ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-04-25 / 17. szám

XX. évfolyam. Esztergom, 1915. április 25. 17. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁKSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Esztergom, 1915. április 24. — A kellő pillanat láthatóan, félreérthetetlenül, felkínálkozva mutatja magát Európának nagy időmérőjén, melyben a spanyolnak alkalma volna megszüntetni egy nagy igazságtalanságot, amely a szégyen pirját napról-napra arcába kergeti, s amely igazságtalanság, mint az angol nép féktelen kapzsiságának bizonyítéka éktelenkedik a népek szemei előtt. Gibraltár most a spanyol nép szégyene, csak egy erőszakos ugrás, elhatározott roham kellene hozzá, hogy a Gibraltár ugyanazon népnek dicsősége legyen. De hiszen azon tengerszorosnak birtoklása nem csak elvi jelentőségű kérdés. Az angol hatalomnak, Britannia életének nagyjelentőségű tényezője, a tespedő, sínylődő spanyolnak pedig ébredése, feltámadása lehet. A nemzetek sokszor nem ismerik saját erejüket, képességeiket; sülyednek és siratják haldoklásukat. De ha sikerül ismét valami nagyot cselekedniök, megízlelik a régi dicsőség izét s ettől a megkóstolt ételtől még a halál se ijeszti, nem szoktatja le őket. Már hirét hozták, hogy a spanyol ráeszmélt a csúf valóságra, amely országának csücskén ágyuk torkai között üldögél, amely csúfságnak árnyéka nyomasztóan rajta fekszik az egész országon. Azt se tartjuk csodálatosnak, hogy az angol Gibraltárban gyűjti össze expedíciós csapatait, amelyeknek feladata a Dardanellák elleni szárazföldi akció. Takargatni lehet a valóságot különféle leplekbe, de ki tehet róla, ha mégis kidugja szarvait a napvilágra. Nyilvánvaló, hogy az angol nem oda üt, ahova néz s a Dardanellák ellen gyűjtőt sereggel a spanyoloknak kedvét akarja szegni, nehogy belekezdjenek a Gibraltár elleni támadásba. A spanyol uralkodó család bizonyos tagjai iránt nem lesz hálás a késői nemzedék, midőn megtudja, hogy azoknak angolszeretete hagyta a spanyol nép nyakán a szégyenteljes jármot. R. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. És győzni fogunk . . . Bömböl az ágyú: zengje zenéjét, Mint suhogó, vad nyári vihar . . .! Hős fiaink vasacéljai élét Edzi a lélek, edzi a kar. Csattan a fegyver, csapkod a gránát; Rajta vitézek, rajta magyarok! Itthon, a honban az árva imáját Alkonyi szellő lágy susogása Nappali fényben szárnyra segíti, S edzi a kard'tok, vaskarotok. Szóljon a lélek, hymnusza dalba Szálljon az égbe, szóljon a lant. Hős fiaink csak előre a „raj"-ba Megtörik immár fönn és alant. Bérci tetőkön s lent a vidéken Forró imánk ím győzni segít. S hull a babérkoszorú a vitézen . . . Győz a szelid erkölcs s az erő; Győzni segít az isteni lélek, Győzni segít az isteni hit. Bárdos Imre. Manapság a pusztán. Irta: Hadrik Elka. Nyárvégi idő van. Korán esteledik. Hirtelenséggel terül el az égbolton az estéli szürke lepel. Szerkesztőség: Káptalan-tér 1. szám. Kiadóhivatal: Káptalan-tér 2. szám. Várunk valamit. A nemzet testének minden idege kínosan, szinte a megpattanásig feszül meg abban a nagy munkában, amelyet egyesek a modern ipari szólásmód szerint „a háború üzemének" szeretnek mondani. Lelkünknek figyelme idegesen gázol keresztül a mindennapi problémákon. Csak úgy mellékesen törődünk a közélet gyűjtőfogalma alatt összefoglalt társadalmi, közigazgatási, egyesületi kérdésekkel és mozgalmakkal. Nem érezzük, nem akarjuk észrevenni azokat a fájó tüneteket, amelyek a nemzet testében idöröl-idöre fellépnek, vagy állandóan lappanganak. Ezek most kicsinyes dolgoknak látszanak, eltörpülnek azokkal a nagy eseményekkel szemben, amelyek — a helyzethez mérten kiváló örömünkre — az ország határán játszódnak le. Külső csapások, külső és sürü ütések zuhognak a nemzet testére. Ezen csapások és ütések halálosaknak vannak szánva, ezekkel szemben tehát minden belső baj és szúrás csak muló kólikának látszik. Nem keressük a belső ellenségeskedést, nem állítunk választó falakat magunk közé most, amikor a test minden szervének, tagjának, izmának keményen kell törtetnie egyetlen cél felé, mely nem más, mint jogainknak rendületlen védelme, létünknek biztosítása és jövönknek minden veszedelemtől való mentesítése. Mi, a magyar állam polgárai nem keressük most egymásnak politikai elveit, de