ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-02-15 / 7. szám

XIX. évfolyam. Esztergom, 1914. február 15. 7. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Felelős szerkesztő: ROLKO BELA. Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Esztergom, 1914. február 14. — Játék a becsülettel. Már azt hittük, aggódva reméltük, hogy végre-valahára befejeződött az a nagymosás, mely szappanos lében forgatta, ide-oda guritotta a magyar politikai világ nagy embereit, a nemzeti létnek és fenmaradásnak biztosítékait képező szellemi erőket és jellemeket. Mekkora csalódás! Minden reggel szomorúbb valóra ébredünk. Á szennyes áradat dagad, növekszik s benne fuldoklik, nyögdécsel a félország. A lapok széles mederben eregették napról-napra a panamák szennyvizeit s most végtére odajutottak, hogy nekik kell bizonyítgatniuk, miszerint csak gátőrök voltak, a zsilipeket szabályozták, kezükhöz azonban egy parányi iszap sem ragadt, mert a kapott pénz egyszerűen csak megszolgált hirdetési dij volt. Micsoda vásári zaj!"? Milyen licitálás! — Nézzék, uraim! Itt egy becsületes ember, aki tudott a milliókról! Mind kiosztottam másoknak — közcélra fordítottam — magamnak semmit sem tartottam meg! — Nézzék, uraim ! Itt egy tisztességes újság! Mi csak néhány tízezret fogadtunk el a közjó érdekében, a többi százkoronás újság azonban zsebelt. Panamázott! Csukjuk be az ajtót, zárjuk el légmentesen az ablakokat, mert holnap talán oly meglepetés, oly leleplezés következik, amelynek befogadására egyszerűen képtelenek leszünk és igy megrepedünk. Akinek inódjában áll, szedje össze pénzét és ingóságait. Meneküljön külföldre, Afrikába, mert nálunk megkezdődött az általános erkölcsi földrengés ! Tudjuk azt, hogy a hírneves gyáraknak boltozott kloakáik vannak, amelyeken törvényszerű titokzatossággal folynak le a szennyvizek, azt azonban nem tudtuk, el sem tudtuk képzelni, hogy országunk közéletének szintén vannak szennyvizes csatornái, amelyekben az erkölcsi sülyedés mérge folydogál, az a méreg, amely megöli az egész nemzetet. A munkapárt már sok törvényt gyártott tüneményes gyorsasággal, csináljon hát még egyet s tiltsa meg szigorúan, miszerint a közélet csatornáit fényes nappal, az egész ország szine előtt tisztogassák. Elhisszük már további leleplezések és bizonyitgatások nélkül is, hogy betyár világ van Magyarországon, de ezt a csúf hazai terméket ne tegyük a kirakatba, mert a külföld, az egész Európa, sőt az egész világ is megutál, leköp bennünket. Addig piszkálták az újságok és az ellenzékiek gróf Tisza Istvánt, mig végre a nagy grófból kifogyott a türelem s leült a magyar panamacsatorna mellé horgászni. És fogott. Gazdag zsákmány akadt a horgára, de a szegény magyar nemzet sirva nézi a nagy úrnak ezen legújabb sportját. Elhisszük, hogy baj van. Látjuk, hogy rothadt a társadalom, de nem kérünk már az ilyen fajta meglepetésekből. Törvényt szeretnénk, mely megtiltaná a panama-csatorna nappali tisztítását s a csatornában való horgászást. Kaján A hatalom. Ez azon fogalom, mellyel az emberek legtöbbször visszaélnek. Valóságos veszedelem, melynek következményeit egész nemzetek megsínylik. Néró egymaga több rosszat tett Leibnitz szerint, mint egy földrengés. Miért? Hatalmi mámorból. Xerxes a háborgó tengert korbácsoltatta meg és bilincset vetett belé. Cambyses egyik ellenfelének hulláját ostoroztatta meg. Assur-Nadsi-Pál egy egész piramist öltöztetett nemesek bőrébe, kiket elevenen nyúzatott meg. S mi hasznuk lett az otthon való hatalmaskodásból? Belső meghasonlást szültek országukban. Márpedig az országok ereje a nemzeti összetartásban rejlik, melyből nem szabad a haza, főleg a fajrokonok legcsekélyebb részét sem kizárni, mivel a haza reászorul minden polgárára. Nem szabad rajtuk nyargalni, mert a hazai földhöz annak a legkisebbnek is szive, joga és kötelessége van épúgy, mint a legnagyobbnak. S ezen érzelmeiben és honfiúi minőségében polgártársnak a polgártárson nyargalni nem szabad. Mi lett azokból az országokból, ahol a hatalmi tobzódás éket vert polgár és polgár közé, ahol a polgárnak polgártársa miatt lett a hazája szenvedés, és keserűség földje, ahonnan a kivándorlás lett legfeljebb szive óhaja, vagy a teljes tétlenség, hogy a polgártárs ne ö rajta próbálja ki azt a korbácsot vagy pengét, melyet külső ellenségre is csak végső szükség esetén élesítenek? Elbuktak egész országok. Egy sem virágzott fel. S napjainkban fájdalommal kell tapasztalni, hogy mi vagyunk ily hatalmi krízisben. Mi vagyunk azon fokon, amidőn polgártárs polgártárson hatalmaskodik. Midőn szenvedés és kinzás, brutalitás az osztályrésze annak, aki máskép mer még csak gondolkodni is, mint a hatalom birtokosa. És ez kicsoda? Polgártárs! Régi virtus a hatalmaskodás, a műveletlen ösmagyarokról tanusitja a történelem, hogy egyik vezér szivesen és büszkén vagdalta a másikat. De azt hittük, hogy ennek talán vége. Csalódni látszunk, mert a müveit 20. század is ezt tapasztalja. Ez pedig ősmagyar veszedelem. