ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914
1914-03-08 / 10. szám
Mi — a kik ismertük Görcsöni Dénest, — ezt az isteni ihletet férfiút, ezt a csupa sziv, csupa lélek embert; ismertük Egyháza, mint a pedagógia, és kritika szolgálatában álló harcos tollát, — csak most tudjuk igazánban hogy mit veszitettünk mi „Görcsöni Dénes"-ben . . . Kritikáit, cikkeit, felszólamlásait mindig a legnagyobb objektivitásával, igazságérzettel irta. És ott, ahol a tollát erősebben kellett hogy megnyomja — ott is, sohasem tette sértő, bántó éllel — de műtétet végző orvos érzésével, nemesszivűségével . . . Mint férj — a katholikus férfi eszményképe volt Ö . .. S talán éppen gyönyörű, példás családi életéből merítette azt az erőt, a melyet elveinek, katolicitásának szentelt. A ki látta valaha a mi Dénesünket családi szentélyében, látta azt a gyöngéd, nemes szeretetet, a mellyel hűséges nejét körülövezte: meg fogja érteni, miért küzdött folyvást a házasságot mint szentséget kikezdő és szétrobbantani igyekvő irányzat ellen ... Ez a minden izében, tetötől-talpig kath. férfi . . . Mint pedagógus — az ifjúságnak testestőllelkestől jóakarója, jó barátja. Szivének egész melegét árasztotta tanítványaira. Nem akart „béres" lenni csupán — de tanár •— pásztora a reábizott jövő nemzedéknek a szónak legszebb, legnemesebb értelmében . . . Csak szülők tudnák igazán megmondani, mi volt Friedreich István — gyermekeiknek ! — Mint férfit, úriembert, jóbarátot, kollégát jellemezni, derűs, nemes szivének szépségét lefesteni gyengének érezzük magunkat; mert ahhoz, hogy Friedreich Istvánt kellőképen megörökitsük, ahhoz Görcsöni Dénesnek tiszta, nemes, és fenkölt eszméjü tollával kell hogy birnók . . . Különben is — lehet-e Friedreich István frissen hantolt sírjára szebb, maradandóbb nefelejcs és örökzöldből font koszorút kelyezni — midőn a Szentírást idézzük reá, mondván: — „Az Igaznak emléke örökké éli!" — S mint élete: olyan volt halála is. Halála a katholikus magyar férfihoz illő halál volt. Szeretteitől körülvéve, Istenét magához véve indult arra a nagy útra, a melyen túl nincs többé könyű, nincs többé fájdalom, csak pihenés és gyönyör az Urban . . . Igen, Görcsöni Dénesünk! Habár tested — leróva a halandók adóját — eltávozott közülünk, mindnyájunknak szülőanyja: a földnek méhébe a föltámadás napjáig, — emléked — az örökké, kitörülhetetlenül élni fog szivünknek oltárain . . . Mi katholikus újságírók pedig, kik a harc élén, a front előtt állunk, erőt fogunk meríteni ha Te reád gondolunk, példaképünk : Görcsöni Dénes !... S éppen ezért nem is búcsúzunk Tőled, Te erős, Te nagy, Te bátor katholikus férfi, kinek vigasza és vezércsillaga éltednek minden mozzanataiban Krisztus volt — mert Krisztus katonája nem hal meg soha, 0 örökké él, csupán csak azt mondjuk most sírod hantja fölött: „Görcsöni Dénesünk, Isten veled! Viszontlátásra ! Viszontlátásra annak a birodalmában kinek Te egész életedet szentelted kinek oly hű fia valál kinek országát erődből kiépíteni igyekeztél... 0 — az Örök világosság — fényeskedjék Neked! . .. Benedek Rezső. Városi közgyűlés. Amik a csütörtöki városi közgyűlésen történtek, egyrészt nagy tanulságokat rejtenek magukban, másrészt sajnálatra és elitélésre méltók. Tanulságul leszögezhetjük, hogy azon viharok, melyek az egész közgyűlés nívóját lesülyesztették, azon keserű kifakadások, melyek az elhangzott beszédeket jellemezték, azon támadások, melyek egyeseket talán érdemetlenül is sújtottak, tulajdonképen az egész város adófizető polgárságának tiltakozását jelentették az ujabb pótadóemelés ellen. Jelenleg 127*5% a pótadó városunkban s mostanában ujabb 10%-kal szökken majd fel, ha a küszöbön levő nyugdíjazások bekövetkeznek; maga ez a tény teljesen érthetővé teszi, hogy a polgárság egyes képviselői mindent elkövettek, hogy a javasolt álláseltörlések megtörténjenek s a terhek 10—15 ezer koronával csökkenjenek. Sajnálni és elitélni csak azt lehet, hogy egyesek túllőttek a célon, belekeverték az elölépésre váró érdemes tisztviselők személyét is a dologba s ezáltal Ízléstelenné, személyeskedövé tették a különben a legideálisabb célzattal