ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-05-09 / 19. szám

közé, mert hisz az egy uj magyar iparágat jelen­tett ; be is fizettük a részvény értékét, de azután nem törődtünk vele. Mikor 1913-ban egy ujabb részvénytökére volt szükség, nem győződtünk meg annak miért­jéről, — a feltétlen szükségéről és most (a hatá­rozatképtelen közgyűlés a legjobb bizonyiték) most sem foglalkozunk vele, mikor e részvétlenség, ez a mostani háború és egyéb szerencsétlenségek, (a miket szépen tárgyal a „Selmecbányái Hirlap" ápril 11-iki 15. számában megjelent értékes cikk), a felszámolás javasolására kényszeritették az igaz­gatóságot. Pedig munkával s kevés anyagi áldozattal még virágzóvá lehetne tenni ezt a nálunk egye­düli, különben életképes vállalatot. Vétkes köny­nyelműség volna tehát most elhamarkodottan cse­lekedni ; meggondolás nélkül határozni. A lehetőségeket illetőleg felmerült a vára­kozási taktika eszméje. Várjuk meg a háború be­fejeződését s ezzel a kedvező gazdasági lehető­séget s addig tartsunk függőben mindent. Eltekintve attól, hogy a háború befejeződésének dátuma még korántsem a kedvező gazdasági lehetőségeknek dátuma különösen egy bizalmat vesztett gyár ré­szére lehetetlen ez a terv. Azt kivánja ugyanis a részvényesektől, hogy nyugodtan, ölbe tett kezek­kel várják meg a részvények teljes elértéktelene­dését. Mert az bizonyos, hogy egy teljesen fel­szerelt gyár üzemen és kezelésen kivül helyezése maga után vonja az épület, a gyári gépek, a sok nyersanyag, a feldolgozott áruk gyors elértékte­lenedését, romlását. Ehhez járul még a nem fizetések folytán a perek siralmas mennyisége. Elkerülhető volna a felszámolás azon eset­ben, ha az eddig forgalomban levő részvények a tényleges vagyonnak megfelelően lebélyegeztet­nének és alaptöke felemelésként kettőezer darab könnyen elhelyezhető 25 (Huszonöt) korona név­értékű uj részvény bocsájtatnék ki. Ezzel az összeggel s a meglevő nyersanyag­gal sikeresen felvehető lenne újra az üzem s pontos, megbízható adatok igazolják, hogy még folyó évben 15000 (Tizenötezer) korona tiszta nye­reség lenne elérhető. Ehhez azonban feltétlenül szükséges, hogy mérsékeltessenek az administrativ fizetések és tiszteletdijak, a melyek oly magasan lettek meg­állapítva, hogy egy sokkal nagyarányubb válla­latot is érzékenyen érintettek volna. Ha azonban ez nem történnék meg, a fel­számolás elkerülhetetlen volna. Ennek azonban nem szabad a vállalat megszűnését jelentenie. Ezért a felszámolás kimondása után egy uj rész­vénytársaság alakulhatna, a mely a felszámoló társaság aktíváit és passiváit egy tagban át­venné. Az uj részvénytársulat alaptökéje ugyan­csak kétezer darab a mai nehéz viszonyok között is könnyen elhelyezhető 25 koronás rész­vényből állana s az ezen részvénytársaság ala­pitói már előre lemondanának a kereskedelmi tör­vény illető szakaszaiban foglalt jogaikról és csakis kész kiadásaikat követelnék. Igy lenne elérhető, hogy az uj alapítás a részvény tökére minden megrázkódtatás nélkül menjen végbe. Hisszük, hogy a fent előadottakkal T. Rész­vényes Ur érdeklődését felkeltettük Társaságunk ügye iránt. Hisszük, osztja nézetünket abban, hogy egy ilyen ipari vállalatnak, amely egyedüli Ma­gyarországon, amely hivatva van magyar pénzt a magyarnak megtartani (hiszen templom művészeti tárgyakért eddig minden pénzünk külföldre ment) s a mely jelent adhat egy olyan nagymultu város­nak, mint Selmecbánya, nem szabad megszűnnie. És mikor ezt a nemet kimondjuk, nem ho­zunk áldozatot; ellenkezőleg megmentjük azt, a mink elveszett volna. Mert szilárd meggyőződé­sünk, logikus tények szülte tudatunk az, hogy a fentemiitett két módozat bármelyikével még vi­rágzóvá, erőssé tehetjük társaságunkat. Ezek alapján társaságunk és T. Részvényes Ur saját érdekében is kívánatosnak tartjuk, hogy a helyzet teljes felismerése és ügyünk sikere vé­gett a f. év május hó 13. napján d. u. 3 órakor megtartandó rendkívüli közgyűlésen megjelenjék. Azon esetben pedig, ha ez nem volna lehet­séges, kérjük az idecsatolt