ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-03-08 / 10. szám

általuk lehetőleg" emelkedjék minden városrésznek forgalma, városias élete. Ezt a kivánságot minden gondolkodó ember egészen természetesnek találta. Midőn a Koloskórház épült, azt a primási kórház mellé építeni, azzal egyesíteni nagyon könnyű lett volna, kevesebbe is került volna. Ha a kórház Szentgyörgymezőn épült volna föl, megmaradt volna mostani helye üresen iskola, vagy valamely hivatalos helyiség számára s nem kellene drága pénzen a reáliskolának helyet venni; a kórház pedig kiválóan alkalmas helyen állana, ahol még a jövőben bekövetkezhető nagyobbitás is szépen elférne. Akkor azon nézet győzött, hogy a kórháznak a belváros területén kell lenni. Egy intézmény nyert helyet a mellékvárosokban, a Szentgyörgymezőn épült vágóhíd, amely ott van már céljának megfelelően használva, tizenöt esztendő óta. Hosszas tárgyalás és ellenkező kívánságnak felsőbb helyen való visszautasítása után került oda. Most midőn arról van szó, hogy a vágóhíd újból építtessék s a modern kívánalmaknak teljesen megfelelővé legyen, most midőn már az építést kellene megkezdeni, most állanak elő a kerékkötök uj indítvánnyal. Azt óhajtják néhányan, hogy más helyre kell építeni, be kell vinni, természetesen a belváros területére, a vaspálya állomás közelébe. Az állomás mellett elhelyezni már csak azért sem lehet, mert ott a város, esetleg a pályaudvar fejlődésének állana útjában, tehát távolabbra kellene kivinni s mivel a takarékosság jegyében élünk, nagy áron területet venni, az építésnek nehezen előállított költségeit még növelni. Erre nincs semmi szükség. Ha a Dorogi-utban épülne föl a vágóhíd, úgy a város központjától a Lőrinc-utcától éppen olyan távol esnék, mint a mennyire most van, onnan ép úgy szekéren kellene elhordani a húst, mint most, lényegében nem változnék semmi; nagyon helytelen dolog lenne néhány ember kedvéért a tetemes kiadást még nagyobbítani. Nyílt titok, hogy a tervezett vágóhíd megépítését nem óhajtják a hentesek s ennek a most megindított mozgalomnak olyan látszata van, mintha csupán késleltetni óhajtanák ennek a dolognak megvalósítását, meg nem gondolván, hogy ebből fölösleges költségek keletkezhetnek a város terhére. Nagyon jó helyen van a vágóhíd ott ahol van, csak épüljön föl újból minél előbb. A vágóhíd maga nem igen emeli a városrész forgalmát, — Beszéltél mán véle azóta? — Beszélni beszéltem. De ismered ... hirtelen ember . . . oszt nem akarok kockáztatni semmit. — Istenem, még mindég a régi! . . . — Nékem fáj legjobban ... De nem rossz ember ő, jó szive van, csak . . . nehezen határoz. — Én mán nem remélek. — Bizzál csak! Emlékszel-e, mit mondott az édes anyád? — Emlékszem én . . . mindenre emlékszem, de hát . . . — Az se vót más, lelkem. A te anyádat is csak a bizalom tartotta fön: A remény . . . s a szeretet . . . A - leány hallgatott. A legény tovább beszélt. Eközben némán, nesztelenül közeledett feléjük az öreg Darvasi. Józsi apja. Bizonyára künn járt már a mezőn s nem találta ott a fiut. Csendesen a hátuk mögé lopódzott, tágranyilt szemekkel, mintha nagy, igen nagy titkot akart volna földeríteni. Csak állt mögöttük, mint egy szobor. De nem szólt. Majd nesztelenül osont ismét kifelé. De a leány észrevette. — Jézus!.. . Az apád . . . Összerezzent a marcona legény, mintha villám sújtott volna le előtte. Csak ennyit mondott: — Elgyütt . . . Vége . . . Egész testében remegett, mint az elitélt. De nem soká. Fölállt s néhány