a csodás fordulaton. Be­felé mentében a csillagos égre tekintve, kezét összekulcsolta s ugy sóhajtotta hálatelt szívvel, lélekkel: — Mily jó vagy s mily csodás a te hatal­mad Istenem: a legnagyobb szomorúságot, két­ségbeesést is örömre tudod változtatni! háborút indítson a termelök és fogyasztók érde­keivel szemben. Meglehet, sőt a kommunizmus alkotmányos alapelvénél fogva meg kell mutatni, hogy a ga­bonatőzsde nem létfeltétele a nemzet állami lé­tének . .. Azonképen kielégítőnek véleményeznők a mennyiséget is, ha az legalább is két- négy kilo­grammal megtoldatnék, mivelhogy 20—24 klgr. gabonát, mint őrletet nagyon könnyen elfogyaszt egy munkás ember és akkor még nem lakott jól és 12—14 klgrammot egy őstermeléssel avagy ipari munkával nem foglalkozó annál is inkább, mert hust a marhaállomány nagymérvű csökke­nése és azzal járó drágaság miatt hetenként ha kétszer Ízlelhet akkor is nagyon keveset az emberfia. Ki az ellenség? Irta: Benedek Rezső. Mintha a minden jónak született ellensége — az alvilág békebontó fejedelme — megirigyelte volna a nemzetek békés, harmonikus, boldog életét a keresztnek árnya alatt. Mintha Lucifer az alvilág összes lakóit rászaba­dította volna az emberiségre, hogy viszályt, testvér­háborút, árulást szítsanak a föld lakói között. A hol ma egy év előtt még a békés polgár kaszájának ritmikus pengése hallatszott — ott ma a kísértetiesen fütyülő Manlicher-golyó, a sistergő gránát és a tüzes srapnell hátborzongató, vérfa­gyasztó melódiája hallható. Patakokban ömlik a friss, piros embervér. A tikkasztó levegő telve az édesanyák szivettépő néma fájdalmával, a kis árvák kétségbeejtő zoko­gásával, a hitvesek fojtó jaj szavával, fiatal arák bús lemondásával. Évszázados kultúrának drága kincsei a földdel egyenlővé téve. Ármány, rettentő gonoszság, alja árulás, becstelen hitszegés min­denfelé. Ha behatóbban kutatunk az eltemetett erköl­csi és anyagi javak sírásói után, ha keressük azo­kat az okokat, a melyek végeredményben felidéz­ték ezt a borzalmas világkatasztrófát — arra az eredményre fogunk jutni, hogy ezen, a félvilágot megrázkódtató események előidézői nem más: mint maga az ezen csapások súlya alatt görnyedő és jajveszékelő emberiség. Minél messzebbre távolodik egy nemzet Krisztus életet adó tanainak követésétől — annál közelebb jut saját maga ásta sírjához. A lelki éle­tet élő ember nagyon jól tudja, hogy Krisztus tanai és parancsai egy kellemes, rózsákból mint tövisekből egyaránt készült sövény, melynek kere­tén belül nemcsak az egyedek, de a nemzetek és az egész világ a legboldogabb életet élik; de ha ezt a sövényt átlépik, a saját vesztükbe induló és vezető útra teszik lábukat. Ha a kis, elbizakodott, a nyugatot majmoló félművelt Szerbia nem engedi magát Bosznia és Hercegovináért való gravitációjában az örökké falánk Oroszországtól félrevezettetni és elcsábít­tatni és nem szegődik a Monarchia büszkeségének Ferenc Ferdinánd trónörökösnek és fenkölt vértanú­nejének bérgyilkosává, — ha a telhetetlen Orosz­ország nem tolja fel megát a bérgyilkosoknak védencévé és csillapíthatatlan rablási vágyában nem igyekszik megakadályozni a Monarchia bün­tető expedícióját aljas cinkosa ellen; — ha Fran­ciaország erkölcsi szinvakságában, kapzsiságában és eltévelyedettségében nem sülyedt volna le Orosz­ország udvarlójává; — ha a legnagyobb jólétben élő és aránylag mérhetetlenül gazdag Belgium hallgat Németország jóakaró figyelmeztetésére és ajtót mutat az őtet csak „mór"-nak felhasználni akaró rut „barátai"-nak, ha megtagadja részvéte­lét a „becstelenek szövetségéiben; — ha Anglia irigysége nem nagyobb gyűlöleténél német szövet­ségesünk iránt és nem akar bennünket a kiéhez­tetés még csak gondolatnak is borzasztó rémének karjaiba dobni; —• ha a kapualjból, a sötétben hátbatámadó Olaszország nem szegi meg szövet­ségtársi esküjét:

Next

/
Thumbnails
Contents