ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-04-11 / 15. szám

egyaránt kínosabb lesz napról-napra, mert az örökös ismétléseken kivül más dolog nem igen akad. Ezzel a ténnyel szemben mindenki tudja, hogy az uraknak készülő diákok nagy része nem olyan nagy úri házból való, hogy otthon valami testi munkára ne volnának felhasználhatók. Sok falusi fiú tanul a középiskolákban. Földmivesek, iparosok, községi hivatalnokok fiai, akik nem szégyenlik a testi munkát, sőt vágyakoznak utána, miután békés időkben is felhasználták őket a szülök vakáció idején ilyen dolgokra. S ha már teljesen lebecsüli is valaki a diákok karjaiban rejlő munkaerőt, mindenesetre számolnia kell a nehéz táplálkozási viszonyokkal. Ha a diákok továbbra is a városokban maradnak egy csomóban, kárt szenvednek a szülök, a kosztadók, de maguk a városok is. A kosztadók hónapról-hónapra kénytelenek a tartásdijat felemelni, mert az élelem egyre drágább lesz, amint a piacok árfolyama kétségtelenül mutatja. A fáradozás mellett veszteni senki sem hajlandó a diákok kosztolása folytán. A szülök kénytelenek a városi táplálkozás magasabb árát megfizetni, holott a falusi családi háznál a tojás, a kenyér, a főzelék sokkal olcsóbban kikerül. A szülök tehát egyrészről nélkülözik a felserdült fiuk izmos karjában rejlő munkaerőt, másrészről pedig fizetik a drága ellátási dijat, mikor otthon ez az egy fogyasztó szépen megélne a többi családtagok mellett. A városok háztartására súlyosan nehezedik az egy-két, vagy több ezer főből álló tanuló ifjúság eltartása. Mikor tehát a városi hatóságok csak fokozott fáradozással tudják egyensúlyban tartani az élelmezést, igen nagy könnyebbséget jelentene, ha egyszerre több ezer éhes gyomor gondja helyeződnék ki az élelmiszerekkel jobban ellátott vidékre. Ebből látható, hogy a további iskoláztatás kérdése nem egyedül a közoktatásügyi hatóságok ügye, mert a jelenlegi viszonyok között ebbe bele szólhatnak, sőt bele is kell szólniok a közigazgatási hatóságoknak is, amelyek a törvény értelmében a közélelmezésröl gondoskodnak. Legalább is e hónap végén fel kell emelniök szavukat ezen ügyben mindazon városok vezetőségének, amely városokban középiskolák vannak s ahol a lakosság kárára a vidéki fiúk százai, vagy épen ezrei fogyasztják a nehezen beszerezhető élelmet. További érvelésül elég rámutatnunk azon intézetek és konviktusok terveire, amelyek az állami rendelkezéstől mentesek s amelyek szintén az élelmezés nehézsége miatt már május elején hazabocsátják növendékeiket, minthogy az egy helyre koncentrált ifjúság táplálása egyre nagyobb nehézségekbe ütközik s már most is csak jelentékeny áldozatok árán eszközölhető. Aki elvégezte a dolgát, menjen az útjára! A diákok pedig dolgoztak, szorgalmatoskodtak, elvégezték hivatásos feladatukat, eresszék hát őket útjukra, hogy más téren is hasznot hajtsanak az országnak. R. A kenyér. Irta: Hisztorikus. Még mindig azt mondom, hogy azok a kormányhatósági intézkedések, amelyek az ország lakóságának kenyérrel való ellátása érdekében történtek, nemcsak hogy nem váltak be, hanem több mint valószinü a legújabb sem fog beválni és nem fog egy sem beválni mindaddig, amig a legerélyesebb eljárással az összes terménybeli magvak államilag nem monopolizáltatnak. Igen, arra annál is inkább nagy, söt égető szükség van, mert nálunk a kereskedelem hálózata a börzétől az utolsó szatócsig a közvetítésből állók egész rajával csak azon mesterkedik, miként lehessen a kormányhatósági intézkedéseket lehetetlenné tenni és az árakat agyafúrt különféle címleteken mesterségesen emelni, szóval az ország lakóságát saját javukra kíméletet nem ismerve kiszipolyozni. Ennek kell tulajdonitanom azt, hogy annyiféle kísérletezés és ugyanannyi válfaju rendelet jelent meg. Annak a hazai kereskedelmi világnak, amely a kereskedelmet kezében tartja egyáltalán és semmi néven nevezendő olyan szociális érzéke nincs, a mely számba venné az ország