meghatalmazást szives aláírásával ellátva főtisztelendő Haverla József r. k. plébános urnák a mellékelt boríték felhaszná­lásával postafordultával beküldeni. Selmecbánya, 1915. április hó 29. Több részvényes nevében: Hazafias üdvözlettel Haverla József, Grohmann Gyula, róm. kath. plébános, könyvkereskedő,. Sajtos Mihály. * Mult hónap 29-én kelt körlevelünk s az ab­ban foglaltak megmotiválása és kiegészitéseképen szükségesnek tartjuk nagyrabecsült figyelmébe és szives meggondolásába ajánlani a következőket: A „Templomberendezési Műintézet" R. T. ezidőszerinti cselekvő vagyona pontos becslések alapján 23475 (Huszonháromezer négyszáz het­venöt) korona. És pedig: Gyári épület és telek becsértéke 65000 korona. Gépek és alkatrészei 36000 „ Faanyagok birói becslés szerint 21500 „ Készáru raktár 18000 „ Gyári és iroda felszerelés leltár szerint 3500 „ Követelések 6900 , Összesen: 150900 korona. Ezen szemben van a szen­vedő vagyon a főkönyvek alapján : 127425 korona. Marad tehát cselekvő vagyon : 23425 korona. Ennek az összegnek erejéig történne előző körlevelünkben foglalt egyik tervünk alapján a részvények lebélyegzése. Emellett feltétlenül szük­ségesnek tartjuk — és ehhez már a főrészvényes közbe mosolyogtak az atyafiak változatos kölcsön bejelentésein. — Egy kis kölcsönnel akarok az államnak szolgálni! •— mondta az egyik. — Az háború kőccségére juttatok ezer korona kölcsönt a kormány kezébe — folytatta a másik. Végre sor került pipás Kis Mihályékra. A gazda jelentette be az éber asszonyi fül és szem ellenőrzése mellett, hogy a saját nevére ötezer korona, az asszonyéra pedig háromezer korona hadikölcsönt jegyez. — Szabad, avagy zárolt darabokat? —kér­dezte töle a kölcsönjegyzést végző takaréki úr. — Miben áll ennek is, meg annak is a tör­vénye? — kérdezte a gazda. — A zárolt darabok az ötödik év végén fel­mondhatok lesznek, de azokat addig sem eladni, sem elzálogositani nem lehet, mig ellenben a sza­bad darabok nem mondhatók fel, de bármikor el­lehet azokat adni, avagy kölcsönt is lehet rájuk fölvenni — magyarázták az urak. Örzse asszony erre titkos pislantásokkal félre hivta urát, csöndes suspitálással tanácskozott vele. A suspitálásból hamarosan hangos szóváltás kelet­kezett s már-már csőd fenyegette a tervezett köl­csönjegyzést, tudniillik az asszony részéről, míg­nem Kancsi Jankó közelből hangzó hangos dicse­kedése elhatározásra birta a máskülönben hiú Örzse asszonyt. — Tessék az asszonyét olyas fölmondható­nak irni, de az enyém csak legyen amolyan, mert én a magam részéről azt az illetlenséget soha sem teszem hazámmal, hogy fölmondjak neki. Ha tud­ják visszafizetik valamikor anélkül is. Különben csak a haza maradjon meg, mit sem törődök ak­kor a hitvány pénzzel! — mondta Kis Mihály lel­kes hangon az uraknak. A kölcsönjegyzők közül legutolsónak maradt Kancsi Jankó. Nem azért, hogy nem került volna előbb sorra, hanem csupán azért, mert ő úgy akarta. — Mennyit jegyez? — kérdezték tőle az urak s aggodalommal tekintettek az atyafi kezé­ben szorongatott öt darab betéti könyvecskére. — Nem is tudom hirtelenében! — sodrintott Kancsi a kajla bajuszán. — Egyszer úgy gondol­tam, hogy jó, volna tán mind a harmincezer ko­ronámat hadikölcsönbe fektetni, mert elég szép kamatot fizet utána a kormány. Jóval többet, mint a taKarék. De hát, mondok, a takaréknak is élni kell; szüksége van a betétpénzekre, úgyis sokat kivettek mások a hadikőcsönre, tehát itt hagyom továbbra is pénzemet. — Helyesen teszi! — mondták az urak, mert a hadikölcsönjegyzés folytán nagyon megapadt a takarékbetétjük Összege. Kancsi Jankó ravaszul mosolygott az urak helyeslésére, mialatt előhúzott piszkos bugyellári­sából egy darab száz koronás bankjegyet: — No, azért kisegítem a kormányt is ezzel a száz koronával, de olyas fölmondható kőcsönre tessék irni, mert a pénz csak pénz marad : őrködni kell fölötte. Aztán megtisztölöm a tekintetes ura­kat, legyenek hasonló jó szívvel irányomban: írja­nak a betétkönyveimbe egy százalékkal több ka­matot, ha már