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Egy szál virág a koporsódra. Lehunytad örökre lelkes két szemed, Dalra nem nyílik többé ajakad; Szivedben, — mely eszményekért hevült —, Az élet húrja kétfelé szakadt. Mivel a dalt mindig ugy szeretted, Hadd' adózom dallal most Neked; Hadd' tegyem rá ezt a szál virágot Koporsódra, — élővirág helyett. Úgyis kevés virág nyilt útadón; Tövisbe léptél unos-untalan. S bár fájó sebtől vérzett a szived, Mégsem voltál soha boldogtalan. Mert dalba sírtad szivednek keservét, És ugy érzed, nincs már bánatod ; S mosolyogva újra dalba fogtál Ha fölragyogott halvány csillagod. Nem dalolsz már többé... ifjan távozol, S én visszasírom még emlékedet, S vele együtt azt a szép időt Mikor mi ketten, — két bohó gyerek —, Együtt daloltunk ... most Isten Veled! Kossányi Alajosné. Két asszony. — Történeti elbeszélés és jellemrajz. — Irta: B. J. (Folytatás.) Jobbra-balra részeg muskétások hortyogtak az aranycsillagokkal kivert, koromfekete égbolt alatt s beszéltek badarságot lázas álmukban. Julia, mint a halál öldöklő angyala az egyiptomi zsidóházak között, gyorsan iramlott ki szélben lebegő fátylával a füstölgő, utolsót lobbanó tábortüzek közt. De kellett is sietnie, mert a vágujhelyi országút ide még jó egypár lépés, a nagyasszony pedig már nem bírta tartóztatni kacagását. Amikor aztán a hintájába csukózott, teljes erővel tört ki belőle az alig türtőztetett pokoli kacaj. „Hahaha! Ocskay László a kezemben vagy! Te vagy Rákóczi villáma, de a te villámod én vagyok. Esterházy Juliannát nem felejti el, aki egyszer a szemébe nézett. Az én csókom mennyeket felejtet és mennyeket osztogat. A szép Szunyoghnéért még tönkremenni is érdemes. Nélkülem, szépséges Ocskay, semmit sem tehetsz, amit én parancsolok, azt teszed. Ma Rákóczinak szereztél győzelmet, mert megengedtem, holnap a császárnak esküszöl hűséget, mert én parancsolom. Nem akarhatsz mást, csak amit én akarok. Én vagyok a te gondolatod, bátorságod, a te álmod és sóhajtásod. Amikor dandárod élén förgetegként rohansz a labancra, az én nevem Kiáltásával húzod ki kardodat. Én vagyok a te csillagod, én vagyok a te szerencséd, én a te lelked, Rákóczi villámának a lelke. Igaz, hogy eped utánad minden asszonyi sziv, de nem nézhetsz te más asszonyra, hacsak én meg nem engedem. Vár ugyan otthon hites feleséged, sir ugyan utánad két apró cseléded, de csak akkor szeretheted hitvesedet, ha én megengedem, tulajdon feleséged csak akkor csókolhatja urát, ha csókját én már meguntam, két árva gyermeked csak akkor láthatod, ha én küldlek haza. Akkor hagyod el nődet, amikor én akarom s feleséged abban a percben lenne földönfutóvá, amelyben magára vonná bosszuló haragomat. De hát ugyan minek is ennek az asszonynak olyan ember, mint a délceg Ocskay brigadéros? Hisz megérteni sem birja vitéz szilajságát, megérdemelni sem birja a „tűz fejedelmét" ! Maradjon hát csak szépen otthon az erényes Tisza Ilona és neveljen hiven gyerekeket, pörgessen olvasót, ápoljon beteg koldusokat és örüljön, hogy még szeretőm, nem, rabszolgám feleségének is nevezheti magát! Te pedig gyűlölt Rákóczi, te szigorú erkölcsbiró, te erényes asszonybáb, várj, kiütöm kezedből még a kardot!" Az ötlovas batár örült iramodással vágtatott a vak sötétben. Vitte az öt paripa Esterházy Júliát, a csábító szép kígyót, akinek szénfekete szeme, rubinpiros ajka, gömbölyű két karja okozta, hogy elbukott Rákóczi villáma, kurucok büszkesége, legszebbik virága, jó Ocskay László. Vitte az öt mén tárogatóhangos, tábortüzes sűrű rengetegen által a kurucok végzetét, csúfos bukását és vitte a szép ördög rózsás, puha markában a kurucok szerencséjét, Rákóczi ostorát, Ocskay kardját. Nem egyszer vágtatott a hintó szűkmedrű, örvényes, mély zuhatag fölött. Mily könnyű lett volna lebillentenie a hintót Cserei Béninek! Csak egy ránditás