lakóságának megszorultságát arra nézve, hogy annak helyzetén lehetőleg segítsen. A kormányhatóság a lehetőleg minden érdeket kielégíteni segitő rendeletekkel és intézkedésekkel él, csakhogy sajnos mind meg fog törni azokon az ellenállásokon, amelyeken ezideig is megtörtek. És meg fognak törni annál is inkább, mert a requirálásokkal azokat bízta meg, akik többé-kevésbbé, de minden körülmények között érdekelve vannak nem kisebb okból, minthogy az üzleti érdekeiket érinti legelső sorban is. Üzlet az üzlet, reájuk nézve tehát a requirálás is üzlet. E sorok írója figyelmes szemlélője az állapotoknak és azok fejlődésének, kibontakozásának és nincs mit kockáztatni azzal az állításával, hogy ha még ideje korán, tehát már most nem történik sürgős gondoskodás arra nézve, hogy az öszszes terménybeli, de kivált a gabonanemüek monopolizáltassanak, a szükséghez képest kerületenként raktároztassanak feldolgoztassanak, kiváló tekintettel arra nézve is, hogy Ausztriát sőt részben a velünk szövetségben álló Németországot is el kell látnunk: lakóságunk nem sok idő multán minden statisztikai adat dacára is kenyérinségre jut, amelynek következményei beláthatlanok. Marig is hallottam nyilatkozatot, amely szerint a gabonakészlet az uradalmi magtárakban van felhalmozódva és az uradalmak gazdái tartják vissza annaK forgalomba való bocsátását, ami azt jelenti, hogy a gabona-hiánynak, a kenyérdrágaságnak nem a kereskedelem az okozója, hanem az uradalmak birlokosai, akik a helyzetet kiaknázva várják a történendöket. Van valami a dologban, sőt talán több is a kelleténél azonban azzal a változtatással, hogy igenis az uszály haj ókon a magánraktárakon kivül az uradalmi magtárakban is csakhogy az már korábban megvéve a hazai kereskedelem kézi kész-' létében igenis várva a további fejleményeket, amikor tetemes jövedelemmel sikerül majdan azokon túladni. Éreznünk kell, hogy a háború egymagában is nagy szociális megpróbáltatásokkal jár, megkönnyíti azonban terhét az otthonhagyottak ellátása, gondos eltartása. De ha a háború nyomában egyúttal a kenyérinség jár, szóval nincs mit enni, akkor az arról való gondoskodás óriási, sőt leküzdhetlen nehézséggel fog járni, ha az eshetőséggel előre le nem számolunk. Ma még csak április havába lépünk, hol van még az aratás ?! Ezzel a hónappal együtt még négy hónap választ el bennünket. De számba kell venni a letárolást, a betakarítást, a cséplést, ami az időjárás esélyeinél fogva késedelmezést is szenvedhet, amiért is méltán felvethetem azt a kérdést, hogy a marig is mutatkozó liszt, másszóval kenyérinséggel szemben kiváló tekintettel azon minden körülmények között figyelmet érdemlő körülményre, hogy azért egyedül a hazai kereskedelem okolható, nem érkezett-e el annak az ideje, amely szükségszerűen parancsolja, hogy az összes terménybeli készletek a legrövidebb időn belül törvényhozásilag monopolizáltassanak, amelynek kivitelét és az ország lakóságának megfelelő ellátását illetőleg egy olyan országos bizottság szersötétült az erdő s a halvány égen előkandikáltak a pislogó, ragyogó csillagok. * * * Egy keskeny gyalogúton bújtam felfelé az erdő sűrűségébe. Szederinda, egymásra bomló ágak állták el utamat s így a legnagyobb óvatossággal kellett haladnom. Szemmel itt már nehezen lehetett tájékozódni, inkább lábbal tapogatóztam, ami nem csekély nehézséggel ment, mert minduntalan körülfont a sok kellemetlen akadály. Arcomat, kezemet sem kímélte meg a sok szúrás, csipés, de hát mennem kellett, máskülönben nem hallottam volna a topokjai völgykatlan páratlan hangversenyét. Talán száz lépésnyi keserves furakodás után már szabadabbá változott az utam. A gyalogutacska járhatóbb lett s az erdő is ritkulni kezdett, már amennyit észrevehettem. Nesztelen lépéssel eltértem az utacskától s a közelben talált ledöntött bükkfa törzsre ültem le. A puskámat magam mellé támasztottam, a kabátomat összébb húztam, beburkolóztam s átadtam magam