megindult vitát. A zavart és a felháborodást különösen szította az is, hogy a városi tanács sem gondolkozott egységesen. A közgyűlés legizgalmasabb percei voltak, mikor ez kipattant s attól kezdve vége volt minden rendnek és a közgyűlést minden érdemesebb határozathozatal nélkül oszlatta fel a város polgármestere. A d. u. 4 órakor kezdődött közgyűlés lefolyása elejével igen szépen, higgadtan indult. A képviselők közül mintegy 120-an jelentek meg, olyan szám, amilyennel már rég nem voltak együtt a város atyái. Mielőtt a tárgysorozatra sor került volna, Nádler István tanitóképzőintézeti tanár interpellálta meg a polgármestert a vágóhíd ügyében, melyre azonban megnyugtató választ kapott. A közgyűlés első pontja a vall. és közokt.ügyi miniszternek leirata volt a városi kezelésben levő nemzeti iskola-alap ügyében, melynél a tanács javaslata egyhangúlag elfogadtatott. Özv. Holly Sándorné, volt számtiszt özvegyének nyugdiját minden hozzászólás nélkül megszavazták. A harmadik pontnál azonban véget ért a nyugalom és megindult a beszédek árja annyira, hogy még esti fél 8 órakor is erről folyt a vita és a közgyűlés a 7 pontból álló tárgysorozat többi pontjait le sem tárgyalhatta. A nagy vitát s később vihart keltett tárgysorozati pont teljes szövegében igy hangzik: „Pénzügyi és szervezési bizottsági, illetőleg tanácsi javaslatok: a) tanácsnoki állások, melyet ez idő szerint a pénzügyi tanácsnok tölt be, mint közig, tanácsnoki állásnak az 1902. évi 58 t.-c. 26. §-a értelmében leendő fentartása, b) a tanácsjegyzői, két gyakornoki és egy p. ü. osztályi számtiszti állásnak beszüntetése, ellenben az árvaszéki jegyzői állás betöltése és a számvevőségnél egy II. o. számtiszti állás szervezése, c) a főmérnöknek műszaki tanácsosi cimmel leendő felruházása, d) és végül a pénztárak egyesítése a számvevőségi, pénztári és pénzügyi szolgálatnak számfejtő rendszerbe való állítása s általában az ezen javaslat alapján elrendelendő módosítások iránt." Hiba volt, hogy az erdőmesteri állás megszüntetéséről és a városi erdőknek állami kezelésbe adásáról egy szót sem szólt a tárgysorozat, holott ez is napirendre került, de hiszen sem ez, sem a többi javaslat nem került részletes szavazás alá, mert a tanácsi a pénzügyi és szervezési bizottság javaslatát rengeteg szófecsérlés után 55 szóval 43 ellenében általánosságban el nem fogadottnak jelentették ki. Ezután került volna részletes szavazásra a sor, mert azt egyértelműen mindenki elismerte, hogy az erdömesteri állás beszüntetése és az erdők állami kezelésbe adása, továbbá a városi főmérnöknek tanácstaggá való kinevezése, szintúgy a pénztárak egyesítése olyan ügyek, melyekre nézve senki sincs külön véleményen. Az lett volna hát a természetes rendje a dolognak, hogy ezeket pontonkint, egyenkint bocsássák szavazás alá. Azonban a szavazás kérdéseit szándékosan annyira összezavarták, hogy végül már senki sem tudta, hogy mire is kell tulajdonképen szavazni. Fejetlenség, lárma és zúdulás lett az eddigi szónokok által máris felkeltett puskaporos hangulatnak a következménye, ami több izgalmas jelenetnek is volt szülőoka. A képviselők, sőt a tanácstagok nagy része is ott hagyta erre a termet, nem akarván tanuja lenni a netalán bekövetkező durva gorombaságoknak és tettlegességeknek, melytől már nem sok választotta el a közgyűlésen résztvevőket. A polgármester a zajongás tetőpontján berekesztette az ülést s igy azon kölcsönös becsületsértések és szidalmak árja, mely még hátra volt, már nem a közgyűlés keretében ment végbe. Mégegyszer kijelentjük, hogy mindezen viharoknak, izgatottságból eredő inkorrektségeknek szülőokát egyedül a polgárság azon, úgyszólván tehetetlen erőlködésében látjuk, mely a nagy adózási terheket csökkenteni igyekszik, pedig ezt a fennforgó körülmények és sajátos viszonyaink miatt csaknem lehetetlen most már elérni. Egy jelenvolt. Az ókori keresztény liturgia és annak nemrég felfedezett legrégibb szövege. Irta Kákonyi János. Az első keresztények vallásos életének központja a közös istentisztelet volt. Ez volt az egyháznak közös ügye s mint ilyen nem függhetett 1—2 privát ember Ízlésétől. A liturgia berendezése teljesen a püspököknek volt fentartva, a kik a legnagyobb gonddal a hagyományos ritus folytonossága fölött őrködtek, s ha valahol eltérés mutatkozott, ott az egyház felemelte tiltakozó szavát. Tertullián 1 arról vádolja a gnostikusokat, hogy különleges olvasmányokat használnak a liturgiában s azokat elitéli. 