ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-06-06 / 23. szám

vegyétek csak kezetekbe, a történelem régi lapjait s mutassatok benne, csak egy nagyobb eredményt amelyre építeni akartok. Háborútok volt, nem tagadom, de vájjon győztetek is ?! Itália határain kívül nem. Ha a győzelem istenasszonya rátok mosolygott is akkor is mindig határaitokon belül. Sápadt háttér, homokos alap, nemde? S komolyan, ha vizsgáljuk hadi történetüket, sikereket nem tudunk felmutatni. Történetük valahol a napóleoni háborúkkal kezdődik, amikor is lassú tempóban kezd kiemelkedni a nemlétezöségböl. Valamit jelentő erőben csak a mult század közepe táján tűnnek fel. De még gyerek lábakon járnak. Radetzky Custozzánál, Navarránál fényes sikereket arat a szard csoportokon. 1859-ben Magentánál és Solferinónál kivívott győzelmüket csak a franciáknak köszönhetik, akiknél ők csak amolyan táphadosztályt'képeztek. 1866-ban azonban Albrecht Főherceg helyre hozza a Solferinói csorbát s nagyszerű győzelmet arat. Egyidöben Báró Kuhn tábornok 20,000 emberrel támadja meg Tirolt, ahol Garibaldi 40,000 emberrel táborozik s szép eredményeket mutat. Ettől az időtől kezdve Italia nagyobb háborút nem viselt. Gyarmatküzdelmei s azok becsületessége meg eléggé ismeretesek, a tripoliszi rablóhadjáratából. Ha meg most hadseregét vesszük s annak fejlődését figyelemmel kisérjük, látjuk, hogy ez is gyermekkorát éli. Alig néhány évtized előtt kezdett csak erőhöz jutni s így a nagy lóhiány miatt lovassága még ma is igen fejletlen. S ami igen nagy hiány: nincs tréncsapata. Békeidőben ezt nélkülözték, csak az európai háború kitörése óta dolgoznak rajta. Annál többet tettek azonban határaik megerősítésében. Igy Verona elsőrendű körülövezett modern erősség, hozzá hasonlók Venezia, Brindisi, Messina stb. Tengeri hadereje, szárazföldi hadseregét messzi fölülmúlja. Azok a fa hajók, melyeket még nem olyan nagyon régen Thegethoíf láncos hajói oly fényes győzelem keretében szétíövöldöztek, eltűntek egyszer s mindenkorra, s helyébük acél kolosszusok emelkedtek. Ez az egyedüli ami dicséretet érdemel az olaszoknál. Különben is az eredmény megfogja mutatni, hogy egy elveiben szétágazó s háborút meg nem szokott nép, hogy fogja megállani a helyét, a háborúk zajában született Árpádok s Nibelungok előtt. Cadorna generalis a mostani olasz vezérkari főnök a Rivista Militore Italiana (1912.) egyik számában azt írja, hogy jaj annak a nemzetnek, melyben a nép megoszlik s uralkodójának kezét vasmarokkal tartja, sőt úgy igazítja, amint neki tetszik. Mintha csak a mára akarta volna mondani... Juge. Az olasz szabadkőművesek szerepe a háború felidézésében. A szövetséges középeurópai hatalmak Itáliának ellenségeinkhez való csatlakozását azzal a nyugodtsággal fogadták, amilyet csak a tiszta lelkiismeret és annak a tudata kölcsönöz, hogy a történelemben egy Örök és igazságos kar oszt igazságot. Lajos, bajor királynak mondása: „Égy ellenséggel több!" — fejezi ki legjobban az új helyzetet és népünk hangulatát. Az ugyancsak nem fogja megbénítani harcoló katonáinknak a karját, hogy az uj ellenség tegnap még szövetséges volt. Az Olaszországban történt legújabb események irtózatos képmutatásról, kétszinüségről, alattomosságról és elvetemültségről tanúskodtak. És semmiféle csűrés-csavarásnak és hivatásos népcsalóknak nem áll hatalmában letörölni Olaszország homlokáról azon szégyenletes bélyeget, amelyet a hivatalos német és osztrák-magyar publikációk arra rányomtak. Bebizonyított tény, hogy Olaszország tárgyalt ellenségeinkkel, velünk pedig a szövetségi viszonyt fenntartotta. A rablógyilkosok elvetemültségével rántotta ellenünk kardját, ellenünk, akiknek védelme alatt nőtt naggyá és lett nagyhatalommá. Ilyen népet mi magyarok csak — megvetni tudunk ! Nem ! Mégsem ! Megvetésünk csak az olasz nép felelős és felelőtlen vezetőit érje, ne a sajnálatra méltó népet, amely megengedte azt, hogy politikai kalandorok és fanatikus emberek a romlásba döntsék. Beszéljünk világosan! Kik voltak a lázítók és bujtogatok?! . . . Május elején így írt a szocialista „Avanti" : Az olasz szabadkőművesség háborút akar és mindig háborút akart. A népet ők csak eszköznek tekintik céljaik elérésére. Az olasz szabadkőművesek az angol király partján állanak. Az angol és francia páholyok ugyanis óriási nyomást gyakorolnak az olasz testvérpáholyókra, hogy ezek az olasz népet az entente pártjára vigyék. A páholyok kategorikus parancsokat utasításokat küldenek az állami hivatalnokoknak és befolyásos pártvezéreknek. A mozgató szálak a páholyokból indulnak ki és a páholyok irányítják a „független napilapokat." „A „Münchener Post"-nak pedig azt irta római munkatársa;" A soviniszták trónfosztással fenyegetődznek a királlyal szemben. Ha majd elkövetkezik a béke, igen érdekes lesz a nyilvánosság előtt leleplezni az olasz és francia nagy-; páholyoknak azon megbeszéléseit amelyek a „Szentélynek" sötétjéből tudomásunkra jutottak. Bámulva fogjuk látni, hogy mit takar a humanizmusnak álarca.,, Egy Barreca nevű olasz tengerésztiszt nem is olyan