ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-07-04 / 27. szám

XX. évfolyam. Esztergom, 1915. július 4. 27. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁKSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ara lti fillér. Szerkesztőség-: Káptalan-tér 1. szám. Kiadóhivatal: Káptalan-tér 2. szám. Kéziratok a szerkesztőség-, előfizetések a kiacsohivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Ha Lengyelország feltámad... Esztergom, 1915. július 3. Francia lapokból értesülünk, hogy Varsót most már komolyan veszélyeztetik szövetséges seregeink. Mackensen erélyesen törtet Cholm-Wladova—Brest-Litovsk irányában, hogy a megvert orosz hadsereget kettészakitsa, Hindenburg pedig észak felöl szoritja szűkebbre a Visztula és a Búg közötti egérfogót, minek szükségképeni következménye lesz a hatalmas oroszlengyelországi váröv elernyedése és a szoros értelemben vett Lengyelországnak orosz részről való kiürítése. Nem a régi nagy Lengyelországról van szó, amely Ukrajnát és Litvániát is felölelte és 751.000 km.

2-nyi területre terjedt ki, hanem csak a tiszta faji Lengyelországról, mely a porosz határvonaltól a Búgig terjed, hozzávéve még északról Suvalki, Kovno és Vilna vidékét, a mely összesen mintegy 130.000 km.

2 területet tesz ki 10,000.000 lakossal. A 30 milliónyi lengyel nép többi része Kelet-Poroszország, Galicia, Ukrajna, Litvánia területén, továbbá Amerikában van elszórva. Ha Hindenburg és Mackensen terve sikerül, mielőtt az orosz sereg reorganizálódhatnék és Archangelsken át munícióval látja el magát, akkor az uj orosz offenzíva befejezett tények előtt fogja találni magát, ép ugy, mint az angol-francia offenzíva nyugaton. A polesiai mocsarak segítségével ugyanis oly egyenes és rövid frontot nyertünk az eddigi tekervényes front helyett, melyen a defenzívát sokkal kisebb erővel sikeresen folytathatjuk s a döntést ott provokálhatjuk, ahol akarjuk. Akkor már lehet szó Lengyelország felszabadulásáról. A vérbeli lengyelek vezérei tiltakoztak a lengyel népnek jelenlegi helyzete szerint való megítéléséről. Kétségtelenül nagyszámmal vannak már a lengyel intelligenciában az oroszoktól függési viszonyba került russzofíl és pánszláv elemek. De azért a lengyel nemzet zöme lelke mélyén katholikus és ép azért az orosznak barátja sohasem lehet. Bizonyság erre a június 21-én Krakóban megtartott lengyel nemzeti kongresszus, melynek 500-nál több delegátusa közt arányosan volt képviselve Orosz-Lengyelország is. — De tessék csak beleképzelni magát pl. Kielce lakóinak helyzetébe, kik a háborús év alatt legalább négyszer cseréltek gazdát. Vallhat-e nyíltan szint az ily szerencsétlen nép szive érzülete szerint, ha színvallásáért csakhamar vagyonelkobzással vagy föbelövetéssel kell lakolnia ?! Az oroszországi lengyel nép helyzetében mindaddig, mig az oroszok a Brest—Litovsk-i utolsó védelmi vonal mögé nincsenek szorítva, legokosabb a semlegesség. De ha ez megtörténik, és talán már nincs messze, akkor elövehetik a drezdai királyi múzeumban 150 év óta pihent lengyel királyi koronát. Adja Isten, hogy a lengyelországi lövészárkunkban júniusban két lengyel légionárius feje fölött egy gránát által előhívott áldó Krisztus-szobor égi előjele lett légyen a nagy világtörténelmi eseménynek : Lengyelország feltámadásának! Akinek minden hatalom adatott a földön, aki a halottnak is mondhatja: „én mondom neked: kelj fel!" —• az ugy irányithatja a világháború sorsát is, hogy e csoda megtörténjék. Oroszország forrong már és vágyódik a béke után. De Lengyelország felszabadulása nélkül külön béke Oroszország és a központi hatalmak közt nem is képzelhető. Megint a kezdet elején volnánk és 10—20 év múlva megújuló világháború rémséges kilátásában. Az egyenes szavú bajor király nyíltan ki is mondja, hogy keleten területnagyobbodás lehet csak a tartós béke záloga. Nyilt titok, hogy Németország nem áhítozik a lengyel népmilliók után, hanem határait a még mindig eléggé német lakosú balti tartományokkal akarja kiegészíteni. — „Wir wollen die Polen nicht!" mondotta a berlini birodalmi bank igazgatója. S mi tagadás benne: a lengyelek sem nagyon áhítoznak a német hegemónia után. Viszont a központi hatalmak és Oroszország közt ütközőkre, u. n. Puffstaat-ra van szükség, mely a germán-szláv világháború megújulásának veszélyét csökkentse. Pedig ha Lengyelország saját lábán akarna járni a jövőben, félő, hogy kellő államalkotó erö hijján, de főkép a közeli veszedelem miatt, ismét az orosz jegesmedve torkába kerül. AZ ^ESZT