2 Nemcsak lényeges kérdésekben foglalnak állást az egyházatyák minden ujitás ellen (mint pl. sz. Kelemen és sz. Cyprian azok ellen, akik a consecratioban bor helyett vizet használtak), hanem kevésbbé fontos dolgokban is egyformaságra törekedett az egyház. Tertullián tanúsága szerint az egyházközségek tanácskozásra jöttek össze, hogy megvitassák ama kérdést, vájjon szombaton állva vagy térdelve kell-e imádkozni. 8 S midőn észrevették, hogy némelyek az ima előtt nemcsak kezeiket, hanem egész testöket mossák, azt mint uj dolgot beható tárgyalás alá vették és kutatták a szokás eredetét. 4 Sz. Irén kifogásolja Marcus nevü gnosztikus ama szokását, hogy az invocatiónál más imát használ. Az ilyen eltéréseket az egyházzal való szakitásnak minősítették. S mivel védték az egyházatyák a használatban levő liturgikus szokások jogosultságát ? A hagyományra való hivatkozással. Tertullián elősorol egynéhány ilyen régi szokást s azt mondja : ezen szabványokat az írásban keresed ; nem találsz ott semmit. 5 Traditis tibi praetendetur auctrix, consuetudo confirmatrix et fides observatrix. Nem az írás, hanem az egyházban állandóan megőrzött szokás volt elég garancia arra, hogy a liturgia apostoli eredetűnek tartatott. Sz. Jusztin is erre hivatkozik, midőn a keresztény istentisztelet módjáról azt mondja: igy lett az nekünk áthagyományozva. 6 Ha már sz. Jusztin, aki 160. év körül született, ezekről mint emberemlékezet óta fennálló szokásokról beszél, akkor azok kétségkívül az apostolok idejére vezethetők vissza, amint különben sz. Jusztin világosan ki is fejez, midőn azt mondja, hogy a Jeruzsálemből a világ minden tájára szétszéledő apostolok az istentisztelet megtartásának módját közösen határozták meg. 7 Nem is akadunk a keresztény ókorban controversiára a liturgiát illetőleg. Sz. Polykarp, smyrnai püspök, Anicet pápa idejében (154—167) Rómába jön és ott megtartja a templomban a sz. liturgiát, anélkül, hogy a legkisebb eltérés volna az ő celebrálása és a római ritus közt. 160. év körül tehát egyformaság volt a szentmisében legalább a lényeges részekre nézve. Nehezebb a felelet ama kérdésre, voltak-e már az apostolok idejében irott liturgiák. Lehetséges, hogy voltak, de ez a feltevés nem felel meg az ősegyházi szokásnak. Nem az irott, hanem az élő szó volt az egyház életeleme. Miután sz. Pál az eucharistia megüléseről szólt, azt jegyzi meg, hogy a többit el fogja rendelni, ha jön. (I. Cor. 11. 34.) A disciplina arcani azt ajánlotta, hogy inkább a szóbeli oktatás által vésődjenek az emberi emlékezetbe a féltékenyen őrzött sz. titkok és az azokra vonatkozó szertartási imák. És ha nehézséget látunk abban, hogy az imák hoszszuak voltak ahhoz, hogy a pap azokat emlékezetből elmondhatta volna, azt kell tekintetbe vennünk, hogy az eucharistikus imák a katechezis egyik főtágyát képezték s oly megszokottak voltak, hogy azok irás nélkül való elmondása u gy a P a P? mint a hivők részéről nehézséggel nem járhatott. Az apostoli atyák irataiban csakugyan sűrűn találunk vonatkozásokat a liturgiában használt kifejezésekre. De ha feltevésünk szerint volt is oly korszak, amelyben irott liturgiát nem használtak, ez sokáig nem tartott. Hermas egy asszonyt lát, aki könyvből olvas. Az aszszony azt kérdi tőle : „tudnád-e ezt az Isten választottainak elmondani? Hermas azt feleli: Anynyit nem tudok megtartani emlékezetemben, de adj könyvet és én leirom." 8 Celsus a keresztény papoknál barbár könyveket látott, melyekben démoni nevek és elbeszélések voltak. 9 Origenes nem 1 Tert. de praescr. c. 5Í. p. 76. 2 Tert. de jejua. c. 13. p. 415. 3 Tert. de orat. c. 23. p. 22. 4 Tert. de orat. c. 11. p. 13. 5 Tert. de coron. c. 4. p. 341. 7 Just. dist. c. Tr. c. 110. p. 264. 8 Pastor Hermae Visio 2. n. 1, p. 247. 9 Orig. C. Cels. 1. 6. c. 40. o. 194.
