ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-02-22 / 8. szám

piacok meghódítása vált szükségessé; a nagyhatalmak a gyarmat-politika felé gravitálnak, ami a militarismus fokozott érvényesülését vonja maga után minden sociálistáskodás ellenére. Az erök dinamikáj a, a a politikai és gazdasági egyensúly gátolta meg eddig is a demokrata absurditások megvalósulását és most a legnépszerűbb, az antimilitáris elveiknek sirján vezethetik keresztül vert hadaikat. Ami a socialismusnak forrása, abból ered a mai militarismus is: a jelenleg uralkodó erőszakoltan fokozott termelés, a termelt tömegek értékesítésének módja, világpiacok meghódítására és birtoklására való törekvés. S ha az amerikai Unió összetörni nem akarja mai gazdasági szervezetét, azzal összenőtt társadalmi berendezését, kultúráját: le nem mondhat a folytonosan fokozódó termelésről, ennek világszerte növekedő arányú értékesítéséről, ha kell — ujabb piacoknak erővel való elfoglalásáról; nem mondhat le a fegyverkezésről. Igy az Orosz birodalom, Németország, Anglia, stb. Mint enyészik el a fenhangú democrata üres theoria. Mint zsugorodik össze a világot megváltó soc.-demokrácia az élet laboratóriumának lombikjában! És ez a soc.-demokrácia merészel az elvi életből duzzadó, az elvi alkut nem ismerő, korát évezredekkel mérő Egyházzal sikra szállni. Nem az Egyház fogja megfékezni a demokrata zabolátlanságot, mert hozzá nem méltó ellenfél, hanem az élet fog gáncsot vetni az egyházellenes socialdemorkata élhetetlenségeknek és vallásellenes elveit lomtárba a többiek mellé az az élet fogja dobni, mely a Világ-Egyházat létrehozta • • Zachratka József. — Kié a jövő? A mikor az atheizmus a küzdő porondra lépett, kihívó s szinte utánozhatatlan dölyffel azt kiáltotta oda nagy merészen a világnak: „a jövő az enyém!* . . . Igaz ugyan, hogy az atheizmus konkolyt hinthet, burjánt vethet, zavarhat, sőt egy bizonyos ideig kormányozhat is, de végtére — természet örök törvénye szerint! — kell, hogy önönmagát megsemmisítse. Mint azon birodalom, a melynek bensejében testvér-, polgárháború dúl: elpusztul, magamagával meghasonlik ! A midőn az atheizmus belátta, hogy még nagyon is korán ivott a medvének bőrére, midőn szomorúan tapasztalnia kellett, hogy most már kicsinylőleg néztek végig s éreztem, hogy auctoritásom rögtön leszállt a fagypontig. Egy reggel anyuska 2 krajcárt nyomott a kezembe: „Szaladj kis leányom prézliért, ma zsemlyésgombócot csinálok" s e biztató szavakkal rohantam a „Három kecsegéhez" címzett szatócshoz, de az utca sarkán egy hatalmas falragaszt pillantottam meg. No ezt elolvasom, nehogy rám foghassák, hogy a plakátok szövegével semmit sem törődöm. „Polgártársak!'' Mi lesz ebből? Népgyűlés, képviselőválasztás, marhavész vagy sorozás? „Nagy veszély fenyeget bennünket, a Tisza rohamos áradása már annyira megrongálta töltésünket, hogy életünk s közbiztonságunk a legerélyesebb óvintézkedéseket követeli. Ezért felhívjuk városunk lelkes polgárait, hogy ásót s kapát ragadva a töltési munkálatokhoz siessenek, hogy közös erővel működjünk szeretett városunk megmentése érdekében." Ez nekem is szól! Megyek! Fatuskó lennék, ha még ilyen nyomtatás sem markolna a szivembe s elhatároztam, hogy minden felsőbb beavatkozás s engedély nélkül végrehajtom. Nem kis feladat volt, a lábaim remegtek az izgatottságtól s agyamat úgy lefoglalta e polgármesteri kiáltvány, hogy prézli helyett hazarohantam s a pincébe bújva töprenkedtem, miként kell észrevétlenül eltűnnöm, mert tudtam, hogy ily nagyszabású vállalkozáshoz semmiképen sem kaphatok privilégiumot. Azám, de ásót, kapát sem birok még kezelni, talán jó lesz e kétfülű fáskosár is s felkapva, egy teljesen fizetésképtelen lett, sőt egyenesen csődbe is került, egyet gondolt. Egy nagyot és merészet. Azt gondolta ugyanis a szegény, a vizbefultak kétségbeesett reménységével, hogy egy „jó" házasság révén visszaszerezheti talán előbbi pozícióját s kilábalhat a hínárból . . . Feleséget, asszonyt keresett tehát magának. Nem