elEzért is Vörös Istványék lánya, Marika, sebtiben átöltözködik a szoba egyik sarkában. A rózsaszínű japánbluzt ölti magára. A japánt bizonyt, mivel ez a divatos. Fodor Juli, a falubeli varró, ki pesti cselédkedés után varrógépet hozott I haza magának, nem is tud már másmilyent szabni. És igaz, ami igaz, nem illik már a régi rekli-féle a babos bőszoknyához 1 A japánbluznak amúgy is rövid ujját föltüri Marika kétszeres hajtással, mert fejesre készül. Zsajtárral a kezében megáll az istálló ajtajában és széjjelnéz. Szeretné, ha most jönne, akit vár. Nagyon tudja, hogy — tetszetős. Erősen néz erre-arra, szinte belefájdul a szeme. Mert a nap, mivel korán vonja el sugarait a letarolt mezőkről, sárgitó kukoricaföldekről, kárpótlásul tűzijátékot rendez az égboltozaton. . Forrongó, tüzes hegyekből aranycsikok, égő tüznyelvek futnak széjjel s illanó fényük ráesik a földre. A be nem hordott kazalok tetején tűzláng táncol, az útszéli akácfák sudarán az apró levelek szinte égnek. Nem tart sokáig ez a kápráztató játék. Odafönt a titkos szövők hamarjában összefűzik a dirib-darab felhőket s habkönnyű fátyolt vonnak a színpompa elé. A föld alig gyönyörködhette ki magát, a tompított színhatások ismét eltűnnek s ránehezedik a tájra az őszi boru. Marika ekkor már elszontyorodva, de azért kackiásan ül a tehén alatt. Bőszoknyáját maga körül terítve, buzgón, de kissé tempózva feji a tehenet. A faluban megkondul a harangszó. Utak, szántóföldek esnek közbe, de azért a kistorony Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. várjuk egymástól, hogy ezen elraktározott elvek egyelőre ne is mutatkozzanak olyan törekvések alakjában, amely törekvések alkalmasak volnának valamely politikai pártnak boldogulását a jövőben elősegíteni. Nem azt vizsgáljuk most egymásban, hogy ellenzékiek, avagy kormánypártiak vagyunk-e? A jelen órákban magyarok akarunk lenni minden ellenségeskedés, egyenetlenség és gyűlölködés nélkül, hiszen nyilvánvalóan semmit se használ a muszka ellen a magyarnak, ha valamelyik pártnak kasszája telik, vagy tagjainak száma növekedik. Most minden joggal biró polgár egy kicsiny része, de kiegészítő része annak a magyar ökölnek, melynek az a hivatása, hogy minél fájdalmasabban felüsse az állát a mi búzatermő alföldünk felé szimatoló muszka óriásnak. S amint a polgárság megkötötte a politikai békét a nemzet szent ügyének érdekében, épúgy elvárjuk, hogy mindazok, akik vezéri szerepükben még mindig képviselik a régi versengést és a máskor megengedett elvi ellentéteket, most azok se érezzék magukat másoknak, mint hűséges magyaroknak, akiknek legalább egy időre mindent feledniök kell, hogy összetartásunk minél szilárdabb lehessen és eltávolittassék közülünk a legvékonyabb szálka is, mely hasitó, szétbontó ék gyanánt szerepelhetne az összeforrott magyar nemzet testében. Dicsértek bennünket a háború kezdetén az osztrákok, hogy a parlamentben szinte varázslatosan beállitottuk a pártközi hangja eljut a pusztára, mint egy parancsoló, intő szózat. — Az Isten megengedte érnünk az estét! — mondják az emberek kalaplevéve. Öt ház van a pusztán, de csak kettőben gyullad ki világosság harangszó után. Göndörék ablakában ég az egyik lámpa. Göndörné az urát várja a tinó árával. Nagy gond nehezedik rá, ha pénzzel marad el az ember. Nem mintha szeretné a cimborázgatást. De a kártyakeverés ugy hat rá, akár az ördög szava: kísértésbe viszi. A másik lámpát Marika gyújtja meg s helyezi a két szál fehér lógós csipkefüggöny közé az ablakba, hogy világítson ki az útra is. Marika fejési művelete inkább csak parádézgatás, mint munka. Ahogy megtelt a zsajtárja, letette, a többi munkát végezzék el. 0 a szobába ment, mert sietős volt a lámpagyujtás, azután pedig kézimunkát vett elé. Nagy szorgoskodással az almáriumból kiszedte mindazon holmikat, melyen saját kezemunkája látszott. Hímzett fehér vászonnemüt. Tarka kanavász ágyneműt, széles horgolt mintásat. Kirakta sorba az asztalra mind. Akárki jön, hogy lássa a gyönyörű kelengyét. De aztán mégis nagyot sikoltott, mikor kopogás hallatszott az ajtón. — Nem lehet, a világért se lehet! — kiáltotta s sebtiben kötényét vetette a kézimunkákra. Nagy ijedtségében meg se hallotta, hogy Bodri gyors tempóban ugat odakün, mint mikor idegen, de nem félelmes vendég jön a házba.