ESZTERGOM XX. évfolyam 1915
1915-04-11 / 15. szám
XX. évfolyam Esztergom, 1915. április íl 15. szám. ESZTERGO POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ara 16 fillér. Szerkesztőség: Káptalan-tér 1. szám. Kiadóhivatal: Káptalan-tér 2. szám. Kéziratok a szerkesztőség-, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Esztergom, 1915. április 10. — Véres milliárdok. Ha úgy — jó magyar falusi szokás szerint — odaperdülhetnénk a mindinkább gyűlöletessé váló Amerika háza elé, hogy perünket, ügyünket szóval, nyelvvel elintézzük vele, de sok kellemetlen igazságot tudnánk az arcába vágni s megmondanánk neki igazi nevét olyan hangsúllyal, hogy sohase tudná elfelejteni. Szerencséjére messze van tőlünk. Igy azután tovább is abban a boldog hitben élhet, hogy nagyon csodáljuk országát, leleményességét, üzleti szellemét. Nagyon elbizakodott földrész Amerika, hiszen az utóbbi időkben mindenki csak az amerikaiakat bámulta, utánozta és gazdagnak, szegénynek csak egy vágya volt, hogy oda eljuthasson. Egyik élvezni és bámulni; a másik dolgozni és gazdagodni. A bámulat most egyszerre nagyon megcsappant, a csodálkozás lassan undorrá változik s kezdünk megegyezni abban, hogy a jenki bátorság és élelmesség tulajdonképen nem más, mint mérhetetlen szemérmetlenség. Csodálatosnak tűnhetik fel, hogy haragtól szikrázó szemünk messze —• a tengereken túlra mered, hogy kemény öklünket a fejünk fölé tartva rázogatjuk nyugat felé. Itt vannak a mi ellenségeink a határok mellett. Odatarthatjuk öklünket egyenesen az orruk elé. Minek hát uj ellenségeket keresni, a levegő tengeren keresztül szimatolni? Van nekünk oroszunk. Szépen néz ki. Tele van aggatva érdemjelekkel, miket az „erkölcs" véres pártfogásáért Memelnél, Tilsitnél s nálunk régebben a Kárpátok tövében szerzett. Szép koncert ez, mely napról-napra fülünkbe fújja a humanizmus furcsa nótáit, a kultúra aranyszabályait, önmaga pedig messze fölülmúlja a sokat megrágalmazott kannibálokat. Mit is mondhatnánk még róluk ?! Az orosz még nem jutott el a műveltség azon fokáig, hogy a lelkiismeret mivoltáról csak halvány fogalmai is lennének. A franciának nincs lelkiismerete. Az angol nem hallgat rá. A szerb egy csendes éjszakán leorgyilkolta a lelkiismeretet, mert azt is királynak nézte. Nikita szélkakast csinált lelkiismeretéből s felszögelte palotája tetejére, hogy arra forduljon, ahonnan a muszka szél fuj. Ezt a pokoli csokrot, ezt a kénköves bokrétát Amerika locsolgatja puskaporral, dinamittal; ápolgatja srapnellel, gránáttal, ágyúval, gépfegyverrel. Mert Amerika eladta lelkiismeretét — véres milliárdokért. R. Mit akarnak az iskolákkal!? Oly furcsa, oly indokolatlan jelenségek mutatkoznak, oly sajátságos törekvések törtetnek ismeretlen célok felé az iskolák világában, általában a közoktatás terén, hogy végre is meg kell kérdeznünk, kétkedő, ködös arccal kell kutatnunk: — Mit akarnak? Mire törekednek? — Kinek akarnak használni, akik intézkednek? Az egyházi tanügyi hatóságok elrendelték már jóelöre, hogy a tavaszi munkák megkezdésekor ne tartsák vissza a falak között azokat a nagyobb gyermekeket, akiket a mezőgazdaságban már sikeresen fel lehet használni. Ez nagyon bölcs rendelkezés volt, hiszen amit tanulhatnak a gyermekek, azt már megtanulták. Ezután már csak az ismétlésnek nevezett időtöltés folyt volna az iskolákban, ennél pedig értékesebb foglalkozás — különösen a mostani nagy időkben — az ültetés, a kapálás és a többi könnyű, gyerekeknek is való munka. Ezzel a kellőleg nem méltányolható rendelkezéssel szemben áll az állami rendelkezés, amely a diákokat egész a tanév legvégső határáig akarja az iskolákban visszatartani. Minden pártoskodástól menten meg kell állapitanunk azt a tényt, hogy az egyházi hatóságok jobban ismerik az életet, kellőleg számolni tudnak a mostani helyzettel, mig ellenben a közoktatásnak állami intézői bizonyos