itt hagyom a takarékban . . . urak kifejezett óhaját és helyeslését birjuk — az alapszabályok módosítását. Ebben követendő vezérelvnek valljuk annak biztosítását, hogy a mostani helyzethez hasonló a részvénytársaság további funkciójában ne fordul­hasson elő. Mert bebizonyithatólag a társaság mai helyzetére a közgyülésileg örökre megállapított nagy fizetések és vezető állások vezettek. Ezért a módosítandó alapszabályokba fel­veendőnek tartjuk, hogy örökös állások | igy fize> tések ki nem köthetők. A tiszti fizetések az 1600— 2400 koronát; a lakpénzek a 300—700 koronát; a felügyelő bizottsági és igazgatósági tiszteletdí­jak pedig a 200—800 koronát meg nem halad­hatják. Ezek kiegészítését fogják azonban képezni az elérendő tiszta nyereségből adandó 4—8°/o jutalékok. A gyár productumát és jövedelmezőséget célzó reformként elöirandónak tartjuk a fokozot­tabb és élénkebb kereskedelmi vezetést, a minek hiánya szintén nagyban hozzájárult a társulat mostani helyzetéhez, kívánatosnak tartjuk, hogy a gyár minden állandó munkása egyben részvényes is (legalább 2 drb 25 koronás ujrészvénnyel) le­gyen ; aki a rendes osztalékon felül külön juta­lékban is részesítendő. Erre a tiszta nyereségből 2—5% fordíttatnék. Ez mindenesetre emelőleg hatna a munka­kedvre s igy elérhető lenne, hogy a munkások mintegy egymást ellenőrizzék. Ezek mellett még számos kisebb jelentőségű módosítást tartunk kívánatosnak, amelyek szent meggyőződésünk szerint a társulat felvirágzását eredményeznék. Amikor előző körlevelünkkel T. Részvényes urat felkerestük, célunk volt, hogy a Társulat je­lenlegi helyzetérői felvilágosítsuk s ennek alapján meggyőzzük arról, amit mi közvetlen szemlélet és tapasztalat alapján állithatunk: igenis még meg­menthető, felvirágoztatható ez a vállalat. Megmu­tattuk s kifejtettük erre vezető utakat is. Tettük pedig mi mindezeket azért, mert hasznos szolgálatot véltünk tenni akkor, amikor megmenteni akarjuk azt, a mi megmenthető. A mikor egy a maga nemében egyedüli és oly szükséges magyar iparvállalatot akarunk meg­menteni. A mely gyártmányaival szépművészeti, s igy kulturális, virágzásával pedig gazdasági emelője lehet közéletünknek. És ebben a munkánkban erőt adó serkentés az, hogy ilyen borzasztó időben végezzük. Hogy amikor napok alatt évek munkája omlik halomba, — mi építeni akarunk. Hisszük, hogy szavunk nem lesz a pusztában kiáltó szava, akarásunk nem törik meg a részvét­lenség sziklafalán ... és becsülettel megépíthetjük az uj erős nagy jövőre hivatott Templomberende­zési Műintézet Részvény társulatot. Selmecbánya, 1915. május hó 5. Több részvényes nevében: Hazafias üdvözlettel Haverla József, róm. kath. plébános. Grohmann Gyula, könyvkereskedő. Sajtos Mihály. Az egyházmegye gimnáziuma 50 éves. Irta: Gáspár Pál főgimn. tanár. Ünnepe volt a nagyszombati gimnáziumnak 1865 ápr. 30.-án. Ekkor kapta meg ugyanis az intézet igazgatója: Aschner Tódor Scitovszky hercegprímás leiratát, melyben tudomásukra hozta a gimnázium újra alapítását. Nagy dolog volt ez azon intézetnél, mely évek óta válsággal küzdött s már-már azon ponton volt, hogy megszűnik, mert nincs meg az élethez szükséges anyagi ereje. Az 1864-ben odaküldött Schlick István (később kanonok) és Franki (Fraknói) Vilmos azzal a ki­látással jöttek, hogy „non habemus hie manentem civitatem", mikor az érsek mégis elő tudta terem­teni a szükséges összegeket s ezzel meg tudta menteni az érsek-alapitotta egyházmegyei gimná­ziumot. Mert az intézet tulajdqnképen nem is 50, hanem legalább is 360 éves. Ősi időktől volt itt a káptalannak iskolája, melyet 1554-ben a városi iskolával egyesitettek és világhírű humanistáknak meghívásával (Ilicinus Péter stb.) egyszerre a leg­híresebb iskolák közé emelkedett. 1560-ban a jezsuiták vették át, de 7 év múlva megint a káp­talan tanított benne 1615-ig. Mikor Nagyszombat egyetemi város lett, gimnáziuma is szépen virág­zott. 1615-ben a jezsuiták újra átvették és 164 éven át szakadatlanul vezették, mig végre 1773-

Next

/
Thumbnails
Contents