kellett messze mennie, mert tőszomszédságában megtalálta a hozzája méltó aráját, a korrupciót! . . . Nőül vette. . . . Ebből a nászból egy gyermek született, mely születése után megneveztetvén annak rendje és módja szerint, a liberalizmus nevet kapta. (A liberalizmus tehát soha sem látott keresztvizet, mint azt egyes bácsikák szeretnék ráoktrojálni.) E gyermek fejlődött, erősbödött, felcseperedett, nagyranőtt. Midőn „szülei" a magaszárnyára bocsájtották, nagyképűen, édesapjának módjára azzal kérkedett (az anzágolás ugyanis családi örökségük !): „a jövő az enyém!" . . . Pedig hej! mióta csak ember lakja e nyomorúságos sártekét, senki fia nem csinált még oly alapos fiaskót, mint — Ö. Lévén királysága pünkösdi királyság, trónusa korhadt, szurágta és düledező, koronája papirosból, jogara füstből. Mikor ő is tudatára ébredt, hogy a királyságának vége, hogy a játszmát elvesztette, ő is asszony után nézett, mint annak idején édesapja, — hogy talán sikerül mégis ennek a révén magát tovább a kormányrudon tartani . . . Megnősült . . . És pedig nőül vette a — népnyomort! Feleség: amelyet ő magamagának nevelt volt fel; . . . Ennek a frigynek egy leánygyermek köszöni létét: gyermek, a mely egészen az anyjára ütött, később pedig midőn hajadonná lön, a gyár- és világvárosok zajos, rögös, sikamlós utcáin félrelépett, elcsúszott és elbukott!!!... Ennek a leánynak a neve: szociáldemokrácia ! Ez a kihivó, kacér, kokett, vörös pongyolaruhájú leány szintén azt mondotta lipótvárosi hangés taglejtéssel: „a jövő az enyém!" Hangoztatta. De mint apja, nagyapja s anyai ága is letűntek, elmultak, züllésnek indulva, a feledésnek feneketlen sirgödrébe buktak — ugy a szociáldemokrácia is csak az álmok, az illúziók, a légvárak ködös birodalmában fog uralkodni; oly sokszor hangoztatott jövendő állama hol van? kártyaházként összedőlt, anélkül, hogy még csak létezett is volna. Jelenleg pedig hattyúdalát énekli. A jövő tehát nem és nem és ezerszer nem a szociáldemokráciáé. Kié tehát a jövő? Kié? Azé: a mely nyugodtan áll a zajongó tengertől körülvett sziklán ; dacára elleneinek minden aljas, piszkos aknamunkáinak, leírhatatlan gonosz terrorizmusának, a rágalom zápornyilainak, csak nyugodtan áll tovább, mig csak egyszer az alvó oroszlán szerepét megváltoztatja és végtelen erősségű testét felborzongva, pozdorjává töri az útjait ellenálló ellenségeit, ez a keresztényszocializmus!!! Kié tehát a jövő ? A jövő a keresztényszocializmusé ! Ezt soha, egy percre sem feledjétek el, kedvező pillanatban kiosontam az udvarról s teljes incognitóban futottam a köztöltésre, hol hemzsegtek az emberek, csak szoknyás munkás nem volt seholsem látható. A kubikusok mosolyogtak, én pedig hol föld, hol rőzsével raktam meg kosaramat s a tehertől nyögve és izzadva hurcoltam a süppedő s már mindenütt átszivárgó talajra. Körülöttem néhány kegyesrendi tanár tolta a talicskát, tehát nekem sem volt mit szégyenlenem, csak haza gondolva fogott el néha egy kis izgalom, de ha a végtelen víztömegre néztem, még az ökölnagyságú zsemlyegombóc is elvesztette előttem vonzerejét s éreztem, hogy nekem itt a helyem, s inkább ragadjon el az árviz, csak szenzáció ne történjék én nélkülem. Márciusi hideg szellő csapkodta a viz árját, mely szemlátomást emelkedett mindég magasabbra és az óriási munka árán csak egy lábnyi föld rivalizált a kiáradt tömeggel. Áhítatos csendben verejtékezett homlokom, nem hallottam a déli harangszót, nem volt semmi, mi hazatérésre intett volna. A munkások csak kapkodva nyúltak tarisznyájukba, az egyik öreg, ki igen megvolt elégedve szolgálatommal, egy darab avas szalonnát nyújtott felém: „Vegye csak el kisasszonyka, itt egy darab krumpliskenyér is hozzá." „Köszönöm bácsi, de nincsen pénzem, azaz — s ekkor eszembe jutott, hogy az elsikkasztott prézli ára a zsebemben nehezedik a lelkiismeretemre s elővéve, azzal akartam előzékenységét honorálni. „No még csak az kellene, hogy pénzért adkeresztényszociális testvérek! Készüljetek! arra a nagy