régen határozottan kimondotta, hogy az olasz kormány nem egy tagja magas hivatalt visel a páholyokban. Hogy maga Sonnino is szabadkőműves az egyáltalában nem titok, sőt amint az olasz sajtó sejteni engedi maga a király is e hárompontos testvérek közé tartozik. A szenátoroknak nagy része, Róma volt polgármestere, a hírhedt D'Annunnzíó és sok magas állású hivatalnok szintén szabadkőművesek. A páholyok lázas tevékenységet folytattak a kormányválság alkalmával és a parlament összeülése előtt. A háborús tüntetéseket országszerte ök szervezték. Luganoban jöttek össze az olasz páholyok képviselői és a francia „Nagy oriens" kiküldöttjei, hogy a közös terveket megbeszéljék. A háború első napjaiban rögtön siettette a párisi Nagyoriens üdvözölni az olasz páholyokat. Az öszzes olasz páholyok saját gyűléseiken a háború mellett foglaltak állást. Lemmí nagymester kiadta a rendeletet, hogy: „magunknak a szabadkőműveseknek kell a hangulatot feléleszteni és vezetni, működésünk csak igy lesz sikeres. A szabadkőműveseknek ott a helyük minden közigazgatási testületben és minden állami hatalmi tényezőben..." A páholyok tehát hatalmuk alá hajtották a sajtót, a választásokat, a nyilvános életnek minden megnyilatkozását és a parlamentet. Az eredmény tehát már előreláthatóan biztos volt . . . A román szabadkőművességnek kifejezetten egyházüldözö jellege van. A francia és olasz szabadkőművesek rendszeres harcot folytatnak a kath. egyház sőt minden pozitív vallással szemben. Könnyen megérthetjük tehát, hogy miért haragszanak oly annyira „Ausztriára" ! Ausztriából ugyanis ki vannak tiltva a páholyok! Azt is megértjük, hogy miért kiabálnak oly nagyon a garancia törvény ellen és miért kívánja a Quadrotta és Scaduto a pápai szék diplomáciai előjogait megnyirbálni, A florenzi páholynak nagymestere Dr. Frosini Eduard ki is mondotta a nagy szót, hogy: „A pápaság legkésőbb a 2000.-ik évében megfog szűnni !* A középeurópai hatalmak ellen folytatott harc tehát, harc a keresztény kultúra, a keresztény ideálok, a keresztény erkölcsök, a keresztény társadalmi és állami élettel szemben. Oltár és trón egy talapzaton állanak. Aki az egyik ellen tör, az a másikat sem hagyhatja érintetlenül. Ki tudhatja még ma, hogyha „Messeggerő" jelszava; „Háború vagy forradalom!" rövidesen nem fog-e igy hangzani: „Háború és forradalom!" Az 1723.-Í szabadkőműves alapszabályok szerint a forradalom nem ütközik a szabadkőmives erkölcsökbe, ezt az elvet úgylátszik az olasz szabadkőművesek is ismerik! Az olasz beavatkozás alkalmával lett rövid időre láthatóvá az a titkos kéz, amely a világháború bonyodalmai között a maga destruktív irányú céljainak javára késziti a meglepetéseket. Olaszország árulása az olasz és francia szabadkőművesség bűne! És most véreim magyarok nézzünk szét egy kissé magunk körül! A magyarországi szabadkőmives páholyok baráti viszonyban éltek a francia Nagyorienssel és nyíltan ugyanazon célok felé törekedtek. 1900-ban így nyilatkoztak a konzervatív amerikai páholyok : „A svájci Alpina nagypáholyt és a Magyarországi Symbolikus Nagypáholyt nem lehet elismerni, mert testvéri viszonyt tartanak fenn a francia Nagyorienssel." A magyar szabadkőmives páholyok hazafiságáról is saját tanúságuk alapján alkothatunk magunknak fogalmat: „A tanítás legnagyobb részt testvéreink kezében van, akik hallgatóikat nem akarták sem hazafias, sem szocialista, sem vallásos vagy más tendenciózus szellemben nevelni. (V. o. Kelet, 1910. 13. sz. okt.) Minden jóravaló magyar embert fájdalmasan érinthet a világ felfogása, hogy: „ . . . a forszírozott magyar nyelvtanitásnak és himnuszénekeltetésnek csak egy eredménye lehet ... Ez az eredmény; a zsönge gyermekkor szisztematikus elbutitása." . . . Vájjon eljött e már az az idő, amikor a mi hivatalos közegeink is felismerik azt a veszélyt, amit a szabadkőművesség jelent a nemzet testén ? A történelem eléggé bizonyítja, hogy a szabadkőművesség mindenütt forradalomra és a meglevő állami rend megbontására törekedett. Ezt tette meg most legutóbb Olaszországban is. Az olasz népet olyan vállalkozásba ugratta, amely minden valószínűség szerint fiaskóval fog végződni. A háború ugyan elnémította nálunk a progresszivisták hangját, de azért akarva, nem akarva most is elárulják azt az irányzatot és destruktiv felfogást, amely az ő táborukba uralkodik. Ignotus megemlíti a Világ egyik számában, hogy egy barátja hozzá intézett levelében arról panaszkodik, hogy a progresszív lapok most nem eléggé hangoztatják a progresszív elveket. Az elveket mi is ismerjük. Ignotus erre igy felel: „Sem az ország érdeke, sem az, amit az igazgatás hadi időkben foganatosán képvisel ilyen gyanánt, nem hagy időt, alkalmat, módot, hogy a lapok feltétlen szabadok legyenek ... A progressziónak megmaradj intézményei ma nem mind viselik a saját képüket, mint akkor, amikor kiki szabad és köteles is abban, hogy milyen legyen a képe." (Stilus telítve, sül,t germanizmusokkal!) A szabadkőművesség tehát egyik zászlóvivője szerint" ma nem a saját képét viseli. Értjük! ynaemfl 9Y^aLgoI : =