merev elvi álláspontra helyezkednek, aminek semmi gyakorlati értelme sincs, söt egyenesen károkat okoz egyeseknek és az egész nagy közösségnek. Az iskolaévet demonstrációszerüen kezdték meg ősszel az összes iskolákban. — Lássa az ellenséges külföld, hogy nálunk a rendes élet nem zavarodott meg, hogy az oktatás terén is folyik a normális munka — mondották a hivatalos rendeletek. Meg is történt ebben az irányban minden. És helyesen történt. Most azonban ilyen elvi dicsőség kedvéért nem szabad gyümölcstelen áldozatokat hoznunk, mikor magasabb érdekeknek kell érvényesülniük az ország életében. A középiskolák okos számitással dolgoztak, teljes buzgalommal álltak neki az elvégzendő anyagnak. A tanárok felvilágosították a diákokat, hogy a bizonytalan kilátások miatt több lesz a napi lecke, mert a feladatoknak hamarább a végére kell jutni. S ma már oda jutottak az iskolák, hogy bármely percben lefolytathatják az évvégi vizsgákat. A tanitás és a tanulás most már AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Kárpátok. Hazánk védbástyája: Ti kedves Kárpátok Szeretettel gondol Minden magyar rátok . . . . . . Szűz havad fehérén Nyilnak piros rózsák. Viszhangozzák neved Erdő, mező, rónák. Harci zajtól hangos Minden orom és völgy .., De Te rendületlen Állasz, mint nemes tölgy. S lerázod magadról Vad ellenséginket: Védő karjaiddal Átölelve minket. Harcolj csak tovább is Velünk, kedves Hegyünk, Tartsd távol az ellent: Hogy rabok ne legyünk. S a drága magyar vér Ne hulljék hiába. S magyar Ég tekintsen — Másik ezer évig — — Kárpátkoszorúzta — Szép, magyar Hazánkra. Walter György. Szarvaslesen. (Elbeszélés.) Irta: Szimkó Antal. Bíborvörös volt már nyugat felöl az ég, midőn a nagypolányi „Kucsalaták"-on hárman kapaszkodtunk felfelé. Merész emelkedésű volt a felvezető út, két oldalán haligatag, komor szálerdő sötétlett. Mindenfelé nagy csend ült, csak néha-néha koppant meg valami kavics a lábunk alatt s ez volt az egyedüli zaj, mit hallani lehetett a titokzatos erdőben. Igyekeztünk lehetőleg halkan járni; nem szóltunk egymáshoz, csak a szivünk dobogott a sok sejtelmes, édes várakozástól. Szeptember vége felé voltunk, a vadászszív legkívánatosabb idényében, mikor a máskor néma erdőségben nagyszerű hangversenyeket rendeznek a büszke, agancsos lovagok: a szarvasbikák. Melyik részben lesz majd a legszebb bőgés, hol szólal meg majd a legerősebb bika — ez a kérdés foglalkoztatott bennünket s mialatt ezen okoskodtunk, nem értünk rá, hogy suttogó szót is váltsunk egymással. Fáradtságos félóra múlva kijutottunk a ránk omló lombsátorból és egy tágas, a hegygerinc alatt messzire elnyúló rét széléhez értünk. Ezer és ezer margarét virág fehérlett rajta s a látóhatár peremén búcsúzkodó nap aranyos fénysávokat vetített rá. Úgy festett, mint egy művészi szöny r eg, kihimezve szebbnél-szebb, tarkábbnál-tarkább virágokkal. Az erdei út itt megszakadt, neki kellett vágnunk a tisztásnak. A puha, süppedő talajban nehezen ment a fölfeléhágás, de annál nesztelenebből lépkedhettünk a selymes fűben. Mire feljutottunk a „Kucsalaták" púpos hátára, észrevehetőleg esteledni kezdett. A leáldozott napnak sötét pírjából még izzott valami az égen, de minden perccel halódott, fogyott. Meg-megindult időkint az alkonyati szellő s pajzán szökelléssel végig-végig táncolt a ringó, susogó virágos mezőn, amitől illatossá vált csakhamar a levegő. A távoli magaslatokat burkolni kezdte a homály, a hűvös völgyekből pedig lomha, gomolygó ködök emelkedtek föl egymás után. Lassanként szürkeségbe veszett minden, elWtT ELSŐ SZENT ÁLDOZÁSI EMLÉKKÉPEK, ~9É valamint mindennemű szent képecskék legnagyobb választékban, különféle alakban és a legszebb kivitelben, magyar, német vagy tót szöveggel a legjutányosabb árban kaphatók BUZÁROVITS GUSZTÁV könyvkereskedésében Esztergom, ^t^t Mutatvány-képek és árjegyzékek ingyen és bérmentve.