ERGOM" TÁRCÁJA. Fény a homályban. Búskomor dómnak borongós mélyén Éberen csillog egy kicsi lámpa, Sorsverten s búsan sokszor elnézem, Amint szép, szende, halkuló fényben Meglibben-lobban tűzpiros lángja. Szivemből hangos fohászok törnek : Oly jó az Úrhoz hűn közel lenni! Kínt, keservet, gondot, veszedelmet Szeret az, aki bús, aki szenved, Az oltár előtt elkeseregni. Nincsen itt homály, se riadt félés : Csodás fény reszket minden kis zugban; Széthull a rémes, ködös sorsfátyol, Hogyha szivünkben újra fellángol Hű bizodalmunk égi Urunkban. Patyi Gyula. Sármány és a Felhő. Irta: Csite Károly. — No, asszony, most már csak te maradtál meg nekem! Leányomat elszólította mult évben a jó Isten, az urát és a négy fiamat pedig elszólította most a haza! — mondta pipás Kis Mihály gazduram a folyton siránkozó, haragos természetű hitestársának. — Kend ezt igy, majdnem tréfálkozva mondja, ahelyett, hogy siratná szegényeket velem együtt ?! Hát kendnek nincs semmi szive, teljesen elveszítette ?! — támadott Orzse néni haragos szemrehányással az urára. — Elhagytam! Minek vesződjek olyan kényes portékával az ilyen szomorú világban, mikor annyi a dolgom, hogy magamnak kell négy ember munkáját elvégeznem. Különben jól tudod, nem kell neked magyarázgatnom, hogy mennyire sajnáltam és sajnálom most is szegény leányomat, de a jó Isten Atyámmal csak nem szállhatok perbe! Emezeket pedig, kiket a haza szólított el, még csak meg sem sirathatom. Mert ha engem hív a haza, én is szívvel-lélekkel megyek. — Persze, nem sajnálna kend engem itthon hagyni, söt még tán engem is szívesen oda adna! — A hazának, amire csak szüksége van, mindent odaadok s ha te reád volna szüksége, téged is odaadnálak ! — mondta a gazda nagy nekibuzdulással, nem gondolván meg, hogy ezzel olyant mond, amit soha sem bocsát meg neki az asszony. — Tudtam, jól tudtam, hogy kend soha ki nem állhatott engem! Szívesen túladna rajtam, alig várja a pusztulásomat, halálomat! — folyt Örzse asszonyból a vád s közbe-közbe sirt egy sort. — Hallgass asszony, hallgass! Ne ferdítsd el szavaimat! Hisz tudod jól, mennyire becsültelek s most is mennyire becsüllek, szeretlek, de azt csak el kell ismerned, hogy a haza mindenek előtt való. — Persze, én utolsó, legutolsó vagyok kigyelmed előtt! — sirta Orzse asszony makacs megrögzöttséggel. Mondhatott bármit a gazda, hiába való volt neki minden magyarázat. Végre is Mihály kénytelen volt kijelenteni, hogy annyira szereti, becsüli, hogy oda nem adná őt, tudniillik Örzse asszonyt, széles e kerek, nagy világért s minden kincséért, az édes haza kivételével. De természetesen ezt a kivételt nem mondta, hanem csak gondolta Mihály gazda. Ez a kijelentés megnyugtatta Orzse aszszonyt; felhagyott pár napra a duzzogással és pereléssel. Mihály gazda öreg szivét ezzel aztán nagy megkönnyebbülés érte. S megfogadta magában (Hej, de sokszor megfogadta már!), hogy ezután jobban vigyáz mind a beszédére, mind a tettére, hogy háborúságba ne kerüljön többé az asszony nyelvével. Mert hát nem éppen valami kellemes lehet a muszkával és a szerbbel harcolni, de azok mégis csak holmi játékok lehetnek az éles asszony-nyelvvel való hadakozáshoz képest. Pár nap múlva elhívta a haza Mihály gazda két kedves lovát is a csatatérre. — Sajnálom, szívből sajnálom a megszokott, okos állatjaimat! — mondta Mihály busán, bucsut mondta a lovainak. S ezzel aztán ismét rászolgált szegény feje az asszony haragos nyelvére. — Ugy-e, ezeket szívből sajnálja, pedig pénzt is kap értük ?! De a gyermekeit, az én édes magzataimat nem sajnálta, nem sajnálja! — Ugyan, a jó Isten áldjon meg, asszony, ne veszekedj ismét! Hogyne sajnálnám ezeket is,