ugrással az apja előtt termett. — Apám! Az öreg hallgatott. Mélyen, kegyetlenül véste tekintetét a fia könyörgő szemébe. de ezt a keveset is elvenni, minden méltányosság és igazsággal ellenkeznék. Azon tekintélyes jövedelem fejében, amely Szentgyörgymezőről a város pénztárába befolyik, joggal kívánhat valamit a várostól. Szentgyörgymezőn a bazilika közelében nagyon alkalmas helyen elhelyezhető a pénzügyigazgatóság épülete, törvényszéki palota, árvaház. Hogy a város nagyobbodását, terjedését mikép vélik elérhetőnek azok, akik mindent csak a belváros területén akarnak elhelyezni, azt még elképzelni sem tudjuk. Nem elég tanúságot nyujt-e ennek a felfogásnak helytelenségéről, bent a városban éktelenkedő katonai laktanya, amelyet másutt a városon kivül helyeznek el. Azok kik az egyesítés előtt mindent a város közepére akartak bevinni, ugyanazoknak nézete látja jónak ma, mindent csak a belváros területén létesíteni. De hát tulaj donképen miért is egyesültünk? Azért, hogy a város nagyobb, erősebb legyen s a nagyobb testületnek előnyeiben, javaiban a város minden részének lakói részesüljenek. Nem lehet a város minden utcája olyan mint a Széchenyitér, de annyit kívánhatunk, hogy a városi jelleg mindenütt kifejezésre jusson lehető , módon. A dunai vashid elhelyezése folytán a város egy része a forgalomból kimaradt, sokat veszített; nem szabad még többet is innen elvonni, ezeknek a részeknek üzleti életét teljesen megbénítani; ez nem lenne céltudatos, helyes városi közigazgatás. A belváros területén lakó egyes üzletemberek úgylátszik nem is tudják, hogy kint a honvédtemető közelében lakó szegényebb polgárok ép ugy fizetik ám a városi adókat, viselik a terheket, mint ők; tehát azoknak is lehetnek jogos kívánságaik a városi életet illetőleg. A közérdek nem azt kívánja, hogy most a vágóhíd kérdését tűzzük ismét napirendre, sokkal jobb szolgálatot tesz a közügynek, aki a hatósági mészárszék vagy a hússzövetkezet megalapításán buzgólkodik. A mellékvárosok kívánságait nem lehet kitérő feleletekkel elütni; aki faluról városba költözik, városi ember akar lenni, városi életet akar élni. Képviselő. — Az oláhok öröme. A kerületek uj beosztásáról szóló javaslat egészen Tisza István egyéniségét tünteti föl. Kivehető annak sorai közül az ő gúnyos mosolygása; mellyel mintha azt izenné az ellenzéknek: most sikerült a nyakadra rátennem a kést. Meg lesz az uj törvény: az ugrás a sötétbe. Az lesz ez mindenki számára, ki nincs — Bocsásson meg! Nem tehetek róla. Szeretem. Farkasszemet néztek. Könyörgőt és durvát. Az apa meg a fia. — Az Istenér, apám !... Nem tudom feledni. Az öreg bólintott. A fiú tovább esedezett. — Becsületes . .. szép ... dolgos .. . Apám 1 Ha csak kicsit szeret ... Valami rejtett mosoly jelent meg a kemény Darvasi arcán. Gondolkodott. Halkan szólt a legényhez: — Fiam, fiam . . . — Meghalok nélküle. Térdre vetette magát a hatalmas gyerek. — Könyörüljön ! — Állj fel, fiam. Két nehéz könny siklott ki az öreg bágyadt szemeiből. — Látom . . . Legyen hát. . . legyen . . . — Édes, jó apám ! Tudtam. Tudtam, hogy nincs jobb szive senkinek . . . — Csak csendesen, fiam. Valaki gyün . . . Csak azér elleneztem ... Ej!.. . semmi... No . .. mer még gyerek vótál. Érted? Most mán legény vagy. Megengedem . . . Azzal sarkon fordult az öreg s eltávozott. — Hallottad? — Hallottam. Istenem, milyen jó ember . .. I Ki hitte vóna? Még sokáig beszélgettek. Ugy tervezték, hogy a jövő héten elmennek a paphoz. Röviden intézik a