harcra, mely a krisztianizmus és antikrisztianizmus tábora között fog lefolyni s mely harcból csakis a kereszt katonái kerülnek ki győztesen, mert a kereszt él, győz és uralkodik . . . B. R. Imigyen szól vala Zarathustra . . . Németország materialista és atheista világa nagy ünnepre készül. Nietzsche, a modern próféta „Zarathustra" c. művének 100,000 példánya is elkelt. Tehát új, díszes kiadásra van szükség. És ünnepelnek a sápadt, hosszú arcú óriások. Még élénk emlékezetemben vannak az órák, amelyeken egy kiváló előadó és szónok a bécsi egyetemen Nietzschéről beszélt. A lelkem valahogy felszabadult ezekben a percekben a logika és következetesség törvényei alól. És sas módjára kiterjesztette sötét szárnyait, hogy felrepüljön valahová a nagy űrbe . . . tovább . .. tovább . . . aztán teljesen elfeledtem, hogy élek, már semmi sem volt előttem, amibe kapaszkodhattam volna, — iszonyodtam a nagy semmiség gyilkoló leheletétől. Ez volt a nietzschei ßlozofia hatása én reám! Űjra gondolkozni kezdtem. De most meg már nem értettem semmit sem. Csak úgy tetszett, mintha valami nagy orgona lebegne az agyvelőm felett. Teljes fortissimo búgott. És közeledett... Borzongás járta végig gerincemet. Az orgona ránehezedett koponyámra és habár harmonikusan zengett, mégis azt hittem, hogy most az inferno valamennyi robaját hallgatom. Ez volt nyelvezetének zenéje. Ezen érzelmeimre még ma is emlékszem. Le is vonom belőle a konzekvenciát: a Zarathustra tanitása nem egyéb, mint egy olyan álbölcseleti rendszer, amely logikát, Istent, történelmet, tudományt, szóval mindent, amit az emberi elme hatezer esztendő alatt kigondolt elvet és ennek helyébe egy teljesen önkényes fantazmagóriát ültet, csengő, harmonikus, őrjöngő nyelvezettel. Mire tanítja Zarathustra az emberiséget? Istent nem ismer. Már régen meghalt, nem gondoskodott gyermekeiről, rosszul kezelte üzletét. Az atheista fanatizmus oly őrülete ordit e sorokból, hogy szinte rosszul érezzük magunkat. Gott ist tod . . . Ezt elmondja egyszer, kétszer, és újra, nem bizonyít, nem tanit, tagad, merészen dühöngve: Gott ist tod! „Ha Isten volna, nem bírtam volna ki, hogy azzá ne legyek, — tehát nincs Isten." „Meghalt az ó Isten és amióta ő meghalt, — ezt hirdeti perzsa köntösében Zarathustra — azóta támadtatok fel. íme most jön a nagy dél, most lesz a magasabb emberből úr! Isten meghalt, rajta, éljen az Übermensch." Ez tehát a megváltó tan. Ebben van minden hatásnak varázsa. Az önzést, az önistenitést, az individuum teljes felszabadítását fejezi ki ez a szó: Übermensch. Feledni kell mindent, amit valamikor az égről, szellemről hallottunk. „Ne üssétek fejejam, fogyassza el jó étvággyal" s még egy darab vöröshagymát is adott a kezembe. Még ilyen Ízletes ebédet soha életemben nem ettem; itt nem szekíroztak, hogy tartom a villát, mert csak egy kölcsön adott bugylibicskával kenegettem az avasságtól megsárgult falatot az illatos vöröshagymához s utána még acélozottabb erővel cipeltem a sárga agyagot. Késő szürkület volt, midőn kosaram feneke a kiállott sú!yok alatt teljesen kiszakadt, mire én is jónak láttam most már mégis hazatérni, megígérve, hogy holnap erősebb szerszámmal fogok megjelenni, bár magamban félelmetes homály borult ez Ígéretre. Odahaza az egész ház népe alármirozva volt. A fiúk össze-vissza kutatták a várost, a papa felment a városházára, hogy doboljanak ki, anyuska orra alá „éthert" tartottak, Juli dajkánk a kút pereméjén sírdogált s a hatalmas zsemlyegombócok érintetlenül nyugtalankodtak a tűzhelyen. A lyukas kosarat bedobva a pince ablakán, remegve szörnyen, de mosolyogva beléptem a megrendült környezetbe. A fiúk sivalkodtak: „Itt van! Meg van!" Anyuskának e percben elmúlt az ájulása s a nádpálcáért szaladva feledhetetlenné tette közjóért történt szolgálataimat. De ennél sokkal szebben beszélt a meghunyászkodott folyam, mely csak akkor törte zúgva-búgva át a gátat, midőn kis kosaramnak áhítat s rajongással hordott földjét eltiltotta tőle a felsőbb hatalom. Gladiolus.