ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-02-22 / 8. szám

tekét az égiekbe, hanem hordjátok azt magasan, a földi fejet, amely megadja a földiek értelmét." De rajta! Le kell vakarni minden természetfelettit magunkról, csak akkor kezd nőni ez a földi fej. „Az Übermensch ismeretére tanitalak titeket." Most egy csodálatos darwinisztikus fejlődési rendszer következik. Az ember féregből majommá lett, sőt még most is csak a majom stádiumban van. Csak annyiban érdekes, hogy nincs célja és fejlődésben van. Nietzsche azzal nem törődött, hogy mit szól a tudomány a darwinizmushoz. Aztán hogyan kezdjük meg a fejlődést. Hogyan emelkedünk önnönmagunk fölé, hogyan közeledünk az Übermensch felé? Ezek nagy nehézségek, amelyeket Zarathustra sem titkol. Le kell győzni, fel kell rúgni ezeket az „útonálló sziklákat." S ha meg lesz az Übermensch, mi következik aztán? „Minden visszafejlődik a féregállapotba... és ismét előre és ismét hátra és pedig minden felújul ugyanúgy, amint először volt, örökké, örökké : szeretlek ó örökkévalóság!" Mintha ezt már hallottuk volna valaha az óind bölcseletben! Lélekről természetesen szó sincs keresztény értelemben, az csak „valami, ami a testen van." „ Az ébredő, a tudó igy szól: Test vagyok mindenestől és semmi tovább." Az Übermensch felé való fejlődés tahát nem más, mint a test fejlődése, íme a nyers materializmus: Empedocles, Demoeritos és Elpicur már több ezer esztendőnek előtte eljutottak ehhez az új tanhoz! Zarathustrat mindez nem zavarja. Folytatja fejlődési elméletét. Jó érzés, örökölt világnézet, erény, jó és rossz évezredes őrültségek. Ezeket mind a kereszténység szórta az emberek közé. És most rombol benne a gyűlölet! A sorok között sejtjük, hogy nekünk szól a következő passzus: A kereszténység a halál vára, az aszkézis hivei eleven koporsók, amelyek sorjában állanak a kriptában : „A boltozatok homálya telve volt ilyen győzelmi jelekkel. Üvegkoporsókból leigázott élet csillogott rám. Künn kapuzörgés hallik, borzongó szélvész tépi szét a szárnyasajtókat és sivitó, metsző, zúgó szárnyán fekete koporsót hoz. A koporsó szétreped és őrült kacajt ont magából. Mintha ezernyi tacskó és angyal és bagoly és örült és óriás pillangó röhögött és gúnyolódott és bömbölt volna." — És ezen izzó gyűlöleteitől telt koporsó lett Zarathustra, aki úgy látszik a dinamit-patront tartja egyetlen módnak, hogy az emberisí get a „halál várából," a kereszténységtől megmentse. — És azért Nietzsche „szőke bestiája" ráveti magát a „nagy sárkányra," akiben Krisztust kell elképzelnünk, aki parancsokat adott az embereknek. És természetesen képzeletben a bestia győzelme fényes. Maga igy ábrázolja ezt a jelenetet: „Kicsoda a nagy sárkány, akit az ész nem akar többé Úrnak és Istennek nevezni? .Parancsolom' — mondja a nagy sárkány, de az oroszlán igy szól: ,Akarok'. Ez a ,parancsolom' útjában van, aranyfényt szórva, olyan, mint egy pikkelyes hüllő és minden egyes pikkelyen aranyfonállal az irás: Parancsolom." A morális normákat Zarathustra szerint az emberiség teljesen önkényesen adta magának. Azért a Zarathustra tanitvány csak úgy kezdheti meg az emelkedést „ha szétrombolja az ó törvénytáblákat és önmaga teremt értékeket." íme egyet mutatónak: „Az ember azáltal lesz folyton jobbá, ha mindig rosszabbá lesz." Amidőn az érzékiségröl, uralmi vágyról beszél, akkor valóságos dithyrambusokban zengi: „Az akarat, amely uralomra vágyik, minden szenvedélyedet erénnyé teszi, minden ördögöt angyallá varázsol." Természetes következménye mindennek, hogy az Übermensch nem is vétkezhetik. Bűn, gonoszság, gazember ezeket az új kultúra nem ismerheti. Tehát nincs is felelősség, törvény, biró. „A sápadt arcú gonosztevő lesz a legdicsöbb." Nietzsche kitalálja, hogy megijedünk ezen kijelentés után; azért figyelmeztet, hogy hiába, a jövendő elkerülhetetlen. „Azért hiszem, hogy az én Übermenschemet ördögnek fogjátok nevezni." Úgy vélem, ezt az egyet eltalálta Nietzsche. Mert az Übermensch a föld zsenije, akihez képest az eddigi nagy emberek csak „nyomorékok, csak törmelék darabok az emberből." Nála minden szenvedély, érzékiség, bűn felszabadul az eddigi