a figyelemnek, a várakozásnak. Az erdő csöndje maga volt a legtökéletesebb csönd. A szokatlan hallgatagság felcsigázta fantáziámat. Mozdulatlanul ültem helyemen. Árva hangot, csekélyke neszt nem lehetett hallani s mégis beszédesebb volt az erdő, mint barmikor, pár lépésnyire is alig láttam s mégis furcsábbnál-furcsább alakok, szállongó tündérek lejtettek táncot a lombok közt. Csodálatos, de való, az erdő éjszaka a legregényesebb, a legbeszédesebb. Minden megmozduló falomb mesél ilyenkor, minden árnyék valami fantasztikus alakot ölt, a lombsátor nyílásain beszűrődő holdfény libegő játéka tündértánccá változik, a susogó szellő édes muzsikává finomul, minden megélénkül, megszineződik, amit a végsőig megfeszült figyelem aztán gyönyörű harmóniába varázsol. Elmerülve a nagy csendben álmodoztam, midőn fejem fölött hirtelen megmozdult egy galy. Föltekintettem, de semmit sem láttam. Pár perc multán azonban újra megrezzent valami. Jobban odanéztem s most már észre is vettem: tömzsi, nagy madár ült a fejem fölé hajló ágon. Hirtelen lelendült a magasból s közvetlenül arcom előtt nesztelen Íveléssel eltűnt a fák homályában. Valami erdei bagoly lehetett, mely egeret sejtett körülöttem. Kissé kényelmesebben rendezkedtem el ülőhelyemen. Osszekuporodtam, kezembe fogtam a puskát, aztán újra belemerültem az álmodozásba. A magas lombsátoron hirtelen végig futott a szél, mire általános susogás, halk tapsolás indult meg a lombok között. Amint szétnyílt egy helyütt a fák koronája, halvány fénysugár esett rám, mely száz apró foltra hullva táncolt, vibrált tovább a földön, a fák derekán, a lombokon. Könnyű volt kitalálni: az átellenes hegyoldal mögül feljött a várvavárt hold. Tíz óra felé járhatott már az idő, a percek izgalmasak, váratosabbak kezdtek lenni. Valami halk zörgéssel közeledett felém a száraz lombokkal telehintett avaron. Ugrálva szökött neki néha-néha s mikor megállt, sercegve, pattogva rágcsált, miközben finom cincogással fejezte ki megelégedettségét. Erdei pocokegér lehetett. Óvatosan előtapogattam egy száraz ágat, hogy megzavarjam kissé mulatságát, midőn váratlanul nagyot roppant valami nem messze alattam. Kiejtettem kezemből a galyat s hirtelen a puskámhoz kaptam. A zaj megismétlődött, erős reccsenések következtek utána, majd rövid csönd után nehéz törtetéssel rohant le valami az ellenkező irányba. Visszafojtottam minden lélegzetemet, úgy figyeltem. Ismét ropogás más helyen, nem messze pedig, amerre tisztást sejtettem, döngő ugrások hallatszottak, melyeket fojtott nyögések kisértek. Ha nem is láttam semmmit, tudtam, mi kezdődik ezután, most már csak nyilt térre, tisztásra kellett kerülnöm. Alighogy lábamra álltam, hörgő, mély bőgés verte fel a szótlanságot. Az átellenes hegyoldal felöl pedig ugyanakkor haragos, fenyegető felelet érkezett rá. A mulatság tehát elkezdődött. Kezembe szorított puskával indultam meg lefelé a bőgés irányában. Aki valamikor abban a ritka szerencsében részesült, hogy hallhatta az erdő e remek hangversenyét, nagyon jól tudja, micsoda páratlan élvezetet és gyönyörűséget okoz ez az igazi vadászszívnek. Amit ilyen holdvilágos éjszakán átél és átélvez a virrasztó vadászember, egyszerűen leírhatatlan, ezt hallani, tapasztalni kell. Mialatt valamelyik terebélyes bükkfa tövében gubbasztunk, remeg a puska ravaszán pihenő kezünk, dobog a láztól szivünk, mikor a mélyebbnél-mélyebb, remek bariton hangok csalogatnak minden oldalról. Egyik hízeleg, másik panaszkodik, harmadik sóhajtozik, negyedik fenyegetőzik; itt baj vívásra hív, ott meg jelzi, hogy felveszi az elébe dobott kesztyűt, az ember olvas hangjukban, oly hűen fejezik ki érzelmeiket. Tapogatózva, a legóvatosabb léptekkel bújtam kifelé az erdőből. A hold halvány világosságot hintett a lombsátor alá s a lombok mozgásával mesébe illő játék kezdődött el körülöttem. Megmegálltam időnkint valamelyik alkalmasabb bükkfánál és szívszorongva hallgatóztam. Az első