r- n

l

hnrf

üas 'gor! ä — Törökország" és a Suez-i csatoriubr?^ rökország sikeres eredményei a Suezi csatorna körül, nagy katonai, politikai és társadalmi befolyással lehetnek egyes államok életére akkor is, ha csak legalább részben is sikerült azon tervet véghez vinni, melyet a törökök maguk elé tűztek. Széles körökben már csodálat tárgyát képezte, hogy a hosszú idő óta a csatorna körül táborozó török erők eddig még semmi eredményt nem mutattak fel, sőt még támadással nem is zavarták az ellenség ütegeit. Ez mind politikai hátérrel birt és pedig Itália viselkedését illetőleg. A szultán a szent háborút Suez környékein még nem hirdette ki, mert kímélettel akart lenni az olaszok iránt, most, hogy azok azonban ellenünk fordultak, ő is megkezdte operációit, lehetőleg legszélesebb alapon. A feladat melyet meg kéli oldani, sokkal könnyebb, mint a minőnek elképzeljük. A csatornát védő erősségek igen gyöngék s számuk kevés, s a mi a fő, idegen csapatok számára leküzdhetetlen hacsak tengerek veszik körül. Ugy, hogy benszülött törökökön kivül nem igen tudnak rajta mozogni, még az angol expedíciós csapatok sem. S ehhez járul, hogy a csatorna partjairól folytonosan leszóródó homok, ha állandóan nem tisztítják, illetve kotorják, rövid idő alatt hasznavehetetlené lesz, mivel a parti építkezések is már jó ideje szünetelnek. Már pedig, ha e csatorna megtelik homokkal s igy a közlekedés az angolok számára lehetetlen lesz, elvágódik az ut India és Ausztriába felé, ami pedig Angliának igen nagy anyagi veszteségekkel jár. Tekintve már csak azt a hat héttel tovább tartó utat is, amelyet Afrika megkerülése magában foglal, meg a szén fogyasztást is, ami elkerülhető volna. Angliára nézve ez igen sokat jelent, különösen az utóbbi. Szene bár sok van, de annyira már még sem elegendő, amennyire most szüksége volna. Olaszország eddig Németországból kapta a szenet, most meg már ez is Angliára szorul. Vagy ha az idő meghoszszabbodást tekintjük ez is igen sokat nyom a mérleg serpenyőjében, mert az egyes élelmi cikkek, igy nevezetesen a fagyasztott hus értékéből sokat veszít, vagy épenséggel hasznavehetetlenné is válik. Hogy pedig az ilyen állapotnak mi lesz majd az eredménye nem csak Angolországban, hanem más nemzeteknél is, meg fogja mutatni a jövő, amely immáron már gyanítani engedi magát. Caysz. A Magyarországi Symbolikus Nagypáholy szakítása az Olaszországi Nagyorienssel. Irta: Hisztorikus. Akár hiszik, akár nem : a jelenlegi és valószínű az emberi nem létezése óta egymagában páratlan vérforgatagnak kezdeményezésére a népek a tömegek világszabadságára, az Isten mindenhatóságának szembeállására, tehát létének megtagadására oktató és eszközeivel szitó, a maga valóságában pedig egy kisebb körzetben mozgó érdekközösségben, érdekeltségben a legridegebb önzést tápláló azon kapzsi szabadkőművesség titokban előkészített tervszerű munkásságára vezet-