rabszolgaság alól. Ö a „szőke bestia, oroszlán, ördög, tigris, boa constrictor." Az ördögről alkotott fogalmaink hatványozása, ami csak egy rabiatus agyvelejében születhetik. Nála a felszabadult bűnök is mind über lesznek. A keresztény jótékonyságra is rákerül a sor. Sohase tegyetek jót senkivel, ne bocsássatok meg soha. „Ha égy nagy sértés ér titeket,- tegyetek hozzá hirtelenében még ötöt. . .Ami bukófélben van, azt jól meg kell lökni." Ezek a szemelvények eléggé mutatják, hogy micsoda küzdelem fog keletkezni Nietzsche szerint a fejlődő emberiségben. Maga az Übermensch is féltékenykedni kezd és ekkor lesz az utolsó nagy küzdelem, amelyben egy lesz a győztes: a legnagyobb Übermensch, a diszbestia, a legszebb, a legvéresebb, a legönzőbb, a leghatalmasabb, az egyeduralkodó! Ez az emberi kultúra legmagasabb pontja. És most? Visszafelé megyünk a circulus vitiosuson egészen a gilisztáig. Ez a Zarathuston tanainak a rövid kivonata. Ami Nietzsche életét illeti, nem érte meg munkájának mérges gyümölcseit, mert elméje elborult. Hogy mit tartott önmagáról, azt talán a következő verse sejteti: Der Wahrheit Freier ? Du ? Nein ! Nur ein Dichter

! Ein Tier, ein lustiges, raubendes, schneidendes, Das lügen muss, Das willentlich, wissentlich lügen muss ! Bräutigam Ferenc. A rózsaszínű pestis ellen . .. Irta: Benedek Rezső. Önkéntelenül is felmerül a kérdés, mi oka lehet annak, hogy napjainkban nem hogy csökkenne — de minél erősebben grasszal — a „rózsaszinü pestis" : az immoralitás mindent magával ragadó, fojtó számuna . . . Van patronage egyesület, van nővédő egyesület, van leánykereskedés elleni egyesület és társulat, mindegyik él, mozog és működik és — kérdjük — miért mégis oly látszólag csekély működésüknek eredménye? . . . Távol áll tőlük hogy áldásosán működő, valóban nemes intencióju katholikus egyesületeinket kritizálnók, — dehogy is! — hiszen olvasóink nagyon jól tudják, hogy mi voltunk azok, kik minden erőnkből mellettük voltunk a múltban és velük vagyunk a jelenben is, — csak kifejteni akarjuk, alábbiakban okát annak, — mi egyik oka, hogy eddig nagyobb eredményt elérni lehetetlenség volt . . . Gyerünk legközelebbi kirakathoz és nézzünk... Mit látunk ott ? . . . Látjuk: Murilló, Boticelli, Raffael, Michelangelo, stb. remekművű madonnái szebbnél-szebb reprodukciói mellett egy oly obscén tákolmányt — a melynek láttára mindenki, kiben a tisztességérzetnek a legparányibb szikrája is még ég — fülig kénytelen elpirulni. Látjuk: Dolci Ecce Homoját, Sassoferrato Rózsafüzérkirálynéját, mellette pedig egy nyakig harisnya nélküli vizi szyrénnek a profán képét. Látjuk: a katholikusok legszentebb eszményképei mellett — a művészet (?) szent nevében — tollal leírhatatlan, raffináltabb céltudatos, impertinensen merész nuditásokat. Látjuk : Hock gyönyörű imakönyve mellett a legcsiklandósabb cimü és karikaturáju, némi vonatkozású, egyenesen cochot „műveket." Látunk „képeslevelezőlapokat" melynek ábráit még csak ecsetelni is — durva megsértése minden illemnek. Ha meggondoljuk, hogy az ilynemű „üzletek" a város legforgalmasabb utcáin vannak, hol ezer és tízezer embernek, különösen a serdülő ifjúságnak szemei elé van állítva, mely ifjúság napjában többször, iskolába menet és iskolából jövet kénytelen ezen néma, de annál hangosabban erkölcstelenséget prédikáló kirakatok előtt elhaladni, — elképzelhetjük azt a rengeteg liliomhervadást, mely egy ilyen kirakatot megszemlélése nyomán — támad . . . S a mi végtelenül szomorú jelenség szintén, hogy ezen üzleteknek tulajdonosai sok-sok esetben nem is zsidók, — de! — bár ketté törne tollam hogy ne lássa a tinta pirulását! — keresztények, katholikusok is. A zsidókról még csak nem is szólunk! Nos, ezekkel a kereskedőkkel végre valahára már egyszer meg kell értetni, ha igényt tartanak a keresztény kereskedői névre, ugy azonnal de rögtön távolítsák el kirakataiknak eme botrányköveit. Mert a keresztény neve: az arany tulajdonságait foglalja magában. Szép, szép, az a bizonyos kereskedői szellem, de ha arról van szó — hogy ifjaink, leányaink megrontásához segédkezet nyújtanak! — vége a barátságnak! . . . Vagy Krisztus! — vagy