dolgot, annál is inkább, mert Juliska apja nagybeteg s az aratásban vezetőre volna szükségük. beavatva Tisza István terveibe. És vájjon ki pillanthatott be a boszorkánykonyhába, amelyben kifőzték azon javaslatokat, amelyek lerombolják az ezeréves alkotmány pilléreit, kikezdik a sajtószabadság, az esküdszéki intézmény védőbástyáit? Az ellenzék nem. Az ellenzék nem tudja, mi készült a Tisza konyhájában, hiszen a sok botrány és erőszak után nem léphet politikai téren még a parlamenti formák keretein belül sem érintkezésbe a Tisza-konzorciummal. De azt hisszük, hogy a munkapárt nagy többségének sincs tudomása a kerületek földrajzi felosztásáról. Annyi perfidiát nem tudunk feltételezni a jelenlegi kormányzatról, hogy az ellenzéki pártok ily szembeszökő kijátszásával beavassa terveibe a többségi párt tagjait, hogy azok azután bemehessenek az ellenzéki kerületekbe és már jó előre előkészíthessék a talajt maguk számára. Egyet azonban biztosan tudunk: az oláh komité tisztában van mindennel. Tudja egész pontosan, hogy az oláh-lakta kerületek milyen községekből állanak s mely kerületekét kerekített ki Tisza István hazafias érzéke ugy, hogy ott mást, mint oláh agitátort meg nem választhatnak. Friedreich István f A „mi" Görcsöni Dénesünk nincs többé . . . A lassú, sorvasztó kór kiütötte kezéből az aranyfóliát, melyet oly istenáldotta tehetséggel használt a katholicizmus és eszményei védelmére ... „Görcsöni Dénes !" . . . Van-e katholikus ember ki e nevet, s e névnek jelentőségét, fogalmát nem ösmerné ? — Mert „Görcsöni Dénes" neve egy fogalom. Egy typus. Az önzetlen, a megalkuvást nem ösmerö, idealista, katholikus újságíró és iró typusa, példaképe Ő. Nem rettent vissza soha, ha arról volt szó, hogy az igazságnak utat nyisson; hogy a bűnt, a korrupciót ostorozza. Tetőtöl-talpig férfi volt. Férfi: kinek jellemtisztasága előtt még ellenfelei is kalapot emelnek . . . Vérbeli, igazi katholikus újságíró volt. Szívvellélekkel szolgálta Ő Egyháznak ügyét. A „mi" emberünk volt Görcsöni Dénes. Mindég a front előtt, nyilt sisakrostéllyal küzdött az Igazságért. S bár sok támadás érte ezért ellenfeleitől — melyek minden füvet megmozgattak, hogy Friedreich Istvánt mint Görcsöni Dénest lehetetlenné tegyék —• mindig emelt fővel, tisztán és győztesként került ki a küzdelemből... Alig vették észre, hogy már fojtó, szürke alkony környezi a kertet. Harangoztak. Az országút egyik kanyarulatánál három megrakott szekér döcögött. Szelíden, kedvesen pattogtak a kerekei, amint lassan, lassan a faluhoz közeledett. Csendes este lett. Vidám nyári est. Fenn az égen sápadt arccal, irigykedve nézett le a hold. Nagy, ostoba szemei vigyorogva irányultak a fiatalokra. Valami megzörrent . . . Csend. Újból nesz. Fölemelkedett a legény. Messze, az erdő felett birokra kelt két hatalmas felleg . . . Egyik sötét . . . másik sápadt . . . Az egyik szétmállott ... A másik tovasuhant a komor égboltozaton . . . Valami villant . . . — Jaj! — kiáltá fájdalmasan a legény s teljes erejével kapott a szivéhez. Egy hatalmas, izmos alakot látott maga mellett. Egykori játszótársa volt, akivel az iskolában egymás mellett ültek. Újból villant. — J-aj . . . Összeesett. Az alak eltűnt . . . — Jézus, Mária! Mi történt ? — sikitá a leány. Még egyszer megmozdult a haldokló erőtlen ajka. Halkan, ártatlan szelídséggel suttogta: — Semmi . . . Hát ez szeretett?! Nem tudtam . . . Nem szólhatott többet, mert lágy, gyönge hangját szétsodorta a szájából kiömlő sötét, meleg vére . . .