Béliái! szól ez a keresztény kereskedőnek is ! — Most pedig a mi keresztény hölgyeinkhez lenne szavunk . . . Hölgyeink tehetnek sokat e téren. , Ha valahol látnak égy ilyen kirakatot, szólítsák fel elősször négyszem között a kereskedőt, hogy tüntesse el rögtön a rózsaszinü pestist a kirakatából. Ha pediglen nem tenné, nem hallgatna a szép szóra, nos akkor van még egy másik módja is az orvoslásnak. Radikális, biztos orvoslás. Hatása igazán bámulatos. A társadalmilag szervezett keresztény hölgyeink, ugy mint az egyesek is, mondják ki a boykottot az ilyen kereskedőre! Értesítsék az illetőt hogy mindaddig be nem teszik lábukat a kereskedésébe, mig azok a bizonyos cochonériák el nem tűnnek kirakatából, és pediglen örökre! Mert tisztességes katholikus ember nem támogathat ilyen üzletet, mely a köztisztességet és közszemérmet ily durván, nyilvánosan megsérti. Vonják be boykottálásukhoz minden ismerősüket, minden egyesületet, és nyugodtak lehetnek: nein múlik el néhány óra és — tiszta a levegő! Tiszta a kirakat! Hiába, az ellen nincsen más orvosság mint ügyes boykott! Ha a keresztény társadalom igy fog cselekedni, s pedig az egész vonalon, elejét veszi majd lassanként annyi sok liliom sorvadásnak, melyet élesszmü pedagógus a higgadtan gondolkodó lélekbúvár — végeredményben, a cochonériák szülte impressziók hatásának kell hogy tulajdonositsa. Elejét veszi annak, hogy sok, nagyon sok ifjú, leány nem bir többé oly elfogulatlanul szüleinek szemeibe nézni . . . Elejét veszi annak, hogy oly sok, nagyon sok viaszkos, sárga és beesett arcú, horpadt mellű, fényleien szemű és és petyhüdt testű ifjúságról kell beszámolnunk . . . Elejét veszi annak a korraérettségnek, mely ifjúságunkat idő előtt elsorvasztja a gyökerében... Ne feledjük el soha: kicsi az ok, de végtelenül nagy az okozat hordereje . . . A pikantéria hazájában, az enervált Parisban már évek óta működik egy szigorú rendelet a kirakatoknak rózsaszínű pestise ellen. Rendelet: mely nemcsak súlyos pénzbírsággal, de szabadságvesztéssel, sőt megismétlés esetén a kereskedői licenciumnak megvonásával sújtja az ellene vétőket. Az azonnali elkobzás minden esetben elrendeltetik. Lépine, Paris volt jeles rendőrfőnöke adta ki e rendeletet. De tessék is azóta most megnézni a szajnai Bábel kirakatait. Nálunk, Magyarországon is van egy bizonyos öreg paragrafus. De a rendőrség ugylátszik nem ismeri. Különben is kisebb gondja nagyobb annál, hogy kérlelhetetlenül közéjük csapna az ifjúság lelkeinek megrontói közé! . . : De kérdjük szeretettel a rendőrségnek kihágási bíróságát, mely joguak a révén s miért büntetnek meg nálunk embereket, a kik a közerkölcs, a köztisztesség és közszemérem ellen vétenek, ha ugyanannak a hatóságnak a szemeláttára s egyenes jóváhagyása mellett „ily* deliktumok elkövetésére csábitókat — direct, avagy indirect módon — büntetlenül grasszálni engedik??? Kérdjük szeretettel, közbirtok-e az utca, vagy „egyesek" magántulajdona? Ha áll az előbbi, — akkor mi, — az adópréstől össze- és agyonpréselt polgárok követeljük, hogy közegei által tisztittassa meg az utcát, mert azt, hogy gyermekeinket, leányainkat, nőinket „ily" disznóságok impreszszióinak kitegyük, nem fogjuk többé tűrni senkinek a szép szemeért sem ! Ismételjük újból, ismételjük legerélyesebben : ki a rózsaszínű pestissel a kirakatokból! Le a falakról! Boykott az ellene vétőkre! Aztán beszélhetünk az egyesületek működésének eredményéről is. De addig ne! Mert az erkölcs és az ifjúság mindenekelőtt! Ki a pestissel a szemétdombra: a megillető helyére. HÍREK. Tarkaság. Örök sötétség lánya. Bánatos szomorúsággal, szivrepesztően sikong a nagy templom pici kis lélekharangja. Valaki meghalt. Egy valaki. Még nem tudni, vájjon gyermek-e, nő-e, vagy férfi a halott. Ha csak egy verset húznak, akkor gyermek. Ha kettőt, akkor nő. Ha pedig hármat, akkor férfi halt meg. A siró-rivó hangok betöltik az egész körülötte levő utcatömböt. Behatolnak a templom pitvarába is. » A sötét, félhomályos pitvarban egyszer csak megszólal egy érdes női hang. — Kereset lesz holnap! Csönd támad. A lélekharang harmadik versesbe kezd. Az előbbeni hang újból megszólal: